KÉK HÍREK
A Rovatból

Hivatalos: megvan Kálmán Olga utódja, az Egyenesen címe is megváltozik

Mindeközben a Momentum bejelentette: ma estére tüntetést szerveznek a sajtószabadságért.


Simicska Lajos július eleji bejelentése után, miszerint visszavonul és üzleti érdekeltségeitől is megválik, egy kivétellel a teljes Simicska-birodalomat Nyerges Zsolt vállalkozó vette át. A médiabirodalom egyes részeinek sorsa nagy kérdőjel, a mai napon a birodalom egyik kulcselemének, a Hír TV-nek a jövőjéről döntöttek. A délelőtti állományi gyűlésen bemutatkozott az új vezetőség, Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorát azonnal levették a műsorról. Az Index azt írja, a gyors hatalomátvételt gyors intézkedések is követték, ugyanis információik szerint több szerkesztőt és műsorvezetőt elbocsátottak szerdán.

A legnagyobb kérdés eddig az volt, vajon ki áll majd munkába a csatorna emblematikus arca, Kálmán Olga helyett.

Már meg is van az utódja: Földi-Kovács Andrea, egykori Hír TV-s műsorvezető tér vissza a csatornára.

Földi-Kovács Andrea 10 éven át dolgozott a HírTV-nél, a G-nap után lelkiismereti okokra hivatkozva felmondott és a közmédiába, majd az Echo TV-be igazolt. Az esti műsor új címet is kapott: Magyarország élőben.

Az Index cikke szerint Tarr Péter vezérigazgató-helyettes, Nagy Zoltán hírigazgató, Bodacz Balázs műsorvezető, Teszári Nóra műsorvezető, Lampé Ágnes műsorvezető, Zimon András szerkesztő, Varga G. Gábor szerkesztő, György Zsombor szerkesztő is távozik a csatornától. A Hvg.hu pedig arról számolt be, hogy önként távozott Reichenberger Dániel hírszerkesztő és Lukáts Péter kreatív kommunikációs igazgató.

A Hír TV honlapján azt írják,

"a csatorna vezetésébe visszatér a G-nap, vagyis a 2015 előtti menedzsment".

A tulajdonos, Nyerges Zsolt Liszkay Gábort kérte fel médiatanácsadójának és Répásy Bálint lett az új vezérigazgató. Az általános vezérigazgató-helyettes Korda Judit lett, a tartalomért Szikszai Péter felel vezérigazgató-helyettesként, a hírigazgató pedig Mentes Katalin lesz - olvasható a honlapon.

A Momentum tüntetést szervez az MTV székház elé

A Facebookon eseményt tettek közzé, melyben meghirdették ma este fél kilencre a tüntetést.

Az eseménynél azt írják, "a Népszabadság bezárása, az Origo elfoglalása, a TV2 és a Figyelő felvásárlása és lezüllesztése után a mai egy újabb fekete nap a rendszerváltás utáni magyar sajtószabadság történetében".

"Újabb százezreket céloz meg a Fidesz a butítás és hergelés egyszerű céljával. A kormány hazug propagandagépezete a rendszer egyik alappillérévé vált: a NER csak úgy győzhető le, ha legyőzzük és hiteltelenítjük a propagandáját"- írják.

A demonstrációt a Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX szervezi a Szabadság térre, a régi MTV székház elé, fél 9-re.

"Arra kérjük a szimpatizánsaikat, hogy nem működő tévéiket hozzák el a Szabadság térre, ezzel is kifejezve az elégedetlenségüket" - írták a közösségi oldalon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk