hirdetés

HÍREK

„Nagyon megküzdöttem a túlélésért” - legyőzte a koronavírust Bányai Gábor fideszes képviselő

A politikust február vége óta kórházban kezelték, sokáig lélegeztetőgépen, majd műtüdőn is volt.

Link másolása

hirdetés

Túl van a koronavírus-fertőzés okozta betegsége nehezén Bányai Gábor. A fidesz parlamenti képviselő február végén fertőződött meg, kórházba is került miatta. Erről a Facebook-oldalán is beszámolt, és bár akkor még úgy tűnt, hogy nem súlyos az állapota, családja pár nappal később közölte, hogy már a bejegyzés írásának napján lélegeztetőgépre került.

Március közepére már annyira leromlott a politikus állapota, hogy azonnali beavatkozást követően egy légzést és keringetést támogató eszközre tették, azaz műtüdőkezelést kapott.

Bányai ezután még hosszú ideig szorult kórházi ápolásra. Június elsején adott először újra életjelet magáról, a Facebookon, Ákos Hello című dalával üzente meg, hogy újra magánál van.

Most pedig egy újabb posztban tudatta, hogy túl van a nehezén, sikerült legyőznie a betegséget.

"Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem! Sokáig tartott ez a harc, a vírus mindent megtett azért, hogy feladjam, de nem adom én olyan könnyen magam! Nagyon megküzdöttem a túlélésért!

Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította, a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult. Szinte olyan, mint a betegség előtt volt. Május közepén előkészítés alatt állt a Budapestre szállításom, mondván, tüdőtranszplantációra lesz szükségem, hála Istennek, erre nem került sor!

Pontosan 111 nappal a kórházba kerülésem után az egészségemért való küzdelmem első szakasza lezárult. Most a rehabilitáció következik, amihez rengeteg erőre és türelemre lesz szükségem. Hihetetlenül hosszú idő volt ez, ami ténylegesen számomra alig tűnt 5 percnek"

- írta.

hirdetés

Az országgyűlési képviselő köszönetet mondott a családjának, az orvosoknak és az ápolóknak és mindenkinek, aki imádkozott érte. Külön kifejezte háláját a kezelését vezénylő orvosának és ápolócsapatának, akik szavai szerint megmentették az életét és egy percig sem szűntek meg hinni a gyógyulásában.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

„Elmentek a p.csába!” – írta a fideszes Budai Gyula, miután Fekete-Győr András örült Milák olimpiai aranyérmének

A fideszes képviselő szombaton még azért akadt ki Fekete-Győrékre, mert nem gratuláltak Szilágyi Áronnak a harmadik olimpiai aranyérméhez.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.

Milák győzelméről Fekete-Győr András is posztolt a Facebook-oldalán.

"Megvan a második aranyunk is, Milák Kristóf agyonverte a mezőnyt. Kiráz a hideg. Wow!"

- írta posztjában a Momentum elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Ezzel azonban igencsak kiakasztotta a fideszes Budai Gyulát, aki egy indulatos posztban osztotta ki nemcsak Fekete-Győrt, de az egész ellenzéket is.

hirdetés
"Ez már a legalja az ellenzéknek! Persze azt eddig is tudtuk, hogy Fekete-Győr Andrásnak elég vastag bőr van az arcán, de amit Milák Kristóf olimpiai aranyérmét követően csinált, az már minden képzeletet túlszárnyal. Az olimpia “ gyilkos” pártocska elnöke, aki mindent megtett azért, hogy Budapest ne rendezhessen olimpiát, a Facebookon örvendezett a második magyar aranyérmek! Elájulok ezen a csávón! A kaméleon hozzá képest egy színtelen része a nagyvilágnak!"

- kezdte hosszú posztját a fideszes képviselő, aki szerint a Momentum elnöke "ugyanezt játszotta el a budapesti foci EB-n is! Mindenféle szarnak elmondta a magyar focit, majd ezek után ott páváskodott a Puskás Arénában a nemzeti válogatott mérkőzésein, és eljátszotta, hogy ő mekkora magyar drukker!" - fogalmazott Budai Gyula.

"Fekete-Győr és pártja, a Momentum, és a teljes ellenzék zsigerből gyűlölik a magyar sportot!

(Hallotta már valaki Gyurcsányt, Dobrevet, Szabó Tímeát, stb gratulálni az olimpiai bajnokainknak ?? Szerintem senki nem hallotta őket, én biztos nem.) A Hosszú Katinkát ért támadások mögött is ez a sportellenes gyűlölet húzódik meg"

- tette hozzá Budai, aki szerint "alig várták már, hogy megtámadhassák azt a »Katinkát«, aki a nemzet büszkesége, akinek olyan sokszor szólt a magyar himnusz olimpián és világversenyeken!

Alig várták, hogy ne győzzön, hogy ne úgy ússzon, ahogy szokott! Erre vártak ezek a senkiháziak, ott a fotelban vagy a karosszékben, erre várt a magyar sportot gyűlölő »internet népe«!"

Budai azzal zárja posztját, hogy "az arcátlan Fekete-Győr" mindezek után "eljátssza a »nagy magyart« Milák Kristóf aranyérme miatt!

Na, elmentek a p.csába!"

- íjra a fideszes képviselő, aki egyébként nemrég még azért akadt ki Fekete-Győrékre, mert

"ezek a »derék« olimpiát megfúró, momentumosok, egy szóval nem mondták, hogy gratulálnak Szilágyi Áronnak, immáron harmadik olimpiai aranyérme miatt!"

"Persze, mit is várhatunk attól az olimpia gyilkos pártocskától, ahol így cserélgetik a mezeket, és akik összeálltak vagy összefeküdtek Gyurcsány Ferenccel!!?" - írta a fideszes képviselő szombati posztjában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Ipsos: A felnőtt magyar lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget

A friss kutatás szerint a magyarok nagy része nem tart egy jelentősebb negyedik hullámtól, négyből hárman pedig enyhítenék a még meglevő korlátozásokat is.

Link másolása

hirdetés

Négy magyarból három enyhítené a még meglevő korlátozásokat is. A felnőtt lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget, ezzel párhuzamosan közel 19% véli úgy, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vissza életünkbe - derült ki az Ipsos közvélemény-kutatásából.

Közleményükben azt írják, az Ipsos mérése szerint legnagyobb arányban

augusztus végéig várják a magyarok a lakossági korlátozások eltörlését.

A férfiak optimistábbak a nőknél, mindössze 15% tart attól, hogy nem kapja vissza korábbi szabad életét, míg a nők esetében 21% ez az érték, és a bizonytalanok aránya is jelentősen magasabb körükben.

 

Az Ön véleménye szerint mikor érhetnek véget Magyarországon a korlátozó intézkedések, és térhet vissza minden a korábbi rendbe? (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő)

hirdetés

A férfiak a még érvényes korlátozások (így pl. az oltottsághoz kötött rendezvénylátogatás) tekintetében türelmetlenebbek, közel harmaduk szerint nincs már szükség semmilyen megszorításra.

 

Ön szerint továbbra is szükség van a jelenleg érvényes korlátozó intézkedések fenntartására Magyarországon? (a felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő)

A korlátozásokkal szemben elutasító lakossági rétegben felülreprezentáltak a férfiak mellett a fiatal felnőttek (31%-os az elutasítás körükben), a kistelepülések lakói (34%), és különösen a dél-dunántúliak (47%).

A Covid-19-re adott hazai lakossági reakciókat mérő Ipsos kutatássorozat legfrissebb eredményei szerint

a (legalább eseti) maszkviselési arány jelenleg a tavaly júliusival azonos (74%), míg minden egyéb védekezési forma alkalmazása jelentősen visszaesett az elmúlt hónapok során.

 

Az alábbi tevékenységek közül melyik igaz Önre? (felnőtt lakosság bázisán, N=1.000 fő / hónap)

Az Ipsos által végzett kutatás eredményei összességében arra utalnak, hogy

a magyar lakosság egyelőre nem tart egy jelentősebb, negyedik megbetegedési hullámtól.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Ellenzéki előválasztás: Jakab Péter vezet, Dobrev Klára a második a Závecz friss kutatása szerint

A harmadik helyen Karácsony Gergely áll, egy hajszállal lemaradva a Jobbik és a DK jelöltjétől.

Link másolása

hirdetés

„Melyik jelöltre szavazna egy előválasztáson, ha a következő jelöltek közül választhatna?” - ezt a kérdést tette fel 1200 embernek legújabb kutatása során a Závecz Research, amelyből az IDEA Intézet készített jelentést.

A júniusban készített személyes adatfelvétel alapján az ellenzéki szavazók, valamint az aktív bizonytalanok (egy országgyűlési választáson biztosan vagy inkább részt venni kívánó) körében három politikusnak van komoly esélye az előválasztás megnyerésére.

Az adatfelvétel időpontjában a támogatottságok alapján Jakab Péter (28%) vezet, mögötte szorosan Dobrev Klára (27%), tőlük kissé lemaradva Karácsony Gergelynek (24%).

Tizenkét százalékot kapna Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, míg a további két jelölt választottsága a vizsgált rétegben 5 százalék alatti.

A közvélemény-kutatás eredményeiből az is kiderül, hogy a megkérdezettek körében a hat miniszterelnök-jelölt három jól elkülönülő ismertségi zónába tartozik. Karácsony Gergely regnáló főpolgármester a legismertebb közülük (ismertsége 96% az ellenzékiek és az aktív bizonytalanok körében), ugyanakkor Dobrev Klárának (92%) és Jakab Péternek (90%) is jelentős az ismertsége. A második csoportba Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter tartozik, akik kétharmados vagy azt valamivel meghaladó ismertséggel rendelkeznek az ellenzéki szavazók és az ún. aktív bizonytalanok körében. Végül a legkevésbé ismert jelölt Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke a maga 45 százalékos ismertségével.

hirdetés

A kutatás során a politikusokat ismerők körében feltettek 11 úgy nevezett imázskérdést, és azokra adott értékelésekből készítettek egy összesített imázsmutatót, hogy kiderüljön, milyen az egyes miniszterelnök-jelöltekről kialakult általános vélemény. Minél magasabb pontszámot ér el ezen az összmutatón a jelölt, annál inkább rájellemző a tulajdonságok mindegyike vagy a többsége. Ezen a listán Jakab Péter pozíciója a legstabilabb. A lista második helyén Jakabtól 2 indexpontra lemaradva Dobrev Klára található, akit Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely követ. Érdemes felhívni a figyelmet Márki-Zayra, akinek támogatottsága nem kiemelkedő, ugyanakkor az imázsprofilja ennél jóval kedvezőbb.

Jakab Péter a három erős jelölt versenyében a legjobb mutatóval bír a küzdeni tudó politikusképet illetően, illetve őt tartják a leginkább emberközelinek. Egyik legalacsonyabb értéket megfontoltsága, kiszámíthatósága kapta. Dobrev Klára esetében tájékozottsága, felkészültsége, illetve erős egyénisége a vezető tulajdonságai. Karácsony Gergelyhez képest jobb átlaggal bír abban a tekintetben, hogy le tudja győzni Orbán Viktort, viszont elszántságban Jakab jobban szerepel nála. Karácsony értékei ez utóbbi kategóriában a legjobbak, ezt követi emberközelisége és tájékozottsága.

A támogatottsági mutatókat és az imázsprofilokat figyelembe véve Fekete-Győr András és Pálinkás József esélyei meglehetősen mérsékeltek arra, hogy a második fordulóba jussanak, és érdemi versenyt folytassanak az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének címéért.

A személyes megkérdezésen alapuló kutatást a Závecz Research készítette 2021. június 21-30. között 1200 fő körében. Az elemzés kizárólag az előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek megítélésével foglalkozik. A közölt adatok mindig az ellenzéki pártok szavazóira, illetve az ún. aktív bizonytalanokra vonatkoznak. Az aktív bizonytalanok azok a szavazók, akik jelenleg nem rendelkeznek pártpreferenciával, de biztosan, vagy valószínűleg részt kívánnak venni az országgyűlési választáson.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Már lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra

Az eeszt.gov.hu időpontfoglalóban a kórházi oltópontok már meghirdették a foglalható időpontokat.

Link másolása

hirdetés

A mai napon megnyílt az időpontfoglaló a harmadik oltásra is - írja a koronavirus.gov.hu.

Az eeszt.gov.hu időpontfoglalóban a kórházi oltópontok már meghirdették a foglalható időpontokat.

Az új, agresszív vírusmutánsok megjelenése indokolttá teszi, hogy megerősítsük azok immunvédelmét, akik korán, az elsők között kapták meg az oltást - írják.

A harmadik oltás is önkéntes és ingyenes. Az időpontfoglalóban az foglalhat időpontot, aki elmúlt 18 éves, és a második oltását már több mint 4 hónapja kapta meg.

Az egydózisú Janssen vakcina esetében az első oltástól számítják a 4 hónapot.

Azt, hogy ki milyen típusú oltóanyagot kap harmadik oltásnak, a szakmai ajánlást figyelembe véve az oltóorvos dönti el a helyszínen. A szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül és fordítva. Erőteljesebb immunválasz várható ugyanis attól, ha egy más hatásmechanizmussal működő vakcinát adnak emlékeztető oltásnak.

Az is lehetséges ugyanakkor, hogy kontraindkáció esetén valaki ugyanazt az oltást kapja harmadikként, mint amilyennel az alapimmunizálása történt.

hirdetés

Forrás: koronavirus.gov.hu

A harmadik oltásokat a fővárosban a centrumkórházakban, a megyékben a megyei kórházakban lehet felvenni, ahová online lehet időpontot foglalni. Ezeken az oltópontokon mindegyik olyan vakcinatípus elérhető lesz, ami a harmadik oltásokhoz felhasználható. A harmadik oltást a háziorvosoktól is lehet igényelni, számukra az igények alapján a Megyei Oltási Munkacsoportok biztosítják majd a szükséges vakcinát.

A kormányzati oldalon azt is hozzáteszik: az időseknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás felvétele. A vírus és annak mutánsai ellen nem a lezárások és a korlátozások jelentik a megoldást, hanem az oltás. A kormányzati vakcinabeszerzéseknek köszönhetően van bőven vakcina az újabb oltásokhoz is. Aki nem tud interneten foglalni, a háziorvosánál is kérheti a harmadik oltás beadását.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: