HÍREK
A Rovatból

Nagy bejelentést tett Donald Trump, több döntést is hoztak

Az amerikai elnök közölte, hogy átköltözteti az űrerők központját Coloradóból Alabamába, Huntsville-be. Szó volt az AI-ról, az aranykupoláról, az orosz-ukrán háborúról és a vámokról is.


Donald Trump újra a figyelem középpontjába került, miután nemrég közölte, hogy nagy bejelentésre készül.

A sajtótájékoztatót kedd estére hirdették meg, de az amerikai elnök csak mintegy 45 perc késéssel lépett a nyilvánosság elé. Már a bejelentés előtt is arról szóltak a hírek, hogy a közlemény az űrparancsnoksággal lehet kapcsolatos. A Biden-adminisztráció korábban úgy döntött, hogy a központ Coloradóban lesz, nem pedig az eredetileg tervezett Alabamában.

Trump most visszavonta ezt a döntést, és közölte:

az űrparancsnokság új helye Huntsville, Alabama legnagyobb városa lesz. Az új bázis neve pedig Rocket City lesz.

Itt már jelenleg is működik katonai bázis és űrkutatási központ, innen kapta a település a „Rakétaváros” becenevet, amit az elnök külön kiemelt.

Az elnök a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Coloradóval kapcsolatban több problémája is volt. Kifogásolta például, hogy az államban alkalmazzák a levélszavazást, amit Trump rendszeresen kritizál. Úgy fogalmazott: azért hozta el az űrerők központját Coloradóból, mert ott lehet levélben szavazni.

Trump hozzátette: a döntéssel több milliárd dollárnyi beruházást vár és azt reméli, hogy ezáltal az Egyesült Államok megőrzi fölényét az űrben.

A bejelentést azért is sokan várták, mert Trump az elmúlt napokban nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Emiatt a közösségi médiában többen találgatni kezdtek az egészségi állapotáról. Trump erre reagálva azt mondta: „fake newsnak” tartja, hogy bármilyen baja lenne, és hozzátette, hogy az elmúlt napokat „nagyon is aktívan” töltötte. Egy újságíró megkérdezte, mit szól ahhoz, hogy a közösségi média szerint meghalt. Trump azt válaszolta: Biden hónapokig nem tartott sajtótájékoztatót, ő csak két napot hagyott ki. Hangsúlyozta, hogy közben végig blogolt Truth Socialen, és kiment a Potomac folyó melletti klubjába is. „Ez álhír. A médiának ezért nincs hitelessége” – mondta.

A bejelentés után több republikánus vezető is megköszönte Trump döntését. Hangsúlyozták, hogy stratégiai szempontból ez remek lépés volt. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter is kiemelte az elnök szerepét: „Aki az eget irányítja, a hadviselés jövőjét irányítja.” JD Vance szenátor tréfásan megjegyezte, hogy ő inkább Ohióban látta volna a központot, de szerinte az alabamai lobbi túl erős volt.

Trump azt is bejelentette, hogy

az amerikai légvédelmet biztosító „aranykupola” központja is Alabamában lesz.

Az űrparancsnokságot még Trump hozta létre első elnöksége alatt, és az amerikai hadsereg világűrbeli tevékenységét irányítja. Azt is kijelentette: fantasztikus döntés volt az amerikai űrerők létrehozása. Kritizálta Joe Bident, amiért nem Alabamába helyezte az űrerők központját, holott ez volt az eredeti terv.

Beszélt arról is, hogy pár órával korábban sikerült kilőni egy venezuelai drogcsempész hajót. A haditengerészet felvételeket is készített az akcióról, ezeket hamarosan be is mutatják. Hozzátette, hogy Irán ellen is végrehajtottak egy sikeres hadműveletet.

Szóba került Amerika és India kapcsolata is. Trump elmondta: szeretik Indiát, de az ország túl magas vámot vetett ki az USA-val szemben. Példaként említette, hogy a Harley Davidson motorokra 200%-os tarifa volt érvényben. Az elnök arra kérte azokat a cégeket, amelyeket hátrányosan érintenek a vámok, hogy telepítsenek gyárakat Amerikába, mert így 0%-os tarifa lesz érvényben rájuk.

Az AI-ról is szót ejtett. Azt mondta: „Ha valami rossz történik, az AI-t kell vádolni. De egy csomó jó dolgot is csinálnak.” Elmesélte, hogy látott egy videót, amelyen a mesterséges intelligencia babaként ábrázolta őt, és ezt ijesztőnek találta. Szerinte az AI „nagyobb mint az internet és még 4-5 dolog.”

Az orosz–ukrán háborúról is nyilatkozott. Azt mondta:

„pár napon belül” meglátjuk, mi lesz Oroszországgal kapcsolatosan.

Kijelentette, hogy egy hét alatt 7300 katona halt meg, és azt szeretné, ha véget érne az öldöklés.

Egy újságíró az iskolai lövöldözésekről is kérdezte. Trump úgy reagált: valódi problémáról van szó, „valami történik” az iskolákban, ezért fokozni kell a biztonságot.

A gazdaság kapcsán elmondta: szerinte a tőzsde azért zuhant, mert a bíróságok megtámadták a vámintézkedéseit. Azt állította, hogy a bírók politikai alapon döntöttek, és az ilyen ítéletek tönkretehetik az országot. Úgy véli, vámok nélkül Amerika „harmadik világbeli ország lehet.” Hangsúlyozta, hogy intézkedései és az azt követő megállapodások több ezer milliárd dollárt hoztak az Egyesült Államoknak.

VIDEÓ: A bejelentés

Forrás: Economx, Portfolio


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A Kreml cáfolt.


Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.

A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint

„egy ilyen incidens a kampányt a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmek világába helyezné át, ahol a kulcstémák az állambiztonság, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme lennének”.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a lap kérdésére reagálva mindezt elutasította. „Ez újabb példája a dezinformációnak” – közölte. Az SZVR nem kívánt nyilatkozni. Az orosz nagykövetség közleményében azt írta:

„Szeretnénk ismét nyomatékosítani, hogy a magyar választási kampányba történő beavatkozás semmiképpen sem orosz részről történik”. Orbán Viktor szóvivője nem reagált a megkeresésre.

A dokumentumok szerint az oroszok más módszerekkel is beavatkoznának. Javasolták, hogy Orbán a békével és a stabilitással azonosítsa magát, míg ellenfelét, Magyar Pétert „Brüsszel bábjaként”, pártját, a Tiszát pedig „a háború pártjaként” állítsák be. További iratok szerint konkrét lejárató akciókat is terveztek ellenzéki jelöltek ellen: mesterséges intelligenciával készült videókkal támadták volna Gurzó Mariyát, Nagy Ervint pedig hamisított dokumentumokkal és fotókkal vádolták volna meg azzal, hogy megvert egy nőt.

A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a feszültség tapintható. „Még sosem láttam ennyire idegesnek a Fideszt” – mondta egyikük. Telkes András, a magyar hírszerzés egykori helyettes vezetője szerint „növekszik a pánik a kormánypártban, és úgy gondolom, hogy talán nem túl megfontolt lépéseket is megtesznek majd a hatalom megtartása érdekében”.

Hozzátette, hogy „az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy Orbánt hatalmon tartsák”. Ezt támasztja alá egy európai biztonsági szolgálat értesülése is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés három embere érkezett Magyarországra a választás előtt.

A magyar kormány az utóbbi hetekben a gazdasági problémák helyett egyre többet kommunikál a külső fenyegetésekről. Orbán Viktor azzal vádolta az ukránokat, hogy fizikai támadásokat terveznek a családja ellen, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy „kiadja az illető címét a fegyveres erőinknek”. Csütörtökön a kormány három ukrán állampolgárt tiltott ki az országból, állításuk szerint fenyegetések miatt.

Az Orbán-kormány évek óta betekintést biztosított Moszkvának az Európai Unió belső megbeszéléseibe. Egy európai biztonsági tisztviselő szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen telefonon adott „élő riportot” orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak a megbeszélésekről. Az orosz hekkerek emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium hálózataiba is behatoltak.

Amikor Orbán a rendszerváltás után feltűnt a politikában, még a kommunista uralom ellenzőjeként szerzett nevet, és első miniszterelnöksége alatt Magyarország Moszkva tiltakozása ellenére csatlakozott a NATO-hoz. 2010-es visszatérése után azonban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, a nyugati partnerség helyett a keleti kapcsolatokat helyezve előtérbe.

A kapcsolat egyik központi eleme az olcsó orosz energia volt. A MOL gázkereskedő cégében, a későbbi MET-ben szerzett részesedést Orbán két közeli szövetségese, akik a kutatások szerint több százmillió dollár osztalékhoz jutottak az olcsóbb gázon. A másik kulcsprojekt a paksi atomerőmű bővítése volt, amelyet az orosz Roszatom végzett 10 milliárd eurós orosz hitelből. A projekt egyik fő haszonélvezője Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc lett, aki több tízmillió dollár értékű építési megbízást kapott. Mészáros a vagyonosodását nyilvánosan „három tényezőnek: Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” tulajdonította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.


Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.

Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.

Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.

„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”

– idézte a költőt.

Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.

Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A mérgezésgyanús esetek után betelt a pohár Debrecenben, a fideszes polgármester is nekiment az akkugyáraknak
Papp László polgármester a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel egyeztet a debreceni gyárakban tapasztalt szabálytalanságokról. Az önkormányzat a Kormányhivatalnál rendszeres ellenőrzéseket kezdeményez.


Fordulat Debrecenben: a fideszes polgármester, Papp László egyértelmű üzenetet küldött a városban működő akkumulátorgyáraknak. A városvezetés személyes egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel, és a Kormányhivatalnál a hatósági ellenőrzések rendszeressé tételét kérik a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt.

Papp László egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után mindaz, amit tapasztaltunk, tapasztalunk az eddigi építkezések, beruházások, a működések előkészítése tekintetében”. Az önkormányzat közleménye ennél is tovább ment, és súlyos következményeket helyezett kilátásba.

„Amennyiben az érintett vállalatok nem tartják be a jogszabályi rendelkezéseket, az önkormányzat részéről semmilyen együttműködésre nem számíthatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján az önkormányzat a már megkezdett fejlesztéseken túl további fejlesztéseket nem tart időszerűnek” – írja a 444.hu.

A mostani bejelentés közvetlen előzménye, hogy múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal megerősítette: a debreceni CATL-gyár egyik, még építés alatt álló üzemcsarnokában engedély nélkül, szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat. A hatóság megtiltotta az épület használatát és környezetvédelmi eljárást indított.

A hatósági vizsgálatok azután indultak, hogy március elején a Tisza Párt egy videót tett közzé, amelyben a CATL egyik magyar munkása rosszullétről és mérgezésgyanús tünetekről számolt be. „Szédültem, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna rúgva. Zsibbadt a kezem, a szám, a nyelvem, égett a szemem […] Felmentünk, és onnantól képszakadás” – mondta a videóban a nő, aki szerint olyan feladatot kellett elvégeznie, amihez nem volt képesítése.

A Tisza Párt helyi képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt a polgármester mai bejelentését egy beismeréssel felérőnek nevezte. Szerinte a fideszes városvezetés csak a választások közeledtével lépett, miután a pártjuk hetek óta folyamatosan hozza nyilvánosságra a szabálytalanságokat.

A CATL a mérgezésgyanús esetet követően közleményben tagadta, hogy a dolgozók rosszullétét mérgezés okozta volna. Állításuk szerint belső vizsgálatot tartottak, és az üzemorvos sem állapított meg ilyesmit. A kormányhivatal vizsgálata az ügyben még tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump és Netanjahu is Orbán mögé állt: Budapesten a videóüzeneteké volt a főszerep a CPAC-en
A budapesti CPAC Hungary konferencián Donald Trump mellett Andrej Babiš és Benjámin Netanjahu is videón támogatta Orbán Viktort. A Fidesz a rendezvénnyel a külföldi szövetségeseit mutatja fel.


„Teljes és feltétel nélküli” támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump, aki idén is videóüzenetben jelentkezett be a budapesti CPAC Hungary konferencián. Az amerikai elnök mellett más külföldi politikusok is üzentek a szombati rendezvényre Washingtonból, Prágából és Jeruzsálemből.

Trump szerint Orbán Viktor kiváló munkát végzett az országáért, és külön kiemelte a határvédelem területén elért eredményeit.

„A miniszterelnök erős vezető, aki az egész világnak megmutatta, mire képes az, aki megvédi a határait, a kultúráját, az örökségét, a szuverenitását és az értékeit. Fantasztikus ember és nagy megtiszteltetés számomra, hogy támogathatom”

– fogalmazott az amerikai elnök, aki reményét fejezte ki a magyar miniszterelnök újraválasztásával kapcsolatban. „Remélem, hogy nyerni fog. Remélem, hogy nagy fölénnyel nyer. És minden támadás ellenére meg kell érteni: ő folyamatosan nyer – ez mindannyiunk közös vonása.” Trump hozzátette, hogy a jobboldaliak tisztességesen és döntő fölénnyel akarnak nyerni.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök szintén videóban jelentkezett be, miután egy raktártűz miatt vissza kellett térnie Csehországba. A vélt terrortámadás hírére reagálva Orbán Viktor közölte, hogy a kormány megerősíti a védelmi ipari gyárak védelmét. Babiš üzenetében a bizonyosság fontosságát hangsúlyozta. „A bizonyosság stabilitást jelent, a bizonyosság biztonságot jelent, a bizonyosság azt jelenti, hogy a családok tervezhetik a jövőjüket anélkül, hogy félnek attól, mit hoz a holnap” – mondta, majd méltatta az Orbán-kormányt a családok támogatása és a határok védelme miatt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokkal közösen indított iráni háború miatt nem tudott eljönni, de ő is üzent. Azt mondta, Izrael megvédi a nyugati civilizációt „a radikális, fanatikus muszlimok áradatától”, Orbán Viktort pedig egy kősziklához hasonlította. „Orbán Viktor a stabilitást, a biztonságot és a védelmet jelenti”

– zárta üzenetét az izraeli kormányfő a Telex.hu tudósítása szerint.

A közpénzzel támogatott Alapjogokért Központ idén ötödször rendezi meg a CPAC magyarországi eseményét. Az idei konferencia egynapos, és a Bálna helyett az MTK sportcsarnokában tartják. A szervezőknek az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem sikerült vezető amerikai politikust személyesen Budapestre hozniuk.

A Fidesz láthatóan azzal próbálja tematizálni a következő napokat, hogy mennyi külföldi támogatója van Orbán Viktornak. Erre utal, hogy Orbán szövetségeseit két nappal később a budai Millenáris Parkba is összehívták, az első Patrióta Nagygyűlésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: