SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Muri Enikő: „Számomra szimpatikus, amit a kormány képvisel”

A Nemzeti dal feldolgozásában részt vevő énekesnő a Békemeneten is részt vett, szerinte politikai állásfoglalása miatt támadják sokan.


Rendkívül hosszú poszttal jelentkezett a Facebookon Muri Enikő, akit állítása szerint sok kritika ért, amiért részt vett a Nemzeti dal legújabb feldolgozásában.

Az énekes bejegyzésében köszönetet mond Ragány Misának, Nagy Szilárdnak, Sasvári Sándornak, Nagy Ferónak, Pataky Attilának, Varga Miklósnak, Varga Viviennek, Réthy Zsazsának és Szűcs Norbertnek, amiért felkérték a produkcióban való részvételre. Elmondja véleményét a legújabb verzióban elhangzó, sokak szerint nagyon műfajidegen "oh yeah" felkiáltásról is. Szerinte „aki készített/írt már dalt, pontosan tudja, hogy nagyjából minden dalnak van egy olyan szerkezeti része, ami a refrént megindító dinamikus felvezetés. A Nemzeti dal esetében itt egy ilyen történt általam, figyelembe véve a hangulati/zenei környezetet”.

Muri Enikő szerint ugyanakkor nem ez volt a támadások fő oka.

„Igen, számomra szimpatikus, amit a kormány képvisel, hogy a béke, a biztonság és a kiszámíthatóság a legfontosabb legyen továbbra is mindannyiunk életében. Mindemellett az emberi jólét, a családok és a munka támogatása az elsődleges a legnagyobb világjárvány és háború idején is. Az oldalamon soha nem tettem ki olyan posztot, ami a politikáról szólna. Tegnap részt vettem a békemeneten, de nem osztottam meg róla egyetlen fotót sem és nem azért, mert ne vállalnám fel azt, amiben hiszek, hanem azért, mert nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy ezzel bármire is buzdítani akarok. Nem hiszem, hogy ettől én rosszabb énekesnő vagy rossz ember lennék”

– írta a sztár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”

- írta közösségi oldalán a humorista.

Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.

Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A várandós Hosszú Katinka elárulta második gyermeke nemét és nevét
A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején jelentette be a babahírt. Most a család első gyermeke, Kamília reakciója is látható egy sztoriban.


Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.

Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.

„Nagyon várunk már, Szofi!”

– írta a bejegyzésben.

A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk