prcikk: Mentőt kellett hívni két választóhoz is, egy szavazókörben a tűzjelző is megszólalt | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Mentőt kellett hívni két választóhoz is, egy szavazókörben a tűzjelző is megszólalt

Két választópolgár is rosszul lett, egy harmadik helyszínen pedig a tűzjelző riasztott be vasárnap délelőtt három különböző szavazókörben. A voksolás egyik helyen sem állt le.


Mentőt kellett hívni két választópolgárhoz is vasárnap délelőtt, egy harmadik helyszínen pedig a tűzjelző riasztott be tévesen, a szavazás azonban egyik esetben sem állt le.

A Nemzeti Választási Iroda rendkívüli eseményeket rögzítő oldala szerint három vármegyében is intézkedni kellett a délelőtti órákban. Győr-Moson-Sopron, Heves és Somogy vármegyében is közbeavatkoztak a hatóságok, de a történtek a voksolás menetét sehol sem befolyásolták.

Az első eset Nagybajomban történt, ahol reggel 8 óra 55 perckor a 002. számú szavazókörben megszólalt a tűzjelző.

Az intézmény karbantartója és a Böhönyei Önkormányzati Tűzoltóság is a helyszínre sietett, de az épületet körbejárva sem tüzet, sem arra utaló nyomot nem találtak. Megállapították, hogy egy érzékelő tévesen riasztott. Az eset idején választópolgár nem volt az épületben, így a szavazást nem kellett felfüggeszteni.

Nem sokkal később, 9 óra 6 perckor Nyúlon, a 002. számú szavazókörben egy választópolgár lett rosszul.

A szavazatszámláló bizottság elnöke azonnal mentőt hívott, akik a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították a rosszul lett állampolgárt.

A szavazás itt is zavartalanul folytatódott.

Gyöngyösön 10 óra 17 perckor szintén egészségügyi probléma miatt kellett intézkedni. A 028. számú szavazókörben egy választópolgár a szavazását követően lett rosszul. A bizottság egyik tagja nyugalmi állapotba helyezte, és értesítette az Országos Mentőszolgálatot.

A mentők a vizsgálat után a választót hazaszállították. Az esetről a Heves Vármegyei Rendőrfőkapitányság is értesült, munkatársuk telefonon érdeklődött a történtekről, és tájékoztatást kapott.

Nem ez az első eset, hogy a választás napján a szavazóhelyiségekben történik valamilyen baleset. Korábban Szigetszentmiklóson a szavazatszámláló bizottság egyik tagja szenvedett balesetet, amikor egy szerencsétlen mozdulat után a szekrénybe verte a fejét, de a történtek ellenére folytatni tudta a munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tiborcz István üzlettársa belső körlevélben közölte: aki a Tiszára szavaz, ne dolgozzon nála
Balázs Attila, a Bayer Construct és a Viastein vezetője egy belső körlevélben szólította fel a dolgozóit a Fidesz támogatására. A vállalkozó azzal indokolta a lépést, hogy a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert után „elszakadt nála a cérna”.


„Aki ezzel nem ért egyet, az kérem, ne vegyen részt a mi csapatunkban. Szavazzunk a jövőnkre!” – ezzel a mondattal zárta Tiborcz István üzlettársa, Balázs Attila azt a szombati körlevelét, amelyben a Fideszre való szavazásra szólította fel két cége, a Bayer Construct és a Viastein munkatársait.

Az építési nagyvállalkozó a levélben lényegében távozásra szólította fel azokat, akik a Tisza Pártot támogatnák – írta a Telex. Balázs Attilát telefonon érték el, a hívás során nem cáfolta a leírtakat, csupán annyit közölt, hogy a céges levél tartalmához az újságíróknak semmi közük.

A vállalkozó a levelében azzal indokolta a politikai témájú megszólalást, hogy egy nappal korábban megnézte a Rendszerbontó Nagykoncertről készült videót, ami után úgy érezte, nem maradhat szó nélkül. A hivatkozott esemény, amelyen az egyik fellépő a színpadon a heréjét mutogatta, a rendezvény nem a Tisza Párt kampányzárója volt, azt szombaton tartották Debrecenben.

„Nálam elszakadt a cérna” – fogalmazott a vállalkozó.

Balázs Attila a levélben kifejtette, hogy szerinte „nyugati tőkés körök” finanszírozzák a kormány politikai ellenfeleit, akik „egy-két kisebb ügyet, egy-két hibát aránytalanul felnagyítanak, hogy eltereljék a figyelmet azokról a valódi összefüggésekről, amelyeknek nem szabad a háttérben maradniuk”.

Úgy látja, ezek a körök „találtak maguknak néhány árulót és médiafigurát, akit tudatosan felépítettek”, és akik mögött nincs semmi teljesítmény.

A vállalkozó szerint „ez a kormány mindent megtett a magyarság újraegyesítéséért, a kultúránk felemelkedéséért, az ipar újra naggyá tételéért, és ezért mi csak a jelenlegi kormányt tudjuk támogatni”.

A Bayer-csoport jelentős részben állami megrendeléseken nőtt nagyra. A cégcsoport fejleszti azt a zuglói irodakomplexumot, amelyet az állam 2024-ben 244 milliárd forintért vásárolt meg kormányzati célra - teszi hozzá a lap.

Tavaly májusban pedig a nagyváradi ellentüntetők között több, magát a Viastein dolgozójának mondó személy is feltűnt, amikor megzavarták Magyar Péter eseményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szárnyal Magyar Péter a Polymarketen: 9:25-kor már 80 százalékon állt, Orbán Viktor 20-on
A rekordmagas reggeli részvételi adatok után a Polymarket nevű fogadási oldalon durván megnőtt a Tisza Párt győzelmi esélye. Egy másik, konkrétan a pártok győzelmére vonatkozó fogadáson a Tisza Párt 84 százalékon, a Fidesz–KDNP pedig 17 százalékon állt délelőtt.


A rekordrészvételt jelző reggeli adatok után valósággal kilőtt Magyar Péter és a Tisza Párt népszerűsége a Polymarket nevű, kriptovaluta-alapú előrejelzési platformon. A Népszava cikke szerint

a fogadók délelőtt 9 óra 25 perckor már 80 százalék esélyt adtak annak, hogy Magyar Pétert fogják hívni a következő miniszterelnöknek, míg Orbán Viktor győzelmét mindössze 20 százalékra árazták.

Egy másik, konkrétan a pártok győzelmére vonatkozó fogadáson a Tisza Párt 84 százalékon, a Fidesz–KDNP pedig 17 százalékon állt. A két legnépszerűbb piacra a felhasználók összesen több mint 126 millió dollárnyi tétet tettek fel.

Reggel 7-ig a választásra jogosultak 3,46 százaléka adta le a szavazatát, ami csaknem kétszerese a négy évvel ezelőtti 1,8 százalékos adatnak. Reggel 9-ig már 16,89 százalék voksolt, délelőtt 11-ig pedig már 37,98 százalék, vagyis több mint 2,8 millióan adták le szavazatukat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a Polymarketen megjelenő árak a fogadók várakozásait tükrözik. A platformot a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ideiglenesen blokkolta Magyarországon, és feltételezések szerint a felhasználói bázisa is nagyrészt külföldi, így a platformon látható arányok nem feltétlenül tükrözik a magyar választók valós preferenciáit.

A szavazata leadása után Magyar Péter a választási csalások veszélyére hívta fel a figyelmet, és felszólította a rendőrkapitányokat a törvények betartatására. A Tisza Párt vezetője szerint a szavazatvásárlás súlyos bűncselekmény, amiért a rendszerváltás után börtön járhat. Emellett arról is beszélt, hogy információi szerint több helyen Tiszásnak álcázva próbálnak csalni, hogy később megsemmisíthessék az eredményt.

Orbán Viktor a magas részvételi adatokra reagálva azt mondta, minél többen mennek el szavazni, annál jobb. A miniszterelnök kijelentette, azért jött, hogy győzzön, és újságírói kérdésre hozzátette, csak egy „nagy vereség” esetén mondana le a Fidesz vezetéséről.

„Olyan győzelmet aratunk, amellyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is.”

A fenti mondat a miniszterelnöktől a Fidesz–KDNP budapesti kampányzáróján hangzott el, ahol a béke megőrzését nevezte a választás legfőbb tétjének. Ezzel párhuzamosan Magyar Péter a Fidesz egyik fellegvárában, Debrecenben tartott kampányzárót óriási tömeg előtt, ahol új alkotmányt és a jelenlegi kormány elszámoltatását ígérte. A rendezvényen a Tisza szavazói annyira bizakodóak voltak, hogy többen már a kétharmados győzelemre készülve hűtötték be a pezsgőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Magyar Péterék polgárháborút akarnak kirobbantani ma este, vagy holnap
Az építési és közlekedési miniszter a szavazása után közzétett Facebook-videóban fogalmazott meg súlyos állításokat. A TISZA Pártot azzal vádolta, hogy háborúba vinné az országot és erőszakos cselekményekre készülnek.


Lázár János közlekedési miniszter a választás napján a Facebookon tett közzé egy videót, miután leadta szavazatát. A felvételen, miközben őt látjuk a szavazókörben, a kampányból már ismert üzeneteket fogalmaz meg a választás tétjéről.

A miniszter a napot a demokrácia ünnepének nevezte, és a részvételre buzdított. „Ma Magyarország ünnepel. A választás a demokrácia és a szabadság ünnepe. Annál nagyobb ünnep, minél többen mennek el” – mondta.

Szerinte a voksolás tétje nem más, mint „Magyarország biztonsága és a magyarok pénze”.

A videó második felében a miniszter már politikai ellenfeleit támadta. Azzal vádolta Magyar Pétert és a TISZA Pártot, hogy háborúba sodornák az országot Oroszországgal szemben.

Lázár János szerint „ráadásul egymással szembeállítanak bennünket, polgárháborút akarnak kirobbantani ma este vagy holnap Magyarországon.”

A kormánypárti médiában már a választás előtt megjelentek cikkek egy esetleges ellenzéki vereség utáni „magyar Majdanról”.

Lázár a videó végén a Fidesz-kormány eredményeinek megvédésére szólított fel. Azt mondta, nem hagyhatják, hogy mindazt, amit a magyarok az elmúlt 16 évben elértek, Magyar Péter és a tiszások elvegyék tőlük.

„Védjük meg Magyarországot, védjük meg Magyarország biztonságát, védjük meg a közös eredményeket. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Ezzel szemben Magyar Péter a szavazás reggelén éppen békés rendszerváltásra buzdított, szavazata leadása után pedig a lehetséges választási csalásokra hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Túl a félidőn: már 54,14 százalékos a részvétel a választáson
Elképesztő ütemben nő a részvételi arány, már több mint négymillióan voksoltak vasárnap. A 13 órakor közölt adatok szerint Pest megyében voltak a legaktívabbak a választók, míg a legkevesebben Szabolcsban adták le a voksukat.


Délután 13 órakor közölte a Nemzeti Választási Iroda az újabb részvételi adatokat a vasárnapi választástól.

A választásra jogosultak immár 54,14 százaléka, azaz több mint 4 millió ember adta már le a szavazatát.

A részvételi arány 13 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 58,01 százalék, ami 609 511 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt, 47,62 százalék, ebben a vármegyében 198 192-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 56,77 százaléka, 721 838 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

A részvételi adatok megoszlása vármegyénként:

Baranya: 51,93 százalék 146 884 szavazó

Bács-Kiskun: 53,09 százalék 207 984 szavazó

Békés: 54,66 százalék 140 295 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén: vármegye 48,81 százalék 234 108 szavazó

Csongrád-Csanád: 55,23 százalék 171 749 szavazó

Fejér: 55,98 százalék 186 754 szavazó

Győr-Moson-Sopron: 55,21 százalék, 198 901 szavazó

Hajdú-Bihar: 52,26 százalék, 212 909 szavazó

Heves: 54,02 százalék 122 416 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok: 53,09 százalék, 148 867 szavazó

Komárom-Esztergom: 54,48 százalék, 129 132 szavazó

Nógrád: 50,49 százalék, 73 239 szavazó

Pest: 58,01 százalék, 609 511 szavazó

Somogy: 52 százalék, 121 932 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg: 47,62 százalék, 198 192 szavazó

Tolna: 52,54 százalék, 87 292 szavazó

Vas: 52,83 százalék, 103 964 szavazó

Veszprém: 54,96 százalék, 148 397 szavazó

Zala: 52,84 százalék, 110 908 szavazó

A részvételi adatok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben:

Budapest, 01. számú OEVK (V. kerületi székhelyű) 52,96 százalék, 40 084 szavazó

Budapest, 02. számú OEVK (VIII. kerületi székhelyű) 49,25 százalék, 40 489 szavazó

Budapest, 03. számú OEVK (XII. kerületi székhelyű) 56,82 százalék, 49 157 szavazó

Budapest, 04. számú OEVK (II. kerületi székhelyű) 57,87 százalék, 45 788 szavazó

Budapest, 05. számú OEVK (VI. kerületi székhelyű) 54,92 százalék, 40 948 szavazó

Budapest, 06. számú OEVK (XIV. kerületi székhelyű) 54,77 százalék, 44 372 szavazó

Budapest, 07. számú OEVK (X. kerületi székhelyű) 56,13 százalék, 42 668 szavazó

Budapest, 08. számú OEVK (XIX. kerületi székhelyű) 56,62 százalék, 45 981 szavazó

Budapest, 09. számú OEVK (XXI. kerületi székhelyű) 56,98 százalék, 43 868 szavazó

Budapest, 10. számú OEVK (XXII. kerületi székhelyű) 59,3 százalék, 44 688 szavazó

Budapest, 11. számú OEVK (III. kerületi székhelyű) 58,85 százalék, 47 787 szavazó

Budapest, 12. számú OEVK (XIII. kerületi székhelyű) 58,14 százalék, 51 523 szavazó

Budapest, 13. számú OEVK (XV. kerületi székhelyű) 57,95 százalék, 44 388 szavazó

Budapest, 14. számú OEVK (XVI. kerületi székhelyű) 59,07 százalék, 45 224 szavazó

Budapest, 15. számú OEVK (XVII. kerületi székhelyű) 61,12 százalék, 48 075 szavazó

Budapest, 16. számú OEVK (XXIII. kerületi székhelyű) 57,69 százalék, 46 798 szavazó

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka, a 2010-es választáson 35,88 százalék, a 2014-es választáson 34,33 százalék, nyolc évvel ezelőtt 42,32, négy évvel ezelőtt pedig 40,01 százalék voksolt 13 óráig.

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk