KULT
A Rovatból

Mit tehet az, akinek semmi esélye nőhöz jutni? Megnéztük a Szex. Újra. El. című előadást az Örkényben

Mi történne, ha fellázadnának és világuralomra törnének azok a férfiak, akikkel nem akarnak szexelni a nők? Ezt a kérdést járja körül okosan és nagyon szórakoztatóan Schwechtje Mihály új darabja az Örkény Színház stúdiószínpadán. Kritika.


A kiindulóhelyzet első hallásra abszurdnak tűnhet. Azoknak legalábbis, akiknek soha nem jelentett gondot megélni a saját szexualitásukat. Akiknek nem okoz problémát, hogy kapcsolatba lépjenek és előbb vagy utóbb fizikai kontaktust teremtsenek valakivel, akit vonzónak találnak. De azoknak, akiknek nem megy, ami sokaknak magától értetődő és természetes, nem biztos, hogy őszinte mosolyt csal az arcukra a vázolt szituáció.

A Szex. Újra. El. című előadás főszereplői olyan férfiak, akik sokáig intimitás nélkül élték az életüket. Akik szándékukon kívül évekig, évtizedekig kénytelenek voltak nélkülözni a kölcsönösségen alapuló szexualitást.

Mielőtt kényelmesen hátradőlnénk, hogy ez csak fikció, nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ezek a kétségbeesett és frusztrált emberek köztünk élnek. Ott ülnek mellettünk a buszon, ott állnak mögöttünk a boltban, elsétálnak mellettünk az utcán, figyelnek minket és talán éppen bosszút forralnak. Nem egyedül vannak, hanem sokan, egyre többen. És nevük is van, incelnek hívják magukat (a kifejezés az angol involuntarily celibate, vagyis szándéktalan cölibátus szókapcsolat rövidítése).

Bár az előadás élvezetéhez egyáltalán nem szükséges ismernünk a darab keletkezésének körülményeit, ahhoz, hogy jobban megértsük világát és logikáját, jó, ha tudatosítjuk magunkban, mennyire valós problémával is állunk szemben. Ehhez pedig elég, ha beírjuk a Facebook keresőjébe az incel kifejezést. Egyből előugrik több incel-csoport is a világ különböző pontjairól, amikben az érintettek jó esetben csak kibeszélik magukból a problémáikat, de hergelő, uszító tartalmak is akadnak szép számmal ezeken az oldalakon. Egyébként kompakt definíciót is találunk róluk a neten, sőt, már komoly szakirodalma is van a jelenségnek.

Schwechtje Mihály, aki Remélem legközelebb sikerül meghalnod:-) című nagyjátékfilmjével az internetes zaklatás témáját dolgozta fel, a Szex. Újra. El. pedig immár a negyedik színdarabja, egy az incel-jelenség kapcsán generált társadalmi vitára alapozta legújabb előadását, ami nagyon érzékletesen mutatja be az incel férfiak lelkivilágát.

Vagyis azt a feloldhatatlan feszültséget, milyen az, amikor valaki vágyik ugyan intim kapcsolatra, de az valami miatt nem jön össze neki.

Ezek a férfiak a sikertelenségért nem magukat okolják, nem a saját érzelmi és szociális alkalmatlanságukban keresik a választ, hanem a nők számára vonzó férfiakat és az őket választó nőket kiáltják ki boldogtalanságuk okozójának.

A legjobban persze a feministákat és a nagyon szép nőket gyűlölik, na meg azokat a férfiakat, akik az egyre kevesebb rendelkezésre álló nőből többet is levadásznak.

Hogy mennyire fontos minderről itt és most beszélni, az már nem vita tárgya. Az először csak periférikus közösségi csoportok belső szóhasználatában felbukkanó incel-kifejezés mostanra lassan beszivárgott a mainstreambe is. A jelenség 2014‑ben kapott nagyobb publicitást, amikor egy 22 éves amerikai egyetemista megölt hat embert az incel-mozgalom nevében, majd öngyilkos lett. Az Isla Vista-i gyilkosságokként elhíresült esetet néhány évvel később egy másik követte, 2018-ban Torontóban egy Alek Minassian nevű férfi szándékosan a járdára hajtott a furgonjával, tíz ember életét kioltva. Minassian közvetlenül az ámokfutása előtt kirakott a Facebookra egy posztot, amiben bejelentette az „incel felkelés” kezdetét.

Pár héttel a torontói vérengzés után egy Robin Hanson nevű közgazdász, az oxfordi egyetem kutatója írt egy blogposztot arról, hogy míg indokolatlanul sok szó esik a társadalmat szétválasztó gazdasági egyenlőtlenségekről, szinte hangtalanok maradnak a szexuális egyenlőtlenségek által generált indulatok és azok egyre súlyosabb következményei.

Hanson felvetette, hogy el kellene gondolkodni a szexuális szükségletek alapjogként való kezeléséről és a szexuális javak újraelosztásáról. Egész konkrétan azzal állt elő, hogy szexhez kellene juttatni azokat a férfiakat, akik a kor igazságtalanságai miatt nélkülözni kényszerülnek ezen a téren. A posztra a The New York Times újságírója reagált elsőként, a cikk pedig hatalmas port kavart, az elmúlt évek egyik legnagyobb közéleti vitáját elindítva.

Ahogy a darab ajánlójában és az író-rendezővel készült interjúkban is olvasható, Schwechtjét ez a vita ihlette meg. Úgy döntött, hogy elképzeli, milyen lenne az a világ, amiben az incel férfiak fellázadnak és világuralomra törnek. Előre megírta a történet vázát, majd a színészekkel közösen, azok improvizációit felhasználva hozta létre a darabot.

Az előadás kezdetén már az incelek vannak hatalmon, miután az alfákat (vagyis a legmenőbb férfiakat) megölték vagy elvették férfiasságukat, a bétákat átnevelték, a nőket pedig rabszolgává tették. Most a hatalomra került omegák (a korábbi incelek) osztják szét saját kényük-kedvük szerint a nőket maguk között.

Mégpedig úgy, hogy az alsóbb kasztban lévőknek csak robotnő jár, de ha elég jól teper valaki, például fellép a nagy állami rendezvényeken, előbb-utóbb jár neki egy-egy menet igazi nőkkel is. Az előrelépés szempontjából a legfontosabb tehát a diktatórikus rendszerhez való feltétlen hűség és az alkotmány szövegének pontos betartása. Kérdezni, megkérdőjelezni valamit nem nagyon illik, és ahhoz is jópofát kell vágni, ha egyetlen éjszaka alatt átírják a jogszabályokat.

Így jutunk el az incelek forradalmától és Robin Hanson elméletétől néhány lépésben ahhoz, amit mindannyian olyan jól ismerünk.

A frusztált, a nőt státuszszimbólumnak tekintő, a hatalomra pedig a minél jobb nők becserkészésének eszközeként tekintő férfiak által éltetett feudális rendszerhez. De a konkrét utalások és a sok összekacsintás dacára a darab univerzális, köszönhetően többek között gazdag intertextualitásának. Felismerni véljük benne többek között Antigoné történetét, A szolgálólány meséjé-nek világát és a szuperhősök, elsősorban Batman történetét is. A Szex. Újra. El. fiktív cselekménye egy kitalált, abszurd világban játszódik, de itt és most zajlik, miközben bárhol és bármikor történhetne.

Schwechtje remekül szőtte egybe a különböző idősíkokat, stílusokat és világokat, és nagyon jól játszik a különféle regisztereken. Mindebben pedig nagyszerű segítőtársai a színészek, egytől-egyig bravúros alakításokat láthatunk.

Bajomi Nagy György a pedofil-hajlamait titkolni igyekvő, egykori incelből lett fővezér szerepében remekel. Ficza István tűpontosan alakítja az új rendszert hazafias musicalekben való szerepléseivel éltető omegát, aki beleszeret a neki kiosztott guminőbe. (Külön kiemelném az előadás zenéjét, a musicalek világát ironikusan megidéző zenei betétek hihetetlenül lendületesen viszik előre a cselekményt.) Kerekes Éva ezúttal egy öregedő szexrabszolga bőrébe bújuk és parádésan játszik, mint mindig. Vajda Milán karaktere szintén incel volt egykor, most melegségét titkolni kénytelen mesélő. Aki pedig a legnagyobb meglepetés, a törékeny és bájos Józsa Bettina, imádnivaló a magát szexrobotnak hazudó lány szerepében, aki bosszút akar állni az apja gyilkosán.

A Szex. Újra. El. okos, friss, szerethető és elgondolkodtató darab sok-sok humorral, pazar alakításokkal és szuper zenékkel. Egy remek kortárs magyar előadás, ami után egyszerűen jobb kedved lesz, pedig a téma cseppet sem vidám.

Szex. Újra. El.

Írta és rendezte: Schwechtje Mihály

Főszereplők: Bajomi Nagy György, Ficza István, Józsa Bettina, Kerekes Éva, Vajda Milán

Bemutató: 2022. május 13.

Örkény István Színház – Stúdió


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mindenki elájult Ryan Gosling űreposzától – hetekkel a premier előtt kikiáltották az év mesterművének
A Project Hail Mary című film első kritikusi reakciói euforikusak. A filmet máris kötelező űrodüsszeiának és epikus teljesítménynek nevezik, ami komoly bevételt sejtet.


Alig három héttel a márciusi premier előtt lázba hozta az internetet Ryan Gosling új sci-fi filmje, a ​Hail Mary-küldetés, miután az első, zárt körű vetítéseken részt vevő kritikusok és véleményvezérek reakciói napvilágot láttak.

A visszajelzések szinte egyöntetűen euforikusak: az alkotást „kötelező űrodüsszeiának”, „epikus filmes teljesítménynek” és az év első igazi mesterművének nevezik,

ami azt jelzi, hogy az Amazon MGM Studios 150 millió dolláros (körülbelül 48 milliárd forintos) befektetése az év egyik legnagyobb mozis eseményét készítheti elő. A film hivatalosan március 20-án debütál az amerikai mozikban, de az Amazon Prime-tagok már március 16-án, hétfőn este exkluzív, prémium nagyformátumú vetítéseken láthatják. A 156 perces, PG-13-as korhatár-besorolású űreposz iránti várakozás ezzel a premier előtt hetekkel a tetőfokára hágott.

A GamesRadar által összegyűjtött első reakciók alapján a film ereje a látványos űrkaland és az intim, emberi dráma tökéletes egyensúlyában rejlik.

„A Hail Mary-küldetés messze nem az a film, amire számítottam… intimebb történet a társaságról és katarzisról a végtelen űrben. Ryan Gosling elképesztő egyszemélyes show-t nyom”

– írta Tyler Taing, a DiscussingFilm kritikusa. Mások a rendezőpáros, Phil Lord és Christopher Miller eddigi legambiciózusabb munkájának tartják. Scott Menzel újságíró szerint „a Hail Mary-küldetés egy epikus filmes teljesítmény… talán a legambiciózusabb és legrátermettebb Lord–Miller-film.” A kritikusok kiemelik Greig Fraser (Dűne) operatőri munkáját és Gosling alakítását, de a legtöbb dicséret egy váratlan szereplőt, egy Rocky nevű idegent illet.

„Szeretem a Hail Mary-küldetést: igazi ‘buddy movie’, csak épp a társ egy idegen, aki nem beszél emberi nyelveken… nagyon édes, és a végén vissza kellett tartanom a sírást”

– írta Mike Ryan kritikus a GamesRadar összefoglalója szerint. A lelkesedés nem állt meg a szakmai köröknél; Josh Gad színész egyenesen úgy fogalmazott: „Az első mestermű ebben az évben.”

A film Andy Weir 2021-es, azonos című regényének adaptációja. A történet szerint Ryland Grace (Ryan Gosling), egy középiskolai tanár amnéziával ébred egy csillagközi űrhajó fedélzetén, egyedül, 11,9 fényévre (hozzávetőlegesen 113 ezer milliárd kilométerre) a Földtől. Hamarosan rájön, hogy egyetlen célja van: megoldást találni egy jelenségre, ami a Napot – és ezzel az egész emberiséget – fenyegeti. Küldetésében váratlan szövetségesre talál egy Rocky nevű idegen lény személyében, akivel a nyelvi és biológiai korlátok ellenére kell együttműködnie.

A produkció érzelmi magját nemcsak Gosling alakítása, hanem Rocky karaktere adja, akit a rendezők szerint „a legaranyosabb idegennek szántak E.T. óta”. A lényt a gyakorlati effektek és a legmodernebb animáció ötvözetével keltették életre a Star Wars-filmek lényeiért is felelős Neal Scanlan csapatának közreműködésével. A forgatáson James Ortiz bábművész volt Gosling partnere, aki a karakter mozgását és „lefordított” hangját is szolgáltatta, megteremtve a hiteles interakció alapjait. Christopher Miller rendező egy korábbi bemutatón így beszélt a karakterről:

„Gyönyörű elegye a bábművészetnek és az animációnak. Úgy kel életre, hogy ‘meghalnál érte’.”

A stúdió nem kevesebb mint 12 különböző prémium formátumban teszi elérhetővé a filmet, köztük IMAX 70mm-es és hagyományos 5-perf 70mm-es kópiákon, valamint olyan különleges, immerzív formátumokban, mint a mozgó üléseket és környezeti effektusokat használó 4DX, a ScreenX vagy a Dolby Cinema. Az IMAX-verzió bizonyos jelenetekben kitölti a teljes, 1.43:1-es képarányú vásznat, maximális látványt nyújtva a nézőknek. Az iparági elemzők az észak-amerikai nyitóhétvégére 45 és 70 millió dollár (körülbelül 14,4 és 22,4 milliárd forint) közötti bevételt jósolnak.

A produkciót rekordokat döntő marketingkampány támogatja. A film első előzetese tavaly júniusban egy hét alatt 400 millió megtekintést ért el világszerte, ami rekordnak számít az eredeti (nem folytatás vagy feldolgozás) filmek körében. A végső trailert a Super Bowl alatt mutatták be, a napokban pedig egy Ryan Goslinggal készült, virális Jeopardy!-paródia járta be a közösségi médiát.

A promóció része egy március 1-jén megjelenő, 830 elemből álló LEGO Icons készlet is,

Gosling pedig a premier előtt két héttel, március 7-én a Saturday Night Live házigazdája lesz. A stáb mögött olyan nevek állnak, mint Drew Goddard (A marsi) forgatókönyvíró és Daniel Pemberton zeneszerző.

Via GamesRadar


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk