HÍREK
A Rovatból

Munkácsy-díjat adott egy amatőr festőnek Hankó Balázs miniszter, pedig még a 150 fős jelölti listán sem szerepelt

A Munkácsy-díj Bizottság a döntés miatt a lemondását fontolgatja.


Lemondását fontolgatja a Munkácsy-díj Bizottság, amelynek feladata minden évben 14 művész nevének felterjesztése a március 15-i kitüntetésre. Az RTL Híradó információi szerint a bizottság tagjai azért gondolkodnak a távozáson, mert egy amatőr festő, Vészabó Noémi is bekerült a díjazottak közé, pedig még az első körös, tágabb, 150 fős jelölti listán sem szerepelt. A végső döntést a kulturális és innovációs miniszter hozza meg, aki jelenleg Hankó Balázs.

Nagy T. Katalin művészettörténész az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy a kortárs művészetben az elfogadhatóság kérdését szakembereknek kell eldönteniük.

„A kortárs művészetben az, hogy mi a jó, vagy elfogadható, mert itt már az elfogadhatatlanság kategóriájához jutottunk el, azt igenis szakemberek döntik el. Nem úgy van, hogy nekem tetszik, tehát akkor az már jó”

- fogalmazott.

Hozzátette, hogy

Vészabó Noémi képei szerinte vásári minőségűek, és nem ütik meg azt a színvonalat, ami festővé avatná, még ha van is kereslet a műveire.

Az RTL Híradó bemutatott egy Facebook-videót is, amelyet Vészabó Noémi március 15. alkalmából tett közzé. A videó a kormány nemzeti összetartozást hangsúlyozó szlogenjeit visszhangozza. Az RTL szerint a kritikusok úgy vélik, hogy a kitüntetés odaítélésének hátterében inkább politikai, mintsem szakmai okok állnak.

A döntés ellen egy petíció is indult, amelyben az aláírók azt állítják, hogy az elmúlt 75 évben a Munkácsy-díjat kapott művészek 98-99 százaléka profi volt. A petícióban szerepel, hogy politikai nyomásra 1-2 százalékot díjaztak, de olyan amatőr, „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző” díjazott, mint Vészabó, eddig nem volt.

Az RTL megkereste a Kulturális és Innovációs Minisztériumot is az ügyben, hogy megtudják, hogyan kaphatott díjat Vészabó Noémi, aki nem szerepelt a jelöltlistán, azonban a minisztérium nem adott választ a kérdésre.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Rájuk fér már egy hideg zuhany” – Orbán Viktor a Tisza Pártnak üzent
A miniszterelnök Magyar Péternek is üzent, miután a Tisza Párt elbukta az Index ellen indított pert.


Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a közösségi oldalán kemény hangvételű bejegyzésben üzent a Tisza Pártnak, miután elbukták az Index ellen indított pert.

A Tisza Párt olyan cikk miatt perelte be a lapot, melyben arról írtak, hogy a párt adóemelést tervez. A bíróság viszont nem adott nekik igazat. Bár a cikk tartalmazott nem valós állításokat, a bíróság szerint ezek véleményként jelentek meg, nem tényként, így nem történt jogsértés.

A döntést követően Magyar Péter, a Tisza vezetője közösségi oldalán reagált. Az ítéletet „botrányosnak” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy az a „jogállam totális megcsúfolása”. Azt is kifogásolta, hogy a bíró nem hallgatta meg a párt adópolitikai szakértőjét, és tanúmeghallgatás sem történt.

Bejegyzésében ezt írta: „Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni”.

Orbán Viktor kedd reggeli posztjában azt írta:

„Most már a bíróság szerint is átver a Tisza! A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett a Tisza elnöke, szigorúan a felebaráti szeretet jegyében”.

Ezután úgy folytatta: „de lássuk mit vétettek a bírák! Történt, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei. Aztán az is történt, hogy a Tisza alelnöke egy nyilvános rendezvényen, a kamerába nézve elismerte, valóban tervezik a progresszív adóemelést, de erről a választás előtt nem szabad beszélni, mert abba belebuknak. Ezt a felvételt önszántukból közzé is tették. Amit a sajtó megírt. Micsoda dolog!”

„Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban”

- zárta bejegyzését a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit: nem azért bocsátottak el két szerkesztőt, mert órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
A csatorna közleménye szerint „a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”.


Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit. A portál még hétfő este írt arról, hogy két internetes szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről.

„Az ATV rövid időn belül másodszor kénytelen korrigálni a Media1 »értesülése« nyomán elterjedt valótlan állítást” - írja közleményében a csatorna.

„Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”

- tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bosszúvágy vezérelhette Szalay-Bobrovniczkyt Ruszin-Szendivel szemben a volt honvédelmi miniszter szerint
Juhász Ferenc szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról – erről Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter beszélt a 24.hu-nak. A honvédelmi miniszter korábbi döntése alapján Ruszin-Szendi elvesztette rendfokozatát, felbontották a tartalékosi szerződését, és kezdeményezték az 1,3 millió forintos szolgálati juttatás visszavonását is.

Juhász Ferenc úgy fogalmazott:

„Bosszúvágy vezérelte nettó politikai döntést hozott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel szemben, aki korábban többször is számon kérte a miniszter alkalmasságát és hozzáértését”.

Azt is hozzátette: „Ki akartak vele tolni”.

Szalay-Bobrovniczky egy videóban indokolta döntését, amelyben azt mondta: Ruszin-Szendi „naponta több posztban támadja a kormányt, a Magyar Honvédséget, és ezáltal folyamatosan aláássa a Magyar Honvédség egységét,

aláássa a nemzet biztonságát és ezzel veszélyt jelent a magyar emberekre”. A felvételben kormánykritikus bejegyzéseket mutattak, többek között olyanokat, amelyek a miniszter tevékenységét figurázták ki.

A volt vezérkari főnök egy korábbi lakossági fórumon fegyverrel az oldalán jelent meg, de nem egyenruhában. A helyszínen ez nem keltett feltűnést, csak hónapokkal később vették észre, hogy a pulóverénél valami dudorodott. Juhász Ferenc szerint ez lehetett szabálysértés, de nem ad alapot méltatlansági eljárásra.

A jelenlegi szabályozás három esetet sorol fel, amikor egy nyugállományú katona méltatlanná válhat rendfokozatára és az egyenruha viselésére:

ha egyenruhában nyilvános helyen megbotránkozást keltő módon viselkedik; ha a honvédelmi szervezet tekintélyét és a közbizalmat veszélyeztető tevékenységet folytat vagy ilyen magatartást tanúsít; illetve ha a bíróság szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéli.

Utóbbi nem áll fenn, mivel Ruszin-Szendi ellen bár indult büntetőeljárás szolgálati villája és zsírleszívása miatt, ezekben az ügyekben még gyanúsítottként sem szerepel.

A döntéssel szemben nem lehet jogorvoslattal élni,

mivel egy tavaly bevezetett kormányrendelet szerint „a szolgálati viszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a miniszter rendeletben határozza meg, azzal, hogy nincs helye fellebbezésnek a miniszter által hozott határozat ellen”.

Juhász Ferenc azt mondta, a 2002 és 2006 közötti hivatali idejében nem hoztak hasonló döntéseket:

„Az én időmben ilyen nem volt. Csak bűncselekmény elkövetése vagy más kirívóan súlyos kötelezettségszegés esetén hoztunk ilyen döntést,

amit az érintett megtámadhatott a bíróságon.”

A 24.hu megkereste Ruszin-Szendi Romuluszt is, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A döntés után viszont ezt írta ki az üzenőfalára:

„Én legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter jövőjére jelenthetek veszélyt, míg ők hazánk biztonságára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Beértem Felcsútra, és láttam, hogy egy fekete autó követ” – Havas Henrik elárulta, hogyan találkozott először Mészáros Lőrinccel
A tévés Szabó Zsófiról is beszélt. Azt mondta, nem akarta megbántani és csak sajnálni tudja, mert egy „elveszett gyerek”.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Havas Henrik volt a JÓLVANEZÍGY című műsor legutóbbi vendége, ahol Hatvanpusztáról, Hadházy Ákos szervezkedéséről, valamint Szabó Zsófiról és Mészáros Lőrincről is beszélt.

A tévés elmondta, hogy Hatvanpusztán még soha nem járt, Felcsúton viszont igen, és ott egyszer személyesen is találkozott Mészáros Lőrinccel. Az eset egy különleges alkalomhoz köthető: épp Bajor Imrét látogatta meg Fülén, amikor hazafelé, az M7-esen vezetve eszébe jutott, hogy aznap avatták fel a felcsúti stadiont. Úgy döntött, lekanyarodik, és megnézi a helyszínt.

„Azt a szar utat, ami Fehérvártól Felcsútig volt, anyáztam.

Mint a filmekben: beértem Felcsútra, és láttam a visszapillantó tükörben, hogy egy fekete autó követ. Gondoltam, nyilván megtalálom a stadiont, rendkívül szegényes falu. Odaértem, beálltam a parkolóba, még ki se szálltam, jött a Lőrinc.

Nyilván riasztották” – idézte fel Havas, hozzátéve, hogy ez 2002 körül történhetett.

Elmondása szerint Mészáros Lőrinc tárt karokkal fogadta, és majdnem meg is ölelte.

„Szerkesztő úr! Imádom a műsorait” – mondta neki Mészáros, mire Havas így reagált:

„Azt tudom.

Mikor Gyurcsányt baszogattam, az biztos tetszett.”

A beszélgetés során szóba került Szabó Zsófi és a Digitális Polgári Körök is. Havas korábban egy jegyzetben úgy fogalmazott: „A Szabó Zsófiával fémjelzett Digitális Polgári Körök szart se érnek.” A műsorban azt is elmesélte, hogy korábban egyeztetett Szabóval arról, hogy könyvet ír néhai édesapjáról, Szabó Gyuláról.

„Egy egészen jó kapcsolatban voltunk. Nem akartam megbántani. Csak sajnálni tudom, de nem azért, mert a Fidesz megdumálta, hogy legyen háziasszony. Hanem, mert egy elveszett gyerek.

Kicsit olyan, mint Marilyn Monroe. (…) Szabó Zsófi a szememben egy elveszett lány, akinek a papája meghalt, a mama nem tudja túltenni magát ezen. A két nő vergődik, belehal, hogy elment a papa. Nem állt szándékomban, mert tudom, milyen traumákon ment keresztül, a párkapcsolatai miatt is. Ezt megbántam.

Akik Orbán környékén vannak, mind traumatizáltak”

– fogalmazott Havas Henrik.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: