Tavaly november óta konténerházban él egy fóti család, miután teljesen leégett az albérletük, derül ki az RTL Híradójából. Kóti Gábor egyedül neveli nyolcéves ikerlányait, Tifanit és Mirellát, miután hét hónapos korukban az anyjuk elhagyta őket. Az apa elmondása szerint a lányok vették észre a tüzet, amikor füstöt és recsegést hallottak. Gábor próbálta megfékezni a lángokat, de mindenük odaveszett a háztartási gépeken át a ruháik, de még a fényképeik is.
A helyi önkormányzat gyors segítséggel egy konténerházban helyezte el a családot, de az ottani bútorokat és eszközöket csak kölcsönbe kapták.
„Se egy hűtőnk, se egy ágyunk, se egy szekrényünk, szóval az evőeszközöktől az utolsó mindenig nekünk semmink”
– mondta az apuka.
A család helyzetét tovább súlyosbította egy csaló is, aki adománygyűjtést szervezett a nevükben a Facebookon, de az így összegyűlt pénz sosem jutott el hozzájuk.
„Utólag tudtam meg, hogy több százezret vett fel előre lakhatásként, lakhatási díjként a nevünkben, és ez az összeg sose került el hozzánk” – mesélte az apa.
Gábor jelenleg a helyi önkormányzatnál dolgozik sofőrként és kertészként, de havi jövedelme alig 200 ezer forint, amiből sokszor még ételre sem futja.
„Legyen mindig étel az asztalon. Mert azért az sajnos nem sikerül”
– mondta keserűen. Ilyen nehéz körülmények között gyakran előfordul, hogy nem tudnak megfelelően étkezni.
A konténerházból hamarosan költözniük kell, de még nem tudják, hová mehetnek. Az ikerlányok nagy udvarról álmodoznak, ahol gyümölcsöket termeszthetnének.
„Legalább legyen, ahol tudunk lakni, de kertes házat, ahol tudunk gyümölcsöket termeszteni”
– mondta Tifani.
Az apa próbált már albérletet keresni, de a gyerekek miatt eddig mindig visszautasították. Az édesapa reméli, hogy találnak egy lakást Fót környékén, hogy a lányok továbbra is a megszokott iskolájukba járhassanak.
Ismerőseik most adománygyűjtést indítottak, hogy segítsenek nekik a nehéz helyzetben. Kóti Gábor és lányai reménykednek, hogy hamarosan jobb életkörülmények között élhetnek, és végre mindig lesz étel az asztalukon.
Az RTL riportját itt lehet megnézni:
Tavaly november óta konténerházban él egy fóti család, miután teljesen leégett az albérletük, derül ki az RTL Híradójából. Kóti Gábor egyedül neveli nyolcéves ikerlányait, Tifanit és Mirellát, miután hét hónapos korukban az anyjuk elhagyta őket. Az apa elmondása szerint a lányok vették észre a tüzet, amikor füstöt és recsegést hallottak. Gábor próbálta megfékezni a lángokat, de mindenük odaveszett a háztartási gépeken át a ruháik, de még a fényképeik is.
A helyi önkormányzat gyors segítséggel egy konténerházban helyezte el a családot, de az ottani bútorokat és eszközöket csak kölcsönbe kapták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.
1988 áprilisában elsők között lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt. 1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.
Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyző volt. A honvédelmi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, majd utóbbinak 1993-tól 1994-ig elnöke volt.
Tagja volt az Észak-atlanti Közgyűlésben dolgozó magyar országgyűlési delegációnak, ahol részt vett a védelmi bizottság tevékenységében, majd az Észak-atlanti Közgyűlés akkori egyetlen kelet-európai jelentéstevője lett. 1993-ban a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé választották.
Az 1994-es országgyűlési választáson ismét pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a honvédelmi bizottság alelnöke, majd 1995-től tagja volt. 1994-ben a Fidesz elnöki posztjáért is elindult Orbán Viktor ellen, sikertelenül.
1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd visszatért eredeti szakmájához, és a Budapest Aréna projektigazgatója lett.
A 2002-es önkormányzati választáson Szentendrén önkormányzati képviselővé választották, majd 2006-ban visszavonult a politikától és építészmérnökként dolgozott.
2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását. A Nemzet Főterének és az Országház látogatóközpontjának átadása után a Wellisch-palota és a Balassi Bálint utcai Tisza Lajos irodaház rekonstrukcióját, majd a Szabad György Irodaház megépítését irányította. Nevéhez fűződik a Vértanúk tere helyreállításának irányítása, valamint építészeti ötletgazdája volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének. A sajtóiroda a közleményben azt írta, hogy szenvedélyesen szerette az Országház épületét, társszerzője volt a "A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll" című könyvnek. Szívügye volt az Országház tervezett belsőépítészeti újjászületése valamint a Kossuth téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületeinek folyamatban lévő megújulása.
Munkáját mindig a felelősségtudat és a minőség eszménye vezérelte - írták.
Ez év március 15. alkalmából az első demokratikusan választott országgyűlésben végzett munkája, valamint a Kossuth Lajos tér és környéke rekonstrukciójának előkészítése és megvalósítása érdekében folytatott kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend polgári tagozat kitüntetésben részesítette.
Az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatalának munkaközössége főt hajt a 60. életévében elhunyt egykori munkatársa emléke előtt. Wachsler Tamást az Országgyűlés Hivatala saját halottjának tekinti - áll a közleményben.
Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról írtunk, folyamatosan békésen zajlott a kedd esti tüntetés, amit Hadházy Ákos hirdetett meg kedd estére, a gyülekezési törvény korlátozása miatti tiltakozásul.
A demonstrálók a Ferenciek terén elhangzott beszédek után spontán menetelésbe kezdtek, elfoglalták a Szabadság, a Petőfi, majd az Erzsébet hidat is. Később a Nagykörúton vonultak, majd blokád alá vonták a Margit hidat, innen pedig a Kossuth térre érkeztek. Onnan az Oktogonra vonultak volna, de nem messze a Kossuth tértől néhány száz rendőrrel szemben megállt a vonulás.
Itt legalább két esetben incidens történt a rendőrök és két tüntető között – derült ki a Kontroll YouTube-közvetítése alapján.
Információk szerint egy nő és egy férfi (utóbbi egy nagy táblát és egy zászlót tartva a kezében) ellenállt a megkezdett igazoltatásoknak, ezért őket a rendőrség kényszert is alkalmazva távolította el a helyszínről.
Ahogy arról írtunk, folyamatosan békésen zajlott a kedd esti tüntetés, amit Hadházy Ákos hirdetett meg kedd estére, a gyülekezési törvény korlátozása miatti tiltakozásul.
A demonstrálók a Ferenciek terén elhangzott beszédek után spontán menetelésbe kezdtek, elfoglalták a Szabadság, a Petőfi, majd az Erzsébet hidat is. Később a Nagykörúton vonultak, majd blokád alá vonták a Margit hidat, innen pedig a Kossuth térre érkeztek. Onnan az Oktogonra vonultak volna, de nem messze a Kossuth tértől néhány száz rendőrrel szemben megállt a vonulás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A levegőben lógva lopott műanyag flakonokat egy panelház erkélyéről egy férfi Miskolcon. Az erről készült felvétel a közösségi oldalakra került fel - számolt be róla az RTL Híradó.
Még a videó készítője is alig hitte el, amit lát.
„Lopja a flakont, ne csesszetek már fel! Nézd már a miskolci pókembert, lopja a flakont he! Avas én így szeretlek!”
- hallható a videón, amin az látszik, ahogy egy fiatal férfi egymás után szedi ki a flakonokat az erkély üvege alatt, és ledobálja a földre.
A felvétel a miskolci Avason, az ország egyik legnagyobb lakótelepén készült. Több mint 30 ezren élnek itt, sokan rossz anyagi körülmények között. A kukákat sok helyen ketrecekkel védik, hogy a lakókon kívül más ne férhessen hozzájuk.
A városban sokan gyűjtenek visszaváltható flakonokat, hogy így jussanak pénzhez, de vannak akik 60 kilométert is utaznak Miskolcra a palackokért. A felvételen láthatóhoz hasonló módszerrel viszont még nem találkoztak a környéken élők.
A közösségi oldalra feltöltött videót a rendőrség is vizsgálja, a felvételen szereplő férfi ellen lopás miatt indulhat eljárás.
A levegőben lógva lopott műanyag flakonokat egy panelház erkélyéről egy férfi Miskolcon. Az erről készült felvétel a közösségi oldalakra került fel - számolt be róla az RTL Híradó.
Még a videó készítője is alig hitte el, amit lát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL: Az Európai Bizottság vizsgálja a Pride betiltásával kapcsolatos törvénymódosításokat
„A gyülekezési szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető jogok az Európai Unióban, és természetesen elvárjuk, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák ezeket a jogokat” - mondta az Európai Bizottság igazságügyi biztosa.
Megszólalt az Európai Bizottság a Pride betiltását lehetővé tevő gyülekezési törvény módosítása kapcsán.
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa hétfőn Magyarországra látogatott, hogy a jogállamisággal kapcsolatos kérdésekről tárgyaljon a kormány, az igazságszolgáltatás, civil szervezetek és a média képviselőivel.
Michael McGrath az RTL Híradónak beszélt arról, hogy szerinte a Pride betiltása alapjogokat sért.
„A gyülekezési szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető jogok az Európai Unióban, és természetesen elvárjuk, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák ezeket a jogokat”
- fogalmazott Michael McGrath, aki szerint az Európai Bizottság is vizsgálja a Pride betiltásával kapcsolatos törvénymódosításokat.