HÍREK
A Rovatból

Merkel: Folytatja a melegellenes magyar törvény vizsgálatát az Európai Bizottság

Nagyon különböző elképzelések vannak Európa jövőjéről, nemcsak Magyarország esetében, ami azt jelenti, hogy a vitát folytatni kell - mondta a német kancellár.


Az uniós tagországok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcstalálkozó megtartásáról - közölte Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Brüsszelben, a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően.

Merkel elmondta, átfogó, nehéz vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.

A megbeszélés addig jutott, hogy az állam-, illetve kormányfők azt határozták meg, az unió milyen feltételek mellett hajlandó szorosabb együttműködésre és a párbeszédre Oroszországgal - mondta. Hozzátette: fontos, hogy a párbeszéd megmaradjon Moszkvával, a találkozó további munkát igényel.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a tagországok vezetői következtetéseket fogadtak el Oroszországról, amelyben kiemelték: elvárják Moszkvától, hogy "haladást szolgáló politikát" folytasson az Európai Unióval kapcsolatban, és hagyjon fel a tagállamok, illetve az unión kívüli országok elleni agresszív fellépéseivel. Hangsúlyozták: nagyobb ellenállóképességre van szükség "a rosszindulatú, illegális és bomlasztó orosz tevékenységekkel szemben, ugyanakkor megerősítették, hogy folytatják az együttműködést Moszkvával olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a klímaváltozás, az egészségvédelem vagy a biztonságpolitika.

A német kancellár beszámolt arról is, hogy a tagállami vezetők között ellentmondásos, ugyanakkor őszinte megbeszélés alakult ki a sok vitát kiváltó melegellenes magyar törvényről. Szavai szerint a tanácskozás során világossá tették, hogy az unió milyen alapelveket követ.

"Úgy gondolom, hogy még több ilyen megbeszélésre van szükségünk, hogy valamit megtudhassunk az Európai Unió lényegének kölcsönös megértéséről" - fogalmazott.

Nagyon különböző elképzelések vannak Európa jövőjéről, nemcsak Magyarország esetében, ami azt jelenti, hogy a vitát folytatni kell - mondta. Hozzátette:

az Európai Bizottság folytatja a magyar szabályozás vizsgálatát.

A tagállami vezetők az EU és Törökország kapcsolatairól folytatott vitát követően elfogadott következtetéseikben kijelentették: az EU "hajlandó" részt venni az Ankarával fenntartott kapcsolatok "fokozatos, arányos és visszafordítható" fejlesztésében, például egy közös vámunió modernizálásában. Kereskedelmi tárgyalások előkészítésébe kezd, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy előbb az országgal fennálló gazdasági kapcsolatokat kell rendezni - írták. A vezetők továbbá arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatokat a Törökország által befogadott szíriai menekültek finanszírozásának folytatására.

Angela Merkel rövid beszédében ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy az EU 3 milliárd eurós támogatást javasolt a migráció okozta kiadások fedezésére Ankara számára.

A vezetők következtetéseket fogadtak el a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is. Üdvözölték az átoltottság terén elért előrehaladást és a járványügyi helyzet általános javulását, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy folytatni kell a lakosság beoltását, valamint követni kell a fejleményeket, különösen a koronavírus új variánsainak megjelenését és terjedését. Kijelentették, az uniós digitális Covid-igazolvány megkönnyíti majd a határátlépéssel járó, biztonságos utazást. A tagállamok úgy fogják alkalmazni a tanúsítványt, hogy biztosított legyen a szabad mozgáshoz való teljes visszatérés, amint azt a népegészségügyi helyzet lehetővé teszi - írták.

A vezetők megerősítették elkötelezettségüket a nemzetközi szolidaritás mellett, ennek jegyében leszögezték: gyors ütemben kell haladni az oltóanyagok globális gyártásával, valamint az oltóanyagokhoz való egyetemes hozzáférés biztosításával. Felkérték az Európai Unió Tanácsának soron következő szlovén elnökségét, hogy folytassa az unió jövőbeni válságokkal szembeni felkészültségének, reagálási képességének és ellenállóképességének fokozását célzó munkát.

Az Európai Tanács megvitatta a különböző útvonalakon fennálló migrációs helyzetet is. A tagállami vezetők következtetéseikben leszögezték: noha az EU és a tagállamok intézkedései révén az elmúlt évek során sikerült csökkenteni az illegális migrációs áramlatokat, az egyes útvonalakon újra jelentkező migrációs nyomás súlyos aggodalomra ad okot, és sürgős fellépést igényel.

A halálesetek megelőzése és az európai határokra nehezedő nyomás csökkentése érdekében élővé kell tenni a kölcsönösen előnyös partnerségeket és együttműködéseket a migráció kiinduló és tranzitországaival - emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk