KÉK HÍREK
A Rovatból

Meztelen férfi tartotta fel a vonatforgalmat Budapest és Győr között

Mentőt hívtak hozzá.


Abszurd porszem került szerda délben a Budapest és Győr közötti vonatforgalom rendszerébe. Egy Déli pályaudvarról Győrbe tartó, valamint egy fővárosba tartó személyvonat szerda délelőtt meglehetősen szokatlan ok miatt késett.

Ugyan a MÁV térképes vonatinfója szerint rongálás miatt vesztegelt a Budapestről 11:20-kor Győrbe induló személyvonat, de mint azt a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága közölte, valójában egészen más állt a háttérben.

A kemma.hu így idézi a közleményt:

„Rendőri intézkedésre vártak ott a vonatok, mert Szár megállóhelynél egy ismeretlen (meztelen) ember a vágányok között tartózkodott. A 4924-es vonat az esemény miatt 12 perces késéssel közlekedik. 12:02 órától már nincs korlátozás.”

A Győrből 9:39-kor indult pesti vonat utasai még inkább pórul jártak: ők 67 perces késéssel értek a fővárosba, szintén egy szári kényszerpihenő miatt. Ők értek oda előbb az állomáshoz, már egy órája várakoztak, amikor a főváros felől Győrbe tartó szerelvény is megérkezett, vélhetően a rendőri intézkedés végére, hiszen pár perccel később mindkét járat elindulhatott újra.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője, Sipos Mónika r. főhadnagy arról tájékoztatta a Kemma.hu-t, hogy a rendőrségre 10 óra 57 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a szári vasútállomás területén egy zavart állapotú férfi tartózkodik. A helyszínre érkező rendőrök biztonsági intézkedés keretein belül mentőt hívtak a férfihoz, akit a mentőszolgálat munkatársai egészségügyei ellátása érdekében kórházba szállítottak.

Forrás: infostart.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET: