HÍREK
A Rovatból

„Mocskos k..va anyátokat” – a dühös demonstrálók tojással dobálták meg a marhatetemeket szállító kamionokat Bábolnán

Újra Bábolnára vinnék a száj- és körömfájás miatt leölt marhák tetemeit, amitől a helyiek felháborodtak. Szerintük meg sem kérdezték őket, pedig már másodszor érinti őket az ügy.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 09.



Újra Bábolnán földelnék el a ragadós száj- és körömfájás miatt leölt szarvasmarhák tetemeit, ami miatt a helyiek és a környező települések lakói is tiltakoznak, derül ki az RTL Híradó beszámolójából. Azt mondják, most sem kérdezték meg őket, csak közölték velük a döntést. Ráadásul a vírus újabb esetei 70-80 kilométerre vannak onnan, mégis oda viszik a tetemeket.

Szerdán délelőtt többen is kimentek a bábolnai polgármesteri hivatal elé, hogy kifejezzék tiltakozásukat. Bent eközben a hatóságok épp a környékbeli települések vezetőit tájékoztatták arról, hogy a Dunakilitin és Darnózselin leölt több ezer marha tetemét Bábolnán temetnék el. A helyiek szerint ez elfogadhatatlan, főleg úgy, hogy másodszor is kihagyták őket a döntésből.

„Győrből jöttem a kamionnal és az állategészségügyes, vagy az a dögszállító kamion most ment arra a telep fele, az építkezésre, úgyhogy ők itt tárgyalnak az operatív törzs, közben az állatokat meg oda hordják” – mondta Csillag József.

„80 kilométerről idehoznak 200 kamion szarvasmarhát még. Már a múltkor is büdös volt, érezni lehetett a szagát”

– tette hozzá Gécsekné Kiss Andrea.

Korábban is Bábolnán ásták el a Kisbajcson és Nagybajcson leölt állatok tetemeit. Akkor is volt felháborodás. Később az is felmerült, hogy Jánossomorja lehetne az új helyszín, de ott hevesen tiltakoztak. A helyiek meg is fenyegették a térség országgyűlési képviselőjét, az agrárminisztert, hogy nem választják meg újra, ha oda viszik a tetemeket.

„Arra nem kaptunk választ, hogy miért pont Bábolna, miért kell 70-80 kilométert szállítani” – mondta Zsidi Sándor, Bábolna alpolgármestere. Szerinte rengeteg más kérdés is van, amire nem kaptak választ. A környékbeli települések vezetői szerint kicsi az esély arra, hogy a hatóságok változtassanak a döntésen.

„Új területeket kértünk, hogy jelöljenek ki, időbe telik ennek a kijelölése, itt versenyfutás az idővel, gyakorlatilag. Azt mondták, amennyiben ez péntekig nem kerül a föld alá, akkor 50 százalékkal megnő annak az esélye, hogy a helyzet sajnos jobban eszkalálódik” – mondta Toma Richárd, Bana polgármestere.

Rusvai Miklós szerint a legjobb az lenne, ha a leölt állatokat minél közelebb temetnék el, mert a szállítás veszélyes lehet.

„A tetemek, amik a teherautón vannak és nem mentek át a bomlási folyamaton, azok fertőzöttek a vírussal, bármilyen baleset, fennakadás, bármi más, a tetemek külvilággal való érintkezése azt jelentheti, hogy fertőzésveszély lép fel az adott területen”

– mondta az RTL-nek a virológus.

Az agrárminiszter most nem tartott sajtótájékoztatót, így nem lehetett kérdezni az ügyről. A korábbi napokban már Szlovákia is bírálta a magyar intézkedéseket. Nagy István egy videóban azt mondta, sikeres a védekezés, és most Dunakilitin és Darnózselin 3500 szarvasmarhát kell leölni és eltemetni.

„A hatóságok által megszabott szigorú protokoll szerint. Erre a rendkívüli munkavégzést rendelt el az operatív törzs ez így is napokig tart, és nagyon bízunk benne hogy néhány napon belül ezt be tudjuk fejezni. Az állatok elföldelése szigorú hatósági felügyelet mellett zajlik a bábolnai dögkúton és a területek őrzését is biztosítjuk” – mondta Nagy István agrárminiszter.

Szerdán délután feldühödött demonstrálók tojással dobálták meg a tetemeket szállító kamionokat, miközben azt kiabálták, hogy „mocskos kurva anyátokat”. Többen azt mondták: nem akarnak a jövőben ilyen közel élni az eltemetett dögökhöz. A tüntetők táblákkal, molinókkal érkeztek, de csak az út egyik oldalát foglalhatták el, mert ha mindkét sávot lezárták volna, az már bűncselekménynek számított volna.

Az RTL tudósítását itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A Kreml cáfolt.


Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.

A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint

„egy ilyen incidens a kampányt a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmek világába helyezné át, ahol a kulcstémák az állambiztonság, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme lennének”.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a lap kérdésére reagálva mindezt elutasította. „Ez újabb példája a dezinformációnak” – közölte. Az SZVR nem kívánt nyilatkozni. Az orosz nagykövetség közleményében azt írta:

„Szeretnénk ismét nyomatékosítani, hogy a magyar választási kampányba történő beavatkozás semmiképpen sem orosz részről történik”. Orbán Viktor szóvivője nem reagált a megkeresésre.

A dokumentumok szerint az oroszok más módszerekkel is beavatkoznának. Javasolták, hogy Orbán a békével és a stabilitással azonosítsa magát, míg ellenfelét, Magyar Pétert „Brüsszel bábjaként”, pártját, a Tiszát pedig „a háború pártjaként” állítsák be. További iratok szerint konkrét lejárató akciókat is terveztek ellenzéki jelöltek ellen: mesterséges intelligenciával készült videókkal támadták volna Gurzó Mariyát, Nagy Ervint pedig hamisított dokumentumokkal és fotókkal vádolták volna meg azzal, hogy megvert egy nőt.

A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a feszültség tapintható. „Még sosem láttam ennyire idegesnek a Fideszt” – mondta egyikük. Telkes András, a magyar hírszerzés egykori helyettes vezetője szerint „növekszik a pánik a kormánypártban, és úgy gondolom, hogy talán nem túl megfontolt lépéseket is megtesznek majd a hatalom megtartása érdekében”.

Hozzátette, hogy „az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy Orbánt hatalmon tartsák”. Ezt támasztja alá egy európai biztonsági szolgálat értesülése is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés három embere érkezett Magyarországra a választás előtt.

A magyar kormány az utóbbi hetekben a gazdasági problémák helyett egyre többet kommunikál a külső fenyegetésekről. Orbán Viktor azzal vádolta az ukránokat, hogy fizikai támadásokat terveznek a családja ellen, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy „kiadja az illető címét a fegyveres erőinknek”. Csütörtökön a kormány három ukrán állampolgárt tiltott ki az országból, állításuk szerint fenyegetések miatt.

Az Orbán-kormány évek óta betekintést biztosított Moszkvának az Európai Unió belső megbeszéléseibe. Egy európai biztonsági tisztviselő szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen telefonon adott „élő riportot” orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak a megbeszélésekről. Az orosz hekkerek emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium hálózataiba is behatoltak.

Amikor Orbán a rendszerváltás után feltűnt a politikában, még a kommunista uralom ellenzőjeként szerzett nevet, és első miniszterelnöksége alatt Magyarország Moszkva tiltakozása ellenére csatlakozott a NATO-hoz. 2010-es visszatérése után azonban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, a nyugati partnerség helyett a keleti kapcsolatokat helyezve előtérbe.

A kapcsolat egyik központi eleme az olcsó orosz energia volt. A MOL gázkereskedő cégében, a későbbi MET-ben szerzett részesedést Orbán két közeli szövetségese, akik a kutatások szerint több százmillió dollár osztalékhoz jutottak az olcsóbb gázon. A másik kulcsprojekt a paksi atomerőmű bővítése volt, amelyet az orosz Roszatom végzett 10 milliárd eurós orosz hitelből. A projekt egyik fő haszonélvezője Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc lett, aki több tízmillió dollár értékű építési megbízást kapott. Mészáros a vagyonosodását nyilvánosan „három tényezőnek: Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” tulajdonította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A mérgezésgyanús esetek után betelt a pohár Debrecenben, a fideszes polgármester is nekiment az akkugyáraknak
Papp László polgármester a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel egyeztet a debreceni gyárakban tapasztalt szabálytalanságokról. Az önkormányzat a Kormányhivatalnál rendszeres ellenőrzéseket kezdeményez.


Fordulat Debrecenben: a fideszes polgármester, Papp László egyértelmű üzenetet küldött a városban működő akkumulátorgyáraknak. A városvezetés személyes egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel, és a Kormányhivatalnál a hatósági ellenőrzések rendszeressé tételét kérik a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt.

Papp László egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után mindaz, amit tapasztaltunk, tapasztalunk az eddigi építkezések, beruházások, a működések előkészítése tekintetében”. Az önkormányzat közleménye ennél is tovább ment, és súlyos következményeket helyezett kilátásba.

„Amennyiben az érintett vállalatok nem tartják be a jogszabályi rendelkezéseket, az önkormányzat részéről semmilyen együttműködésre nem számíthatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján az önkormányzat a már megkezdett fejlesztéseken túl további fejlesztéseket nem tart időszerűnek” – írja a 444.hu.

A mostani bejelentés közvetlen előzménye, hogy múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal megerősítette: a debreceni CATL-gyár egyik, még építés alatt álló üzemcsarnokában engedély nélkül, szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat. A hatóság megtiltotta az épület használatát és környezetvédelmi eljárást indított.

A hatósági vizsgálatok azután indultak, hogy március elején a Tisza Párt egy videót tett közzé, amelyben a CATL egyik magyar munkása rosszullétről és mérgezésgyanús tünetekről számolt be. „Szédültem, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna rúgva. Zsibbadt a kezem, a szám, a nyelvem, égett a szemem […] Felmentünk, és onnantól képszakadás” – mondta a videóban a nő, aki szerint olyan feladatot kellett elvégeznie, amihez nem volt képesítése.

A Tisza Párt helyi képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt a polgármester mai bejelentését egy beismeréssel felérőnek nevezte. Szerinte a fideszes városvezetés csak a választások közeledtével lépett, miután a pártjuk hetek óta folyamatosan hozza nyilvánosságra a szabálytalanságokat.

A CATL a mérgezésgyanús esetet követően közleményben tagadta, hogy a dolgozók rosszullétét mérgezés okozta volna. Állításuk szerint belső vizsgálatot tartottak, és az üzemorvos sem állapított meg ilyesmit. A kormányhivatal vizsgálata az ügyben még tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.


Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.

Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.

Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.

„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”

– idézte a költőt.

Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.

Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lesújtó, ami velem történt” – Trump barátjának kérése után az ICE deportálta a gyereke anyját, így dőlhet el a gyermekelhelyezési per?
Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember jelezte a hatóságnak, hogy volt párja, Amanda Ungaro illegálisan tartózkodik az USA-ban. A nőt kitoloncolták, a Belbiztonsági Minisztérium tagadja a politikai befolyást.


Donald Trump egyik régi barátja és különmegbízottja személyes szívességet kérhetett az amerikai bevándorlási hatóságtól, hogy deportálják közös gyermekük anyját, miközben épp egy gyermekelhelyezési per kellős közepén álltak. Az ügyre a The New York Times pénteken megjelent cikke derített fényt, amely szerint a hatalmi befolyás gyanúja merült fel egy magánügyben.

A történet tavaly nyáron kezdődött, amikor Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember tudomást szerzett arról, hogy brazil exbarátnőjét, Amanda Ungarót Miamiban letartóztatták csalás gyanújával. Zampolli ekkor felkereste az amerikai bevándorlási hatóság egyik vezetőjét, és jelezte, hogy a nő illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban. Érdeklődött, hogy őrizetbe vehetik-e.

A lap szerint az ICE egyik vezetője ezután felhívta a miami irodát, és azt kérte, hogy még az óvadék előtti szabadulás előtt vegyék át az ügyet, utalva arra is, hogy egy, a Fehér Házhoz közel álló ember sürgeti az eljárást. Az ICE végül bevándorlási őrizetbe vette, majd Brazíliába toloncolta Ungarót.

A Belbiztonsági Minisztérium visszautasította a politikai befolyás vádját, és egy közleményben hangsúlyozta: „bármilyen sugalmazás, hogy politikai okból vagy szívességből történt az őrizetbevétel és az eltávolítás, HAMIS”. A hatóság szerint a kitoloncolás a nő lejárt vízuma és a büntetőügye miatt egyébként is bekövetkezett volna.

Zampolli tagadta, hogy szívességet kért volna, állítása szerint csupán tájékoztatást szeretett volna kapni.

„Megkérdeztem Davidet, hogy mi történik, mert nem ismertem az eljárást” – nyilatkozta. Ezzel szemben volt élettársa szerint az ügyét befolyásolták. „Lesújtó, hogy befolyásolhatták azt, ami velem történt” – The Daily Beast" target="_blank">mondta Ungaro.

Paolo Zampolli még az 1990-es évek végén mutatta be Donald Trumpnak későbbi feleségét, Melania Knausst. A két férfi a kilencvenes években együtt járt a New York-i éjszakai életbe, többek között Jeffrey Epstein társaságában, és Zampolli neve is felbukkant az Epstein-aktákban. Barátságuk azóta is tart, Trump tavaly ki is nevezte Zampollit a globális partnerségekért felelős különleges megbízottnak.

A történet végül nem rendezte a családi konfliktust: a nő Brazíliába került, fiuk ideiglenesen vele élt, majd visszaköltözött az Egyesült Államokba az apjához. A szülők közötti jogi vita azóta is folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: