KULT
A Rovatból

Miatta hozta létre a Google a képkeresőjét, hajléktalan volt, fegyveres balhéba keveredett – Portré Jennifer Lopezről

Jelenleg a Netflix legnézettebb filmje az Atlas című sci-fi, amelyben Jennifer Lopez egy robotszerkóban harcol a mesterséges intelligenciával. Minden idők legsikeresebb latin előadója számára azonban egyáltalán nem volt könnyű az idáig vezető út.


Jennifer Lynn Lopez 1969. július 24-én született Bronxban. A szülei, David López és Guadalupe Rodríguez Puerto Ricóban születtek, de már New Yorkban ismerkedtek meg. David, miután a hadseregben szolgált, informatikusként dolgozott a Guardian Insurance Companynél, Guadalupe pedig életének első tíz évében háztartásbeli volt, később értékesítőként és tornatanárként dolgozott. A szülők 33 év házasság után váltak el a kilencvenes években.

Jennifer volt a középső gyermek a családban: van egy nővére, Leslie és egy húga, Lynda, s gyerekkorukban mindhárman egy hálószobán osztoztak. Lopez egyébként szigorúnak nevezte a neveltetését. Római katolikus családban nőtt fel, minden vasárnap misére jártak, és katolikus oktatásban részesült: a Holy Family Schoolba és a kizárólag lányokat oktató Preston Gimnáziumba járt. Az iskolában eléggé sportosnak bizonyult: versenyszerűen futott, tornázott, és tagja volt a softballcsapatnak is. Az igazi szerelem azonban a tánc volt: iskolai musicalekben lépett fel, majd főszerepet kapott a Godspell című előadásban. A barátai a suliban egyébként „La Guitarra”-nak nevezték, mert olyan alakja volt, mint egy gitárnak.

Elmondása szerint a tipikusan Puerto Ricó-i háztartásukban „sok volt a zene”, Lopezt és a testvéreit pedig arra bátorították, hogy énekeljenek, táncoljanak, és találjanak ki saját darabokat a családi eseményekre.

A West Side Story különösen nagy hatással volt Jenniferre, aki már fiatalkorától kezdve előadóművész akart lenni. Tinédzserként flamencót, jazzt és balettet tanult, illetve táncot tanított fiatalabb diákoknak, köztük például a színésznőként később szintén híressé vált Kerry Washingtonnak.

A középiskola elvégzése után részmunkaidős titkárnői munkát vállalt egy ügyvédi irodában, és egy szemeszteren át üzleti tanulmányokat folytatott a New York-i Baruch College-ban. De úgy érezte, nem ez lesz az  ő útja. Épp ezért 18 évesen beiratkozott a manhattani Phil Black Dance Studio nappali tagozatára, ahol már korábban is vett esti órákat jazz- és sztepptáncból. A szülei azonban nem voltak elégedettek a döntésével, miszerint otthagyja a főiskolát azért, hogy táncos karrierbe kezdjen. Lopez szerint a szülők úgy érezték, ez nettó hülyeség, mert egyetlen latin lány sem tudott így befutni. A vitájuk annyira elmérgesedett, hogy az édesanyja megkérte, költözzön ki a családi házból, ezután pedig nyolc hónapig nem beszéltek egymással. Lopez tehát hajléktalanná vált, s az első hónapokban a manhattani táncstúdió irodájában aludt.

„Úgy éreztem, hogy apám nagyon mellőzött, mert mindig éjszakánként dolgozott, aztán egész nap csak aludt, szóval nem igazán kötődtem hozzá. Anyukám ugyanakkor nárcisztikus volt, mindig a figyelem középpontjában kellett lennie. E két dolog kombinációja pedig egy olyan pályára állított eleinte, amelyben ilyen típusú emberekkel akartam lenni. De aztán elkezdtem rájönni, hogy nekem ez nem tetszik. Valami mást akarok, valami jobbat.”

Táncmánia

Jennifer ekkor már tudta, hogy a showbizniszben szeretne elhelyezkedni, de nem volt könnyű dolga pénz és kapcsolatok nélkül. Amikor először jelentkezett az ismert Fly Girls nevű táncformációba, nem kápráztatta el az vezetőket, így elutasították. Ezért sok más táncos fellépést vállalt el kevés fizetésért, de a gyermekkori tapasztalatai miatt nem volt gondja a sok munkával, örült, hogy meg tud élni. „Számomra ilyen múlttal már ez egy valóra vált álom volt” – tekintett vissza a karrierje kezdetére egy interjúban. Persze már ekkor is nagy nevekkel dolgozott, MC Hammer és a New Kids on the Block háttértáncosa volt többek között, akikkel beutazta a világot.

A következő évben pedig újra próbálkozott a Fly Girlsnél, ezúttal már sikerrel. Így már profi táncosként kapott lehetőséget az In Living Color című tévés szkeccs-vígjátéksorozatban. (Jim Carrey is ebből a műsorból indult).

A sorozat koreográfusa, az Oscar-jelölt színésznő, Rosie Perez (Félelem nélkül) azt mondta, azért választotta Lopezt, mert „megvolt az a kinézete, amiről tudtam, hogy a közönség könynen rá fog hangolódni.” Lopez 1991 végén Los Angelesbe költözött. Nappal az In Living Colort forgatta, este pedig Aaron Speiser által tartott színészi órákra járt. Úgy érezte ugyanis, hogy a Fly Girls többi tagja kiközösítette őt, és Perezzel is összetűzésbe került. Miután az In Living Color 3. és 4. évadában még Fly Girlként szerepelt, Lopez otthagyta a csapatot, hogy Janet Jackson háttértáncosaként dolgozzon. Úgy volt, hogy 1993 végén együtt turnézik Jacksonnal, de végül inkább a színészi karrier mellett döntött, és az In Living Color producerét, Eric Goldot kérte fel menedzsernek. Ő pedig azt tanácsolta neki, hogy fogyjon le, ha sikeres akar lenni színésznőként.

Színészi szárnypróbálgatások

Lopez első profi színészi munkája egy kisebb visszatérő szerep volt a South Central című 1994-es tévésorozatban. A meghallgatására egy castingigazgató hívta meg, aki látta őt beszélni egy kulisszák mögötti In Living Color-részben. Ezután szerzett egy ügynököt, és szerepet kapott a CBS Második lehetőség című sorozatában, amit hamarosan elkaszáltak, de a nézők körében való népszerűsége miatt meghvták a Hotel Malibu című szériába is.

Első nagyobb filmszerepéért, Gregory Nava 1995-ös Az én családom című drámáért Lopezt jelölték a legjobb női mellékszereplők közt az Independent Spirit Awardson, majd ezután elcsípte a női főszerepet Wesley Snipes és Woody Harrelson mellett az 1995-ös Pénzvonat című akcióvígjátékban.

A film nem aratott kasszasikert, bár Jennifer alakítását pozitívan értékelték, aminek hatására Hollywoodban is felfigyeltek rá. 1996-ban mellékszerepet kapott Robin Williams mellett a Jack című vígjátékban, amelyre Francis Ford Coppola rendező Az én családomban nyújtott alakítása miatt kérte fel, továbbá ugyanebben az évben Jack Nicholson oldalán is játszott A nyakék nyomában című thrillerben.

Selena szárnyán

Majd 1997-ben jött a nagy áttörés. Öt meghallgatás után 22 ezer másik nőt utasított maga mögé, s így eljátszhatta a Dalok szárnyán című életrajzi filmben a tragikus sorsú énekesnőt, Selenát. Lopez mindössze 26 éves volt ekkor, és elmondása szerint még sokat kellett tanulnia arról, hogyan váljon színésszé. „Imádtam Selenától tanulni. Az ő könnyedsége és lazasága a színpadon olyasmi volt, amit meg kellett tanulnom, mert én inkább egy koreografált táncos voltam. A szerepnek ez a része is egy igazi áldás volt” – mesélte. A Dalok szárnyánért Lopez egymillió dollárt kapott, ezzel pedig a történelem legjobban fizetett latin színésznője lett. Alakítása ugyanakkor egyúttal meghozta számára az első Golden Globe-jelölését is. Visszatekintve Jennifer elmondta: „Bár tudtam, hogy ez egy hatalmas felelősség, és szerettem volna jó munkát végezni, de az emberben ilyen fiatalon van egyfajta tudatlanság, ignorancia, szóval én sem fogtam fel még akkor, hogy mibe tenyereltem bele.”

A Dalok szárnyán pedig valóban bedurrantotta a karrierjét, hirtelen mindenki vele akart dolgozni. Jöttek is a főszerepek olyan filmekben, mint az Anakonda (1997), a Halálkanyar (1997) Oliver Stone-nal, vagy a Mint a kámfor (1998) George Clooney-val, amit egyébként sokan máig a legjobb filmjének tartanak. Sőt, 2021-ben Peter Bradshaw, a The Guardian munkatársa Lopez és Clooney párosát a filmtörténet egyik legjobb példájának nevezte a filmvásznon való szikrázó kémia szemléltetésére. Ekkor már az ismert márkák is J.Lót akarták, így többek között a Coca-Cola és a L'Oréal nemzetközi szóvivője is ő lett.

Popkarrier: pipa

Lopez még a Dalok szárnyán forgatása után döntött úgy, hogy zenei karrierbe is szeretne fogni, mivel állítása szerint hiányzott neki a színpadi lámpaláz. Rögzített is egy spanyol nyelvű demót, amit aztán elkezdett terjeszteni a kiadók között. Mivel ekkor már egy magasan jegyzett személyiség volt, konkrétan licitháború alakult ki a szerződtetéséért, amit végül Tommy Mottola, a Sony Music Work Group vezetője nyert meg, ő viszont azt javasolta Jennifernek, hogy inkább angolul énekeljen.

J.Lo debütáló albuma, az On the 6 (1999), a New York-i 6-os metróvonalról kapta a címét (ez kötötte össze gyermekkori bronxi otthonát Manhattannel), és abszolút pozitív kritikákat kapott, emellett pedig nagy siker is lett olyan slágerekkel, mint az If You Had My Love, a Waiting for Tonight vagy a Let’s Get Loud.

Az a bizonyos ruha

Minden nőnek volt már olyan pillanata, amikor úgy érezte, hogy nem tud mit felvenni egy eseményre. Amikor Jennifer Lopez a 2000-es Grammy-díjátadóra választott magának ruhát, pontosan ezt érezte. „Az akkori stylistomnak, Andrea Liebermannak egy csomó cucca volt. De semmi igazán különlegeset nem láttam köztük. Egészen addig, amíg elő nem vette azt a zöld Versace-ruhát. Őszintén szólva akkor nem gondoltam, hogy annyira rizikós lenne felvenni. Sokkal inkább az izgatott, hogy ott leszek a Grammy-díjátadón. Nem is gondoltam annyira a ruhára” – mesélte a színésznő. A vörös szőnyegen azonban mindenki azonnal felkapta a fejét a merész ruhára, és hamarosan a Google legnépszerűbb keresőkifejezése lett.

A Google Images akkoriban még nem létezett, de mivel ennyi ember keresett rá a Grammyn készült fotóira, Jennifer megjelenése örökre megváltoztatta a ma ismert internetet.

„Emiatt hozták létre a Google Images keresőt” – mondta Lopez, a Versace-darabot, amit viselt, pedig azóta egyszerűen csak „A ruhának” hívja a köznyelv.

Saját gyártás

S mintha Jennifer Lopez nem lett volna még eléggé elfoglalt, miután befejezte a Szeretném, ha szeretnél című filmjét Matthew McConaughey-vel, úgy döntött, hogy producerként is kipróbálja magát. 2001-ben megalapította saját produkciós cégét, a Nuyorican Productionst, amely a „New York” és a „Puerto Rican” szavak kombinálásával kapta a nevét, és elkezdett filmeket gyártani.

„Az egyik ok, amiért produkciós céget alapítottunk, az volt, hogy kevés jó szerep jutott a hozzám hasonló nőknek, sőt, a nőknek egyáltalán” – magyarázta Lopez. S mint oly sok más döntéssel, amit Lopez a karrierje érdekében hozott, úgy tűnik, ezzel is megelőzte a korát. Azóta pedig a Nuyoricannel olyan filmeket gyártott, mint A tánc szenvedélye (2006), az Átkelő a halálba (2006), az Érezd a ritmust (2007), A szomszéd fiú (2015), az Álommeló (2018), A Wall Street pillangói (2019), a Vegyél el (2022), az Anya (2023) vagy legújabb filmje, a netflixes Atlas (2024).

Pasidömping

Még felsorolni is nehéz Jennifer szerelmeit, kapcsolatait, férjeit, hódításait. Mi azért megpróbálkozunk vele… J.Lo az 1990-es évek közepéig közel egy évtizedes kapcsolatban volt középiskolai szerelmével, David Cruzzal. Egy időben el is jegyezték egymást, Cruz pedig Los Angelesbe költözött, hogy Jenniferrel lehessen, amikor elindult a karrierje. Lopez később így nyilatkozott Cruzról: „Szerencsés vagy, ha ilyen első szerelmed van.”

Ezután egy rövid időre megházasodott, 1997 februárjától 1998 januárjáig a kubai pincér, Ojani Noa felesége volt. A későbbi bírósági ügyek során Noát megakadályozták abban, hogy könyvet adjon ki a házasságukról és abban is, hogy Lopezről készült nászutas privát felvételeket használjon fel egy dokumentumfilmben.

A színésznő 1999-től 2001 elejéig egy amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban volt a rapper Sean Combsszal (alias Puff Daddyvel), vele érte élete legnagyobb botránya is. 1999. december 27-én éjjel Lopezt és Combsot letartóztatták, és megvádolták fegyver, valamint lopott tárgyak birtoklásával, miután elhagyták egy Times Square-i éjszakai klubban történt lövöldözés helyszínét.

A Lopez elleni vádakat végül egy órán belül ejtették, Combsot pedig 2001 márciusában minden vád alól felmentették. Nem sokkal később szakítottak. „Őrült és viharos volt a kapcsolatunk, mindig is tudtam, hogy vége lesz” – mondta később róla J.Lo.

Ezután jött a második házasság: 2001 szeptemberétől 2003 januárjáig Cris Judd, az egykori háttértáncosa volt a férje. Mielőtt azonban a Judddal való válása véglegessé vált, Lopez 2002 közepétől már viszonyba kezdett Ben Affleckkel, és egészen 2004 elejéig kapcsolatban álltak. Bár korábban már többször keresztezték egymás útját, első nagyobb találkozásuk az óriásit bukó Gengszterrománc (2003) című film forgatásán volt 2001 decemberében. A bulvársajtó „Bennifer”-ként emlegette a párt. 2002 novemberében eljegyezték egymást, de a 2003. szeptember 14-re tervezett esküvőjüket elhalasztották a túlzott médiafigyelem miatt. Majd a következő év januárjában felbontották az eljegyzésüket.

Az Affleckkel való kapcsolata után Lopez nem szívesen beszélt többé a magánéletéről interjúkban. 2004 júniusában ment feleségül harmadjára, ezúttal az énekes Marc Anthonyhoz, akivel az eddigi leghosszabb kapcsolatába kezdett, 2014 júniusáig, tehát tíz éven át voltak házasok, bár már 2011-ben bejelentették a különválásukat. 2008 februárjában Anthonytól születettek meg Lopez ikrei, Emme és Maximilian. Egy magazin állítólag 6 millió dollárt fizetett nekik az ikrekről készült első fotókért, ezek lettek akkoriban a valaha készült legdrágább celebfotók.

J.Lo ezután 2011 októberétől 2016 augusztusáig volt kapcsolatban korábbi háttértáncosával, a nála 18 évvel fiatalabb Casper Smarttal, majd 2017 februárjától kezdett randizni a New York Yankees baseballjátékosával, Alex Rodriguezzel. Vele 2019 márciusában eljegyezték egymást, a Covid-világjárvány miatt azonban kétszer is elhalasztották az esküvőjüket. Amire végül nem is került sor, mivel 2021 áprilisában bejelentették a kapcsolatuk végét.

2021 áprilisában aztán jött a bombahír: Lopez és Ben Affleck felmelegítették a kapcsolatukat, és újra randevúznak. A következő év áprilisában Lopez bejelentette immár a második eljegyzésüket, 20 évvel az első lánykérés után. 2022. július 16-án Las Vegasban aztán összeházasodtak (a negyedik frigy), ám a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, ezúttal sem lesz hosszú életű a kapcsolatuk, ugyanis mostanában az esetleges szakításukról pletykálnak, ami még nem hivatalos, mindenesetre egyre több hivatalos eseményen jelennek meg egymás nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: