News here
hirdetés

HÍREK

Megtalálhatták Putyin titkos, észak-oroszországi luxusvilláját, amiben csak a bidé 5 millióba, egy zuhanyrózsa pedig 1,7 millióba kerül

Az orosz cárokat megszégyenítő luxus rajzolódik ki a most napvilágra került dokumentumokból.

Link másolása

hirdetés

Vlagyimir Putyinhoz köthető egy fényűző épület az észak-oroszországi Ladoga-tónál - erre jutott több ezer kiszivárogtatott email feldolgozása nyomán az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű oknyomozó nemzetközi szervezet és a Meduza orosz nyelvű hírportál. A dokumentumok elképesztő luxusról árulkodnak, a Guardian cikkében úgy fogalmaz, hogy

„ez olyan szintje a pazarlásnak, ami még az orosz cárokat is megszégyenítené”.

Az épületben például csak a bidék darabonként 10 800 dollárba, vagyis közel ötmillió forintba, a zuhanyrózsák pedig darabonként 4 600 dollárba, vagyis körülbelül 1,7 millió forintba kerültek. Nem spóroltak a márványburkolat árán sem: ez összesen 110 000 dollárba, átszámítva több mint 40 millió forintba került.

Az épületben egy fedett medence is van, amelybe egy dekoratív vízesés folyik bele az emeletről.

A Dozsgy orosz televízió már hat évvel ezelőtt beszámolt az építészek által csak halászkunyhónak nevezett épületről, amelyet

a helyiek úgy emlegettek, mint Putyin dácsája.

A most napvilágra került dokumentumok szerint ehhez tavaly egy új épületet is felhúztak a területre. A luxus persze ebből sem hiányzik, a belső terek például gyógyhatásúnak tartott drágakövekkel és kristályokkal vannak kirakva.

hirdetés

A kiszivárgott dokumentumok szerint a projektet a FullHouseDesign nevő orosz, csúcskategóriásnak számító lakberendező iroda vezette. A cég vezetője az OCCRP megkeresésére azt mondta, hogy nem emlékszik semmiféle érintettségre, így a beruházás költségéről sem kívánt nyilatkozni.

Az ingatlanhoz tartozik két úszómedence is, de egy ösvény is levezet a közeli Ladoga-tó vízeséséhez, amelyet évekkel ezelőtt lezártak a látogatók elől. Emellett van itt zöldség- és húsfeldogozó üzem, egy szarvasmarhafarm és egy saját sörfőzde is.

A Kreml szóvivője azt mondta, hogy Putyin semmilyen kapcsolatban nem áll a megnevezett objektumokkal. A komplexum biztonsági őrei sem voltak hajlandóak elárulni, hogy kinek dolgoznak, az azonban elég beszédes, hogy

ha kiemelt vendégek érkeznek, akkor nem is ők, hanem az Orosz Védelmi Szolgálat emberei őrzik az ingatlant.

Papíron azonban valóban sem nem utal arra, hogy a fényűző dácsát valóban Putyin használja. A „halászkunyhó” egy Prime nevű céghez van bejegyezve, amely egy non-profit szervezet tulajdonában van. Ezt Jurij Kovalcsuk és fia, Boris alapította. Az idősebb Kovalcsukot az orosz elnök egyik szoros szövetségeseként tartják számon, ő a fő részvényese a Rosszija Banknak, amit csak Putyin bankjaként szoktak emlegetni. Az idősebb Kovalcsuk és a bank is nyugati szankciós listán szerepel.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Szakértő szerint újabb ország ellen indíthat támadást Putyin
Ha az orosz csapatok sikerrel járnak az ukrajnai invázióban, Moldova lehet a következő célpont.

Link másolása

hirdetés

Moldova területén található ugyanis a Dnyeszter Menti Köztársaság, egy olyan szakadár tartomány, amelyet Moszkva elismer, de az ENSZ egyetlen más tagja sem - idézi fel cikkében a Newsweek.

Többen feltételezik, hogy egy ukrajnai győzelem esetén az orosz erők megpróbálnák Moldova felett átvenni az irányítást.

Jurij Felsztinszkij történész és Oroszország geopolitika szakértője az Express UK-nak azt mondta, hogy Moldova inváziója már sokkal hamarabb megkezdődhet.

Moldova abban a pillanatban kerülne veszélybe, amint Oroszország megindul Dnyeszteren túlra. Ha az ukránok nem tudják őket feltartóztatni, akkor elérik Dnyeszteren túli területeket, és háborút indítanak Moldovában. Moldova pedig természetesen nem tagja a NATO-nak.

Moldovában – magyarázta – már letették az alapokat. A Szovjetunió bukása óta mintegy 2000 orosz békefenntartó tiszt állomásozott Transznisztriában, és az elmúlt évtizedben megkezdték az orosz útlevelek kiadását az orosz ajkú lakosság számára.

"Moldovában, Dnyeszteren túlmenően megközelítőleg 220 000 orosz ajkú ember él, akiknek az orosz kormány orosz útleveleket kezdett kiadni" - tette hozzá Felštinszkij. – Először 2014-ben kezdték el ezt csinálni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Este nyolckor lezárták a pénteki fővárosi szabadtéri rendezvényeket
A döntést a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője közölte péntek este.
MTI - szmo.hu
2022. augusztus 19.


Link másolása

hirdetés
A kedvezőtlen időjárás miatt az augusztus 20-i szabadtéri rendezvényeket 20 órakor lezárják a fővárosban

- közölte a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője péntek este.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közleményében azt írta, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelzése szerint a főváros térségét 20 óra magasságában éri el csapadék és a "veszélyes szélsebességgel" érkező zivatarlánc. Ennek fényében hozták meg a döntést.

"Legfontosabb a résztvevők biztonsága, ezért kérünk mindenkit, hogy figyelje a szervezők tájékoztatását és működjön együtt velük" - emelte ki közleményében a törzs vezetője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet arra, hogy zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat.

Azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.

hirdetés

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs szombaton is folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és ha szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépésekről. A szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádét már lemondták.

A szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat déli ülését követően dönt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Videók: Így tört rá az országra a vihar, van ahol felhőszakadás kíséri a zivatarokat
A közúti közlekedést is nehezíti az országot péntek este elérő, zivatarokkal kísért hidegfront, a hirtelen lezúduló eső miatt lassabb haladásra kell készülni számos úton, sőt kidőlt fa miatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok.

Link másolása

hirdetés

Méretes zivatarlánc állt össze Közép-Európa felett a hullámzó hidegfront mentén. A zivatarrendszer Lengyelországtól egészen Koszovóig kb. 970 kilométer hosszan nyúlik el, miközben szabályosan kettévágja a Kárpát-medencét.

A Dunántúl keleti felén magasabb fokozatra kapcsoltak a zivatarok. Több helyen alakult ki felhőszakadás.

Pénteken megérkezett lehűlés az ország nyugati felére, emellett pedig több helyen alakultak ki záporok, zivatarok is. Kora délután egy zivatarlánc állt össze a Dunántúl felett, ami kelet felé mozogva, a Duna vonalához közeledve fokozatosan megerősödött. A zivatarrendszer heves villámlással, felhőszakadással vonult át a Dunántúl keleti felén - írja az Időkép.

Azóta már a fővárost is elérte a zivatarrendszer az éjszaka folyamán pedig újabb zivatarok érkezhetnek dél felől. A hétvége is kifejezetten csapadékos, zivataros időt tartogat, ami az augusztus 20-i programokra is hatással lesz.

VIDEÓK: A viharról

hirdetés

Még több felvételt ITT láthatsz.

A közúti közlekedést is nehezíti az országot péntek este elérő, zivatarokkal kísért hidegfront - írja az MTI.

Az Útinform a honlapján azt írta: fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar.

A zivatar miatt az M7-es autópályán a Martonvásár és Budapest közötti szakaszon mindkét oldalon szinte csak araszol a forgalom. A Tatabánya-Székesfehérvár-Dunaújváros-tengelyen, valamint a Duna vonalától nyugatra eső területeken a hirtelen lezúduló eső miatt lassabb haladásra kell készülni a gyorsforgalmi utakon, valamint a fő-és a mellékutakon egyaránt.

Korábban a Mávinform azt közölte: fa dőlt a viharban a vasúti pályára és a felsővezeték is megrongálódott Székesfehérvár és Ódinnyés között péntek este. Emiatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet a zivatarok és a felhőszakadás veszélyére. Az időjárás az augusztus 20-i ünnepi programokat is befolyásolja, ezért azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Drágulhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja, akár 50 ezer forint fölött is lehet
A több balesettel és a drágább szerelési költségekkel, valamint a különadóval indokolja a szakember.

Link másolása

hirdetés

Akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja - mondta egy alkuszcég az RTL Híradónak. Ez fordulatnak számít, mert hónapokig csökkentek a tarifák, mivel visszaesett a forgalom a koronavírus hatására.

Idén az első fél évben viszont már tizedével több baleset történt, ráadásul egyszerre szállt el az alkatrészek és a javíttatás ára is

és hozzá jön még a biztosítókra kivetett különadók díja is - mondja a szakember.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: