Négy és fél éve nem volt ilyen erős a forint az euróval szemben
Péntek reggel 352,1-ig erősödött a forint az euróval szemben, ami 2021 szeptembere óta a legerősebb szint. A mozgást az amerikai-iráni béketárgyalásokról szóló hírek indították be.
Négy és fél éve nem láttunk ilyet: péntek délelőtt 352,1-ig erősödött a forint az euróval szemben, miközben az olajár több mint 4 százalékot zuhant az iráni béketárgyalások körüli optimizmusra.
A magyar deviza utoljára 2021 szeptemberében volt hasonlóan erős, a mostani szintet a reggeli órákban érte el,
miután 353 forint alá is benézett az árfolyam - írta a Portfolio. A dollár jegyzése eközben 304,3 forint körül alakult.
A piacokon annak hírére esett a Brent és a WTI típusú olaj ára is 4-4,5 százalékot, hogy napokon belül megállapodás születhet az Egyesült Államok és Irán között.
Az amerikai elnök bejelentése szerint „nagy egyezséget” sikerült elérni Iránnal, és a fegyvernyugvás meghosszabbítása „a következő napokban” véglegesülhet.
Ez a környezet jellemzően a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is kedvez. Az erősödés nyertesei az importőrök és a külföldre utazók, míg az exportra termelő cégeknek kihívást jelenthet a bevételük forintosításakor.
Négy és fél éve nem láttunk ilyet: péntek délelőtt 352,1-ig erősödött a forint az euróval szemben, miközben az olajár több mint 4 százalékot zuhant az iráni béketárgyalások körüli optimizmusra.
A magyar deviza utoljára 2021 szeptemberében volt hasonlóan erős, a mostani szintet a reggeli órákban érte el,
miután 353 forint alá is benézett az árfolyam - írta a Portfolio. A dollár jegyzése eközben 304,3 forint körül alakult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
M1-esen történt tragédia: megszólalt a koncessziós cég, miután Magyar Péter jelentést kért a balesetekről
Két különálló balesetben nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében. A miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról, amit a Magyar Közút készít el. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy a kamionos baleset nem az M1-es bővítés alatt álló szakaszán, hanem a forgalomtól szabályosan elzárt munkaterületen történt.
Ahogy arról beszámoltunk, nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében, két egymást követő balesetben. Az eset miatt a miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”
– közölte Magyar Péter
A jelentést a koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. készíti el. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy minden szükséges információt átadtak a Magyar Közútnak, és ha további adatokra van szükség, azokat is biztosítják.
A koncessziós cég az MTI-nek küldött közleményében több pontot is tisztázott. Kiemelték, hogy a baleset helyszínén nem autópálya-bővítés, hanem felújítás zajlik, ami ma kezdődött és várhatóan június 23-ig tart.
„Fontos, hogy a baleset nem az M1-es bővítés alatt álló szakaszán történt” – írták, hozzátéve, hogy a tragédia a forgalomtól szabályosan elzárt munkaterületen történt.
A társaság szerint a „2 plusz 1 plusz 1 típusú” ideiglenes forgalmi rendet másfél kilométerrel korábban, több lépcsőben is jelezték táblákkal.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az első baleset hajnali fél öt körül történt az autópálya 114-es kilométerénél, ahol egy tehergépkocsi munkagépnek ütközött, majd kigyulladt; a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
Az MKIF szerint a kamion még szabályosan hajtott be a terelésbe, de ott ismeretlen okból áttért a lezárt sávba, ahol a munkagépekbe csapódott.
Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométernél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A kisbuszban utazó kilenc ember közül heten a helyszínen meghaltak, ketten megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a forgalmat a győrszentiváni csomópontnál leterelték, ami jelentős torlódást okozott.
Az érintett szakaszon az MKIF közlése szerint a 113-as és 117-es kilométerek között van érvényben az ideiglenes forgalmi rend, amelyet 1500, 1000, 500 és 100 méterrel a terelés előtt is jeleztek.
A kormányfő által kért jelentés várhatóan arra is kitér majd, hogy a jelzések és a munkaterület lezárása minden szempontból megfelelő volt-e.
Ahogy arról beszámoltunk, nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében, két egymást követő balesetben. Az eset miatt a miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”
– közölte Magyar Péter
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter „légtérrendésszé léptette elő magát” – így reagált a Fidesz a Gripen-riasztásra
Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója reagált Magyar Péter Facebook-bejegyzésére, amelyben a Gripenek riasztásáról számolt be. Szerinte ez egy rutinesemény volt, évente 10-15 hasonló eset történik.
„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.
„Tehát mostantól nagyjából havonta várhatjuk Magyar Péter bombasztikus bejelentéseit arról, hogy a honvédség készenléti erői a szokásos módon, az előírásoknak megfelelően teszik a dolgukat.”
Havasi hozzátette, hogy az Orbán-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatott az ilyen eseményekről.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a „Facebook-kormányzás” korába lépve Magyar Péter „Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát”.
A kommunikációs igazgató ironikusan azt is megjegyezte: „Várjuk, mikor lesz Gripen-pilóta is”.
A csütörtök esti incidensre azért került sor, mert egy Tel-Avivból Prágába tartó izraeli Airbus A321-es utasszállító nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással a magyar légtérben. A NATO riasztására a Magyar Honvédség kecskeméti bázisáról felszállt egy JAS–39 Gripen vadászgéppár, amely vizuálisan azonosította a gépet. Ezt követően az utasszállító pilótái felvették a kapcsolatot a földi irányítással. A magyar vadászgépek a protokollnak megfelelően a légtérhatárig kísérték a repülőt, amely este 20 óra 10 perckor hagyta el Magyarország légterét Ausztria irányába.
„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
47 évesen meghalt a thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában
Badzsrakitijaba hercegnő még 2022-ben esett össze egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavar miatt, az állapota azóta folyaatosan romlott. Sokak szerint a legalkalmasabb jelölt lett volna az ország élére.
Meghalt Badzsrakitijaba thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában. A 47 éves hercegnő csütörtökön, helyi idő szerint 19:48-kor hunyt el a bangkoki Csulalongkorn Kórházban.
A hercegnő még 2022 decemberében esett össze, miközben a kutyáival edzett. Orvosai a rosszullétet egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavarral magyarázták.
A királyi ház pénteki közleménye szerint „az orvosi csapat a lehető legszorosabb és legintenzívebb ellátást nyújtotta, de állapota folyamatosan romlott.”
A palota péntek reggel tette közzé a hercegnő haláláról szóló hivatalos bejelentést, amelyről a BBC számolt be. A brit közmédia szerint Badzsrakitijaba halálával a királyi család a nyilvánosságban „leginkább kiemelt tagját” vesztette el.
A hercegnő halála bizonytalanságot hoz a trónutódlásban. A 73 éves X. Ráma thaiföldi király még nem nevezett meg hivatalos örököst. Bár a thai szokásjog a férfiakat részesíti előnyben, egy 1974-es alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy nő is a trónra lépjen.
A királynak öt fia van, de négyüket még 1996-ban megfosztották címeiktől, ők az Egyesült Államokban élnek. Harmadik feleségétől született ötödik fia, Dipangkorn herceg a feltételezett trónörökös, de sokan Badzsrakitijaba hercegnőt tartották a legalkalmasabbnak a trónra, akár királynőként, akár régensként.
A kérdés nyilvános megvitatását az ország szigorú felségsértési törvénye korlátozza.
Badzsrakitijaba X. Ráma hét gyermekének legidősebbje volt. Jogásznak tanult, két posztgraduális diplomát is szerzett az amerikai Cornell Egyetemen. Dolgozott Thaiföld ENSZ-képviseletén New Yorkban, majd hazatérve az ügyészségen helyezkedett el. 2012 és 2014 között ausztriai nagykövet volt, ahol kapcsolatot épített ki az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalával. Később a szervezet délkelet-ázsiai jogállamisági nagykövete lett, és a büntető igazságszolgáltatás reformjáért, különösen a börtönbe kerülő nők helyzetének javításáért kampányolt.
2021-ben apja saját testőrségének vezérkari főnökévé nevezte ki, tábornoki rangot adva neki, 2025-ben pedig a Királyi Biztonsági Parancsnokság helyettes parancsnokává léptették elő. A hercegnő emellett a sport elkötelezett híve volt, gyakran vett részt hosszútávfutó-versenyeken.
Meghalt Badzsrakitijaba thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában. A 47 éves hercegnő csütörtökön, helyi idő szerint 19:48-kor hunyt el a bangkoki Csulalongkorn Kórházban.
A hercegnő még 2022 decemberében esett össze, miközben a kutyáival edzett. Orvosai a rosszullétet egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavarral magyarázták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
KNYF: Nem azonosíthatóak a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amelyekről Havasi Bertalan beszélt
A hatóságok nem erősítették meg a Fidesz kommunikációs igazgatójának azon állítását, hogy korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el „a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt”. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint ilyen ügy nem azonosítható náluk.
Sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem a Legfőbb Ügyészség, sem pedig a Központi Nyomozó Főügyészség nem erősítette meg azt a fideszes állítást, hogy politikai zaklatások miatt lett öngyilkos két aktivistájuk a választások után.
A Központi Nyomozó Főügyészség 24.hu-nak küldött válasza szerint a megadott adatok alapján náluk nem azonosítható ilyen ügy.
Domokos Réka helyettes szóvivő közölte: „a megkeresésében megjelölt adatokkal ügy a Központi Nyomozó Főügyészségen nem azonosítható.”
A rendőrség általános tájékoztatást adott a lapnak, mely szerint az öngyilkossági eseteket közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, ami nem terjed ki az elhunyt politikai hovatartozásának feltárására. Havasi Bertalant, a Fidesz kommunikációs igazgatóját is megkeresték, ő azonban a részleteket firtató kérdésekre nem válaszolt.
Havasi a Védvonal nevű hálózatuk működéséről szóló közleményben tett bejelentést. Azt írta, információik vannak politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is.
„Két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – állt a közleményben.
A párt szerint a Védvonalhoz kevesebb mint két hét alatt több mint hatvan bejelentés érkezett, amelyek főként internetes uszításról, fenyegetésekről és politikai alapú diszkriminációról szólnak.