ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Nem biztos, hogy az osztályzatok a legfontosabbak

A Mom with Five bloggerének három iskoláskorú gyerek kellett ahhoz, hogy eljusson oda: nem érdeklik az iskolai osztályzatok, végre a helyükön tudja kezelni a gyerekei érdemjegyeit.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kísérem figyelemmel a gyerekeim iskolai előmenetelét és nem avatkozom közbe, ha látom, baj van, hanem azt, hogy hosszú évek után végre letettünk közösen egy terhet: én nem akarom megfeleltetni a gyerekeimet irreális elvárásoknak. Nem számok, hanem a mögöttük álló tartalom/munka/energia alapján mérem/értékelem az iskolai teljesítményüket, ők pedig megértették, hogy az iskola az ő dolguk, ők tartoznak felelősséggel érte.

Az idáig vezető út azonban nagyon hosszú volt és felettébb tanulságos

Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy az elmúlt hat-hét évben egy kísérletnek, egy jó értelemben vett emberkísérletnek voltam a szereplője a gyerekeimmel együtt és a nagyon rossz kezdet ellenére végül mindannyian pozitívan jöttünk ki belőle. Csak azt sajnálom, hogy Nagyfiú szenvedett a legtöbbet a helytelenül értelmezett maximalizmusom miatt, és csak remélni tudom, hogy még időben hagytam fel vele és az azóta bekövetkezett pozitív változások elegendőek lesznek a korábbi kudarcos időszak kompenzálására.

A személyiségfejlődés, amelyen keresztülmentem/ünk az élet nagyon sok más területére is kedvező hatással volt, szóval tényleg azt mondhatom, megérte a sok álmatlan éjszakát, a tépelődést, a bizonytalanságot, a félelmet: tényleg jól teszem, ha megteszem, hogy a jövőben nem érdekelnek a gyerekeim iskolai érdemjegyei, az osztályzatok, amelyek, mint egy pillanatfelvétel egy adott szituációt rögzítenek, de keveset mutatnak meg a tényleges tudásról, fejlődésről?!

osztalyzatok2

Ha azt mondom, hogy hosszú volt az út idáig, az nem fedi a valóságot. Mert még annál is hosszabb és gyötrelmesebb volt. Manapság sokan sokszor emlegetik a komfortzóna elhagyásának fontosságát. Na, nekem ez volt az, A komfortzóna elhagyás, így, nagybetűvel. Én, a vasszorgalmú, az egyetem végéig majd mindig kitűnő tanuló olyan elvárásokkal voltam a gyerekeim irányába, amelyeket innen visszanézve nem kicsit szégyellek. Nekem az ötös volt a jó jegy, a többi nem érdekelt, nem tudtam elfogadni, megérteni, hogyan lehet más jegyet is szerezni, mint a legjobbat.

Az egy dolog volt, hogy csalódott voltam egy-egy hármasért, de még négyesért is,

a többiről meg inkább ne is beszéljünk, de ennek hangot is adtam, ami úgy önmagában véve nem lett volna olyan nagy baj, ha röviden elintéztem volna és utána képes lettem volna leszakadni a témáról. De sajnos, nem így volt. Nem két-három négy-öt mondattal intéztem el dolgot, hanem mindig kisebb hegyi beszédet tartottam és még legalább fél órán át füstölögtem, dohogtam és ahol, amikor lehetett felemlegettem. Ezzel igazán jót tettem a családi hangulatnak... gondolhatod.

A rémségek azonban itt még nem értek véget, az csak egy dolog volt, hogy nem tudtam elfogadni az ötösnél rosszabb jegyet, vagy csak úgy, mintha a fogamat húzták volna, de ennek kivédésére minden nap ellenőriztem mindent, gyakoroltattam, ha kellett, ha nem. Rendesen rá voltam kattanva a teljesítményre és közben nem figyeltem a legfontosabbra, a gyerekre. Volt minden: vér, verejték, könnyek mindkét fél részéről. Munkálkodásomnak hála jöttek is az eredmények. Amikor meg nem, akkor meg össze voltam zavarodva, hogy miért nem, hiszen kőkeményen nyomtuk az ipart. Ördögi kör volt, amely egyre jobban magával rántott, magába szippantott.

osztalyzatok3

Bár éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, a helyzet mégsem változott még Nagylány iskolába kerülésével sem. Én erőmön felül küzdöttem a legjobb jegyekért a gyerekeim ellenében is. Bár ekkor már látszottak repedések a falon, de még mindig nem adtam meg magamat, hogy aztán végül Középső iskolakezdésével végre megtörjön a jég és elengedjem magam szülőként és rábízzam a gyerekeimre azt, amit mindig is kellett volna. Ehhez persze nagyban hozzájárult az, hogy egyszerűen nem volt sem időm, sem energiám arra, hogy három gyerekkel is megtegyem azt, amit Nagyfiúval, amikor még csak egyedül volt iskolás.

Képtelenség volt, így engednem kellett, lejjebb kellett adnom a magam kreálta maximalizmusomból.

(Plusz adalékként megemlítem, hogy nemcsak a jegyeket és a jegyek általi minősítést engedtem el, hanem a folyamatos ellenőrzést, erőltetett, kényszerített együtt tanulást, gyakorlást. Ez legalább olyan nehéz volt, mint az osztályzatokkal kapcsolatos elhatározásom, de itt is azt kell mondanom, soha jobb döntésem nem volt még. A legjobb példa erre, hogy Középsővel negyed annyit nem gyakoroltam, mint Nagyfiúval és az eredményein ez egyáltalán nem látszik, se pro, se kontra. Viszont több a szabadideje, amikor gyerek lehet. Elvégre az és ez az ő gyerekkora, amire szeretném, ha jó szívvel emlékezne. Kár, hogy erre csak a harmadik gyerekemnél jöttem rá, s csak remélni tudom, hogy a nagyok megbocsátanak nekem és nem rontottam el mindent.)

Összességében azt mondhatom, nagyon kemény időszak volt ez számomra, kicsit úgy éreztem, mintha a pálya szélére kényszerítettek volna és nincs többé befolyásom az eseményekre.

A boldog vég

Amikor megléptem és elengedtem a görcsös ragaszkodást a jegyekhez, minden kisimult. Illetve, először minden legörbült, főleg az osztályzatok íve. Jöttek a rosszabb jegyek, de én tartottam magamat, nem szóltam be, vagy ha tettem is megjegyzést, az inkább csak annyiból állt, hogy semmi gond, legközelebb jobban sikerül. Közben persze majd megbolondultam, s miközben a gyerekeim felé próbáltam a legjobb arcomat mutatni, kipréselni a biztató szavakat, magamban a megszokott hegyi beszédet mormogtam, de nagyon vigyáztam arra, hogy ebből kifelé semmi ne látszódjon. Inkább elvonultam a fürdőszobába és ott adtam ki a dühömet, elkeseredésemet, de a gyerekeimnek ezt nem mutattam. És most már ott tartok, hogy gondolati szinten sincs hegyi beszéd, a belső és a külső egyensúlyba került.

osztalyzatok4

És mi történt a gyerekeimmel meg a jegyekkel? A gyerekeim nem sunnyognak el egy jegyet sem, mert tudják, hogy bátran vállalhatják őket, nincs minősítés, csak biztatás és segítségnyújtás, ha kell, a tanulásban is rákapcsoltak – jönnek is az eredmények szépen. MAGUKTÓL -, mert érzik a felelősséget önmagukért. (A gyerekek ugyanis nem "hülyék", hanem gyerekek. Igenis tisztában vannak a cselekedeteik következményével, ha hagyjuk, hogy maguk jöjjenek rá. Persze ott kell állni mögöttük, ha segítségre van szükség, de nem akarhatunk és ne is akarjunk mindent jobban tudni náluk.)

Mára odáig fajult a dolog, hogy Nagyfiú a minap azzal a bejelentéssel lepett meg: ne zavarjam, mert tanul, javítani szeretne az egyik tantárgyból, mert a múltkor kettest kapott és tudja ezt ő jobban is. És sikerült is neki, négyesre javított. Semmi kényszer, semmi ráhatás, csak az önmagáért érzett felelősség, a vágy a bizonyításra, amely a bensőjéből fakad.

Ennyi. A boldog, kiegyensúlyozott családi élet alapja tényleg a saját kezünkben van, a külső kényszerek ideje lejárt. Nálam biztosan.

Kattints a megosztásra, ha úgy gondolod, másoknak is hasznosak lehetnek a fenti tapasztalatok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk