HÍREK
A Rovatból

„Nagymama lettem!” – jelentte be Dobrev Klára, aki még mindig nem osztotta el vagyonát Gyurcsánnyal

Bár még tart a vagyonmegosztás a két fél között, a DK-s politikus mégis boldogan mutatta meg közösségimédia-oldalán Gyurcsány Ferenccel közös újszülött kisunokájukat, Rózit.


Néhány órával a határidő lejárta után a Nemzeti Választási Iroda közzétette az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, köztük Dobrev Kláráét is, írja a Telex. A dokumentumból több részlet is kiderül a politikus jelenlegi vagyoni helyzetéről.

A vagyonnyilatkozat szerint még folyamatban van a válása Gyurcsány Ferenccel, így a vagyonmegosztás sem zárult le. Dobrev Klára továbbra is egyedüli tulajdonosa egy II. kerületi, 400 négyzetméteres háznak, és a kötcsei nyaraló fele is az ő nevén van. Emellett 2021 óta felerészben tulajdonosa egy szintén II. kerületi, 161 négyzetméteres lakásnak, amelyhez egy 162 négyzetméteres terasz is tartozik. A kötcsei nyaralóra korábban felvett hitelből még 53 millió forint a fennálló tartozás.

Dobrev jelenleg egy 2016-os gyártású Toyota RAV4 hibrid autót használ, amelyet 2021-ben vásárolt. Devizaszámláján közel 14 millió forintnyi euró van, emellett Gyurcsány Ferenccel közös bankszámlájukon 6,5 millió forint található. A nyilatkozatból az is kiderül, hogy közösen – fele-fele arányban – 210 millió 360 ezer forintot kölcsönöztek egy családtagjuknak lakásvásárlás céljából.

A politikus jövedelme kizárólag az európai parlamenti képviselői munkájából származik. Vagyonnyilatkozatában szerepel az Altus Befektetési Zrt. is, amelyet 2016-ban Gyurcsány Ferenc ajándékozott neki.

Az EP-képviselőknek azért kellett most vagyonnyilatkozatot tenniük, mert az Országgyűlés áprilisban elfogadott egy törvénymódosítást. Ez kimondja, hogy a magyar európai parlamenti képviselőknek és családtagjaiknak ugyanolyan formátumú vagyonnyilatkozatot kell kitölteniük, mint a magyar Országgyűlés tagjainak. A családtagok nyilatkozata nem nyilvános, de a képviselők dokumentumai igen.

Fontos különbség a hazai szabályozáshoz képest, hogy ha egy EP-képviselő nem tesz eleget kötelezettségének, vagy valótlan adatot ad meg, és nem javítja azt a felszólításra, a Nemzeti Választási Bizottság megszüntetheti a mandátumát. A magyar parlamenti képviselők esetében ilyen szankció nem létezik.

A választási iroda korábban azt közölte, hogy

a határidőre beadott vagyonnyilatkozatokat a bizottság nem ellenőrzi külön, viszont bárki kezdeményezhet eljárást, ha konkrét kifogást emel egy-egy bejegyzéssel kapcsolatban. Ha a képviselő nyolc napon belül nem javítja ki a hibát, akkor a Nemzeti Választási Bizottság eljárást indít, amely során állami szervektől is bekérhetnek adatokat.

A bizottság zárt ülésen a képviselők családtagjainak nem nyilvános vagyonnyilatkozatát is megvizsgálhatja. Az eljárás végén akár a képviselő mandátumának megszüntetésére is sor kerülhet.

Közben Dobrev Klára örömhírt is megosztott a közösségi oldalán: megszületett első unokája. A kislány Gyurcsány Ferenc előző házasságából született Bálint fiának gyermeke.

„Nagymama lettem!”

írta a Facebookon.

„Ő itt Gyurcsány Rózi, a családunk legújabb csodája. Megérkezett közénk, és máris megtöltötte a szívünket valami kimondhatatlan boldogsággal. Ahogy a karomban tartom őt, minden egy pillanatra megáll. A világ lelassul, és csak ő van, az illata, a kis ujjai, a békés szuszogása.”

A politikus arról is beszámolt, hogy fiuk, Marci nagyon komolyan vette új szerepét: „Teljesen saját elhatározásból kijelentette, hogy ő lesz a kedvenc nagybácsi.” Dobrev szerint Marci úgy néz Rózira, mintha azonnal megszerette volna.

„De amitől igazán elérzékenyültem, az az, hogy Bálint fiunk, aki mellett virrasztottam éjszakánként, amikor beteg volt vagy akivel küzdöttünk a kémialeckékkel, és akire büszkén néztem a ballagásán. Már férj, apa – és az ő kislánya lett az én unokám.”

A bejegyzés végén így fogalmazott: „Ez most egy új fejezet az életünkben. Egy különleges ajándék. Egy emlékeztető arra, hogy az élet legszebb pillanatai mindig a körülöttünk lévők szeretetéből születnek. Isten hozott, Rózi. Már most imádunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vucic öt tonna marihuána miatt magyarázkodik, közben sorra rúgják ki a nyomozókat
Rekordfogásként értékelte a szerb belügyminiszter a 7-10 millió euró értékű kábítószer lefoglalását. Közben a parlament elfogadta a vitatott Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét.


Magyarázkodásra kényszerül Aleksandar Vucic szerb elnök, miután Észak-Macedóniában felmerült, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető körök állami segítséggel csempészhettek több tonna marihuánát Szerbiába. A hatalmas mennyiségű kábítószerre január végén a párt egyik politikusának, Rade Spasojevicnek a krusevaci raktárában bukkantak rá a hatóságok. Ivica Dacic szerb belügyminiszter rekordfogásról beszélt, amely Szerbia történetében is a legnagyobb; a lefoglalt drog értékét 7 és 10 millió euró (2,67–3,82 milliárd forint) közé becsülte – írta a hvg.hu.

A példátlan mennyiség ellenére a nyomozást beárnyékolja, hogy az ügyön dolgozó több kulcsfigurát is gyors egymásutánban menesztettek:

leváltották Irena Bjelos ügyésznőt, valamint a kábítószer-ellenes szolgálat vezetőjét, Rasa Popovicot és helyettesét is. Mindeközben a szerb törvényhozás elfogadta az úgynevezett Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét, és megteremti a politikai ellenőrzés lehetőségét.

Egy szerbiai magyar portál szerint a rendőri állományban egyre nagyobb az elégedetlenség a Vucic-rezsimmel szemben a politikai érdekek alapján történő kinevezések miatt.

A drog a jelek szerint Észak-Macedóniából érkezett, ahol 2016 óta legális az orvosi célú marihuánatermesztés. A szerb nyomozással párhuzamosan ott is vizsgálódnak: a szkopjei Ohis vegyi gyár környékén tartott razzia során további tíz tonna marihuánát találtak. A macedón rendőrség az Alfafarm nevű cég több munkatársát is körözi. A vállalat 2023-ban alakult, és 2024 márciusától rendelkezik termesztési engedéllyel.

A januári fogás ügyében Aleksandar Vucic is megszólalt, aki határozottan tagadta, hogy állami alkalmazottaknak közük lenne az ügyhöz. Ezzel szemben a Macedóniai Szociáldemokrata Unió közleményben tudatta:

szerintük ekkora mennyiségű kábítószer csak úgy juthatott át a szerb–macedón határon, ha a csempészeket mindkét oldalon kormányzati szereplők segítették.

Nem ez az első eset, hogy Aleksandar Vucic neve illegális marihuánatermesztéssel kapcsolatban merül fel. 2021-ben a szerb államfő védelmébe vette Predgrag Koluvját, akit az ügyészség több tonna marihuána termesztésével vádolt, ám végül csupán 88 gramm kannabisz birtoklásáért indult ellene eljárás. Koluvját a szerb sajtó drogbáróként emlegeti, noha hivatalosan biokertészettel foglalkozott. A farmján – ahol 2015-ben Aleksandar Vulin akkori belügyminiszter is megfordult – a rendőrök 65 ezer tő marihuánát foglaltak le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Nem, nem hibáztam” - Trump nem kér bocsánatot az Obamáékat majomként ábrázoló videó után
Egy 62 másodperces, AI-manipulált videót tettek közzé Donald Trump Truth Social-oldalán. A posztot a Fehér Ház előbb védte, majd a kétpárti felháborodás nyomására 12 óra múlva eltávolították.


„Nem, nem hibáztam” – mondta Donald Trump újságíróknak, miután a Fehér Ház eltávolította azt a videót a Truth Social oldaláról, amelynek végén Barack és Michelle Obamát majomként ábrázolták. Az elnök azzal védekezett, hogy csak a klip elejét látta, amely a választási csalásról szólt, a rasszista részt nem, és bár elítéli azt, bocsánatot nem kér.

A 62 másodperces videó csütörtök késő este került ki Trump közösségi oldalára. Az összeállítás nagyrészt a 2020-as választásokkal kapcsolatos, már többször cáfolt állításokat sorolta,

a végén azonban egy rövid, mesterséges intelligenciával manipulált betét jelent meg, amely a volt elnöki párt majomtestekre montírozva mutatta, miközben a The Lion Sleeps Tonight című dal szólt.

A posztot a közzététel után nagyjából 12 órával, pénteken vették le. A Fehér Ház kommunikációja is fordulatot vett: Karoline Leavitt szóvivő először „internetes mémként” védte a klipet, és arra kérte a kritikusokat, „hagyják abba az álmérgelődést”, később azonban egy másik hivatalos közlemény már egy stábtag tévedésére hivatkozott, és bejelentette a törlést.

A videó republikánus oldalon is kritikát váltott ki. „Imádkoztam, hogy hamis legyen, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól” – mondta az Axiosnak Tim Scott dél-karolinai szenátor. John Curtis utahi szenátor pedig „nyíltan rasszistának és megbocsáthatatlannak” nevezte a megosztást. „Donald Trump videója vállaltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült” – közölte az NAACP, az Egyesült Államok legnagyobb fekete polgárjogi szervezete, kiemelve, hogy a bejegyzés a Fekete Történelem Hónapjában jelent meg. Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata vezetője egy videóüzenetben „rosszindulatú dögnek” nevezte Trumpot.

