FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mutatjuk, hol lehet már ma strandolni! – A héten már több helyen is nyitnak a fürdők szerte az országban

A kedvező időjárásnak köszönhetően idén sok strand korábban nyit, mint az előző években. Május elsején már egészen sok strand látogatható lesz, a hétvégén pedig még több helyen csobbanhatunk.


Néhány évtizede szinte minden strand megnyitott a kapuit május 1-én függetlenül attól, hogyan alakult az időjárás. Ma a várható látogatók száma erősebb a hagyománynál, így erősen időjárásfüggő, mikortól tudunk strandra járni.

Idén ebből a szempontból a jelek szerint kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a termalfurdo.hu gyűjtéséből kiderül, május elsejére, illetve a hétvégére több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit. 

A nagyobb fürdőkben, ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található jellemzően fokozatosan történik a nyitás.

Hajdúszoboszlón a szabadtéri terület 3 részre tagolódik. Ezek közül a strandot nyitják meg május 1-én - ráadásul nagyszabású ingyenes rendezvény keretében - az Aquapark és a Prémium Zóna csak később állnak a vendégek rendelkezésére.

Zalakaroson is a fokozatosság jegyében nyílik meg a strand. Május 3-án előbb két medencét, a pünkösdi hétvégétől használhatjuk a csúszdákat és a szabadtéri gyerekvilágot, a hullámmedence azonban csak a nyári szünetre nyílik meg.

Mórahalmon már április 1-én megnyílt a szabadtéri élménymedence az uszoda - felfújható akadálypályával - illetve a csúszda, de a strand többi része itt is csak később nyílik meg a vendégek előtt. Még áprilisban megnyitották a szabadtéri csúszdát és a hullámmedencét Kiskunmajsán is.

Május 1-től csobbanhatunk a cserkeszőlői strandon is, igaz egyelőre itt is csak néhány medencében. 

Szegeden 3 strand is megnyit május elején. A május 1-én nyitó Napfényfürdő Aquapolis strandjához, illetve a Partfürdőhöz a Szíksósfürdői Strand csatlakozik május 3-án.

A nagyobb városok strandjai közül Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben nyitnak, igaz a cívis városban csak kisebbik strand, a Kerekestelepi nyílik most, az Aquaticum strandjára még egy hónapot várni kell. Budapesten az Aquaword szabadtéri medencéi állnak üzembe május 1-én.

Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Talán a legismertebb példa a Széchenyi Gyógyfürdő Budapesten, ahol minden szabadtéri medence üzemel egész évben.

Sokan szeretik a nyíregyházi Aquarius Fürdőt is az élményelemekkel felszerelt szabadtéri gyógymedencéje miatt, de Egerszalókon a Salirisban is csak a gyerekmedence működik szezonálisan, a többi szabadtéri medencét egész évben élvezhetjük.

Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhatjuk, hogy a pünkösd az új május 1., ugyanis a legtöbb fürdő erre az ünnepre nyitotta meg a strandmedencéit. Idén a pünkösd kicsit korábbra - május 19-20-ra -  esik, ezért ez most nem általános. Így is akad jó néhány fürdő, amelyek erre a hétvégére tervezik a strand, illetve annak egy részének nyitását. Közéjük tartozik pl. a Gyulai Várfürdő, a Harkányi Gyógyfürdő vagy Budapesten a Palatinus.

Más fürdők, pl. az Egri Termálfürdő a gyereknapot, azaz május utolsó hétvégéjét vették célba. 

A legkésőbb nyitók a nyári szünet kezdetét jelölték meg. Közéjük tartoznak az olyan nagy aquaparkok, mint pl. a balatonfüredi Annagora, a zalaegerszegi Aquacity vagy a mogyoródi Aquaréna.

Általánosságban elmondható, hogy minél későbbre tervezik a strand nyitását, annál nagyobb a bizonytalanság az időpontot illetően. Sok fürdő csak olyan hozzávetőleges adatot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és sokan kiemelték azt is, hogy az időjárás felülírhatja az előzetes terveket.4

Arról, hogy melyik strand mikor nyit, a termalfurdo.hu-n található egy részletesebb lista, illetve térkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor győzelmi terves fotóját egy belvárosi hamburgerező
A Billog Burger színezőfüzeteket kínál gyerekeknek és felnőtteknek is. Színes ceruzát is adnak mellé, bár a narancssárga sajnos kifogyott.


Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.

A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.

Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:

„Kedves Gyerekek!

Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!

Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.

Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!

Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”

Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”

A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mérgező tengeri fecske miatt több strandot is lezártak Spanyolországban
Az állat igen veszélyes, égéshez hasonló sebeket, erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat- figyelmeztetnek a hatóságok.


A spanyolországi Guardamar del Segura polgármestere arra kérte a strandolókat, hogy ha tengeri fecskét látnak, azonnal értesítsék a hatóságokat. Hangsúlyozta, hogy

még kesztyűben sem szabad hozzáérni ezekhez az állatokhoz, és ha valakit megcsípnek, az érintett testrészt sós vízzel kell leöblíteni, majd orvosi segítséget kérni.

A helyi rendőrség szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy két mérgező tengeri fecske került elő a tengerből, ezért lezárták a strandokat. A bejegyzés szerint az állattal való érintkezés „veszélyes lehet, és égéshez hasonló sebeket okozhat a bőrön”.

A hatóság pénteken újabb közleményt tett közzé, amelyben megerősítette, hogy továbbra is szigorúan tilos a fürdés. Mint írták, a tengeri fecske csípése erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat.

A tengeri fecske, amelyet kék sárkánynak is neveznek, egy mindössze három centiméteres csigafaj. Leginkább az óceánokban fordul elő, a Földközi-tengerben ritkán látható. Fő táplálékai közé tartoznak a medúzák és más tengeri élőlények, mérgével pedig akár nála háromszázszor nagyobb állatokat is képes lebénítani - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk