HÍREK
A Rovatból

Milliárdokból építettek díszletet Rákay Philip Most vagy soha! filmjéhez, így néz ki most a terület

Az Átlátszó drónfelvételt közölt a fóti helyszínről. A képek alapján nem úgy tűnik, hogy a producer álmai szerint használnák ki azóta is a díszletvárost.


Sok minden eszébe juthat az embernek akkor, ha meghallja a Most vagy soha! filmcímet, ami a legtöbb számítás szerint több mint 7 milliárd forintos, állami támogatású költségvetésével a legdrágább magyar film lett, ennek ellenére fogadtatása vegyes volt. A mozipénztáraknál 164 ezren váltottak rá jegyet (és ebben benne vannak a dísz-, ingyenes és kötelező vetítések is), míg a tavalyi év (és egyben minden idők) legsikeresebb magyar filmjei, a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? egyaránt átlépte a 660 ezres nézőszámot – a „Demjén-film” jelenleg is fut a mozikban, és immár 740 ezer felett jár.

Rákay Philip művét sokan történelmi hitelessége és pontossága miatt is kritizálták. Igaz, azt a kritikusok is elismerték, hogy a látványban, elsősorban a monumentális díszletekben sikerült hitelesen megidézni 1848. március 15-ét. Érdemes azonban képzeletben visszaugrani a film bemutatása előtti időszakra is: az már akkor látszott, hogy a környezetre nagyon adnak a film készítői, és egy komplett várost húztak fel Fóton. Ezt büszkén meg is mutatták a sajtónak, Rákay maga pedig akkor azt nyilatkozta:

„A Most vagy soha! költségvetésének majdnem felét egy 8 hektáros, XIX. századi díszletváros felépítésére fordítottuk, ami a forgatás befejeztével 100%-os állami tulajdonba került, és évtizedekig bérelhető lesz.”

Az Átlátszó szerint ugyanakkor nem pontosan ezt történt. Az oknyomozó portál drónfelvételeken mutatta meg, hogy néz most ki a 8 hektáron megálmodott díszletváros. Mint írják, „kérdéses, miért került több milliárdba a díszletváros felépítése, ami valójában nagyrészt faszádokból és az azokat tartó faszerkezetekből áll. Ehhez tartozik még egy belső díszlet, a Pilvax kávézó replikája és egy mini-pontonhíd, ami a filmben a pesti hídfőhöz tartozott. Utóbbit, ahogy a felvételen látható, már kikezdte az idő, az egyik pillért tartó csónak mostanra nagyrészt elsüllyedt”.

A film látványvilágának nagy részét digitálisan alkották meg, ezek az utómunkák mintegy másfél évig tartottak – mint ismeretes, a nagyszabású művet nem is sikerült bemutatni Petőfi Sándor szültetésének 200. évfordulóján, 2023-ban.

A portál szerint egyetlen angol felirat utal arra, hogy a díszletet azóta használták egy amerikai produkció felvételeihez. Márciusban egy közelben lakó úgy nyilatkozott: „Amikor a Most vagy sohá!-t forgatták, akkor nagy volt a kiabálás, mostanában csend van, nem zavar minket, hogy itt van a stúdió”.

Az Átlátszó azt is megmutatta ugyanakkor, hogy a díszletváros a Rákay által emlegetett 8 (de számítások szerint inkább 8 és fél) hektáros területnek mindössze kis részét töltötte ki.

Egy 2022-es adásvételi szerződés szerint a Filmintézet 983 629 000 forintos vételárat fizetett a területért a fóti önkormányzatnak és egy Antal Ernő nevű milliárdos üzletembernek. Annak ellenére, hogy 2020 januárjában két szakértő cég a telek értékét 282 000 000 forintban határozta meg.

A Most vagy soha! díszletei napjainkban

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Betegszabadságra ment az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő ezredes - írja Panyi Szabolcs
Az újságíró több csatornán is kereste az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő NAV-os ezredest, sikertelenül. A HVG szerint több év börtön járhat az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó személyeknek, ha az ukrán bank feljelentése megállná a bíróságon.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon írt az ukrán pénzszállító-ügy újabb fejleményeiről, amelyek szerinte egyre sötétebbnek tűnnek. Az újságíró korábban azt állította, hogy az ügy valójában egy titkosszolgálati akció és politikai provokáció, amit szerinte Rogán Antal egyik alvezére irányított.

A posztban Panyi a HVG cikkének egy részletét idézi, ami arról szól, hogy ha az ukrán bank jogi képviselői által hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával tett feljelentés bírósági szakaszban akár csak részben is megáll,

„akár több év börtönbüntetés is járhat a rajtaütésért azoknak, akik részt vettek benne, illetve utasítást adtak a végrehajtására. Az adóhivatalhoz közel álló körökből származó információ szerint a bevetést közvetlenül elrendelő ezredes főosztályvezető jelenleg a betegszabadságát tölti”.

Panyi Szabolcs ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az érintett NAV-os főosztályvezetőt, aki aláírásával jóváhagyta a NAV-nál pénzmosás gyanújával indított nyomozást, ő is kereste több csatornán, azonban nem válaszolt neki.

Emlékeztet korábbi cikkére, melyben arról írt, hogy a NAV-on belül nagy a felháborodás, mert sokan úgy érzik, velük akarják utólag legitimálni az eredetileg titkosszolgálati akciót, amiből szerinte terrorizmus- vagy fegyvercsempészet-narratívát akartak felépíteni.

Állítása szerint semmilyen fegyver nem volt az ukrán banki futároknál. A március 5-i razzia előtt pár órával Hegyeshalomnál a konvoj már átesett egy NAV-ellenőrzésen, ahol minden papírjukat rendben találták.

Panyi a brit The Guardian cikkére hivatkozva azt is írja, „a TEK a kihallgatások során ismeretlen anyagot fecskendezett be kényszerrel a hét fogva tartott ukrán Oscsadbank-alkalmazott egyikébe. A történet ezen részéről itt írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Körbeadták az ecigit a buliban, másnap kitört az agyhártyagyulladás-járvány Angliában
Egy tinilánnyal 12 óra alatt végzett a rettegett kór. A fitt, egészséges lány hajnalban hányni kezdett, és teljesen elsápadt, családja szerint a hiányzó MenB-oltás miatt kellett meghalnia. Tombol a meningitis-járvány Canterbury városában.


Kevesebb mint 12 óra alatt ragadta el a meningitis, vagy közismertebb nevén agyhártyagyulladás a 18 éves Juliette Kennyt – a fitt és egészséges végzős diáklány családja most azért küzd, hogy másokkal ez ne történhessen meg, miközben a brit hatóságok példátlan járvánnyal néznek szembe.

Péntek estig a délkelet-angliai Kent és London környékén terjedő járványban már két tinédzser halt meg, és az igazolt esetek száma tegnapra 27-re emelkedett. A helyszínen hosszú sorok alakultak ki, ahogy diákok ezrei próbálnak megelőző antibiotikumhoz és oltáshoz jutni.

A hatóságok szerint „szuperfertőzés” történhetett, a terjedéshez pedig hozzájárulhatott a közös vape-használat is egy canterbury-i szórakozóhelyen.

Juliette Kenny tragédiája villámgyorsan történt: egyik nap még teljesítette az iskolai testnevelés felmérőjét, másnap hajnalban pedig már súlyos tünetekkel küzdött. Édesapja, Michael Kenny a The Daily Mailnek elmondta, hogy lánya hányni kezdett, és teljesen elsápadt, miközben a kórházba siettek vele – írja a Ladbible.

„Juliette órákon át bátran küzdött, de annak ellenére, hogy a fantasztikus NHS-kórházi személyzet mellette harcolt, a meningitis kevesebb mint 12 órán belül elragadta tőlünk. Vele voltunk a végén, és az utolsó hangok, amelyeket hallott, azoknak a szeretteinek a hangjai voltak, akik elmondták neki, mennyire nagyon szeretik és milyen drága számukra”

– mondta az apa.

A család most a kormányhoz és a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) fordul, hogy tegyék szélesebb körben elérhetővé a MenB-törzs elleni védőoltást. „Egyetlen családnak sem szabadna átélni ezt a fájdalmat és tragédiát. Ez elkerülhető. Jelenleg is vannak fiatalok, akik küzdenek ezzel, és vannak fiatalok, akik még mindig veszélyben vannak. Juliette hatásának a világra tartós változásnak kell lennie. Most jött el az ideje annak, hogy a családok védve legyenek a meningitis B következményeitől”

– tette hozzá Michael Kenny.

Juliette és a fertőzöttek többsége sem kapta meg a MenB elleni vakcinát, amelyet 2015-ben vezettek be az Egyesült Királyságban, így a legtöbb tinédzser és fiatal felnőtt csak a meningitis A, C, W és Y törzsei ellen védett az iskolai oltási programból.

A brit egészségügyi miniszter, Wes Streeting hétfőn a parlamentben „példátlannak” nevezte a járványt. A hatóságok azonnali intézkedéseket vezettek be: célzott oltási programot indítottak a Kenti Egyetem kollégiumaiban élő hallgatóknak, és megelőző antibiotikum-kezelést biztosítanak mindazoknak, akik a járvány gócpontjának tartott szórakozóhelyen jártak, valamint a betegek közeli kontaktjainak.

„Két csodálatos lány rendkívül büszke szülei vagyunk. Juliette erő ebben a világban. Gyönyörűen pozitív energiájával vidámságot, szeretetet és boldogságot árasztott maga körül. Veszteségének romboló hatása ránk, családjára és barátaira felmérhetetlen”

– emlékezett lányára az apa.

A járvány a canterbury-i Club Chemistry éjszakai klubhoz köthető, ahol a fertőzöttek egy része múlt hét csütörtök és szombat között járt. A klub önkéntesen bezárt. Az első esetet múlt pénteken jelentették egy egyetemi hallgatónál. Szombaton már Franciaországban is azonosítottak egy fertőzöttet, aki szintén a Kenti Egyetemre járt, miközben a brit kórházakban több, meningitisre utaló tünetekkel küzdő fiatalt láttak el. Vasárnap megerősítették a két halálesetet, és kiadták a közegészségügyi riasztást, ekkor 13 esetről tudtak. Hétfőn az esetszám 15-re, szerdán 20-ra, csütörtökön pedig 27-re emelkedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A Kreml cáfolt.


Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.

A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint

„egy ilyen incidens a kampányt a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmek világába helyezné át, ahol a kulcstémák az állambiztonság, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme lennének”.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a lap kérdésére reagálva mindezt elutasította. „Ez újabb példája a dezinformációnak” – közölte. Az SZVR nem kívánt nyilatkozni. Az orosz nagykövetség közleményében azt írta:

„Szeretnénk ismét nyomatékosítani, hogy a magyar választási kampányba történő beavatkozás semmiképpen sem orosz részről történik”. Orbán Viktor szóvivője nem reagált a megkeresésre.

A dokumentumok szerint az oroszok más módszerekkel is beavatkoznának. Javasolták, hogy Orbán a békével és a stabilitással azonosítsa magát, míg ellenfelét, Magyar Pétert „Brüsszel bábjaként”, pártját, a Tiszát pedig „a háború pártjaként” állítsák be. További iratok szerint konkrét lejárató akciókat is terveztek ellenzéki jelöltek ellen: mesterséges intelligenciával készült videókkal támadták volna Gurzó Mariyát, Nagy Ervint pedig hamisított dokumentumokkal és fotókkal vádolták volna meg azzal, hogy megvert egy nőt.

A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a feszültség tapintható. „Még sosem láttam ennyire idegesnek a Fideszt” – mondta egyikük. Telkes András, a magyar hírszerzés egykori helyettes vezetője szerint „növekszik a pánik a kormánypártban, és úgy gondolom, hogy talán nem túl megfontolt lépéseket is megtesznek majd a hatalom megtartása érdekében”.

Hozzátette, hogy „az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy Orbánt hatalmon tartsák”. Ezt támasztja alá egy európai biztonsági szolgálat értesülése is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés három embere érkezett Magyarországra a választás előtt.

A magyar kormány az utóbbi hetekben a gazdasági problémák helyett egyre többet kommunikál a külső fenyegetésekről. Orbán Viktor azzal vádolta az ukránokat, hogy fizikai támadásokat terveznek a családja ellen, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy „kiadja az illető címét a fegyveres erőinknek”. Csütörtökön a kormány három ukrán állampolgárt tiltott ki az országból, állításuk szerint fenyegetések miatt.

Az Orbán-kormány évek óta betekintést biztosított Moszkvának az Európai Unió belső megbeszéléseibe. Egy európai biztonsági tisztviselő szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen telefonon adott „élő riportot” orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak a megbeszélésekről. Az orosz hekkerek emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium hálózataiba is behatoltak.

Amikor Orbán a rendszerváltás után feltűnt a politikában, még a kommunista uralom ellenzőjeként szerzett nevet, és első miniszterelnöksége alatt Magyarország Moszkva tiltakozása ellenére csatlakozott a NATO-hoz. 2010-es visszatérése után azonban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, a nyugati partnerség helyett a keleti kapcsolatokat helyezve előtérbe.

A kapcsolat egyik központi eleme az olcsó orosz energia volt. A MOL gázkereskedő cégében, a későbbi MET-ben szerzett részesedést Orbán két közeli szövetségese, akik a kutatások szerint több százmillió dollár osztalékhoz jutottak az olcsóbb gázon. A másik kulcsprojekt a paksi atomerőmű bővítése volt, amelyet az orosz Roszatom végzett 10 milliárd eurós orosz hitelből. A projekt egyik fő haszonélvezője Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc lett, aki több tízmillió dollár értékű építési megbízást kapott. Mészáros a vagyonosodását nyilvánosan „három tényezőnek: Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” tulajdonította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lesújtó, ami velem történt” – Trump barátjának kérése után az ICE deportálta a gyereke anyját, így dőlhet el a gyermekelhelyezési per?
Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember jelezte a hatóságnak, hogy volt párja, Amanda Ungaro illegálisan tartózkodik az USA-ban. A nőt kitoloncolták, a Belbiztonsági Minisztérium tagadja a politikai befolyást.


Donald Trump egyik régi barátja és különmegbízottja személyes szívességet kérhetett az amerikai bevándorlási hatóságtól, hogy deportálják közös gyermekük anyját, miközben épp egy gyermekelhelyezési per kellős közepén álltak. Az ügyre a The New York Times pénteken megjelent cikke derített fényt, amely szerint a hatalmi befolyás gyanúja merült fel egy magánügyben.

A történet tavaly nyáron kezdődött, amikor Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember tudomást szerzett arról, hogy brazil exbarátnőjét, Amanda Ungarót Miamiban letartóztatták csalás gyanújával. Zampolli ekkor felkereste az amerikai bevándorlási hatóság egyik vezetőjét, és jelezte, hogy a nő illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban. Érdeklődött, hogy őrizetbe vehetik-e.

A lap szerint az ICE egyik vezetője ezután felhívta a miami irodát, és azt kérte, hogy még az óvadék előtti szabadulás előtt vegyék át az ügyet, utalva arra is, hogy egy, a Fehér Házhoz közel álló ember sürgeti az eljárást. Az ICE végül bevándorlási őrizetbe vette, majd Brazíliába toloncolta Ungarót.

A Belbiztonsági Minisztérium visszautasította a politikai befolyás vádját, és egy közleményben hangsúlyozta: „bármilyen sugalmazás, hogy politikai okból vagy szívességből történt az őrizetbevétel és az eltávolítás, HAMIS”. A hatóság szerint a kitoloncolás a nő lejárt vízuma és a büntetőügye miatt egyébként is bekövetkezett volna.

Zampolli tagadta, hogy szívességet kért volna, állítása szerint csupán tájékoztatást szeretett volna kapni.

„Megkérdeztem Davidet, hogy mi történik, mert nem ismertem az eljárást” – nyilatkozta. Ezzel szemben volt élettársa szerint az ügyét befolyásolták. „Lesújtó, hogy befolyásolhatták azt, ami velem történt” – The Daily Beast" target="_blank">mondta Ungaro.

Paolo Zampolli még az 1990-es évek végén mutatta be Donald Trumpnak későbbi feleségét, Melania Knausst. A két férfi a kilencvenes években együtt járt a New York-i éjszakai életbe, többek között Jeffrey Epstein társaságában, és Zampolli neve is felbukkant az Epstein-aktákban. Barátságuk azóta is tart, Trump tavaly ki is nevezte Zampollit a globális partnerségekért felelős különleges megbízottnak.

A történet végül nem rendezte a családi konfliktust: a nő Brazíliába került, fiuk ideiglenesen vele élt, majd visszaköltözött az Egyesült Államokba az apjához. A szülők közötti jogi vita azóta is folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: