HÍREK
A Rovatból

Megtámadtak egy amerikai katonai bázist Kenyában a dzsihádisták

A haditengerészeti bázist kenyai és amerikai katonák is használták.


Az as-Sabáb dzsihadista szervezet megtámadott egy kenyai és amerikai erők által is használt haditengerészeti bázist Kenyában - írja a BBC. A bázison valamivel kevesebb mint 100 amerikai katona szolgál.

Az as-Sabáb szerint megtámadták a kifutópályát Camp Simbában, majd sikeresen megrohamozták a bázist és annak egy része felett egy időre át is vették az irányítást. De azt állítják, hogy még nem értek véget a harcok. A kenyai hadsereg szerint a támadást ugyanakkor sikeresen visszaverték, négy fegyverest megöltek, a kifutópályán keletkezett tüzet pedig eloltották.

Az AP információi szerint az as-Sabáb, az amerikai és a kenyai erők is veszteséget szenvedtek, ugyanis a támadásban két repülő, két amerikai helikopter és több földi jármű is megsemmisült. Ezek az állítások azonban Christopher Karns, az amerikai afrikai parancsnokság szóvivője szerint nagyon túlzóak.

Az as-Sabáb elleni akciók Donald Trump elnöksége alatt megsokszorozódtak, 2019-ben például több légicsapást hajtottak végre Szomáliában, mint azelőtt bármikor. Az as-Sabáb, amely az al-Kaidához köthető, elsősorban Szomáliában volt aktív, de rendszeresen hajtanak végre támadásokat több kelet-afrikai országban is.

December 28-án egy feltehetően az as-Sabáb által elkövetett robbantásban, 80 ember halt meg Szomália fővárosában, Mogadisuban. Az amerikai erők légicsapásokban több dzsihadistával végeztek válaszul.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kenyai katonai bázis megtámadása összefüggésben lehet-e azzal, hogy Washington légicsapásokat hajtott végre csütörtökön az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen. A légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, meghalt Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.


Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.

Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.

Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.

Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.

A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.

Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.

Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.

A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.

A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.

Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ingyen se akart senki a Békemenetre menni a hevesi faluból, pedig a falubusz vitte volna őket
Pedig itt a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. Most viszont besült a mozgósítás.


Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.

A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.

A Magyar Hang elérte a polgármestert, aki ingerülten fogadta a megkeresést, és jelezte, hogy sok támadás érte őket amiatt, hogy a felhívás az internetre is kikerült.

Hevesaranyos körülbelül 560 lakosú falu, ahol a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. A Békemenetet Budapestre hirdették október 23-ára, kormánypárti rendezvényként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről
Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség. Karácsony szerint csak új szerződéssel lesz Sziget.


Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.

Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.

Magyar Péter azt írta kommentben, hogy a Tisza Párt csak olyan javaslatot támogat, amely 100%-ban garantálja a jövőbeni fesztivált, és keményen kritizálta a városvezetés anyagát.

„A Tulajdonosi Bizottság mai ülésére beterjesztett javaslat nem volt ilyen: a városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára – a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül”

– írta a Tisza Párt elnöke.

Magyar szerint a Fővárosi Önkormányzatnak aranyrészvényt kellene kapnia a Szigetben, hogy Budapestnek mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába.

Karácsony szerint viszont ő a „világos logikai okfejtést” képviseli, ami szerint „ha lesz Sziget Fesztivál, lesz fővárosi bevétel, és akkor arra lesz garancia. Ha meg nem lesz Sziget, akkor nem lesz bevétel, vagyis garancia se tud lenni, akármennyi Facebook-posztot is írnak erről."

A főpolgármester úgy véli, bevételről, garanciáról, kedvezményekről csak új szerződésben lehet egyezség:

"Garanciát követel? A mai döntésük után sikerült is garantálni: se Sziget, se fővárosi bevétel, se nemzetgazdasági haszon, se budapesti kedvezmények. Ez a döntés ennek a felelősségével jár.”

Magyar válaszában felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és nem válaszolt arra, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség.

A mai napon egyébként sikerült elérni Gerendai Károlyt, aki azt mondta, október végén talán még lehet egy szavazást tartani, de ő tovább már nem tud várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig
Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Budapesten már október 22-én délután megkezdődtek az ünnepi programopk.

Délután négy órakor indult el az a fáklyás emlékmenet, amelyen több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók vettek részt.

A menet útvonala ez volt: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér. 17 órakor kezdődött a Bem téri ünnepség, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mellette a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesítette a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: