KULT
A Rovatból

Deák Kristóf: Én nem mondom meg Pogány Juditnak, hogy ott mikor gördüljön le a könnycsepp

Deák Kristóf 2017-ben nyerte el az Oscar-díjat a Mindenki című rövidfilmjéért. De hogyan lett rendező, ha korábban a Műszaki Egyetem hallgatója volt? A méltán híres rendező többek között erről, s jelenlegi elfoglaltságairól mesélt Rutai Gábornak.


Deák Kristóf neve nem hangzik el úgy, hogy az Oscar kifejezés ne hangozzék el mellette. Már lassan fel is vehetné második keresztnévnek. A 41 éves filmes nem csak filmrendező, de vágó, forgatókönyvíró és filmproducer is egyben. Angliában él, legutolsó nagyjátékfilmje az Unoka, ami nagy siker volt 2022-ben. Sajátosan gondolkodik a fiatalon elnyert Oscar-díjáról. A beszélgetés a Sassy oldalán jelent meg eredetileg.

- Hát így alakult. Mit lehet ezzel csinálni? Meg kell szokni. Most már hét év eltelt azóta és azt mondják, hogy már minden sejt lecserélődött, úgyhogy igazából én már teljesen másik ember vagyok. De sikerült szerintem lassan hozzászoknom, hogy ezzel együtt kell élnem.

- Ezek az édes súlyok az ember életében. Amit még érdekes lehet veled kapcsolatban elmondani, hogy hosszú ideig kollégák voltunk, bár lehet, hogy erről nem tudtunk. Az EstFM-en vezettél műsort, majd aztán abban a RádióCaféban is, ahol én is műsort vezettem.

- Bizony. Én voltam Rozsé, a Hófehérke visszatér 2. című műsorból, és aztán lett egy Simon Mondja című műsorunk, ami már egy városméretű betelefonálós vetélkedő volt, aztán a Hófehérke visszatér 3-mal jöttünk vissza, majd ezzel ért véget a pályafutásunk csúfos módon.

- A vége egy kiprovokált szituáció volt.

- Igen. Jópofa vagy, hogy a legcsúnyább résszel kell kezdenem, mert azért évek kemény munkájával építettük fel a Hófehérke visszatér 2-t, ami úgy indult, hogy az akkori főszerkesztőhöz bementünk, és azt mondtuk neki, hogy nagyon szeretnénk egy műsor csinálni, mert nagyon tetszik ez a rádió nekünk, és azt gondoljuk, hogy van egy szuper jó ötletünk. Nem volt. De sürgősen még aznap este megszültük. Volt egy sáv hajnali 2-kor hétfőn, tehát az a legrosszabb sáv, amikor mindenki már réges-rég alszik, azt megkaptuk, hogy ott hülyéskedjünk bármit. Igazából nem volt tétje valahogy senki számára, és azt gondoltuk, hogy csinálunk egy olyan műsort, ami egy éjszakai culture jamming.

Tehát szépen csöndben, a radar alatt csinálunk verziókat az Orson Welles-féle Világok harcára, vagyis úgy teszünk egy pár órán keresztül, mintha valami igaz lenne

és megnézzük, hogy aki betelefonál, az most el fogja hinni, és azért játszik velünk, vagy tudja, hogy ez egy játék, és azért játszik velünk, és mind a kettő nagyon vicces volt mindig.

- Nagyon szeretem ezt a műfajt én is. Még 2001-2002 környékén barátommal megalakítottunk egy világhírű zenekart. A Magic Wanders nevűt, és akkor a zenekaroknak még nem volt weblapja, de nekünk volt egy gyönyörű szép oldalunk, egy nagyon tehetséges grafikus csaj beállt ebbe a hülyeségbe, és megcsináltuk a weboldalt. Volt diszkográfiánk, lemezborítók, címek, interjúk, minden volt benne, csak zene nem. Engem rendszeresen interjúztak, mert olyan híreink voltak, hogy bejártuk a világot. Ezt évekig csináltuk. 
De térjünk vissza rátok, mert azt nem mondtad el, hogy hogy lett vége?

- Jól eltereltem a témát pedig. Csak nem engeded el. Úgy lett vége, hogy igazából kifulladtunk, meg más dolgok érdekeltek már minket akkor. Addigra mind a hárman a Filmművészeti Egyetemre jártunk, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy olyan adást, amiért biztosan ki fognak rúgni minket. Arról szólt az adás, de nem viccelek, órákon keresztül, hogy elmondtuk, hogy éppen mit csinálunk. Tehát mintha most azt mondanám, hogy „én éppen most itt beszélek a mikrofonba, és te éppen bólogatsz. Itt balra tőlem ezen a tévén mennek ezek a kis kukacok, és most megint mondok egy mondatot.” És nem viccelek, másfél órán keresztül tudtuk folytatni, lehet, hogy néha zenei betétek voltak, de miután az igazi, egyetlen és első valóságról szóló műsort megcsináltuk, utána kirúgtak minket.

- Pedig ennél real-ebbet nehéz elképzelni. Jó, akkor mindenesetre a terv bevált, a műsor véget ért.

- Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb terv, de akkor ez tűnt jónak. Hát ilyen huszonévesek voltunk.

- …és innen már egyenes út vetetett az Oscar színpadig.

- 15 év, két pislogás, és már ott is voltunk. Igen.

- A rendezői szakma rendkívül összetett, egy filmben tulajdonképpen mindent a rendező old meg helyetted, kvázi a szádba adja a gondolatokat, hogy hol kell szünetet tartani, hol kell magadat rosszul érezni.

- A filmrendező szerintem akkor végzett igazán ügyes munkát, - én is mindig erre törekszem -, hogyha nem adagol kiskanállal mindent a nézőnek.

A kedvenc példám a Saul fia, annak a filmnek a nagy részét a néző hozza oda a moziba a fejében és utána csak megnyom a rendező egy gombot, és hallunk egy pár hangot, és mögé tesszük, és nem is látjuk azt, hogy mi van, csak oda képzeljük.

Tehát ugyanígy meg ezer más trükkel egy rendező el tudja azt érni, hogy nagyon megmozdítsa a nézőben is a lelket és az emlékeket, és amikor azok elkezdenek dolgozni, akkor kezd el igazán hatni egy film. Akkor tud úgy hatni, hogy akkor is hat, amikor kimész a moziból, és még egy nappal később is, meg egy héttel később is eszedbe jut egy mondat, vagy egy pillanat, vagy valami. Tehát ezek a nagyon szuper dolgok, és az általában nem az, amikor mikrogrammra ki van találva, hogy mit látsz, és mit hallasz, és mit kapsz, hanem amikor jön valami olyasmi, amitől egy olyan gellert kap az egész, hogy soha nem felejted el. Szóval szerintem az a szép ebben a szakmában, hogy nagyon sokan dolgozunk együtt valamin, és hogyha sikerül azt elérni, hogy mindenki ilyen érzékeny módon szűrje át magán, és beletegye azt a kis pici valami gellert, akkor egyre több esély van arra, hogy egyre több nézőnél valahogy betalál az a dolog.

- Van a klasszikus színházi rendező, aki órákat tölt egy-egy karakter megformálásával a színésszel, de te egy másik világból érkeztél a rendezői szakmába, mennyire szereted azt a fajta munkát, amikor egy színészt kell instruálni?

- Nagyon! Nagyon, de én arra lettem nevelve Angliában, hogy teljesen egyenértékű alkotótársként dolgozzak a színészekkel, és ne akarjam apróra előírni nekik, hogy mit, hogyan csináljanak, mert teljesen fölösleges. A színpad sokkal több mindent elvisel, de vannak olyan színpadi rendezési technikák, amiket filmben is használunk. Például

én nem mondom meg Pogány Juditnak, (az Unoka című filmben van egy monológja), hogy ott mikor gördüljön le a könnycsepp, meg ilyesmi,

de azt például azért megbeszéltük, hogy milyen utat járjon be, és körülbelül hol tartson a monológban a téren belül, és körülbelül hol lépjen közelebb az Unokájához, akihez beszél, és a többi. Ugyanez érvényes nyilván a kellékek használatára, a jelmez használatára, a térben való mozgásra, orientációra, stb. Próbál az ember adni olyan mankókat, segítségeket, amikbe bele tud kapaszkodni a színész, hogy aztán utána azokon tudjon úgymond „végiglovagolni” és közben történjen valami vele a térben, ami ad egy plusz réteget a tartalomhoz.

- Miért nem foglalkoztál eddig szépirodalmi művekkel?

- Nagyon sok szépirodalmi kedvencem van, nagyon sok novella is. Azt vettem észre, hogy általában a novellák adaptációi azok, amik nekem filmen tetszenek. Tehát nekem a novella az a nagyjátékfilm, és a regény az meg az epikus hosszúságú sorozat. Azért az igazán-igazán jó szépirodalmi művek nagyon nehezen megfilmesíthetőek. Nekem azok az irodalmi alkotások, amikhez hozzányúlnék, azok ilyen óriási nagy „szent tehenek” igazából. Én még nem tartok ott szerintem a karrieremben, hogy ezeket elkezdjem.

- Mik ezek?

- Mondjuk az Umberto Eco-nak A Foucault-inga című regénye, az nekem az egyik bibliám, hihetetlenül betalált, és számtalanszor olvastam. Egyébként nagyon izgalmas is, és olyan dolgokról szól, amikről én egyébként szeretnék beszélni. Aki nem olvasta, annak azt tanácsolom, amit maga Eco is tanácsolt egyébként, hogy az első ötven oldalon valahogy küzdje át magát, mert az direkt olyan szemétre van írva, hogy csak az maradjon talpon, aki igazán értő olvasója lesz a könyvnek. Ezen egy kicsit át kell küzdeni magát az emberek, és utána viszont egy olyan összeesküvés-elméletes thriller, hogy

a Da Vinci kód az elmehet a fenébe. Az egy semmi ehhez képest. Sőt, igazából a Da Vinci kód az innen lett lopva, de egyébként is elmehet a fenébe.

Ha A Foucault-ingából tudnék egy sorozatot csinálni még életemben, akkor azt hiszem, hogy elégedetten távoznék. De van például Kurt Vonnegut regény is, a Macskabölcső. Jó lenne ilyen popularizáltabb formában egy szélesebb közönségnek átadni ezt a bölcsességet, ami ezekben a könyvekben van.

- Neked milyen kötődésed volt bármikor is a szépirodalomhoz, akár a költészethez?

- Ezt mindenképpen anyukámra kell, hogy fogjam, ő is imádott olvasni, négy éves korától olvasott már, ha jól emlékszem. Én is négy éves koromtól olvastam, és olyan mázlim volt, hogy az általános iskolában volt pont annyi protekcióm, hogy nem kaptam egyest magatartásból azért, mert végig a pad alatt olvastam, hanem hagytak. És akkor az ADHD-mat valahogy sikerült szublimálni, és ennek ellenére valahogy mégis tudtam figyelni, és a felelésnél el tudtam mondani, amit kellett.

- Egyébként tudsz filmet nézni? Én például több ezer verset írtam, így sokszor zavar az, ha másét olvasom, és tök jól lenne mondjuk élvezni és nem azt látni, mit írtam volna másképp.

- Szerintem egész jól tudok filmet nézni, és ez sok munka eredménye. Ha lépten-nyomon fennakadok azon, hogy „jesszusom ez mi, és miért, és hogyan?”, az borzasztó érzés, és nagyon nehéz. Azért el tudok veszni jó filmekben, és nem is kell hozzá olyan sok. Fiatal koromban mindent elemző szemmel néztem, mert tudni akartam, hogy hogyan csinálták azt, amit csináltak, tehát még a jó dolgokat sem tudtam teljesen élvezni, és akkor tényleg nagyon kiemelkedőnek kellett lennie egy filmnek, hogy elkapjon. Aztán amikor beletanultam egy picit a filmkészítésbe, akkor ezt elkezdtem elengedni, ez

mára odáig fajult, hogy legföljebb arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lehet azt olcsón megcsinálni, vagy költséghatékonyan, egy egyszerű mobiltelefonnal.

- Olyan volt már, hogy megnéztél egy filmet, és a végén jöttél rá, hogy teljesen civil voltál, és meg kellett nézned újra, hogy mi miatt működött?

- Hát érdekes kérdés. A Minden, mindenhol, mindenkor, az egy kicsit olyan volt. Annyira letaglózott, annyira átgőzhengerezett rajtam, hogy ott teljesen elfelejtettem, hogy én egy filmes vagyok. Ez egy nagyon megosztó film, nagyon sok mindenkinek nagyon tetszik, és nagyon sok mindenkinek nagyon nem tetszik. Tavaly nyerte meg az összes létező Oscar díjat. A végén párommal, Ninával ott ültünk a székben, és nem bírtunk fölállni, és csak mondtuk, hogy azt a... Ez mi volt? És tényleg, ugye sírva fakad az ember konkrétan, amikor két kavics némán beszélget, az a jelenet, és nem tudsz mit kezdeni magaddal, mert tényleg úgy van ez a film kitalálva, hogy minden érzelmet átélsz, hogyha hagyod magad. Nekem kellett egy pár nap, meg egy újranézés, meg egy pár vita a filmről ahhoz, hogy helyre kerüljön, hogy itt mi történt.

- Mivel foglalkozol most, miben vagy benne nyakig, mire készülsz, mire számíthatunk tőled?

- Egy magyar vonatkozású dologban vagyok nyakig, azt még nem jelentettük be, úgyhogy olyan sok mindent nem tudok róla mondani, de egy számomra nagyon kedves színdarab adaptációján dolgozunk, amit még remélem, idén le fogunk forgatni, és dolgozom egy pár külföldi vonatkozású terven is. De tudod, van az a pont, amikor az ember elmegy turnézni a médiába, hogy akkor most reklámozza az éppen aktuális dolgot. Most nincs ilyen. Ha nem született meg a gyermek, akkor nem szeretem még előre kiönteni a fürdővízzel együtt.

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Kibe bízzon az, akit így tettek lóvá, ilyen alja módon?” – Itt van Azahriah legújabb száma, a pörkölt
Azi falatozója, egy mozdulatlan alak és megannyi rejtélyes utalás. A vadonatúj dal aligha fog csalódást okozni a rajongóknak.


Azi zenéjével és Bogdán Balázs vizuáljával megérkezett Azahria legújabb száma és minimál klipje, a pörkölt.

A új dalban a zenész tesz néhány kósza utalást, amit akár közéletinek is lehet venni, utal saját sikereire és harcaira, de többször emlegeti a múltját is.

A klipben egy panelrengetegben magányosan álló gyrosozó, benne egy Azira emlékeztető, mozdulatlan figura, és egy előtte fekvő, leginkább idős hölgyre hajazó alak szolgáltatja a vizuált.

A Szeretlek Magyarország egyik olvasója szemfülesen megpróbálta megfejteni a látványnak egy részét: elmélete szerint az Azi falatozója nevű gyrosos megjelenítése utalás lehet Bereczki Zoltán egy korábbi mondatára. A színész-énekes korábban úgy nyilatkozott Azarhirah zenéjéről: „Zeneileg… a gyrososnál szól ez a zene 20 éve. Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz”. Mi ezt elfogadjuk érvényes találatnak.

A műhöz kevesebb mint fél óra alatt már 250 komment érkezett, és szinte másodpercenként emelkedik a lájkok száma. (A nap végére egyébként közel 95 ezer megtekintés, 10 ezer feletti kedvelés és 600 közeli komment lett a mérleg, 6 óra alatt.)

Azarhiah – pörkölt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
20 évesen elítélték drogcsempészésért, a szeretői miatt mentek tönkre a házasságai, és az impró zsenijének tartották – Bill Murray 75 éves
A színész kollégái és a vele dolgozó rendezők többsége szerint is nehéz vele együtt dolgozni, de végül mindig kivételes alakításokat produkál. Ő Hollywood egyik bennfentes kívülállója.


William James Murray 1950. szeptember 21-én született Evanstonban, Illinois államban egy ír katolikus családba, a postai ügyintéző Lucille Collins és a fakereskedő Edward J. Murray gyermekeként, nyolc (!) testvérrel. A Loyola Akadémiára járt, egy fiúknak fenntartott jezsuita suliba, Chicago egyik külvárosába. Mindössze 17 éves volt, amikor 1967-ben az édesapja 46 éves korában meghalt a cukorbetegség szövődményeiben.

Fiatalkorában Murray olyan amerikai hősökért rajongott, mint Kit Carson, Wild Bill Hickok és Davy Crockett. Tinikorában ütőhordózóként is dolgozott golfpályákon (talán nem véletlenül vállalta el később a Golfőrültek-filmeket), hogy finanszírozza tanulmányait a jezsuita középiskolában. De benne volt egy rockbandában, a Dutch Mastersben is, méghozzá énekesként, illetve tagja volt a középiskolai és a közösségi színház társulatának is. A színészi karrier mégsem jött kapásból. A Loyola Akadémia elvégzése után a Regis Egyetemre járt Denverben, ahol orvostudományi előkészítő tanfolyamokat vett, de hamarosan otthagyta az iskolát, és visszatért Illinoisba (2007-ben a Regis ettől függetlenül tiszteletbeli bölcsészettudományi doktori címet adományozott neki).

Majd jött az első nagy balhéja. 1970. szeptember 21-én, vagyis épp a 20. születésnapján a rendőrség letartóztatta Billt a chicagói O'Hare repülőtéren, mivel megpróbált kb. 4,5 kiló kannabiszt felcsempészni a gépre, amit állítólag el akart adni később.

A lebukásának ráadásul ő maga volt az oka, mivel már a repülőn azzal viccelődött a mellette ülő utasnak, hogy bombát csomagolt a poggyászába. Murray-t akkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ez az eset egyúttal fordulópontot jelentett az életében, mivel arra ösztönözte, hogy teljes munkaidőben a komédiával foglalkozzon.

Az imprós zseni

Murray komikusi karrierje nagyot ugrott, amikor 1977-ben, 27 évesen csatlakozott az NBC, akkor már két éve sugárzott Saturday Night Live című műsorának stábjához. Az ott eltöltött első napjai azonban korántsem voltak zökkenőmentesek. Más résztvevőkkel, például John Belushival vagy Dan Aykroyddal ellentétben ő eleinte nehezen tudott kapcsolatot teremteni a közönséggel. Az egyik epizódban ezt konkrétan ki is jelentette élőben, amikor kilépett a karakteréből, és bevallotta, hogy nehezen nyeri el a nézők tetszését. Ez az őszinteség viszont rögvest megkedveltette őt a rajongókkal, és hamarosan szokatlan figuráival és jellegzetes humorával az SNL egyik legnépszerűbb sztárjává vált.

Murray három évvel később, 1980-ban távozott a Saturday Night Live-ból, akkoriban már az egyik legismertebb arca volt a műsornak. Ő azonban úgy döntött, hogy a mozivásznakon folytatná a karrierjét, és kamatoztatná mindazt, amit az SNL-ben tanult, ez az átmenet viszont szintén nem ment könnyen.

A vígjátékokban persze sikeres volt, olyan filmekkel, mint a Dilibogyók – Táborparádé (1979), a Golfőrültek (1980), a Bombázók a seregnek (1981) vagy az Aranyoskám (1982), a Szellemirtókkal (1984) pedig elkönyvelhette első igazi nagy kasszasikerét és a világhírnevet is. A drámai karrier azonban csak nem akart összejönni.

Komfortzóna

Első komolyabb szerepeit az 1980-as Ahol a bölény dübörögben és a 1984-es Borotvaélenben játszotta, ám egyik sem lett sikeres, és kritikailag is kudarcot vallottak, így már látszott, hogy Murray útja a komoly színészi karrier felé nem lesz könnyű.

Inkább nem is erőltette ezt, s maradt a vígjátékoknál: Rémségek kicsiny boltja (1986), Szellemes karácsony (1988), Szellemirtók 2 (1989), Viszem a bankot (1990), Isten nem ver Bobbal (1991), majd 1993-ban jött az Idétlen időkig, amivel nagyot ment szinte minden fronton. A Harold Ramis által rendezett film a kiváló humort egzisztenciális témákkal ötvözte, lehetővé téve Murray-nek, hogy megmutassa a komikusi képességei mellett az érzelmi mélységeit is. Annak ellenére, hogy a forgatás során nehéz volt a kapcsolata Ramisszel (pedig korábban sok mindent csináltak együtt) – ami a szakmai együttműködésük végéhez vezetett –, az Idétlen időkig anyagi sikert aratott, és azóta is kulturális mérföldkőnek számít.

Megkomolyodott?

Murray karrierje váratlan fordulatot vett az 1990-es évek végén, amikor olyan rendezőkkel kezdett együtt dolgozni, akik szokatlan, különc stílusukról voltak ismertek. A Wes Andersonnal való együttműködés olyan filmekben, mint az Okostojás (1998), a Tenenbaum, a háziátok (2001) és az Édes vízi élet (2004), lehetővé tette Murray számára, hogy kipróbálja magát valami másban is, Andersonnak pedig közben az egyik kabalaszínésze lett, akit majd’ minden filmjébe belecsempészett később.

2003-ben pedig Murray végre megmutathatta, hogy drámai színészként is képes elsőrangú alakításra.

A Sofia Coppola által rendezett Elveszett jelentésben Bob Harris, a hanyatló filmsztár szerepében, aki a magányával és a középkorú válságával küzd, Murray alakítása igazi reveláció volt.

Meg is hozta neki az első és eddigi egyetlen Oscar-jelölését a legjobb színész kategóriában, a filmet magát pedig mesterműként ünnepelték. S bár a díj végül elmaradt (azt Sean Penn kapta meg a Titokzatos folyóért), ez a szerep ismét egy fordulópontot jelentett a karrierjében, megmutatva, hogy nemcsak vígjátékokban tud brillírozni. Ezt bizonyította később olyan filmjeivel is, mint a Hervadó virágok (2005), A temetésem szervezem (2009), A király látogatása (2012), a St. Vincent (2014) vagy a Felkeverve (2020).

Hol vagy, Bill?

Murray egyáltalán nem egy tipikus hollywoodi színész, ezért például nincs ügynöke vagy menedzsere sem, és állítólag csak egy személyes telefonszámon, hangpostafiókkal fogadja a forgatókönyvekre és szerepekre vonatkozó ajánlatokat, amelyet ritkán ellenőriz.

Ez a gyakorlat állítólag megakadályozta abban, hogy olyan filmekben tűnjön fel, mint a Roger nyúl a pácban, A tintahal és a bálna, a Charlie és a csokigyár vagy A család kicsi kincse.

Amikor erről a szokásáról kérdezték egy interjúban, Murray elégedettnek tűnt azzal, hogy nehezen elérhető, és azt mondta: „Nem olyan nehéz. Ha van egy jó forgatókönyved, az bevonz. Az emberek azt mondják, hogy nem tudnak megtalálni. Nos, egy jó forgatókönyvet írni sokkal nehezebb, mint megtalálni valakit. Nem aggódom emiatt, ez nem az én problémám.”

Sok testvér, sok gyerek

A magánélete ritkán adott alapanyagot a bulvárújságok cikkei, címlapjai számára. Még a Bombázók a seregnek forgatása alatt, 1981. január 25-én vette feleségül Margaret „Mickey” Kellyt. Később Chicagóban újra összeházasodtak a családjuk előtt, és két közös fiuk született: Homer (1982) és Luke (1985). Majd, miután fény derült arra, hogy Murray a házasságuk alatt viszonyba kezdett a jelmeztervező Jennifer Butlerrel, Kelly beadta a válókeresetet, és 1996-ban ki is mondták a válásukat.

Murray és Butler azonban együtt maradtak, olyannyira, hogy 1997-ben az oltár elé álltak. A házasságuk alatt összesen négy fiuk született (vagyis igen, Murray-nek összesen hat fia van): Caleb (1993), Jackson (1995), Cooper (1998) és a legkisebb, Lincoln (2005), akinek születésekor Murray már 55 éves volt.

Pár évvel Lincoln születése után azonban a Butlerrel való házassága is megromlott, aki 2008. május 12-én nyújtotta be a válókeresetet, amelyben Murray-t családon belüli erőszakkal, hűtlenséggel, valamint szex-, marihuána- és alkoholfüggőséggel vádolta.

Még abban az évben véglegesítették a válásukat, Butler pedig 13 évvel később, 2021. január 19-én hunyt el.

Azóta Bill Murray hivatalosan szingli, csupán egyszer, 2023-ban hozták hírbe a nála 29 évvel fiatalabb énekes-dalszerző Kelisszel, de mindketten tagadták, hogy romantikus kapcsolat lett volna köztük.

S hogy mi a helyzet most a sokak szerint nehezen kezelhető színésszel? Nos, manapság már inkább csak vicces rövid feltűnéseket vagy mellékszerepeket vállal – Wes Anderson filmjein kívül pl. a Szellemirtók: Az örökségben (2021), a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarjában (2022), a Hangya és a Darázs: Kvantumániában (2023) vagy a Szellemirtók: A borzongás birodalmában (2024) –, és persze ő is visszatért a Saturday Night Live-ba, a 2025-ös, 50. évfordulós különkiadásban. Ki tudja, lehet, hogy még benne van egy időskori visszatérés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Sétálsz vagy meghalsz! A Stephen King könyve alapján készült A hosszú menetelés véres, izgalmas és megható
A sétálók viadalában Philip Seymour Hoffman fia és az Alien: Romulus androidja gyalogolnak 48 társukkal együtt a gazdagságba vagy a halálba: csak egy maradhat!


Francis Lawrence rendező, úgy tűnik, nem tud kilépni a komfortzónájából. Miután megrendezett Az éhezők viadala-filmek közül négyet (2013: Futótűz, 2014: A kiválasztott 1. rész, 2015: A kiválasztott Befejező rész, 2023: Énekesmadarak és kígyók balladája, jelenleg pedig az ötödiken – Az éhezők viadala: Az aratás hajnala – dolgozik), fogta magát, és készített egy filmet, amelynek sztorija szerint egy disztópikus USA-beli társadalomban egy nagy háború után évente megrendezik a Hosszú Menetelést, amelynek során minden államból kisorsolnak egy önként jelentkező fiatal férfit, akik versenyt sétálnak egymással. Ez azt jelenti, hogy addig kell gyalogolniuk, amíg csupán egy marad közülük talpon, aki ezzel megnyer egy hatalmas pénznyereményt, illetve teljesítik egy kívánságát.

A hasonlóságok eléggé szemet szúrnak, bár azt hozzá kell tenni, hogy A hosszú menetelés alapját képező, azonos című regényt Stephen King még 1979-ben vetette papírra (Richard Bachman álnéven), míg Suzanne Collins csupán 2008-ban állt elő Az éhezők viadala első kötetével.

Vagyis A hosszú menetelés tekinthető Katnissék ősének, elődjének, ihletadójának is, ami ugyanakkor a sztorijából fakadóan (fiatalok sétálnak az úttesten több száz mérföldön keresztül) egy kevésbé eseménydús cselekmény ígéretét hordozza magában.

Persze szabályok itt is vannak. A film szerintiekben (mivel vannak bizonyos eltérések a regényhez képest) például séta közben nem szabad megállni, vagy 3 mérföld/óránál lassabban gyalogolni, különben intést kap a versenyző. Három intés után pedig a hivatalos közlés szerint „leléptetik” az illetőt, azaz kiesik a versenyből, ami jelen esetben azt jelenti, hogy agyonlövik a sétakonvojt autókon és tankon kísérő katonák. Bizonyos, szabályszerűen megtett mérföldmennyiség után az intéseket törlik.

Megállni, pihenni, aludni, vécére menni nem lehet, mindez az evéssel és ivással egyetemben is csak séta közben lehetséges, teli vizes kulacsot a katonák adnak, ha kifogyott az előző.

Ezeket szem előtt tartva jelentkezik a versenybe főhősünk, Ray Garraty (Philip Seymour Hoffman nem kevésbé tehetséges fiacskája, Cooper Hoffman például a Licorice Pizzából vagy a Saturday Night: A kezdetekből lehet ismerős), aki rejtélyes okokból jelentkezett ide (látszólag nem a pénznyeremény érdekli). Itt ismerkedik össze Peter McVriesszel (David Jonsson), akivel gyorsan barátságot köt, s persze a többi srác közt is akadnak még szimpatikusak és antipatikusak egyaránt. Az egész sétáló cirkuszt a rendszer hű katonája, a térségben hírhedt és kíméletlen Őrnagy (Mark Hamill végig napszemüvegben) vezeti.

Az első és legfőbb kérdés, ami felmerül az emberben a sztori hallatán: mi lehet izgalmas abban, hogy emberek sétálnak végeláthatatlanul? Nos, King megoldotta ezt is, amit szerencsére a rutinos Francis Lawrence-nek és forgatókönyvírójának, JT Mollnernek (Angyalok és banditák) is sikerült kifogástalanul átemelnie a filmbe. A társaság természetesen eléggé színes: van köztük kigyúrt és nyeszlett, nagydumás és szótlan, jófej és seggfej, ifjabb és idősebb, alacsony és magas, fehér, fekete, ázsiai és amerikai őslakos, szóval a fiatal férfiak/tinik közt mindenféle típus. Ez pedig kapásból remek dinamikákat gerjeszt a karakterek között (beszélgetni természetesen nem tilos).

Ugyanakkor azt is időről időre láthatjuk, ahogy az emberi szervezet különféle módokon felmondja a szolgálatot, kinél így, kinél úgy jelentkezik valamilyen fizikai vagy mentális probléma a megállás nélküli gyaloglástól.

Közben pedig megismerjük a főbb szereplőket, a motivációikat, a múltjukat, a céljaikat, megszeretjük őket, s így a „csak egy maradhat”-elvű finálé közeledése egyre elkeserítőbbé válik számunkra is.

Ki marad végül, kit, mikor és hogyan veszítünk el? Okosan felépített film, ami leginkább a dialógusokra épül, és nem is mond csődöt ebben.

Viszonylagos eseménytelensége ellenére is kimondottan izgalmas képsorok peregnek épp ezért a szemeink előtt, a végig a szabadban játszódó terep ellenére is fojtogató és kézzelfogható atmoszféra kialakításában pedig mindemellett fontos szerepet játszottak Jo Willems operatőr szemcsés és fakó színekben tobzódó képei, valamint Jeremiah Fraites hangulatos zenei aláfestései.

Na meg persze a csodálatos színészek! E tekintetben egyértelműen a két főszereplő, Cooper Hoffman és David Jonsson (őt többek között az Ipar című sorozatból, vagy a Rye Lane című kiváló romkomból ismerhetjük, a legtöbben azonban a tavalyi Alien: Romulus Andy nevű szintetikusaként jegyezték meg maguknak) viszik a pálmát, mindketten csodálatos alakítást nyújtanak, minden bizonnyal sokat hallunk még majd róluk a jövő filmes és sorozatos díjkiosztó gáláin.

A hosszú menetelés pedig egy remek kis bejegyzés lesz a filmográfiájukban: nem derít majd jókedvre (nem is célja), de izgalmas, végig leköti a néző figyelmét, és amit vállal, azt hozza tokkal, vonóval, izzadsággal, nem kevés vérrel (egészen brutális képsorokra is lehet számítani), könnyekkel, bajtársiassággal, önfeláldozással, bosszúval, reménnyel, kitartással. Az emberi tűrőképesség határait feszegető sztorit biztosan nem feledjük jó ideig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Azahriah európai turnéra indul 2026-ban, már megvannak az időpontok és a helyszínek is
A fiatal sztár lenyom három teltházas bulit Budapesten, aztán nyakába veszi az öreg kontinenst. Az új dala is tarol, amit Young Fly-jal közösen készített.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 22.



Azahriah menedzsmentje vasárnap jelentette be az Instagramon, hogy a harmadik Azahriah-koncert az MVM Dome történetének leggyorsabb teltháza lett, ugyanis a jegyek kevesebb, mint másfél óra alatt fogytak el rá. Ezzel az énekes három teltházas koncerten lép fel Budapesten október 17-18-19-én.

Nem sokkal később kikerültek az Instára az Azahriah EU Tour 2026 időpontjai és helyszínei is.

2026. március 6. Prága, Archa

2026. március 7. Pozsony, Majestic

2026. március 15. Zürich, Volkshaus

2026. március 16. Amsterdam, Melkweg

2026. március 18. London, O2 Forum

2026. március 20. Frankfurt, Zoom

2026. március 21. Stuttgart, LKA Longhorn

2026. március 23. München Backstage

2026. március 24. Bécs, Gasometer

Azahriah nem csak a tripla teltház és az európai koncertkörút miatt bonthat pezsgőt, hanem a nemrég megjelent új dal miatt is. A Young Fly-jal közösen jegyzett vemzavr! hat nap után 831 ezer megtekintésnél tart a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET: