HÍREK
A Rovatból

Mészáros Lőrinc: A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak

A leggazdagabbnak számító magyar üzletember ezúttal egy speciális betegszállító kisbuszt adományozott a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központnak.


Mészáros Lőrinc egy speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központnak – írja a Blikk.

Az ünnepélyes megnyitón elmondta, szívesen segít a környékbeli rászorulóknak, mert tudja milyen nélkülözni.

„A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak”

– idézi az üzletember szavait az MTI. Hozzátette: ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte.

Az üzletember megemlítette, hogy felcsúti és lokálpatrióta, ugyanakkor bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban. Éppen ezért kiemelt figyelemmel követi a város gyarapodását. Bicske esetében korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.

Bálint Istvánné polgármester szerint önkormányzati intézményük egy több mint tízéves járművel végezte eddig a feladatát, és félő volt, hogy az autó tönkremegy. Emiatt kétszer pályáztak új autóra, de eddig nem jártak sikerrel, ezért kért segítséget Mészáros Lőrinctől, aki azonnal segítségéről biztosította a helyi politikust.

Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ intézményvezetője közölte: napi munkájuk során többek között fogyatékossággal élők szállítását végzik egészségügyi intézményekbe, gyógyszertárba vagy boltba.

Megjegyezte: olyanoknak segítenek mindennap, akik helyzetükből adódóan elszigetelten élnek, kiszolgáltatottak. E nehézségeket igyekeznek enyhíteni az új járművel is, amely minden extrával felszerelt, biztonságos szolgáltatást garantál számukra a jövőben.

Az MTI tudósítása szerint a kilencszemélyes Volkswagen Caravelle kisbusz speciálisan átalakított, a kerekesszékesek biztonságos szállítását ötpontos rögzítés segíti, és a ki- és beszállást megkönnyítendő elektromos rámpával és lépcsővel is felszerelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bekeményített: betilthatta a Coca-Cola termékeit a minisztériumában
Az Index értesülései szerint Építési és Közlekedési Minisztérium területén nem lehet a multicég italaiból inni. Az ok a Fanta narancstartalma.


Egészen furcsa lépésre szánta el magát a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Az Index értesülései szerint mostantól az ÉKM-hez tartozó épületekben egyetlen Coca-Cola terméket sem szolgálnak fel. Az ok? Természetesen a napokban kirobbant Fanta-botrány.

Információik szerint Lázár János egyik új utasítása értelmében az ÉKM-hez tartozó épületek egyikében sem lehet többé Coca-Cola termékeket felszolgálni. Ez nem csak a minisztériumi megbeszélésekre, meetingekre vonatkozik, hanem a minisztériumba érkező vendégek sem kapnak ilyen italokat.

A miniszter egy keddi Facebook-posztban keményen nekiment a Coca-Colának, miután a hazai sajtóban elterjedt, hogy Magyarországon alacsonyabb minőségű terméket árulhatnak ugyanazon név alatt, mint Olaszországban.

Felidézte, hogy évekkel ezelőtt egy Kormányinfón már beszélt arról, hogy „a külföldi élelmiszeripari cégek szemetet adnak el a magyaroknak.” Majd hozzátette: „Most meg ezt olvasom: »Több mint dupla annyi igazi narancslé van az olaszországi Fantában, mint a hazaiban, az íze és a színe is más…«”

„Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól! [...] Nem fognak koccintani a multik! Ez viszont nem hanta!” – írta Lázár János, és felvetette, hogy szigorítani kell az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt.

A Coca-Cola kedden azt írta az Index megkeresésére: „Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy olyan üdítőitalokat kínáljunk piacaikon, melyeket a fogyasztók kedvelnek. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon az üdítőitalok széles választékát kínálhatjuk a víztől a teákon át a szénsavas üdítőitalokig. A Magyarországon és az Európai Unióban elérhető Coca-Cola termékek összetétele teljes mértékben megfelel a helyi előírásoknak. A helyi és európai szabályozásoknak megfelelően receptúráinkat a helyi fogyasztói preferenciákhoz igazítjuk, és adott esetben egyes összetevőket a helyi ellátási láncokból szerzünk be, az egyes piacok hasonló termékeivel összhangban” – írták, hozzátéve, hogy „csomagolásainkon és weboldalunkon teljes körű tájékoztatást biztosítunk termékeink összetevőiről és tápértékéről, hogy a fogyasztók megalapozott döntéseket hozhassanak.”

Lázár János posztjára Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is reagált, ő viszont azt ajánlotta a miniszternek, hogy foglalkozzon inkább a MÁV-val, amelynél egyre rosszabb a szolgáltatások minősége.

„Azt hiszem, fontosabb probléma ez, mint a Fanta narancstartalma” – írta bejegyzésében Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Letérdeltette a hőség a MÁV-ot: több mint 10 ezer vonat késett, 560 el sem indult a nagy melegben
Múlt héten már a vasúttársaság is azt kérte az utasoktól, hogy aki tudja, halassza el az utazását vagy válassza a Volán járatait.


Július 5. és 15. között több mint 35 ezer vonat indult el a MÁV járatain, és ezek több mint 70 százaléka pontosan vagy legfeljebb 6 perces késéssel közlekedett – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az rtl.hu érdeklődésére.

A csatorna azért érdeklődött, mert múlt héten a társaság arra kérte az utasokat, inkább utazzanak busszal, mert a Volán járatainak 84 százalékán van klíma, míg a vonatokon sokkal rosszabb a helyzet. Azt is tanácsolták, hogy aki nem bírja a meleget, inkább halassza el az utazását.

A MÁV-Start szerint azonban a járatokon nem volt jelentős utasszámcsökkenés, sőt, a Volánbusz balatoni és Hatvan-Gyöngyös-Eger vonalain 10-30 százalékos utasszám-emelkedést tapasztaltak ebben az időszakban.

Aki mégis vonatra szállt, az viszont általában rosszul járt. A túlkoros vasúti járműveket és a pályát sem kíméli az extrém hőség. Az RTL Híradó stábja több városban is forgatott, ahol az utasok meséltek tapasztalataikról. A Keleti pályaudvaron nyilatkozó Fülöp Zoltánék például egy órás késéssel indultak Békéscsabáról, és az IC kocsi tömve volt, így borzasztó melegben utaztak.

A MÁV adatai szerint a járatok 30 százaléka késett, ami azt jelenti, hogy 10 500 esetben nem értek időben célba az utasok. Ráadásul a vonatok 1,6 százaléka maradt el vagy pótolták busszal. Ez a 35 ezer járatszám alapján 560 vonatot jelent, ebből 73 esetben buszozni lehetett helyette, 487 vonat pedig kimaradt.

„Minden esetben arra törekszünk, hogy a pótlás légkondicionált autóbuszokkal történjen meg” – közölte a MÁV.

A pótlásokra legtöbbször jármű szolgálatképtelensége miatt volt szükség, de felsővezetéki és biztosítóberendezési hiba is hátráltatta a vasúti közlekedést. A huzamos idejű magas hőhatás pedig különösen megviseli a túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket, amelyek ilyenkor könnyebben meghibásodhatnak.

A tartós hőség következtében a sínhőmérséklet elérheti az 50-60 Celsius-fokot is, ami a pálya szerkezeti elemeiben maradandó alakváltozásokat okozhat, veszélyeztetve a forgalombiztonságot. A hőtágulás miatt a vágányokban káros anyagfeszültség keletkezik, és sebességkorlátozást vezethetnek be a biztonságos közlekedés érdekében. A nagy meleg hatására a felsővezetékek is megnyúlnak, így növekszik a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata is.

Szombaton a Keleti Pályaudvar és Sülysáp közötti vonal teljesen leállt, több járat pedig kerülővel közlekedett, ami alaposan megnövelte az utazások idejét.

Szalma Botond, közlekedési mérnök a Reggelinek nyilatkozott a vasúti közlekedésben kialakult helyzet mélyebb okairól: „A közlekedés az ország ideg- és érrendszere, karban kell tartani, ez nem játék. Nálunk mi történik? Megpróbálunk 40 éves vonatokkal modern szolgáltatást nyújtani. 10 évig nem volt közlekedésért felelős minisztérium, a baj itt kezdődik.”

„Közlekedéspolitikának hívják, ami megoldhatná a káoszt, a szakembereket pedig vissza kell engedni a közlekedésbe”

– tette hozzá. Szerinte nem az a baj, hogy a miniszter politikus, de a szakmát is meg kell hallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Komoly a baj: már Barack Obama is kételkedik, hogy jó ötlet-e Joe Bidennek újra indulnia az elnökségért
A volt elnök szerint alelnöke győzelmi esélyei jelentősen csökkentek. Azt ugyanakkor visszautasította, hogy ő lenne az egyetlen, aki le tudná beszélni Bident az indulásról.


Barack Obama szerint Joe Bidennek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy valóban elinduljon-e a novemberi elnökválasztáson – írja a The Washington Post.

A lap szerint a volt elnök – akinek Biden két cikluson át volt az alelnöke – demokrata párttársaival osztotta meg aggodalmait a közvélemény-kutatások alapján jelentősen csökkent Biden győzelmi esélyei miatt.

A beszélgetések során Obama ugyanakkor állítólag visszautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint ő lenne az egyedüli, aki rá tudná bírni a 81 éves, jelenleg koronavírussal küzdő Bident a visszalépésre.

Biden alkalmasságával kapcsolatban a június 27-i elnökjelölti vita óta merültek fel komoly kétségek. Az elmúlt hetekben a New York Times szerkesztősége vezércikkben sürgette, hogy lépjen vissza, és több demokrata politikus, köztük egy szenátor, valamint a Disney, Stephen King és még George Clooney is arra kérte az elnököt, hogy ne induljon újra.

Csütörtökön a CNN arról számolt be, hogy Nancy Pelosi amerikai kongresszusi képviselő nemrég telefonon beszélt Bidennel, és elmondta neki, hogy a felmérések szerint nincs esélye legyőzni Donald Trumpot, és hogy ezzel veszélybe sodorhatja a demokraták esélyeit a képviselőházban, ha újra indul az elnökségért.

Több egybehangzó, bár hivatalosan meg nem erősített vélemény szerint a hétvégén bejelenthetik Joe Biden visszalépést az újrázástól. Azt egyelőre nem tudni, hogy ha ez hivatalosan megtörténne, automatikusan Kamala Harris, a jelenlegi alelnök lenne-e a demokraták elnökjelöltje a novemberi választásra.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Keményen beleszállt Orbánba Ursula von der Leyen
Gyakorlatilag a nácikkal való tárgyaláshoz hasonlította Orbán moszkvai útját. Von der Leyen után Manfred Weber és a Renew Europe vezetője is magyar kormányfőt bírálta.


Csütörtökön szavazott az Európai Parlament arról, hogy Ursula von der Leyen maradhat-e az Európai Bizottság elnöke. Ahogy ilyenkor szokás, von der Leyen beszédet tartott, amelyben elmondta, mik lennének a tervei, ha újraválasztják.

A beszéd egy pontján azonban a néppárti politikus keményen nekiment Orbán Viktornak.

„Két hete egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott. Ez nem volt más, mint egy megbékítési misszió”

– mondta von der Leyen, a megbékítésre pedig az appeasement szót használta, amit a náci Németország háború előtti megbékítésére szokás használni.

Bár Orbán nevét nem említette, a teremben ülő magyar uniós nagykövet, Ódor Bálint képviselte Magyarországot, és a mondat közben a kamera őt mutatta.

Von der Leyen nem volt egyedül a kritikáival. A beszéd utáni vitában Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője, Marine Le Penhez és Jean-Luc Mélenchonhoz hasonlította Orbánt, mint akik meg akarják osztani az Európai Uniót.

A Renew-t vezető Valérie Hayer pedig felszólította von der Leyent, hogy indítsa el az eljárást, amely megfoszthatja Magyarországot a szavazati jogától a Tanácsban.

Az EP végül 401 szavazattal újabb öt évre Ursula von der Leyent választotta meg az Európai Bizottság elnökének.

Link másolása
KÖVESS MINKET: