HÍREK
A Rovatból

25 éven keresztül gyötörték megmagyarázhatatlan rémálmok a tanítónőt - csak nemrég derült ki, miért

Vannak olyan tünetek, amelyek hiába jelentkeznek makacsul egy páciensnél, az orvosok tehetetlenek velük szemben.

Link másolása

Történetünk hősnője saját kálváriáját mesélte el a Huffington Postnak.

A tanárnő Kristie harminc éves volt, amikor lebegő testek, fényvillamások jelentek meg előtte. Hányingere volt, fájt a hasa és végtelenül fáradtnak érezte magát. Az éjszakai hallucinációk folytatódtak, színes alakokat, mértani formákat, játékfigurákat látott, ébredésekor pedig egyre elviselhetetlenebb fej- és gyomorgörcsök kínozták.

Kezdetben senkinek sem beszélt ezekről a jelenségekről, de miután kimerültsége miatt többször is munkaképtelen lett, felkereste orvosát.

Nagy kínnal elmagyarázta neki, hogy milyen képtelen dolgokat – repülő kenyérszeletet, színes kártyákat, három méter magas bohócot, szuperszónikus repülőgépen utazó jódlizó krumplit lát. A doktor úgy vélte, hogy ezt a migrénjei okozzák.

Ez a diagnózis azonban Kristie-t nem győzte meg, annál is kevésbé, mert betegségének tünetei annyira felerősödtek, hogy már egyáltalán nem tudott dolgozni, pedig korábban egyáltalán szokott minden semmiségért beteget jelenteni. Sőt, élete nagy büszkesége volt, hogy iskolájában elnyerte az év tanára címet is.

Mindenféle agyi vizsgálatokon esett át, gyógyszeres kezeléseken vett részt. Úgy érezte magát, mintha már nem is lenne normális. A szakorvosok is valami ilyesmire gyanakodhattak, mert végül pszichiáterhez irányították a dallasi epilepszia-kutató központba.

„Úgy éreztem magam, mint Alice egy nem éppen csodaországban, hiszen végül is valóságos világ volt, amelyet olyan lények és figurák leptek el, amelyekről tudtam, hogy nem létezhetnek” – vallotta magáról Kristie.

Végül a texasi egyetem egyik pszichiátere közölte vele, hogy nem talált nála semmi egészségi problémát, nem lélekbúvárra van szüksége, hanem egy migrén-specialistára. Így aztán folytatta az orvostól orvosig való, egyre keservesebb vándorlását, míg egy napon végre megkapta a várva várt diagnózist és kiderült, hogy ő maga nem is járt messze az igazságtól: „Alice csodaországban”-szindróma, tudományos nevén Todd-szindróma, egy ritka és rejtélyes baj, amely a valóságnál kisebbnek, vagy nagyobbnak közelebbinek vagy távolabbinak láttatja a valóságot, egyes esetekben pedig hallucinációkat is okoz.

Mindez arra utalhat, hogy Lewis Carroll, az Alice írója szintén ebben a kórban szenvedhetett. Alice hatalmas lesz – ez a makropszia, a betegség egyik tünete – majd kicsivé válik, ami a mikropsziával függ össze, és egy szürreális világban jár, ahol a legfurcsább alakokkal találkozik.

Naplójában az író is szörnyű fejfájásokra panaszkodik – írja Kristie, akit ez némileg megnyugtatott, hogy betegségének neve van és hallucinációi nem képzelgések.

„Az első rém megjelenése és a diagnózis között 25 év telt el. Ez idő alatt már magamat vádoltam állapotommal, annyian nem fogadták el a valódiságát. „Nem úgy nézel ki, mint aki beteg”. „Ilyen, amit leírsz, nincs” – mondták. Megtanultam elhallgatni szenvedéseimet, igyekeztem mosolyogni, úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Elképzelhetik megkönnyebbülésemet, amikor megtudtam, hogy problémám teljesen reális.

Ma már nem érzek bűntudatot, ha elutasítok egy meghívást, tudom, hogy van rá okom. Úgy érzem, hogy jogom van magammal törődni, az egészségemet az első helyre tenni.

Ha valaki olyan betegségben szenved, amelyet nehéz felismerni, soha ne hagyja abba a segítségkérést. Forduljon annyi orvoshoz, amennyihez csak tud. Kérjen egy második, egy harmadik, egy negyedik véleményt. És akkor talán, mint én, rátalál arra, aki hisz neki és segít abban, hogy újra ura legyen életének” – vonta le a tanulságot Kristie.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kettészakította az országot az ítéletidő – Lecsapott a jégeső, tombol a vihar
Van, ahol már csak 14 fok van. Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani a következő napokban.

Link másolása

Az ország északnyugati részében már leszakadt az ég, a következő napokban pedig komoly esőzésekre lehet számítani.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint hétfőn Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, s a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adta ki.

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegyék területén. Estére már riasztást is kiadtak az északi járásokra.

Az Időkép videója szerint Sopronban már csak 14 fok van, illetve a zivatarok is megérkeztek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Link másolása

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, így a Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert - tudatta az rtl.hu.

Ezek szerint a szövetség tartozik Richter Attilának 16 havi bérrel, így még fizetnie is kell nagyjából 16 millió forintot.

Az ügy előzménye: az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos (aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is) 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól. Állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

A pénzügyi gondok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

A tanúvallomások során kiderült, hogy az egyik elnökségi tag azt is felvetette, hogy állami támogatás nélkül, kizárólag szponzorokkal rendezzék meg a tornát. Ekkor viszont – az elsőfokú bírósági ítéletben foglalt tanúvallomás szerint – Szűcs Lajos azt mondta:

"kormányzati vezetéssel, annak döntésével nem lehet szembe menni, és ezt a teniszversenyt nem lehet megrendezni, el kell engedni."

A bíróság szerint egyébként az egész keresetet el lehetett volna utasítani arra hivatkozva, hogy valójában nem is érte kár a Magyar Tenisz Szövetséget.

Richter Attila szerint a szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság.

Lázár mégis pert indított, hogy "megfélemlítse a tenisztársadalmat"

– mondta Richter az rtl.hu-nak. Hozzátette, hogy az az állítás sem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter újabb üzenete: Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 15.


Link másolása

Hétfő este újabb poszttal jelentkezett Varga Judit exférje: a bejegyzést azzal kezdte, hogy a kormány nem véletlenül tolta el a jövő évi költségvetés benyújtását tervezett májusi időpontról novemberre.

Magyar szerint a Fidesz a közelgő választások miatt titkolja a tervezett óriási megszorításokat.

"Az első negyedév végén már 2321 milliárd forint hiányzott a kasszából. Ilyen magas első negyedéves adat még soha nem volt a magyar államháztartás történetében. Ez majdnem a teljes éves tervezett hiánynak felel meg. A szakértők szerint hazánk úton van a technikai államcsőd felé. A kormány már be is jelentette 650 milliárd forintnyi beruházás leállítást, de ez nyilván nem lesz elegendő az egyensúly helyreállítására."

- írta Magyar Péter a Facebbok-oldalán.

Pedig korábban Orbán mindig büszke volt arra, hogy már májusban benyújtották a következő évi költségvetést.

"Követeljük, hogy a kormány ne titkolja el a magyar választók elől a tervezett megszorításokat! Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök, hogy várható-e további vasúti szárnyvonalak megszüntetése, posta- és kórházbezárás, illetve milyen adók emelését tervezik a felelőtlen gazdálkodásuk következményeinek enyhítésére.

Arra is választ várunk, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét."

- folytatta gondolatait Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor térde remeg” - mondta Magyar Péter az osztrák médiának
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

Link másolása

A Die Presse nevű osztrák lapnak adott interjút Magyar Péter. Az elmúlt hetekben több tüntetést is szervező politikus elmondta: Orbán Viktort választáson is le lehet győzni, és egyébként örül annak, ha a fiatal Orbánhoz hasonlítják.

A lap úgy mutatja be Magyar Pétert, mint a magyar miniszterelnök legerősebb kihívóját. Egy űzött emberként emlegetik, aki egy új politikai mozgalmat koordinál, több tízezres demonstrációkat szervez, interjúról interjúra rohangál, miközben gondoskodnia kell három gyermekéről is.

Varga Judit exférje a lapnak azt állította: kilenc kilót fogyott, mióta két hónapja berobbant a magyar politikába. Az interjúban önironikusan elnézést is kért, amiért úgy néz ki, mint „egy háromnapos vízi hulla”.

A lap újságírója azonban úgy látta, ennek ellenére megjelenése dinamikus benyomást keltett. A Die Presse munkatársa szerint Magyar Péter fehér, slim-fit inget, farmert és fehér edzőcipőt viselt, mindez mára védjegyévé vált.

Magyar arról is beszélt, hogy az ő szemében Orbán még mindig „demokratikus hős, egy korszakalkotó politikus”. Visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

"Vannak, akik a fiatal Orbánhoz hasonlítanak, amit szívesen elfogadok"

– mondta a lapnak Magyar Péter.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: