Negyedmilliárdnál is több elhízott gyerek és kamasz lesz világszerte 2030-ra
A gyerekkori beteges kövérséget a szakértők összefüggésbe hozzák az egészségtelen gyorsétkezők immár globális elterjedésével és korlátlan reklámhadjáratával, továbbá azzal, hogy az egyes kormányok igen keveset tesznek a gyermekek egészségének védelmére.
Jelenleg 150 millióra teszik a kórosan elhízott gyerekek és kamaszok számát világszerte és az előjelzések szerint a következő évtizedben ez a szám meghaladhatja a negyedmilliárdot.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célul tűzte ki, hogy az egyes országokba ne növekedjen az elhízott gyerekek száma 2010 és 2025 között, de az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation) legfeljebb minden 10. országnak van 50%-nyi esélye arra, hogy e célt teljesíti.
Ez utóbbi szervezet, amely elsőként készítette el a gyermekelhízás világatlaszát, adataiból kiderül, hogy a megvizsgált 191 országból 156-nak 10%-nál is kisebb erre a sansza – idézte a Guardian
Mint arra Donna Ryan, a szövetség elnöke felhívta a figyelmet, ezzel az ütemű növekedéssel a túlsúlyos gyermekek problémái számos országban meghaladják az egészségi szolgálatok erejét: egyre több lesz az inkább inkább felnőttekre jellemző 2.típusú cukorbeteg gyerek, következésképpen nagy mértékben nő a felnőtt cukorbetegek száma, miként a szív- és érrendszeri betegségek és rák kockázata is.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!