HÍREK
A Rovatból

Muszáj lesz esernyővel elindulni otthonról – és nem ez az egyetlen rossz hír az időjárással kapcsolatban

A szaharai por miatt saras is lehet az eső, ami sok helyen áztatja az országot. Szerencsére a hét közepére már megjön az igazi meleg, tavaszi idő.
Malinovszki András / Fotó: Thilo Wagner/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. április 14.



Hétfőn erősen felhős, borult időre számíthatunk, legfeljebb északnyugaton süthet ki pár órára a nap. Az északnyugati tájakat leszámítva időnként többfelé kialakulhat kisebb eső – írja előrejelzésében az Időkép.

Ennél is kellemetlenebb lesz, hogy a szaharai por miatt megint saras esőre lehet számítani az ország több pontján.

Sokfelé élénk, helyenként a Dunántúlon erős lesz a délies szél. Hajnalra északon foltokban pára, köd képződhet. Igaz, legalább hidegre nem kell panaszkodnunk: délután 15 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton lesz a legmelegebb.

Kedden sokfelé indulhat esősen a nap, majd délután még a Dunántúlon, valamint északon és északkeleten alakulhat ki helyenként eső, zápor. Napközben a déli tájakon és az Alföld középső részén sokfelé felszakadozik a felhőzet, és pár órára kisüt a nap. Élénk, erős lesz a délkeleti szél. Délutánra 14 és 23 fok közé melegszik a levegő, északon, északkeleten marad hűvösebb az idő.

Szerdán már sok napsütésre számíthatunk, de délután elszórtan nyugaton átmeneti jelleggel egy-egy zápor kialakulhat. A déli, délkeleti szél élénk, északnyugaton erős lesz. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán állítólag felállt a tárgyalóasztaltól Brüsszelben, miután Zelenszkij videóhívásban csatlakozott
Volodimir Zelenszkij bejelentkezett a brüsszeli EU-csúcson, ahol a magyar vétók feloldását kérte. Orbán Viktor ezt korábban a Barátság vezetéken érkező olajszállítások újraindításához kötötte.


Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül beszélt az uniós vezetőkhöz az EU-csúcs kerekasztal-beszélgetésén, Orbán Viktor magyar miniszterelnök távolabbról figyelte az eseményeket - írja a 444.hu.

Az Euronews szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a magyar miniszterelnök az ukrán elnök beszéde közben nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Zelenszkij arról beszélt, hogy a magyar kormány által blokkolt 90 milliárd eurós hitel „az életek védelmét szolgáló erőforrás” lenne számukra, a pénz egy részét amerikai gyártású Patriot légvédelmi rendszerek beszerzésére használnák fel.

Kitért a 20. Oroszország elleni szankciós csomagra is, amit magyar és szlovák vétó akadályoz, és ami szerinte „tovább növelhette volna a nyomást Oroszországon, hogy valódi béke felé mozduljon”.

Az ukrán elnök egy másik magyar vétóról, Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseinek blokkolásáról is beszélt.

Mint mondta, fontos, hogy Oroszország lássa, Ukrajna uniós tagsági folyamata visszafordíthatatlan. „Ha van egy egyértelmű dátum, az azt jelenti, hogy Oroszország semmilyen módon nem tudja majd megakadályozni a csatlakozásunkat” – érvelt, hozzátéve: „Láthatják, mennyi mindent blokkolnak, és milyen nehéz egy egységes Európának még a már meghozott döntéseket is végrehajtania.”

Orbán Viktor jelezte, nem változtatott az álláspontján a hitel jóváhagyásával kapcsolatban. A miniszterelnök álláspontját egy mondatban foglalta össze: „ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz”.

Január 27-én állt le az olajszállítás Magyarország és Szlovákia felé, miután orosz dróntámadás érte a brodi szivattyúállomást. A leállás miatt a magyar kormány nem az orosz támadókat, hanem az ukránokat kezdte hibáztatni, azzal vádolva a kijevi vezetést, hogy politikai okból állították le a tranzitot. Válaszul február közepén a magyar kormány leállította a dízelüzemanyag szállítását Ukrajnába, a szlovák kormány pedig leállította az ukrajnai vészhelyzeti áramszállítást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat Brüsszelben: Öt különböző forrás állítja, hogy az olasz miniszterelnök zárt ajtók mögött megvédte Orbán Viktor Ukrajna-politikáját
Az olasz kormányfő a 90 milliárdos ukrán hitel blokkolása kapcsán mutatott együttérzést a magyar miniszterelnökkel. Kormánya szerint a hír teljesen alaptalan.


Miközben személyesen támogatta, hogy Ukrajna azonnal megkapja a 90 milliárd eurós uniós hitelt, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök zárt ajtók mögött megértően beszélt Orbán Viktor blokkoló álláspontjáról a március 19-i brüsszeli EU-csúcson. Meloni a beszámolók szerint azt mondta, érti a magyar kormányfő indokait, amiért visszatáncolt a korábbi megállapodástól – írta a Politico öt, a bizalmas egyeztetéseket ismerő diplomatára hivatkozva.

Orbán pálfordulása feldühítette a többi uniós vezetőt és sokkolta Ukrajnát, amely kezd kifogyni a pénzből, miközben az Oroszországgal vívott háború az ötödik évébe lép. A magyar miniszterelnök lépése szembemegy az uniós szokásjoggal is, hiszen alig pár hete, decemberben még hivatalosan jóváhagyta a pénzügyi csomagot.

Az öt, négy különböző európai országot képviselő diplomata egyike szerint Meloni úgy fogalmazott, Orbán álláspontja „normális”, mert „a dolgok változnak”, és hozzátette: „ha én lennék ugyanebben a helyzetben, megérteném”. A források szerint az olasz miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy érti a magyar vezető helyzetét, akire a jövő hónapban választás vár majd

Az olasz kormány cáfolta a hírt. „A miniszterelnöknek tulajdonított mondat teljesen alaptalan” – közölte Meloni római hivatalának egyik tisztviselője.

Bár Meloni és Orbán egyaránt jobboldali politikusok, az olasz kormányfő eddig nagyrészt a fősodorbeli uniós álláspontot követte. A megbeszélésen szinte kizárólag a vezetők vettek részt; a diplomaták nem voltak a teremben, őket a vezetők tájékoztatták, és névtelenséget kértek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ha ez igaz, ennek az embernek börtönben van a helye” – Kocsis Máté nyíltan kihátrált Matolcsy fia mögül
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, soha nem találkozott Matolcsy Ádámmal, aki nem is tagja a kormánypártoknak. A politikus szerint a Fideszben nagy az indulat, és elvárja, hogy Matolcsy maga védje meg magát.


„Ha igaz, amit az újságírók mondanak, akkor ennek az embernek börtönben van a helye” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Matolcsy György volt jegybankelnök fiáról, Matolcsy Ádámról. A kijelentések egy tapolcai kampányeseményen hangzottak el, ahol a frakcióvezető Navracsics Tiborral közösen jelent meg. Kocsis gondolatait Navracsics osztotta meg a Facebook-oldalán.

A Fidesz frakcióvezetője egyértelműen elhatárolódott Matolcsy Ádámtól. „Magyarázkodom egy olyan ember miatt, akit Matolcsy Ádámnak hívnak, akit én a büdös életbe nem láttam, nem tagja a Fidesznek, nem tagja a KDNP-nek sem, nem jár a köreinkbe sem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szeretnék „egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit” a hátukon cipelni.

Kocsis szerint az MNB-ügyet csak egy büntetőeljárás zárhatja le.

„El kell mindenkinek, mindennel számolnia. Az MNB-ügyét csak úgy lehet lezárni, ha egy büntetőeljárásban mindenkinek tisztázzák a szerepét, ha pedig nem volt ügy, akkor álljanak ki és védjék meg magukat” – mondta.

A fórumon szóba kerültek a Magyar Nemzeti Bank székházának felújítási költségei is, ahol a hírek szerint brutálisan túlköltekeztek: jutott pénz aranyvécére és 11 milliós ajtókra is. „A felfoghatatlan luxusköltések a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításánál magyarázatra és büntetőjogi eljárásra szorulnak. Nem szabad senkinek megúsznia azt a vizsgálatot, amit megkövetel egy ilyen horderejű ügy” – jelentette ki Kocsis.

Tavaly márciusban az Állami Számvevőszék nagy vihart kavaró jelentéseket publikált a Magyar Nemzeti Bankról, a PADME-ról és a Kecskeméti Egyetem alapítványáról. A számvevőszék megállapította, hogy a jegybank 150 milliárd forintos befektetésének megtérülése nem garantált.

Kocsis Máté kitért arra is, hogy a tapolcai ellenzék Navracsics Tibort támadja az ügyben. „Ne Navracsics Tibort okolják érte a tapolcai ellenzékiek, hogy mi van a Nemzeti Bankban” – mondta.

Jelezte, hogy a Fideszben „nagyon indulatosak” az üggyel kapcsolatban, és neki személyesen is hiányérzete van. „Itt is nagyon bízom abban, hogy ez a hiányérzetem elmúlik, és azt is remélem, hogy hamarosan.”

A frakcióvezető üzent Matolcsy Ádámnak is: amennyiben nem igazak az újságírói állítások, akkor neki kellene kiállnia és megvédenie magát.

Via: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Putyin egykori tolmácsa őrködhet a magyarországi választások tisztasága felett
A magyar jogvédők kiakadtak a döntésen. Attól tartanak, a nő jelenléte elijesztheti azokat a magyar civil társadalmi szereplőket, újságírókat és ellenzéki személyiségeket, akik egyébként beszélnének a nemzetközi megfigyelőkkel


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon hívta fel a figyelmet egy általa nyugtalanítónak nevezett hírre, miszerint Vlagyimir Putyin egykori személyes tolmácsa, Daria Bojarszkaja kapott megbízást a magyarországi választási megfigyelői misszió megszervezésére az EBESZ Parlamenti Közgyűlésétől (PK). Az újságíró azt írja, a Kreml magyarországi választási beavatkozása a kampány egyik központi témájává vált, és a hírt először az osztrák Falter hetilapban Bernhard Knoll írta meg.

Panyi szerint egy általuk végzett nyílt forrású (OSINT) kutatás alapján Daria Bojarszkaja közvetlenül az egyetem elvégzése után az orosz külügyminisztériumban állt munkába, és más orosz állami kötődésű szervezeteknél is dolgozott.

Nemzetközileg arról ismert leginkább, hogy Putyin angol tolmácsaként tevékenykedett az orosz elnök 2019-es, Donald Trumppal folytatott találkozóján az oszakai G20-csúcson.

Az újságíró idézi a Der Spiegel korábbi cikkét, amelyben Fiona Hill, Trump oroszügyi nemzetbiztonsági szakértője úgy vélte: a csinos Bojarszkaját kifejezetten azért választották, hogy az amerikai elnökre jó benyomást tegyen és megpróbálja elterelni a figyelmét.

Panyi posztja szerint Bojarszkaja 2010 óta dolgozik az EBESZ PK-nak külső tolmácsként, 2020 októberében pedig vezető beosztású tanácsadónak vették fel.

„A Paper Trail Media, a Der Spiegel, a ZDF és a Der Standard lapok 2023-as közös vizsgálata feltárta, hogyan hálózza be a Kreml az EBESZ-t és szabotálja annak munkáját — többek között, név nélkül, Bojarszkaja esetét is részletezve. Lengyelország Belső Biztonsági Ügynöksége (ABW) 2022 novemberében szankcionálta Bojarszkajat, és nemkívánatos személynek nyilvánította”

– írja Panyi, majd idézi a lengyel Belügyminisztérium indoklását, amely szerint Bojarszkaja tevékenysége egyértelműen Vlagyimir Putyin rezsimjének támogatójaként pozicionálja őt. A poszt szerint 2023 februárjában a litván hatóságok őrizetbe vették, amikor megkísérelte átlépni a litván–orosz határt.

Az újságíró szerint az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének főtitkára, Roberto Montella azonban védelmébe vette Bojarszkaját, és a Magyar Helsinki Bizottság társelnökének, Pardavi Mártának írt levelében kifejtette: a megbízás az ő személyes döntése volt, és az orosz nő továbbra is teljes bizalmát élvezi. Panyi idézi Pardavi Mártát is, aki Putyin ex-tolmácsának azonnali eltávolítását kérte, mert szerinte jelenléte elijesztheti azokat a magyar civil társadalmi szereplőket, újságírókat és ellenzéki személyiségeket, akik egyébként beszélnének a nemzetközi megfigyelőkkel.

„Általam megkérdezett európai nemzetbiztonsági források eközben kifejtették, hogy Vlagyimir Putyin személyes tolmácsait az FSZB – az orosz titkosszolgálat – alaposan átvilágítja, és csak a legelkötelezettebb lojalitással rendelkezők kaphatnak lehetőséget arra, hogy az orosz elnöknek tolmácsoljanak”

– áll a bejegyzésben. Az egyik forrás szerint Bojarszkaja vagy együttműködik az orosz hírszerzéssel, vagy kiemelt beszervezési célpontnak számít.

Panyi Szabolcs arról is ír, hogy az EBESZ PK korábban is kiállt Bojarszkaja mellett, arra hivatkozva, hogy a szervezet valamennyi munkatársa osztja a testület Oroszország Ukrajna elleni háborúját elítélő állásfoglalásait.

Az újságíró szerint ez az érvelés nehezen egyeztethető össze azokkal a kiszivárgott utazási adatokkal, amelyek szerint Bojarszkaja Ukrajna 2022-es lerohanása után is rendszeresen látogatott Oroszországba. Panyi hozzáteszi, hogy részletes kérdéseket küldött Bojarszkajának, de Putyin ex-tolmácsa nem reagált a megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET: