Megvan, ki lesz a Magyar Nemzeti Bank alelnöke – Varga Mihály is őt szerette volna
Kurali Zoltánt nevezik ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének – derül ki a legfrissebb, április 18-án megjelent Magyar Közlönyből. A kinevezés Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára történt, és április 22-én lép hatályba.
Korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban és a Magyar Nemzeti Bankban is dolgozott, valamint a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is szerzett tapasztalatot.
A jegybank elnöki posztját március 4. óta Varga Mihály tölti be. Ő már hivatalba lépésekor jelezte, hogy Kuralit szeretné egyik alelnökének.
Az MNB-nél jelenleg egyszerre zajlik a vezetőség átalakulása és a korábbi ügyek kezelése. A jegybanknak olyan kérdésekkel is foglalkoznia kell, mint az alapítványi vagyonvesztés, a kecskeméti egyetem kötvényvásárlása és a székházfelújítás. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok gazdálkodásában súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat találtak. A jelentés megállapította, hogy több száz milliárd forintnyi alapítványi vagyon kezelése során komoly veszteséget okozó döntések születtek. Az ÁSZ jelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok gazdálkodásában súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat találtak. A jelentés megállapította, hogy több száz milliárd forintnyi alapítványi vagyon kezelése során komoly veszteséget okozó döntések születtek.