HÍREK
A Rovatból

Navalnij: „Úgy nézek ki, mint egy ijesztő csontváz, annyi a súlyom, mint hetedikes koromban”

Az éhségsztrájkot abbahagyta, de újabb két kilót fogyott Alekszej Navalnij – ezt ő maga mondta, amikor ismét bíróság elé állt.


Másodfokon tárgyalták az első fokon Navalnijt már elítélő ügyet, amely szerint az ellenzéki politikus megrágalmazott egy második világháborús veteránt - írja a Telex.

A fellebbviteli bíróság csütörtökön helybenhagyta azt a 850 ezer rubeles bírságot, amelyet első fokon szabtak ki Navalnijra. A tárgyaláson az ellenzéki az utolsó szó jogán, videokapcsolaton, a Putyin-rendszert bíráló beszédet mondott, amelyben kudarcosnak bélyegezte az orosz elnök két évtizedes kormányzását.

"Az önök meztelen, tolvaj királya tovább akar uralkodni, a végsőkig"

- mondta.

Az idős férfi egyébként egy promóciós videóban szerepelt, amely a Vlagyimir Putyin elnök 2024 utáni újraválasztását lehetővé tevő alkotmánymódosítást népszerűsítette, Navalnij úgy nyilatkozott a videóban szereplőkről, hogy azok „árulók és korrupt lakájok”, ezt minősítették rágalmazásnak. Navalnij azzal védekezik, hogy ő általánosságban beszélt a szereplőkről.

A veterán unokája nyilvános bocsánatkérést kért Navalnijtól a kijelentése miatt, amit az elutasított:

„Mindenki nagyapja harcolt a háborúban, de te vagy az egyetlen, aki kiárusítja a sajátját”

– mondta Navalnij a veterán unokájának.

A tárgyalás igen furcsa volt, a bíró például egy ismeretlennel tartotta a kapcsolatot telefonon közben.

„Tegnap elvittek a fürdőbe. A tükörben láttam, hogy úgy nézek ki, mint egy ijesztő csontváz. Annyi a súlyom, mint hetedikes koromban”

– mondta a 187 centiméter magas, de most alig 72 kilós Navalnij a feleségének- idézte a Sky News.

Az állampolgári jogokat sértő nonprofit szervezet létrehozása címén büntetőeljárást indított Alekszej Navalnij ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) is.

Az SZK Navalnij mellett Ivan Zsdanov, Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója és Leonyid Volkov, az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek hálózatának koordinátora ellen is eljárást indított. A gyanú szerint az állampolgárok személyiségét és jogait sértő nonprofit szervezetet hoztak létre. Az eljárás már februárban megindult, de ez csak csütörtökön derült ki azon a moszkvai előzetes bírósági tárgyaláson, amelynek tárgya a fővárosi ügyészségnek az FBK-t és utódszervezetét, valamint a Navalnij-törzseket szélsőséges szervezetté minősítését szorgalmazó keresete. Ha Navalnijt és társait a jogsértő nonprofit szervezet alapítása címén elítélik, 300 ezer rubelig terjedő bírságot (a rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér) és 4 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk.

Volkov egyébként csütörtökön a YouTube-on bejelentette, hogy hivatalosan feloszlatja a Navalnij-törzsek regionális hálózatát, és annak helyi csoportjai önálló szervezetté alakulnak át.

"Ez a csapás halálosnak bizonyult" - mondta Volkov a fővárosi ügyészség hétfői határozatáról, amely felfüggesztette a törzsek tevékenységét.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Annyira összeomlott a vasút, hogy a MÁV azt kéri, aki teheti, holnap inkább busszal menjen
A vasúttársaság közleményében külön kérte azt is, hogy aki teheti, inkább halassza el a másnapi utazását. Öröm az ürömben, hogy a mai napon éjfélig a helyjegyköteles vonatok helyjegy nélkül is igénybe vehetők.


Hétfőn délután közlemény adott ki a MÁV-Csoport a viharhelyzet miatt. Ebben azt írják, hogy a számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg

a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja utasainkat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért

a MÁV-csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra VOLÁN busszal és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasaink továbbutazását a Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Döntött a rendőrség: nem büntetik meg a Pride-on résztvevőket
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.


Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írja honlapján a rendőrség a Budapest Büszkeség – Budapest Pride felvonulásra utalva.

Úgy fogalmaznak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: