HÍREK
A Rovatból

Megvan, ki vette meg Göncz Árpád egykori villáját

Az új tulajdonos a szomszédos ingatlant is megszerezte hozzá, így összesen 1,1 milliárd forintot fizetett.


Mi is írtunk róla, hogy új tulajdonosa lett annak a villának, melyben Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök és felesége lakott. A II. kerületi Vérhalom téren álló kétszintes villát 496 millió forintos kikiáltási áron hirdették meg szeptember végén, végül 833 millió forintért kelt el az árverésen, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hirdetett meg.

A telekkel együtt ház több mint 1800 négyzetméter, alagsorral és padlástérrel is rendelkezik, és ötmillió forint értékű ingóság is jár vele.

Most az is kiderült, kinek a tulajdonába került a villa.

Egy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Vérhalom téri villát és egy szomszédos ingatlant, összesen több mint 1,1 milliárd forintért

– írja a Napi.hu. A villa mellé megvették ugyanis a Pentelei Molnár utca 6. szám alatti „iroda, raktár, garázs” ingatlant is, melynek ára áfa nélkül 352,7 millió forint volt.

A lap utánanézett az új tulajdonosoknak. A Flovestor Passage Kft. többségi tulajdonosa a Nagy-Britanniában bejegyzett Flovestor Limited. Ebben jelentős befolyása van Florian Wilhelm Albrechtnek (egy monacói címmel rendelkező német személy), ő a Flovestor Passage Kft. cégjegyzésre jogosult tagja is. A cég egyik ügyvezetője a budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Benedikt Florian is, és kisebbségi tulajdonosa a budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Lukász Flórian. A cégadatok szerint Albrechték több magyarországi vállalkozásban voltak, illetve jelenleg is érdekeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.

A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:

„Szerencsém volt, mert ablak mellett ültem, és nagyjából Esztergom környékén jutott eszembe, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy képet a Hősök teréről.”

Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”

Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:

„Hát, én létezem, és a fénykép is eredeti. Nem értem, miért kell valakinek ebbe belekötnie – én csak a valóságot mutattam meg egy képen.”

Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”

Poborai hozzátette azt is:

„Sajnos sokan nem szeretik a valóságot. A világképük eltorzult. Én realista vagyok – amikor fotózom, számomra az a legfontosabb, hogy a valóságot mutassam meg.”

„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont
A TISZA elnöke szerint a Belügyminisztérium épületét „át akarják játszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.” Közölte: „a TISZA-kormány bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.

Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.

Magyar Péter szinte azonnal reagált az ügylet hírére, és kilátásba helyezte, hogy az új TISZA-kormány visszaszerzi az ingatlant, ha bármilyen szabálytalanság történt.

"Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont. Rákosrendező után most Budapest legértékesebb épületét, a Belügyminisztériumot akarják átjátszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.

Az alig egymillió forintos négyzetméteráron most elkótyavetyélt csodálatos épület, a magyar állami ingatlanok koronaékszere, 3 műemlék épülettömbből áll és 41 ezer négyzetméteres.

Orbánék a nyilvánosság szándékos kizárásával, mindössze kétnapos online liciten adták el az egyetlen jelentkezőnek a magyar nemzeti épített örökség pótolhatatlan darabját.

Az adásvételi szerződést, hasonlóan a Mini-Dubajhoz, a Nagy Márton gazdasági miniszter testvéréhez köthető (állami megbízásokkal kitömött) ügyvédi iroda készítette.

Már most jelzem a befektetőnek és az eladásban résztvevőknek, hogy

a TISZA-kormány alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felülvizsgálja az eladást és bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet, és az ügyletben résztvevőket felelősségre vonja az igazságszolgáltatás!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Összekarolva fotózkodott a terrorizmusért elítélt Budaházy Györggyel Kocsis Máté a Békemeneten
A fotót Budaházy Edda posztolta a közösségi média oldalán. Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.

„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”

írta Budaházy Edda.

Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.

A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”

Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.

Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.

A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: