HÍREK
A Rovatból

Miért ilyen drága most minden? Mutatjuk a számokat

Drágul a mindennapi élet: a KSH adatai szerint 2024 decemberében 4,6%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása gyorsul, miközben a rezsiszámítás már kevésbé tompítja az infláció hatásait.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2024 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez azt is jelenti, hogy az infláció ismét kilépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elfogadhatónak tartott 2-4 százalékos sávból, írja a hvg.hu.

Az áremelkedés havi szinten is érezhető volt: novemberről decemberre 0,5 százalékkal nőttek az árak. A legutóbb ilyen magas éves inflációt 2023 decemberében mértek.

Az áremelkedés nem minden termékkategóriát érintett egyformán. A szolgáltatások 6,8%-kal drágultak, az élelmiszerek esetében 5,4%-os áremelkedést tapasztaltunk. Az alkoholos italok és dohányáruk ára 4,3%-kal nőtt, az egyéb termékek (pl. üzemanyag, gyógyszerek, háztartási eszközök) esetében 3,8%-os volt drágulás. De emelkedett a ruházatok (2,7%), a tartós fogyasztási cikkek (0,6%) ára is, miközben a háztartási energia 0,5%-kal olcsóbb lett.

A szakértők szerint több tényező is hozzájárult az árak emelkedéséhez. Az élelmiszerárak újabb ugrásában szerepet játszik a "bázishatás", vagyis hogy 2023 végén az árak csökkentek, így most egy alacsonyabb szintről induló összehasonlítás okoz nagyobb arányszámokat. Emellett az üzemanyagárak és a forint tartós gyengülése is nagy szerepet játszik az inflációs nyomás fenntartásában.

A KSH adatai szerint egy év alatt a liszt 36,2%-kal, a tojás 21,9%-kal, a tej 19,5%-kal, a vaj és vajkrém 16,4%-kal drágult. Ugyanakkor néhány termék ára csökkent: a száraztészta 7,1%-kal, a margarin 3%-kal, a cukor pedig 2,6%-kal lett olcsóbb.

Havi szinten novemberről decemberre is nőtt az átlagos élelmiszerár: 0,4%-kal. A tojás ára ebben az időszakban 10,4%-kal, a vaj és vajkrém 6,9%-kal drágult, míg a liszt 4,4%-kal olcsóbb lett.

A legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak, köztük is kiemelkedő a járműjavítás (+10,5%), a lakáskarban­tartás (+8,9%), a lakbér (+12,6%), a testápolási szolgáltatások (+8,7%), az autópályadíjak és a parkolás (10,4%).

A tartós fogyasztási cikkeknél mutatkozik meg leginkább, hogy a forint értéke gyengébb, mint egy éve. Például a használt autók ugyan még mindig olcsóbbak (-4,8%), de ez már nem tudja ellensúlyozni az általános drágulást, amit az új autók (+5,3%) és más termékek áremelkedése okoz.

A KSH módszertana szerint a háztartási energiaárak 0,5%-kal csökkentek. Ez azonban annak köszönhető, hogy a számítás figyelembe veszi, mennyien fütenek kevesebbet a kedvezményes rezsihatár alatt. Az Eurostat harmonizált fogyasztóiár-indexében azonban már más számítást használnak 2025-től.

Az MNB becslései szerint a 2025-ös infláció 3,3-4,1% között alakulhat, de a kormány optimistább, és 3,2%-os éves áremelkedéssel számol. Az év elején azonban az inflációkövető adóemelés miatt további drágulásra lehet számítani, ami a jegybank szerint 0,3 százalékponttal növeli majd az inflációt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump Magyarországra küldheti a Németországból kivont amerikai katonákat
Az amerikai elnök elégedetlen Európa védelmi kiadásaival. A The Telegraph szerint egyes NATO-tagállamokba helyezné át a németországi katonákat.


Donald Trump amerikai elnök azt fontolgatja, hogy

átcsoportosítja a Németországban állomásozó amerikai csapatok egy részét Kelet-Európába, a lehetséges célpontok között Magyarország is szerepel

– írja a brit The Telegraph.

Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 35 ezer aktív katonát állomásoztat Németországban. Trump többször is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Európának nagyobb szerepet kellene vállalnia saját védelmében. Egy, a Fehér Házhoz közel álló forrás szerint az elnök egyre elégedetlenebb azzal, hogy Európa szerinte a háborút szorgalmazza. „Trump dühös, mert úgy látja, hogy Európa háborúba akarja sodorni magát” – mondta a forrás.

A The Telegraph úgy tudja,

Trump azokat a NATO-tagállamokat részesítené előnyben a csapatok átcsoportosításánál, amelyek az elmúlt időszakban növelték védelmi kiadásaikat. A lap szerint Magyarország is felmerült lehetőségként, mivel „szoros kapcsolatot ápol Oroszországgal”.

Brian Hughes, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szóvivője a kérdéssel kapcsolatban azt mondta: „Bár egyelőre nincs konkrét bejelentés, az amerikai hadsereg mindig mérlegeli a csapatok átcsoportosítását a világ különböző pontjain, hogy a legjobban kezelje az érdekeinket fenyegető aktuális veszélyeket.”

Trump korábban már hozott hasonló döntéseket. Első elnöki ciklusa alatt mintegy 12 ezer katonát vont ki Németországból, azonban ezt a lépést Joe Biden később leállította. Jelenleg mintegy 160 ezer amerikai katona teljesít szolgálatot az ország határain kívül, közülük a legtöbben Németországban állomásoznak.

A The Telegraph információi szerint Trump elképzelése része annak a tervnek, hogy a NATO-kötelezettségvállalásokat úgy alakítsák át, hogy azok a magasabb védelmi kiadásokkal rendelkező tagországokat részesítsék előnyben. Az elnök többször bírálta a NATO-tagállamokat, mert szerinte nem teljesítik a GDP-arányos védelmi kiadási célokat, és ezzel aránytalan terhet rónak az Egyesült Államokra. „Amikor először találkoztam a NATO-val, észrevettem, hogy egyes országok egyáltalán nem fizetnek. Azt mondtam, várok a második találkozóig” – mondta Trump az Ovális Irodában. – „És akkor világossá tettem: ha nem fizetnek, mi nem fogjuk őket megvédeni.”

A The Telegraph szerint Trump döntése összefügghet azzal, hogy Magyarország a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson megvétózta az Ukrajna támogatásának megerősítésére vonatkozó kötelezettségvállalást, amelyet az összes többi uniós tagállam jóváhagyott. Orbán Viktor korábban többször is ellenezte az Oroszország elleni uniós szankciókat, és gyakran hangoztatta, hogy a konfliktus ügyében eltérő álláspontot képvisel.

A lap szerint az amerikai kormány már hosszabb ideje fontolgatja csapatainak európai jelenlétének újragondolását. A müncheni biztonsági konferencia előtt Christoph Heusgen, a rendezvény vezetője arról beszélt: „Az Egyesült Államok valószínűleg be fogja jelenteni, hogy jelentős számban vonja ki katonáit Európából.”

A The Telegraph megjegyzi, hogy a republikánus JD Vance is felvetette a németországi amerikai jelenlét csökkentését. A politikus szerint az amerikai adófizetők nem fogják elfogadni, hogy az ország katonái olyan helyen állomásozzanak, ahol szerinte korlátozzák a szólásszabadságot. „Több ezer amerikai katona van Németországban. Ön szerint az amerikai adófizetők ezt támogatni fogják, ha valakit Németországban bebörtönöznek egy sértő tweet miatt? Természetesen nem” – mondta Vance a Konzervatív Politikai Akciókonferencián (CPAC).

Az amerikai elnök tervei szerint az Egyesült Államok európai katonai kontingensét 20 százalékkal csökkentené, miközben pénzügyi hozzájárulást kérne a maradó csapatok fenntartásához.

Európai vezetők egyre jobban aggódnak, hogy Trump gyengíteni fogja az Egyesült Államok elkötelezettségét a kontinens biztonsága iránt. Brüsszelben ezért rendkívüli egyeztetéseket tartottak arról, hogy hogyan erősíthetnék meg saját védelmi képességeiket.

Forrás: Blikk, Telegraph


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Minket is sokként ért”: bezárt a győri Xantus János Állatkert egy rendkívül veszélyes betegség miatt
Az állatkertben több olyan faj is él, amelyek fogékonyak lehetnek erre a pusztító betegségre. Ezért az ő védelmükben hozták meg a szigorú intézkedéseket.


Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos. A telepen, ahol mintegy 1400 szarvasmarha található, március 3-án jelentkeztek a ragadós száj- és körömfájás betegség tünetei. A beteg állatokon magas lázat, levertséget tapasztaltak, a szájban és lábvégeken jellegzetes hólyagos elváltozások voltak. A helyi állategészségügyi hatóság a telepet azonnali intézkedésként zárlat alá helyezte, a létesítmény körül pedig elrendelte a korlátozó intézkedéseket. Pásztor Szabolcs elmondta, ez a betegség utoljára 1973-ban fordult elő Magyarországon - írta az MTI. A betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár. A fertőző állatokat nem lehet kezelni, ha egy gazdaságban egy állat is megbetegszik, akkor a összes párosujjú patás állatot fel kell számolni.

A győri állatkert a közösségi oldalán írt meg, hogy bezárnak. Az állatkert állatorvosa, dr. Bagó Bálint egy rövid videóban elmagyarázta, hogy miért volt szükség a drasztikus intézkedésre.

A bejegyzésük szerint

a Győri Xantus János Állatkert járványveszély miatt, lakóinak egészségügyi védelme érdekében ideiglenesen bezárta a kapuit.

"Az állatkertünkben rengeteg, a betegségre fogékony állatot tartunk. Közülük több faj, mint a törpevíziló, vagy az alföldi anoa természetben kihalás szélén álló fajok, illetve európai tenyészprogram keretében vannak nálunk, mint a zsiráf és az afrikai elefánt. Ezért sajnálattal közöljük, hogy a hatóság határozata és lakóink biztonsága érdekében az állatkert a zárlat hatósági feloldásáig zárva tart.

VIDEÓ: A Győri Állatkert állatorvosa


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt Donald Tusknak, aki hasznos idiótának nevezte Orbán Viktort
A lengyel kormányfő szokatlanul kemény kritikát fogalmazott meg a csütörtöki EU-csúcs után. A magyar külügyminiszter most reagált.


A lengyel kormány vezetői – a miniszterelnök és a külügyminiszter – ismét kiállították magukról a bizonyítványt – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán szombat reggel, miután Donald Tusk szokatlanul élesen bírálta a magyar miniszterelnököt.

A lengyel kormányfő a csütörtöki, rendkívüli EU-csúcs után egész pontosan úgy fogalmazott:

Oroszország arra törekszik, hogy „az európai érdekek árulóit vagy hasznos idiótákat” használja fel a nyugati országok közötti megosztottság előidézésére.

Erre érkezett Szijjártó Péter válasza, aki szerint „miközben lábbal tiporják a jogállamiságot Lengyelországban – brüsszelitáknak azt is szabad – arról oktatnak minket, hogy mi Európa érdeke”.

„Szerintük a háború folytatása, szerintünk pedig a béke. Szerintük az öldöklés és a pusztítás, szerintünk pedig a béke megteremtése. S a béke megteremtésére most komoly esély kínálkozik: Donald Trump béke iránti erőfeszítései sikerrel járhatnak.”

A magyar külügyminiszter szerint kár, hogy a lengyel kormány „akadályozni próbálja a béketárgyalásokat”, és ez a brüsszeli magatartás az, ami elszigeteltté teszi az Európai Uniót.

„A világ nagy többsége – élén az Egyesült Államokkal és benne Magyarországgal – békét akar, az Európai Unió huszonhat tagállama – benne Lengyelország – a háború folytatására szavaztak csütörtökön. Kár…”

- zárta a bejegyzését a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor válaszolt arra, tényleg TEK-esekkel akarták-e kimenekíteni a boszniai szerb elnököt, Milorad Dodikot
A magyar miniszterelnök és a külügyminiszter is elutasította a felvetést, bár egy újságíró szerint több forrás is megerősítette, hogy a TEK-nek nem a gyakorlatozás volt a valós célja.


Milorad Dodik barátjának nevezte Orbán Viktort, februárban, miután letöltendő börtönre ítélték, nem jogerősen. A magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította őt. A boszniai szerb vezető arról is beszélt, hogy a magyar terrorelhárítás vezetői is az országba érkeztek.

A TEK azt közölte, hogy egy nemzetközi gyakorlaton vesznek részt. Egy angol portál azonban azt állította, hogy mindez csak egy fedősztori volt. Valójában egy titkos kiküldetést teljesítettek, és Dodik kimenekítése lett volna a feladatuk, ha a hatóságok megpróbálták volna őt letartóztatni.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter azonban azt mondták, hogy nem ez volt a cél.

A miniszterelnök közölte: "Ilyen terv nem volt". A külügyminiszter pedig azt mondta, hogy mindenben a nemzetközi előírásokat követték, és ezek megkérdőjelezését nem fogadják el.

Panyi Szabolcs VSquare újságírója azt mondta az RTL Híradónak, hogy több forrással is beszélt, akik azt állították, hogy ha Dodikot letartóztatták volna, akkor a tekesek megpróbálták volna valamilyen módon, a horvát határon át - Horvátország és hatóságai tudta nélkül - Magyarországra menekíteni.

A boszniai ország kormánya az oroszbarát Dodikot azzal vádolja, hogy a polgárháborút lezáró daytoni békeegyezményt megsértette. A magyar kormány azonban a szerb vezető mellé állt. Emiatt a védelmi miniszter nem engedte hétfőn, hogy leszálljon a magyar külügyminiszter helyettesének gépe Szarajevóban. Szijjártó Péter ennek kapcsán azt mondta a Híradónak: jobb lenne, ha az ország vezetői inkább az együttműködésre koncentrálnának, mert Magyarország sokat segíthetne nekik az európai integrációban.

Csütörtökön Bosznia-Hercegovina horvát államelnöke hivatalosan is kérte az Európai Uniótól, hogy a közös uniós békekontingensből vonják ki a magyar katonákat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: