Milliós jutalmat kaptak a tanárokat fenyegető tankerületi igazgatók tavaly
Az adatigénylés benyújtó Tóth Endre Momentumos politikus szerint a tanárokkal szemben keményen fellépő vezetők mindannyian jól fizető állásban ülnek, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak.
Tóth Endre Momentumos politikus a közösségi oldalán írta meg, hogy hosszú procedúra után, de sikerült megkapnia a tanárokat fenyegető, elbocsátó tankerületi igazgatóknak kifizetett jutalmak összegéről szóló tájékoztatást.
Mint írja:
„Az elmúlt hónapokban több tankerületi igazgató nevét is megismerhette a közvélemény. Ők voltak az oktatásirányítás legkeményebb öklei, akik mindent megtettek, hogy a tankerületükben dolgozó pedagógusokat elrettentsék a tiltakozásban való részvételtől”.
A politikus azt szerette volna megtudni, mi motiválta őket arra, hogy ilyen keményen lépjenek fel a tiltakozó tanárokkal szemben.
A megkapott adatok alapján arra jutott:
„Az egyéni tényezőkön túl biztosan szerepet játszott az is, hogy mindannyian jól fizető állásban ülnek, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. Ez az állás akkor is jól fizet, mikor minden más közoktatásban dolgozónak nagyon rosszul megy.
Tavaly év végén például kizárólag a tankerületi vezetők és dolgozók kaptak komoly összegű jutalmat, míg a gyermekeinkért megalázó fizetésért dolgozó pedagógusoknak semmi sem jutott.”
A tankerületi vezetők tavaly év végén ennyi jutalmat kapták:
• Marosi Beatrix, aki a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát rúgta ki, 512.222 forintot kapott, a korábbi tankerületi igazgató, Beleznay Tamás 1.100 000.forintot.
• Rábel Krisztina, a Külső-Pesti Tankerület vezetője, aki a Karinthy tanárait fenyegette kirúgással, 1.590.000 forint jutalmat kapott.
• Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerület igazgatója, aki az egyik sztrájkoló tanárnak 2 óra sztrájk után 33 ezer forintos levonást számolt el adózási szabályokra hivatkozva. Szabóné 1.050.000 forintot kapott.
Mi is beszámoltunk róla korábban, hogy az elmúlt évben több pénzt fordítottak az összesen 2605 tankerületi hivatalnok jutalmazására, mint a több mint 106 ezer iskolai közalkalmazottéra, és ez a helyzet a béren kívüli juttatásokkal is.
Tóth Endre Momentumos politikus a közösségi oldalán írta meg, hogy hosszú procedúra után, de sikerült megkapnia a tanárokat fenyegető, elbocsátó tankerületi igazgatóknak kifizetett jutalmak összegéről szóló tájékoztatást.
Mint írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.
A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.
Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.
„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.

Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.
A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:
„Ma az ország a Varga Judit.”
A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.
Orbán Viktor azt mondta, elképedve nézi a politikában és a gazdaságban napról napra terjedő káoszt. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot. Úgy látja, a rossz személyi döntések árát most a családok fizetik meg.
A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta. Kármánt alkalmatlannak nevezte, Kapitányról pedig azt mondta, kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos. Orbán szerint a „tiszás szélsőségesek” mindenkit megbélyegeznek, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Azt mondta, láttak már ilyen politikai show-műsort, és ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton.
Azoknak, akik szerinte esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak, azt üzente, nyugodjanak meg.
Arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg.
Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd.
A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:
„Ma az ország a Varga Judit.”
A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Megpróbálják lenyomni a torkunkon, ami felülről jön" - a Fidesz kőbányai küldötte keményen beolvasott a pártvezetésnek és nagy tapsot kapott
Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik. Szerinte elszakadtak a realitásoktól, és súlyos változások kellenének. Beszédét többször nagy taps szakította félbe.
A Fidesz kongresszusán felszólaló pártvezetők és küldöttek többsége ugyanazt visszhangozta, amit Orbán Viktor, vagyis úgy látják, nincs szükség radikális változásra a választásokon megbukott párt irányvonalában.
Jankovich Tibor, párt X. kerületi küldöttje nem így látja. Beszédét azzal kezdte, Orbán Viktor elemzésésének minden szavával egyetért, de kiegészítené néhány dologgal.
„A korrupció rátelepült a kormányzásunkra" - jelentette ki. Majd így folytatta:
„A Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol parancsokat kapunk, és nulla visszacsatolás lehetséges arra, hogy a helyi szinten általunk tapasztalt dolgokat felfelé elmondhassuk."
Ez a mondata nagy tapsot kapott a teremben. Jankovich azonban nem állt meg itt.
„Elszakadtunk a realitástól, és egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy a társadalom bizonyos tagjai hol tartanak, hogy működnek. Ha az ember elmegy a konditerembe, akkor nem hall olyan szót, ami a Fideszt dicséri, csak ellenségeset. Hogyha iskolás gyerekei vannak középiskolában, egyetemen, ott nulla Fidesz-támogatót lehet találni. És ezekkel a problémákkal nem foglalkoztunk, leráztuk magunkról, nem vettünk róla tudomást."
Jankovich szerint nagy probléma a kommunikáció leegyszerűsítése olyan szintre, ahol az értelmiséget egyszerűen elveszítették.
„Az értelmiséget irritáljuk azzal, ahogy kommunikálunk és amit mondunk" fogalmazott, ismét nagy tapsot kiváltva.
Ezután visszatért a korrupció kérdésére.
„Azt gondolom, szembe kell nézni a korrupciós vádakkal, hiszen az emberek ezt tapasztalták. Ezt nem lehet lerázni magunkról azzal, hogy nincs bírósági ítélet, vagy nincs konkrét ügy, mert van. A probléma ennél sokkal súlyosabb, hogy az emberek azt tapasztalják, hogy hátrányokat szenvednek. A társadalom döntő többsége szembesült a korrupcióval, és erre nem adunk választ, nem dobjuk ki magunk közül azokat, akik nem ide valók." Ekkor szakította meg a beszédet a harmadik taps.
A kőbányai küldött ezután arról beszélt, tévednek, ha azt gondolják, Magyar Péter esetleges rossz kormányzása miatt automatikusan visszatérhet a hatalomba a Fidesz.
„A probléma ott van, hogy azok a fiatalok, 40 év alattiak, akik nem szavaztak ránk, azok akkor sem fognak, hogyha nem változtatunk valamin."
Jankovich szerint "ahhoz, hogy a Fidesz a 40 éven aluli szavazókat visszaszerezze, nagyon súlyos változások kellenek."
„Én azt javaslom, hogy valamilyen módon demokratizáljunk, mert azt tapasztaltuk, hogy helyi szinten sikeres politikusaink vannak, akik beszélnek az emberekkel, és annak ellenére nyernek önkormányzati választást, hogy fideszesek, nem azért, mert azok. A választási kampányokban mégsem őket vesszük előre, nem őket engedjük érvényesülni. Hanem megpróbáljuk lenyomni a torkukon, ami felülről jön, és hibás, és nem tudjuk visszajelezni, hogy ez nem működik" - fejezte be beszédét a kőbányai küldött.
A Fidesz kongresszusán felszólaló pártvezetők és küldöttek többsége ugyanazt visszhangozta, amit Orbán Viktor, vagyis úgy látják, nincs szükség radikális változásra a választásokon megbukott párt irányvonalában.
Jankovich Tibor, párt X. kerületi küldöttje nem így látja. Beszédét azzal kezdte, Orbán Viktor elemzésésének minden szavával egyetért, de kiegészítené néhány dologgal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a Fidesz választási vereségének okait
Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán tíz pontban vázolta fel a választási vereség okait. A volt kormányfő a digitális tér elvesztését és a fiatalok elfordulását is személyes kudarcnak nevezte.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a választási vereség okait, elismerve a kampány és a mozgósítás hibáit. A volt miniszterelnök szerint az üzeneteik nem működtek, az ellenfélét vonzóbbnak találták a választók, és a győzelmi remények miatt nem módosítottak időben a stratégián. Hibásan mérték fel a várható részvételt, az ellenfél mozgósítása pedig „köröket vert ránk”. A korrupciós vádakra és a „gyűlöletkampányokra” sem adtak megfelelő választ. Orbán szerint „az ellenfél legnagyobb pénzügyi sokszázmilliós támogatója egy eljárás alatt álló bűnöző, mégis bennünket vádoltak korrupcióval”.
Különösen súlyosnak nevezte a digitális térben elszenvedett kudarcot, ahol technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba kerültek.
„A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk” – mondta, és a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú” vereséget személyes kudarcként értékelte.
„És értem, hogy a személyemet és a programomat is durván elutasították” – tette hozzá. A vereség okai között említette a „külföldről vezényelt algoritmusokat”, a Tisza Párt sikeres ellenkommunikációját a háborús veszélyről, valamint a gazdasági nehézségeket. Utóbbival kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Be kell vallanom, hogy ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni”. Végül kitért arra is, hogy nem tettek teljesíthetetlen ígéreteket, ellentétben a Tisza Párttal, amely szerinte 6000 milliárd forint értékben tett vállalásokat.
A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a párt egy „Küldetés” című nyilatkozatot fogad el, amelyben a szerénység és az alázat is megjelenik. Az új, ellenzéki szerepre való felkészülés jegyében az alapszabály módosítását is kilátásba helyezte.
„Másként kell szolgálni a hazát kormányról, és másként ellenzékből” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesznek az emberek hangjának kell lennie, és folyamatosan kormányzóképes állapotban kell maradnia.
Jelenlegi helyzetüket úgy írta le, hogy a párt „már nem kormányzópárt, és még nem ellenzéki párt”, a jelenlegi szervezeti rendszert pedig kényszerzubbonyként jellemezte.