„Nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába, nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket”
„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”
Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.
Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”
Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.
„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”
Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”
A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:
„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.
Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:
A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”
Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.
A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.
A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.
„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”
Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”
Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.
Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.
A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”
Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.
„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.
A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:
A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.
Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”
„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”
