A milliárdos üzletember ritkán ad interjút, legutóbb is az Indexel tett kivételt, három éve. A mostani beszélgetés során szóba került az is, hogy milyen a kapcsolata Orbán Viktorral.
„A mi kapcsolatunk barátság, ami a bizalmon alapszik, de külön úton járunk, hiszen a miniszterelnök úr 1989 óta politikus, én pedig 1992 óta vagyok vállalkozó” - mondta.
Azt is megkérdezték tőle, hogy mivel lepte meg Orbánt a 60. születésnapja alkalmából tavaly májusban.
„Maradjunk annyiban, hogy nagyon szép ajándékot kaptak tőlünk, nemcsak a miniszterelnök úr, hanem a felesége is, hiszen ő is ünnepelt, habár hölgyek esetében nem mondjuk ki a kort”
- árulta el Mészáros Lőrinc a lapnak.
Azt is elmondta, hogy a miniszterelnökkel relatíve intenzív a kapcsolatuk.
„Napokig tudnánk beszélni sportról, futballról, »közös gyermekünkről«, a Puskás Akadémiáról. Persze ugyanígy téma a család, a gyerekek, szóba kerül a politika is, megpróbálunk együtt ebédelni, ha van időnk. Nem egyszerű összehozni, mert rengeteg elfoglaltságom van nekem is, neki még több”
A milliárdos üzletember ritkán ad interjút, legutóbb is az Indexel tett kivételt, három éve. A mostani beszélgetés során szóba került az is, hogy milyen a kapcsolata Orbán Viktorral.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elküldenek 200 embert az egyik leggazdagabb magyar cégétől a mesterséges intelligencia miatt
A Docler-Byborg budapesti irodájában indult el a csoportos létszámleépítés. Gattyán György vállalata szerint a digitalizáció és az AI alkalmazása miatt bizonyos munkakörök már nem igényelnek emberi erőforrást.
A Docler-Byborg budapesti irodájában 200 fős létszámleépítés indult el, írja a Telex. A Gattyán György nevéhez köthető cégcsoport az automatizálás és a mesterséges intelligencia irányába mozdul.
A vállalat közleményében azt írta: „a jövőben még markánsabban előtérbe helyezi a munkafolyamatainak automatizálását, az AI által kínált megoldások alkalmazását.” Hozzátették, hogy már korábban megkezdték a mesterséges intelligencia beépítését az üzleti működésbe.
A közlemény szerint a cégcsoport
„alkalmazkodva a világpiaci folyamathoz, felismerve a nemzetközi negatív gazdasági környezetet, a zsugorodó piaci lehetőségeket – már korábban megkezdte a digitalizáció, illetve a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek kihasználását, implementálását a céges, üzleti folyamatokba.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes területeken már nem lesz szükség emberi munkaerőre.
Korábban már felröppentek hírek a leépítésről, amelyek a próbaidőn lévő munkatársakat is érintették. Akkor a Docler még csak annyit közölt, hogy nyár végéig tartó reorganizációs folyamat zajlik.
Most megerősítették:
„a Docler-Byborg cégcsoport egy elkerülhetetlen, reorganizációs folyamatot hajt végre” a következő hónapokban.
A 200 munkavállalót érintő döntésről a cég már értesítette az állami foglalkoztatási szervet is. Az érintettek kedden kapták meg az első hivatalos tájékoztatást, szóban és írásban. A folyamat várhatóan ősszel zárul le.
Idén januárban bezárt a Gattyán érdekeltségébe tartozó Frisshírek nevű hírportál is. Ekkor már mesterséges intelligencia készítette a tartalmakat, miután az újságírók szinte mindannyian távoztak a szerkesztőségtől. Az új modell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Gattyán György a 100 leggazdagabb magyar listáján az ötödik helyen áll, 441 milliárd forintos vagyonnal. Évek óta stabilan tartja ezt a pozíciót.
A Docler-Byborg budapesti irodájában 200 fős létszámleépítés indult el, írja a Telex. A Gattyán György nevéhez köthető cégcsoport az automatizálás és a mesterséges intelligencia irányába mozdul.
A vállalat közleményében azt írta: „a jövőben még markánsabban előtérbe helyezi a munkafolyamatainak automatizálását, az AI által kínált megoldások alkalmazását.” Hozzátették, hogy már korábban megkezdték a mesterséges intelligencia beépítését az üzleti működésbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Botrány a Budai Várban: az önkormányzat kirakta a Ruszwurm Cukrászdát – több százmilliós tartozás a háttérben
Több mint 15 éve húzódott a vita a híres cukrászda és a budai önkormányzat között. A bíróság döntött, a Ruszwurm nem fogadta el az ajánlatokat, végül az ingatlant elvették.
Reggel 7 óra után a Budavári Önkormányzat birtokba vette a Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat. Ezzel lezárult egy több mint 15 éve húzódó jogvita, amelynek középpontjában a cukrászda bérleti díja állt.
Böröcz László, a kerület polgármestere felidézte: a Ruszwurm Kft. régóta a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizetett. Az önkormányzat éveken át próbált megegyezni a céggel, de az egyeztetések nem vezettek eredményre. A szerződést 2015-ben felmondták, ezután hosszan tartó pereskedés kezdődött.
A Kúria végül jogerősen az önkormányzatnak adott igazat, és kötelezte a céget az ingatlan visszaadására, valamint több mint 300 millió forint tartozás rendezésére.
Tavaly ősszel az új önkormányzati vezetés két ajánlattal is megkereste a tulajdonosokat, hogy megmentsék a híres cukrászdát. Elsőként azt javasolták, hogy az önkormányzat átveszi a céget és tovább működteti a cukrászdát. Emellett azt is felajánlották, hogy az önkormányzat egyik cége alkalmazza az ott dolgozókat. A tulajdonosok egyik lehetőséggel sem éltek.
A Ruszwurm Kft. közleményben reagált, amelyben azt írták: az ügy „nemcsak egy több mint 200 éves történelmi cukrászdát, a budai Ruszwurm Cukrászdát érinti, hanem súlyos kérdéseket vet fel a végrehajtási eljárások átláthatóságával és a jogállamiság érvényesülésével kapcsolatban is”.
A közlemény szerint újabb végrehajtási eljárás van folyamatban, a végrehajtó 2025. augusztus 6-ára és 8-ára reggel 7 órára bezáratási kísérletet helyezett kilátásba.
A polgármester hangsúlyozta: a céljuk az, hogy megóvják a kerület értékeit, és új lehetőségeket teremtsenek a Budavári Palotanegyed szívében.
„A cég a mai napig sok száz millió forinttal tartozik az önkormányzatnak. Ezek után és a bíróság döntése következtében nem is tehetünk mást, mint hogy birtokba vesszük az ingatlanokat. A korábbi vezetés évekig húzta az ügyet, így kétséges hogy az elindított jogi eljárások a cég sok száz milliós tartozásának behajtására sikeresek lesznek-e”
– fogalmazott Böröcz László.
Hozzátette, hogy már ősszel nyílt pályázatot írnak ki, hogy újra minőségi cukrászda működhessen a patinás helyszínen. „Azon dolgozunk, hogy még ősszel nyílt pályázaton találjuk meg a legjobb csapatot, akik minőségi cukrászdát tudnak nyitni a most bezárt üzlet helyén a budaváriak és az ide látogatók örömére.”
Reggel 7 óra után a Budavári Önkormányzat birtokba vette a Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat. Ezzel lezárult egy több mint 15 éve húzódó jogvita, amelynek középpontjában a cukrászda bérleti díja állt.
Böröcz László, a kerület polgármestere felidézte: a Ruszwurm Kft. régóta a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizetett. Az önkormányzat éveken át próbált megegyezni a céggel, de az egyeztetések nem vezettek eredményre. A szerződést 2015-ben felmondták, ezután hosszan tartó pereskedés kezdődött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely: Milorad Dodik hazament Magyarországról, nem kapott politikai menedékjogot
A miniszter szerint a Balkán egy puskaporos hordó, de erről a Nyugat tehet, ami destabilizálja a térséget azzal, hogy elítéli a hazájában is elítélt boszniai szerb elnököt.
„Tegnap Orbán Viktornál járt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság nemrég még körözött elnöke, akitől azóta ma délelőtt megvonták hazájában az elnöki mandátumát. Tegnap óta amúgy el is hagyta Magyarországot, vagy ő is politikai menedékjogot kapott, netán egy intézetet is, és maradt?” – tette fel a kérdést a szerdai kormányinfón a Hvg.
Gulyás Gergely erre azt válaszolta:
Milorad Dodik otthon van, a saját hazájában.
A miniszter a kormányinfó egy korábbi pontján úgy fogalmazott: „a veszélyek jelentősek”, a Balkán egy puskaporos hordó, lehetséges háborús gócpont. Szerinte a Nyugat okozza ezt a helyzetet azzal, hogy elítélik a boszniai szerb elnököt, és ezzel destabilizálják a térséget. A magyar kormány elmondása szerint abszurdnak és eltúlzottnak tartja az ítéletet, amivel Dodikot megfosztották elnöki címétől.
„Tegnap Orbán Viktornál járt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság nemrég még körözött elnöke, akitől azóta ma délelőtt megvonták hazájában az elnöki mandátumát. Tegnap óta amúgy el is hagyta Magyarországot, vagy ő is politikai menedékjogot kapott, netán egy intézetet is, és maradt?” – tette fel a kérdést a szerdai kormányinfón a Hvg.
Gulyás Gergely erre azt válaszolta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szerb Büntető Törvénykönyvbe új bűncselekményt vezethetnek be, amelyet köznyelvben „bosszúpornóként” ismernek – írja az MTI. Nenad Vujić igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott: a jogszabályoknak követniük kell a társadalmi változásokat és az új bűncselekményformák megjelenését.
Mint mondta,
az úgynevezett „bosszúpornó” külön szabályozása elengedhetetlen, mivel ez a jelenség egyre elterjedtebb.
Az új törvényjavaslatot ősszel tervezik benyújtani, a miniszter szerint további jogalkotási lépések is várhatóak.
Az úgynevezett bosszúpornó olyan magánjellegű, explicit tartalmú fényképek és felvételek közzétételét vagy azzal való fenyegetést jelenti, amelynek célja az áldozatok megszégyenítése és megalázása.
A kiskorúakra vonatkozó törvénymódosításokat bejelentve Vujić rámutatott, hogy ezekkel tovább erősítik a bűncselekmények áldozatául esett gyermekek védelmét, valamint a gyermekek védelmét az erőszakkal – különösen a kortársak közötti erőszakkal – szemben.
Ősztől – tette hozzá – a Szerbiai Képviselőház elé kerül a Büntető Törvénykönyv és a kiskorú elkövetőkről, valamint a kiskorú személyek büntetőjogi védelméről szóló törvény mellett a Büntetőeljárási Törvénykönyv, a végrehajtási és biztosítási törvény, a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló törvény módosításai, valamint a korrupcióellenes törvények, amelyek az Antikorrupciós Ügynökség munkájára vonatkoznak.