Szerbia polgárai a védőoltás után jól fejlett immunitással rendelkeznek a Covid-19 ellen - derült ki a vakcinák hatásosságát és a védettséget vizsgáló szerbiai hivatal, a Nukleáris Energetikai Intézet (INEP) 10 000 fős mintán végzett kutatásának eredményeiből, amelyeket a Danas lap nyomán a napi.hu ismertetett.
Az oltott személyeknél az antitestek jelenlétére vonatkozó adatokat két héttel az oltás után és két héttel az újraoltás után, valamint havi rendszerességgel elemezték - közölte Marija Gnjatović, az INEP kutatója. Jelezte, az antitestválasz csak egy eleme az immunválasznak, viszont már jobb képet ad a vakcinák hatásosságáról.
Az adatok alapján az látszik, hogy a Pfizer-vakcina már az első adag alkalmazásakor antitesteket termel, az oltottak 85 százalékánál mértek megfelelő választ, míg a második dózisra az újraoltottak 95 százalékánál volt ez tapasztalható.
A Szputnyik V-vakcina esetében jó ellenanyagválaszt mértek minden korosztályban három héttel az első adag beadása után, a második oltást követően pedig 92 százalékos volt az antitestválasz aránya.
Az AstraZeneca esetében csak az első dózis beadása utánról vannak adatok, mivel már régóta nem oltanak vele Szerbiában.
A leggyengébb, de azért így is jó immunizálási eredményt a Sinopharm-vakcinánál mérték az INEP kutatói: a 20 és 65 év közötti emberek több mint 90 százalékánál mértek antitestválaszt a második oltás után két héttel.
A Sinopharmmal beoltott idősebb szerb lakosság körében valamivel alacsonyabb antitestválaszt regisztráltak. Gnjatović szerint ez nem jelenti azt, hogy a szervezet nem rendelkezik immunitással, de mindenképpen további kutatások szükségesek. Március 28-i bejelentése szerint ezt már maga a gyártó is vizsgálja, valamint az Egyesült Arab Emírségekben megkezdődött annak kutatása, hogy egy harmadik oltással érjék el a megfelelő antitestválaszt azoknál, akiknél a második oltás után nem indult meg a termelődés. Érdemes tisztázni a Sinopharm-vakcinák esetében, hogy a hivatalos ajánlás szerint is csak a második oltást követő 28. napra alakul ki a védettség, addig mindenkinek úgy kell viselkednie, mintha egyáltalán nem lenne beoltva.
Szerbia polgárai a védőoltás után jól fejlett immunitással rendelkeznek a Covid-19 ellen - derült ki a vakcinák hatásosságát és a védettséget vizsgáló szerbiai hivatal, a Nukleáris Energetikai Intézet (INEP) 10 000 fős mintán végzett kutatásának eredményeiből, amelyeket a Danas lap nyomán a napi.hu ismertetett.
Az oltott személyeknél az antitestek jelenlétére vonatkozó adatokat két héttel az oltás után és két héttel az újraoltás után, valamint havi rendszerességgel elemezték - közölte Marija Gnjatović, az INEP kutatója. Jelezte, az antitestválasz csak egy eleme az immunválasznak, viszont már jobb képet ad a vakcinák hatásosságáról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 24.hu arról számolt be, hogy több magyarországi kórházban olyan arcfelismerő kamerákat helyeztek üzembe, amelyeket több nyugati országban tiltólistára tettek. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) közlése szerint ezeket az eszközöket kizárólag a dolgozók beléptetésére használják.
Az Okfő hangsúlyozta, hogy „a kamerák minden esetben jogszerű közbeszerzési eljárás részeként, a nemzetközi szabályozások szem előtt tartásával és figyelembevételével kerültek beszerzésre, valamint üzemeltetésre”.
Kiemelték, hogy a kamerák nem rögzítenek hangot, és nem használják őket személyek megfigyelésére.
A portál megkérdezte a rendszerek költségeiről is, amire azt a választ kapták, hogy az több tényezőtől függ: a darabszámtól, a telepítés módjától, az üzemeltetéstől és az adott épület méretétől. Az Okfő hozzátette: „nem érkezett panasz az arcfelismerő rendszer miatt, és nincs információ olyan esetről sem, ahol valaki megtagadta volna az együttműködést”. Tájékoztatásuk szerint a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel egyeztettek, és a forgalmazók is tisztában vannak az előírásokkal.
A 24.hu adatai alapján
az Okfő január 28-án nettó 4 milliárd forint értékű szerződést kötött három céggel.
A teljesítést a metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. végzi, míg a Civil Rendszertechnika Kft. és a GVSX Kft. közös ajánlattevőként vesz részt a projektben.
A portál megkereste a metALCOM vezérigazgatóját is, aki a titoktartási kötelezettségre hivatkozva csak annyit közölt, hogy a cég betartja a vonatkozó törvényi előírásokat. A cég egyik résztulajdonosa és igazgatósági tagja Bozó Zoltán, aki korábban a Budapest Honvéd tulajdonosa volt, emellett szentesi fideszes politikus, aki 2024-ben a kormánypárt polgármesterjelöltjeként indult a városban, sikertelenül.
A 24.hu arról számolt be, hogy több magyarországi kórházban olyan arcfelismerő kamerákat helyeztek üzembe, amelyeket több nyugati országban tiltólistára tettek. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) közlése szerint ezeket az eszközöket kizárólag a dolgozók beléptetésére használják.
Az Okfő hangsúlyozta, hogy „a kamerák minden esetben jogszerű közbeszerzési eljárás részeként, a nemzetközi szabályozások szem előtt tartásával és figyelembevételével kerültek beszerzésre, valamint üzemeltetésre”.
Kiemelték, hogy a kamerák nem rögzítenek hangot, és nem használják őket személyek megfigyelésére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János: Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele
Lázár János szerint a Fidesznek újra meg kell küzdenie a választók bizalmáért. A miniszter a kegyelmi botrányt vízválasztónak nevezte, és Varga Judit bukását megbocsáthatatlannak tartja.
Lázár János interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben többek között a kegyelmi botrányról, a Fidesz jövőjéről és Varga Juditról is beszélt. A miniszter szerint a volt igazságügyi miniszter komoly hibát követett el, ami a párt számára is sorsfordító lehet.
„Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele. Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda”
– fogalmazott a miniszter.
Lázár úgy látja, hogy a Fidesz előtt új időszak áll, véget ért a kényelmes időszak, és ismét meg kell dolgozniuk a választók bizalmáért. Azt mondta, a történtek lehetőséget kínálnak egy új politikai mozgalom megszületésére is, amely 2026-ban kihívójuk lehet.
„Nem lennék azoknak a helyében, akik a kegyelmi ügy részesei voltak. Azt hiszem, ők nem alszanak nyugodtan ma sem, de nagyon nyugtalanok lesznek a jövő évi választás éjszakáján is”
– mondta.
Az interjúban szó esett a Lázárinfóról is. A miniszter elmondta, hogy nem Magyar Péter miatt indították el az utcafórumokat, hanem azért, mert stratégiai döntést hoztak a választók megszólítása érdekében. Az ötlet tőle származott, a miniszterelnök pedig támogatta azt. Szerinte fontos, hogy a politikai közösség közvetlen kapcsolatot alakítson ki az emberekkel.
Lázár kitért arra is, hogy neki van felhatalmazása bármiről nyilatkozni, ezért nem volt szüksége Rogán Antal jóváhagyására, amikor interjút adott.
A fórumokon előkerültek a luxuséletmóddal kapcsolatos kérdések is. Lázár úgy fogalmazott, hogy
Tiborcz Istvánt befektetőként látja, és nem tapasztalja, hogy luxizna. A Ferrari sok ember szemét szúrhatja, de szerinte lehet erről vitatkozni.
Orbán Ráhel öltözködésével kapcsolatban azt mondta: „Nem tudom megítélni. De még egyszer hangsúlyozom, azoknak mind van törlesztenivalójuk a haza felé, akik az elmúlt 35 évben lehetőséget kaptak a felemelkedésre.”
Az interjú végén az ukrán kormánnyal kapcsolatos kampányról is beszélt. Azt mondta, konkrét tudomása van róla, hogy az ukrán szolgálat lejárató kampányt indított Orbán Viktor ellen a magyar sajtóban, pénzügyi és gazdasági ügyekkel kapcsolatban. Bár államtitkokról nem adhat tájékoztatást, úgy látja, hogy minden nagyhatalom próbálkozik befolyásolással, így Oroszország is. Hozzátette: „Az ukrán ambíciók azért érdekesebbek, mert nekik áll szándékukban belépni az Európai Unióba, de a mi vétónk ezt ellehetetleníti.”
Lázár János interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben többek között a kegyelmi botrányról, a Fidesz jövőjéről és Varga Juditról is beszélt. A miniszter szerint a volt igazságügyi miniszter komoly hibát követett el, ami a párt számára is sorsfordító lehet.
„Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. Reméljük, hogy nem bukunk mindannyian vele. Kár, hogy az ő karrierjének ilyen csúnyán lett vége, és még nagyobb kár, hogy ebből egy másik politikai karrier szökött szárba. A legnagyobb kár pedig az lesz, ha emiatt elveszítjük a választást. Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda”
– fogalmazott a miniszter.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került annak a dunakeszi szolgálati ingatlannak az építése és berendezése, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök használt. A dokumentum részletesen felsorolja azokat a prémium kategóriás eszközöket és bútorokat, amelyek a házba kerültek: szerepel köztük például egy 18 millió forintos kerti magaságyás, egy 7,6 millió forintos jakuzzi, egy 6,7 milliós beltéri szauna, egy 6,5 milliós kemence és grillsütő, valamint egy-egy 4 millió forintos ülőgarnitúra és biliárdasztal is.
A Kehi szerint „a volt vezérkari főnök, illetve felesége a berendezési tárgyak tekintetében olyan igényeket támasztott a házat előkészítő HM EI Zrt. felé, amelyek az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges eszközök körén messze túlmutatnak”.
A jelentés ugyanakkor nem nevezi meg, hogy ki engedélyezte ezeket a beszerzéseket, és jogi felelősséget sem állapít meg Ruszin-Szendi esetében,
Ahogy már korábban megírtuk: a Tisza Párt közlése szerint Ruszin-Szendi nem ismerte az árakat, nem közölték vele a beszerzések részleteit, és tagadják, hogy ő választotta volna ki az ingatlan helyszínét. A párt szerint az említett prémium tételeket nem ő kérte, és nem is hagyta jóvá.
Magyar Péter korábban azt mondta, érdemes fenntartással kezelni, amit a Kehi állít, mert Ruszin-Szendi tagadta, hogy ilyen igényeket fogalmazott volna meg. Úgy fogalmazott: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter „csak magát jelentette fel a Kehinél”.
A jelentés szerint az ingatlan elhelyezkedéséről is Ruszin-Szendi döntött, kényelmi szempontok alapján. A dokumentumban bemutatott levelek alapján a volt vezérkari főnök és felesége a HM EI Zrt. munkatársával leveleztek, ezekben fogalmazták meg kéréseiket, de a beszerzéseket és az építést maga a cég bonyolította le. Az Átlátszó korábbi cikke szerint
a jogszabályok alapján a végső jóváhagyás nem történhetett meg úgy, hogy abban ne vett volna részt valamelyik állami szereplő: a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára vagy a HM EI Zrt. igazgatósága.
Az ügy februárban került először nyilvánosságra az Index cikkében, amely névtelen forrásokra hivatkozva azt írta: Ruszin-Szendi leváltásának egyik oka a dunakeszi villa volt. A cikk egy héttel azután jelent meg, hogy a volt vezérkari főnök felszólalt a Tisza Párt kongresszusán, majd később a párt egyik ismert arca lett.
A Telex kérdésekkel fordult a HM EI Zrt.-hez, többek között arra voltak kíváncsiak, jelezte-e valaki a vezetésnek, hogy Ruszin-Szendi igényei túllépik a költségkeretet, és ki engedélyezte az egyedi, prémium tárgyak beszerzését. Ugyanezeket a kérdéseket elküldték két államtitkárnak, Vidoven Árpádnak és Bordás Gábornak is, válasz azonban egyik irányból sem érkezett.
A jelentés egyik legtöbbször idézett tétele, a 4 millió forintos biliárdasztal kapcsán is kérdések merültek fel.
A Kehi egy Rasson Victory II Plus típust azonosított be, azonban több szakértő szerint a valóságban inkább egy Buffalo Eliminator II vagy egy Dynamic Triumph típusú asztal szerepel a házban. A két modell közötti árkülönbség jelentős lehet: a valós asztal ára akár 830 ezer forint körül is alakulhatott, a jelentésben szereplő összeg pedig 3,99 millió forint.
Ruszin-Szendi ezzel kapcsolatban a Telexnek úgy nyilatkozott:
„Én nem kívánok foglalkozni a témával, mert ez semmi más, csak figyelemelterelés. Az én lelkiismeretem teljesen tiszta, nem én rendeltem, nem én fizettem, nem én hagytam jóvá, és minden ott van a raktárakban, nálam semmi sincs.”
A Kehi szerint a villa Ruszin-Szendi kiköltözése után is a HM EI Zrt. birtokában maradt. A vezérkari főnöki posztra érkező Böröndi Gábor már nem költözött be. Az ingatlan fenntartása 2023 januárja és 2025 áprilisa között 10,3 millió forintba került. A Telex arról is érdeklődött, miért ilyen magas az üresen álló ház fenntartási költsége, és hogy továbbra is szolgálati lakásként számolnak-e vele, de válaszokat ezekre sem kaptak.
A Kehi egy másik jelentésében a Ruszin-Szendin 2022-ben elvégzett zsírleszívás költségeiről is beszámolt. Eszerint a Honvédkórház saját költségen végezte el a beavatkozást, és azt a VIPGUARD rendszerben rögzítették. A Kehi szerint az, hogy nem kérték el a térítési díjat, „hűtlen kezelés gyanúját veti fel”. Ruszin-Szendi ezzel szemben azt közölte: nem kérte a beavatkozást társadalombiztosítási alapon, és „csak rá és az orvosára tartozik”, milyen kezelés történt.
A Telex következtetése szerint Ruszin-Szendi csupán kéréseket fogalmazott meg az építkezést és vásárlást végző honvédelmi vállalat, a HM EI Zrt. felé, a jogszabályok és a ház munkálatait intéző állami vállalat szervezeti működése alapján pedig biztos, hogy több ember keze alatt is át kellett menniük a terveknek, mire tényleg kiadták rájuk a pénzt.
Mind a vásárlást, mind az ingatlan előkészítését a vállalat végezte. Tehát ha visszaélések történtek, akkor abban az államapparátus más részei (is) érintettek – írja a lap.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került annak a dunakeszi szolgálati ingatlannak az építése és berendezése, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök használt. A dokumentum részletesen felsorolja azokat a prémium kategóriás eszközöket és bútorokat, amelyek a házba kerültek: szerepel köztük például egy 18 millió forintos kerti magaságyás, egy 7,6 millió forintos jakuzzi, egy 6,7 milliós beltéri szauna, egy 6,5 milliós kemence és grillsütő, valamint egy-egy 4 millió forintos ülőgarnitúra és biliárdasztal is.
A Kehi szerint „a volt vezérkari főnök, illetve felesége a berendezési tárgyak tekintetében olyan igényeket támasztott a házat előkészítő HM EI Zrt. felé, amelyek az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges eszközök körén messze túlmutatnak”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A TISZA-kormány kivizsgálja majd az Orbán-kormány kiemelt beruházásait
A TISZA Párt elnöke bejelentette, hogy megvizsgálják a kormányzati gazdálkodást és közbeszerzéseket többek között a kommunikációs, kutatási és kampánymegrendelések, az EU-s források felhasználása, az energetikai beszerzések és az energia beszerzés kapcsán.
Magyar Péter legfrissebb posztjában arról ír, hogy a TISZA-kormány kivizsgálja majd az Orbán-kormány kiemelt beruházásait. A politikus egy feslorolást is közzétett ezekről:
- PAKS II.
- Puskás Aréna
- Atlétikai Világbajnokság
- Kézilabda Európa-bajnokság
- Zuglói irodaház vásárlás (Tiborcz és társai)
- Liszt Ferenc repülőtér megvásárlása
- telekommunikációs beruházások
- MBH Bank megvásárlása
- KESMA alapítványi konstrukciója
- Vadászati világkiállítás
- Budapest–Belgrád vasútvonal
- Mátrai Erőmű megvásárlása
Magyar arról is írt, hogy megvizsgálják a kormányzati gazdálkodást és közbeszerzéseket többek között a kommunikációs, kutatási és kampánymegrendelések, az EU-s források felhasználása, az energetikai beszerzések, az energia beszerzés, a hitelkonstrukciók (különös tekintettel a Paks II. projektre és a Panda-kötvényekre) és a TAO-pénzek elosztása, illetve felhasználása kapcsán.
„Kivizsgáljuk továbbá a kamupártok és az álcivil szervezetek állami támogatását. Haladéktalanul felszámoljuk a végrehajtó maffiát” – zárult a bejegyzés a Facebook-on.