UTAZZ
A Rovatból

Melyik Duna-parti kisváros híres a halászlevéről és a gesztenyefáiról is?

Itt található Közép-Európa egyik legnagyobb löszdombja, és a helyi legenda szerint Sisi is megszállt a hangulatos faluban - ami azóta már város.


Paks, Tolna megye második legnépesebb települése. A területén már az őskorban is éltek, hiszen remek adottságokkal rendelkezik a vidék. A történelem során mindig fontos hely volt, köszönhetően a Duna mellett haladó útnak, amely hadi útként is ismert volt.

A 20. században a sváb népszokásokról és a remek halászlevéről volt híres a kisváros. Ismertségét az atomerőműnek köszönheti, ám a település és környéke önmagában is megér egy kirándulást.

paks_nemeth_zsolt (1)paks_nemeth_zsolt (5)

A várost több érdekes természeti látnivaló határolja: az Imsósi-erdő, Sánchegy, a Duna, a Csámpa-puszta, és az Ürgemező. A Sánchegy a maga 103 méteres magasságával a város legmagasabb pontja.

A löszös domb tájvédelem alatt áll, mivel ez Közép-Európa egyik legnagyobb löszös képződménye.

Az Ürgemező szintén védett, az itteni növények és állatok, többek között madarak, kígyók és rágcsálók élvezik a védelmet.

A területet kezdetektől állattenyésztésre, mezőgazdasági termelésre használták. A helyből adódóan kereskedelmet is folytattak. Mindezek egészen napjainkig megmaradtak, a halászat és a szőlőtermesztés pedig őrzi a régi tradíciókat. Érdemes elsétálni a Sárgödör-téri pincesorhoz, vagy ellátogatni a szüreti felvonulásra.

paks_nemeth_zsolt (24)paks_nemeth_zsolt (25)

A település másik nevezetes terménye a dinnye, a Tengelic mellett található dinnyeföldekről görög- és sárgadinnyét is visznek a piacokra.

A Duna miatt sok családnak volt csónakja, amellyel halászni is kijártak.

A halászlé készítése pedig komoly hagyományokkal bír Pakson.

Az erre járók biztos, hogy megálltak a messze földön híres paksi vagy dunakömlődi halászcsárdánál. A tradíciót őrzik az augusztusi halászléfőző versenyek is, bár a halat már inkább a közeli halastavakból hozzák.

paks_nemeth_zsolt (22)
A paksi halászlé

Az öreg halászok meséiből kiderül, hogy a halászlé egész évben egy gyorsan elkészíthető étel volt. Errefelé pontyból főzték passzírozás nélkül, sok hagymával, házi pirospaprikával. A hagyományos paksi és dunakömlődi halászlé tésztával készül, amelynek gyökerei az itt élő éhes molnárlegényekig vezethetők vissza, akik a fizetségük mellé egy tál ételt is kaptak. A legegyszerűbb pedig a hallé volt, amit tésztával tettek táplálóbbá. A paksi és a dunakömlődi halászlé azonos alapokból készül, de a kömlődibe paradicsompüré is kerül.

A jófajta paksi halászlé titkai a friss hal, amit besózva pár órára hűtőbe tesznek. A hagymát nagyobb kockákra vágják. A fej- és a farokrész megy a bogrács aljába, arra kerül a halhús. Erre teszik a hagymát, fehér paprikát és pár szelet paradicsomot. Cseresznyepaprikát is raknak bele egészben. Fontos, hogy a bogrács alatt fa égjen, mert a füst is szükséges az ízhez. Forrás után kerül bele a pirospaprika és ízlés szerint só. Kavarni nem szabad, csak kóstolni. Tálalásnál a tészta külön kerül a halászlé mellé.

A régi halászfalu életében fordulatot az 1967-es év hozott, ekkor született meg a kormányhatározat az első hazai atomerőmű építéséről. 1979-ben vált várossá a település.

Korábban nagy volt a német lakosok aránya Pakson. Ám az erőmű miatt sokan települtek be, ezért az összetétel alaposan megváltozott, de még mindig őrzik a sváb hagyományokat.

Látnivalók

Pakson több látványosság és építészeti emlék is található, melyeket érdemes megnézni. A Duna partja önmagában szép hely, de a sétány a száz éves gesztenyefasorral mindenképpen látogatásra érdemes. Az óváros, vagy a régi pincesor mellett például a képtár, a római kori erőd, Lussonium, és a Bazársor megnézése is jó program lehet.

Paks országosan is ismert műemléke az Erzsébet Nagy Szálloda. Érdekessége, hogy szobái végig összenyithatók, így akár egy folyosót is lehet csinálni belőlük. Az itt épült kaszinónak hamar híre ment, azt tartották róla, hogy a pesti és a pozsonyi kaszinók utána ez volt az ország harmadik legjobb kaszinója. A helyi legenda szerint Erzsébet királyné is vendégeskedett a szállodában. Ma minőségi szállodaként működik.

paks_1955

1955-ben és napjainkban

paks_erzsebetszallo

A 18. század végén épült műemlék Szeniczey-kúria az Óvárosban található. A 19. század végén eklektikus stílusban alakították át. A helyi nemes Szeniczey család tulajdona volt. Az épületnek érdekessége, hogy itt vendégeskedett többször is Deák Ferenc az unokahúgánál, Szeniczey Katalinnál, és gyakran átruccant a kaszinóba is.

paks_Szeniczeykuria

A Makovecz Imre által tervezett Szentlélek templom a Hősök terén áll. A római katolikus templom 1991 karácsonyára készült el. Bejelentkezéssel látogatható. Az épület hátsó része olyan, mintha egy fej lenne két szemmel. A három templomtorony külön áll, a bejáratánál a világosság és a sötétség angyala látható.

paks_nemeth_zsolt (4)paks_nemeth_zsolt (8)paks_nemeth_zsolt (11)

A Cseh-Vigyázó kúria 1993 óta Városi Múzeumként működik. Paks és környékének természettudományi kincseit, történeti és régészeti leleteit, néprajzi, antropológiai emlékeit mutatja be.

paks_varosimuzeum

Sárgödör téri présházsor a 19. században épült, ekkor indult el a szőlőtermesztés a vidéken. A Sárgödör tér nevét a pincék építésekor kitermelt löszös anyagról, a „sárga földről” kapta.

paks_nemeth_zsolt (2)paks_nemeth_zsolt (13)
Tudtad?

Paks nevét viseli 1976 óta egy 6,9 km átmérőjű becsapódási kráter a Marson (Paks-kráter).

A szálloda, múzeum, kúria fotók forrása: Facebook, Fortepan


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.

HÍREK
Hiába fogott össze érte az egész sportvilág, 42 évesen elhunyt a Veszprém volt kézilabdázója, Gyáfrás Dávid
Gyáfrás Dávid, a luxemburgi Handball Bieles edzője, közel kétéves küzdelem után hunyt el. A sporttársak 32 milliós gyűjtést szerveztek a németországi kezelésére, de már nem tudták megmenteni.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.

KÉK HÍREK
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.

KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
Meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója
A halálhírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte. Kontra György 2015 óta volt az MTVA munkatársa, ahol országos ismertségre tett szert.

SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk