Navalnij éhségsztrájkba kezdett a börtönben
Éhségsztrájkba kezdett pokrovi börtönében szerdán Alekszej Navalnij. Ezt az elítélt orosz ellenzéki politikus maga jelentette be az Instragramon.
- írta bejegyzésében Navalnij.
Múlt héten vált ismertté, hogy Navalnij hátfájásra és lábzsibbadásra panaszkodott, ügyvédjének pedig azt mondta, úgy érzi, lebénul a lába. Az orosz ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a börtönhatóság nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást.
Március 15. óta lehet tudni, hogy Navalnij a Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniában tölti büntetését. Az ellenzéki politikust január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.
Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztését. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.