HÍREK
A Rovatból

„Navalnij az életével fizetett a bátorságáért” – Így reagált a Nyugat az orosz ellenzéki vezető halálhírére

Az Európai Unió vezetői egységesen a Putyin vezette Oroszországot tartják felelősnek Alekszej Navalnij haláláért..


Moscow, 2024. február 16.

Charles Michel, Roberta Metsola és Ursula von der Leyen az Európai Unió első emberei Oroszországot teszik felelőssé Alekszej Navalnij haláláért.- írja az index.hu

Charles Michel az X-en azt írta:

„az ellenzéki politikus a szabadság és a demokrácia értékeiért harcolt, amelyekért „végső áldozatot” hozott.”
A EP elnöke a közösségi oldalán így fogalmazott:
„A világ egy olyan harcost veszített el, akinek bátorsága nemzedékeken át visszhangzik majd. Megdöbbentő a Szaharov-díjas Alekszej Navalnij halála. Oroszország elvette a szabadságát és az életét, de a méltóságát nem. A demokráciáért folytatott küzdelme tovább él.”

-emlékezett Roberta Metsola közösségi oldalán.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökét saját szavai szerint felkavarta és elszomorította Navalnij halálhíre.

Putyin semmitől sem fél jobban, mint a saját népének ellenvéleményétől. Ez egy komor emlékeztető arra, hogy miről szól Putyin és az ő rendszere. Küzdjünk együtt azok szabadságának és biztonságának védelméért, akik fel merészelnek lépni az önkényuralom ellen

– fogalmazott.

Megemlékezett Risi Szunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár is. Utóbbi Zelenszkijjel az oldalán azt mondta:

„Navalnij az életével fizetett a bátorságáért”

. Az ukrán elnök szerint „nyilvánvaló”, hogy Vlagyimir Putyin áll közvetlenül Alekszej Navalnij halála mögött, hozátette,

az orosz elnököt nem érdekli, ki hal meg, amíg az államfői pozíciója biztos.

Velük szemben az orosz külügyi szóvivő megjegyezte, hogy a nyugati vádak Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető halálával kapcsolatban „önleleplezőek”.

Alekszej Navalnij a 2011–12-es oroszországi tüntetések kirobbantásához azzal járult hozzá, hogy kampányolt a választási csalás és a kormányzati korrupció ellen, nyomozott Putyin belső köre után, és az eredményeket több százmilliós nézettséget hozó videókban osztotta meg.

Politikai karrierjének csúcspontját 2013-ban érte el, amikor a szavazatok 27 százalékát szerezte meg a moszkvai polgármester-választáson, amelyet kevesen tartottak szabadnak vagy tisztességesnek. Évekig szálka maradt a Kreml szemében, mert többek között kiderítette, hogy Putyin személyes használatra építtet palotát a Fekete-tengernél.

2020-ban Alekszej Navalnij egy repülőúton kómába esett, miután az orosz FSZB biztonsági szolgálat a gyanú szerint megmérgezte. Később Németországba menekítették kezelésre. Ezt követően felépült, és 2021 januárjában visszatért Oroszországba, ahol a feltételes szabadlábra helyezés megsértése miatt letartóztatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.


„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.

A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.

„Nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga” – reagált Orbán, és hozzátette: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni, arról nem tehet, ha ez éppen összecseng valaki más érvelésével is.

Orbán szerint az igazi kérdések így hangzanak: van-e esély arra, hogy az orosz-ukrán háború háborús fenyegetést jelentsen a mi életünkre? Orbán szerint igen. Van-e esélye Magyarországnak, hogy egyedül békét teremtsen? Orbán szerint nincs. Ha ez így áll, ki tudunk-e maradni egy európai háborúból? Orbán ezzel a kérdéssel kel és fekszik.

„Tisza István és Horthy Miklós is ki akart maradni az I. majd a II. világháborúból, semmi közünk nem volt azok kirobbanásához. Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. Van-e elég tartásunk a németekkel szemben, ha ne adj’ Isten ők akarnak megint háborúzni?”

– tette fel a kérdést a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.

„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de

ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.

„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.

Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.

Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem Magyar Péterrel
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja Magyar Pétert.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 15.



A Digitális Polgári Körök győri nagygyűlése előtt Orbán Viktor válaszolt a Blikk kérdéseire. Többek között arról beszélt, hogyan állnak jelenleg a Digitális Polgári Körök, összesen hány tagjuk van, tervez-e vitázni Magyar Péterrel, illetve szó esett az orosz olaj- és gázimport amerikai szankcióinak kényes kérdéséről is.

- Későn kezdtük, nagyon gyorsak vagyunk, időben vagyunk még. A digitális polgári körök elődjét tulajdonképpen 2002-ben hoztuk létre.

Most arról beszélünk, hogyan lehetne politikai akcióképes állapota hozni egy társadalmat, hogy lehet az országot rávenni arra, hogy gondolkodjon a számára fontos kérdésekről.

A digitális polgári kör valójában arról szól, hogy jöjjünk össze, beszéljünk meg dolgokat, és ha egyetértünk, csináljuk együtt. Tele vagyunk tehetséges fiatal emberekkel, akik gyorsan felépítették ezt, 100 ezer felett vagyunk már - mondta Orbán Viktor, aki ezt követően arról beszélt hajlandó-e vitázni Magyar Péterrel - és ha nem, akkor miért nem.

- Vitában vagyok egyfolytában a gazdáival. A Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja őt. Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem vele.

Nem örülök, hogy így van, de ilyen lett az európai politika - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán zárásként arról nyilatkozott, mi az igazság az orosz olaj- és gázimport amerikai szankciójáról.

- Mindenki azt mond, amit akar, egy dolog számít, amit az amerikai elnök mond - mondta tömören a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk