Tavaszias idő, esővel: míg délen akár a 14 fokot súroljuk majd, az Északi-középhegységben még havazhat
Tavaszt idéző hét jön a télben: a következő napokban marad az átlagosnál enyhébb idő, miközben egyre többfelé érkezik csapadék – az esernyőnek nagyobb hasznát vesszük, mint a kesztyűnek.
A télies időjárás egyelőre nem tér vissza, a következő napokban az átlagosnál enyhébb időben lesz részünk, bár ez nem jelenti azt, hogy végleg elbúcsúzhatunk a hidegtől – írja az Időkép. A jövő hét második felében ismét enyhébb légtömegek érkeznek, éjszakánként pedig nagyobb területen fordulhatnak elő gyenge fagyok, de lesznek fagymentes tájak is.
Vasárnap felhős, időnként borongós időre van kilátás, de helyenként rövid napos időszakokra is számíthatunk. Számottevő csapadék nem várható, a nyugati, északnyugati szél gyenge, mérsékelt marad. Hajnalra, reggelre többfelé képződhet pára, köd. A hőmérséklet reggel 2, délután 10 fok körül alakul.
Hétfőn kezdetben többfelé kialakulhat gyenge eső, havas eső, illetve kisebb havazás, majd délután már csak helyenként számíthatunk kisebb esőre. Az Alföld egyes részein több órára kisüthet a nap, azonban lesznek tartósan borongós tájaink is. A legalacsonyabb hőmérséklet -4 és +3 fok között alakul, napközben 3-10 fokot mérhetünk, északkeleten számíthatunk a hidegebb időre.
Kedden elsősorban a Dunántúlon, valamint helyenként a középső tájakon várható többórás napsütés. Ezzel szemben keleten és északkeleten sokfelé egész nap borongós maradhat az idő. Helyenként előfordulhat kisebb eső, gyenge zápor, de az Északi-középhegységben és északkeleten néhol havas eső, kisebb havazás sem kizárt. Reggel -4 és +2, napközben pedig 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán egy melegfront hatására felhős, borongós időre készülhetünk, és egyre többfelé ered el az eső. Az Északi-középhegység magasabb részein átmenetileg havas eső, kisebb havazás is előfordulhat. A déli, délkeleti szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. Délután az Északi-középhegység térségében csak 2-5, máshol viszont 6-13 fokot mutathatnak a hőmérők.
Csütörtökön eleinte elszórtan várható eső, majd délután délnyugat felől egy kiterjedtebb csapadékzóna érkezik, ami pénteken kelet felé távozik.