A The Washington Post részletes cikke szerint a klipben felhasznált betét egy Trump-párti mémkészítő anyagából származik, a megosztott verzión az @XERIAS_X vízjel látható. A feketéket majomként ábrázoló toposz egy évszázados, dehumanizáló rasszista eszköz. A volt elnöki pár egyelőre nem reagált a történtekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon bujkáló volt lengyel miniszter ellen
Zbigniew Ziobrót bűnszervezet irányításával és közpénzek elsikkasztásával gyanúsítják a lengyel hatóságok. A volt miniszter ellen 26 bűncselekmény miatt adtak ki körözést, de kiadatása bizonytalan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Országos elfogatóparancsot adott ki péntek este a lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro, a Jog és Igazságosság (PiS) volt igazságügyi minisztere ellen, aki saját közlése szerint Magyarországon tartózkodik, miután januárban politikai menedékjogot kapott. A varsói rendőrség hivatalos oldalán közzétette a körözést Ziobro fényképével és adataival,

mert a politikus az ügyészség szerint bujkál a hatóságok elől.

A pénteki elfogatóparancsot egy nappal korábbi bírósági döntés előzte meg, amely elrendelte a volt miniszter ideiglenes letartóztatását. A vádhatóság azzal érvelt, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás befolyásolásának veszélye. „A bíróság elismerte a bűncselekmények elkövetésének magas valószínűségét” – mondta Piotr Woźniak helyettes főügyész a döntés után.

A Tusk-kormány által felállított új ügyészség összesen 26 bűncselekménnyel gyanúsítja Ziobrót, köztük bűnszervezet irányításával, valamint a bűncselekmények áldozatainak szánt Igazságosság Alap pénzeinek politikai célú felhasználásával. A vádak szerint ebből a keretből finanszírozták többek között a Pegasus kémszoftver beszerzését is. A lengyel ügyészség több mint 143 millió zloty, átszámítva körülbelül 13,1 milliárd forintnyi közpénz politikai célú felhasználását vizsgálja.

Ziobro januárban maga jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, miután a magyar kormány menedékjogot biztosított számára. „Úgy döntöttem, külföldön maradok, amíg Lengyelországban vissza nem állnak a jogállamiság valódi garanciái” – közölte Ziobro a The Guardian szerint. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hírre szarkasztikusan csak annyit írt: „Logikus döntés.” A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyminiszter akkor megerősítette, hogy „több” olyan személy is kapott menedéket, aki Lengyelországban „politikai üldöztetésnek” lenne kitéve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az adatvédelmi hatóság nem vizsgálja, hogyan kerültek a kormányhoz a gyöngyösi tüntetők személyes adatai
A NAIH elnöke szerint a gyöngyösi tüntetők a demonstráción való részvétellel a közéleti viták alakítóivá váltak. A hatóság így nem vizsgálja, hogyan kerülhettek a tüntetők különleges bűnügyi adatai a kormánypártokhoz.


Hivatalból nem vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogyan kerülhettek a kormányhoz a Lázár János gyöngyösi fórumán tüntető romák állítólagos bűnügyi adatai – írja a 24.hu. A hatóság elnöke szerint az érintetteknek maguknak kell eljárniuk az ügyben, és azokhoz kell fordulniuk, akik a felvételeket nyilvánosságra hozták.

Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a lap kérdéseire azt válaszolta, hogy az adatkezelés érintettjei „érintetti joggyakorlással élhetnek a videót nyilvánosságra hozó adatkezelők felé, melyben tájékoztatást kérhetnek az általuk kifogásolt adatkezeléssel kapcsolatos információkról”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bűncselekményekkel vádolt tüntetőknek Lázár Jánoshoz kellene fordulniuk felvilágosításért.

Az ügy azért is kényes, mert a bűnügyi személyes adatok különleges védelem alatt állnak, és az állítólagos priuszok még Orbán Viktorhoz sem juthattak volna el jogszerűen. Péterfalvi ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „a bűnügyi személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásokat konkrét jogszabályok rögzítik, beleértve azt is, hogy ezeket a különleges személyes adatokat ki, hogyan, milyen körülmények között ismerheti meg.”

A hatóság elnöke szerint az ügyben két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelme ütközik.

Álláspontja szerint azzal, hogy a tüntetők részt vettek a demonstráción, a közéleti viták aktív alakítójává váltak, ezért „az őket érintő vagy minősítő, a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük.”

A hatóság gyakorlata szerint az ilyen alapjog-ütközést megvalósító esetekben csak kérelemre járnak el.

Mindeközben az Amnesty International már beadvánnyal fordult az adatvédelmi hatósághoz és a Legfőbb Ügyészséghez is a tüntetők adatainak politikai célú felhasználása miatt. A jogvédő szervezet vitatja, hogy a bűnügyi adatok megszerzése és nyilvánosságra hozatala jogszerű lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk