HÍREK
A Rovatból

Megszólalt Lázár János a vasúti káosz után: A MÁV pályái és szerelvényei nem az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek

Hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. A közlekedési miniszter szerint Vitézy Dávid árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen.


Működik a Keleti Pályaudvar - írta Lázár János kedden délelőtt a Facebook-oldalán. A közlekedési miniszter szerint a MÁV pályái és szerelvényei nem az ő minisztersége miatt olyanok, amilyenek.

A hétfő igazi rémálom volt a MÁV számára: a három nagy budapesti fejpályaudvar, a Keleti, a Nyugati és a Déli is „elesett”, azaz jókora késések és információs zűrzavar jellemezték a napot. A kisebb balesetek mellett

a káosz fő oka az volt, hogy a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity kisiklott a Keleti pályaudvar előterében.

Emiatt ott egyáltalán nem tudtak vonatokat fogadni. A pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai még kedd reggel is a kelenföldi állomásra érkeztek.

Az építési és közlekedési miniszter kedden délelőtt azt írta, hogy a keleti országrész irányába, illetve Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a vasúti közlekedés.

„A teljes országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatok a nyugati irányba vezető pályaszakaszokon még tartanak, így azokon ma délre várható a menetrendszerű közlekedés visszaállása”

- tette hozzá Lázár János.

A miniszter egyúttal köszönetet mondott „annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán”. Egyúttal megköszönte az utasok türelmét, megértését és közreműködését is.

Vitézy Dávidra utalva a miniszter azt írta, hogy „Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen”.

„Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot.”

Lázár szerint azok a fejlesztések, amelyekre Vitézy hivatkozik és amelyeket „a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk”, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg.

„Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul” - tette hozzá.

„A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. Ráadásul ebből is az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés. Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több”

- írta a közelekdési miniszter. Lázár azt is hozzátette, hogy pont ezért hirdette meg az 5 pontos közlekedési akciótervét.

„Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít! Sőt! Csak árt” - zárta a bejegyzését a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt
A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.


Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.

„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.

„A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt. Segítsünk meghozni a döntést a szintén nyaraló Orbán Viktornak”

– folytatta Magyar.

„Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az érintett kórházat, inkább uszít és hergel.

Az a Takács Péter, akinek se szakvizsgája, se valódi szakmai tapasztalata, se nyelvvizsgája nincs, se betegágy mellett nem dolgozott, se a versenyszférában. Az a Takács Péter, aki hetekig nem hozta nyilvánosságra, mekkora a baj a székesfehérvári kórházban és azt is eltitkolta, milyen baktérium jelent veszélyt a frissen született babákra és az édesanyjukra” – fogalmazott a politikus.

„Takács Péternek mennie kell. Ahogy a miniszterének és a valódi főnökének is. A magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Működő, minőségi egészségügyet, egy valódi szakember, egy hozzáértő és emberséges egészségügyi miniszter vezetésével” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jönnek a zivatarok, szinte az egész ország figyelmeztetést kapott, de még a hőség miatt is riasztás van néhol
Az országban több helyen 10-17 fokot zuhan a hőmérséklet a kialakult felhőszakadásokkal. Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban is maximum 30 fok körül alakul a hőmérséklet a legtöbb helyen. .


A meteorológiai szolgálat már a riasztást is kiadta zivatarok és felhőszakadás miatt, de hőség miatt is érvényben van a figyelmeztetés mára.

A határhoz közeli helyeken alakultak ki zivatarok felhőszakadással nyugaton, délnyugaton, délen és a Börzsönyben. Bucsun például 37 fokról 20 fokra esett vissza a hőmérséklet.

Vasárnap erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet az égen, de azért napsütésből sem lesz hiány. Záporok, zivatarok előfordulhatnak, északnyugaton a legkisebb, az ország középső és keleti tájain pedig a legnagyobb eséllyel. A szél élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében pedig viharos lesz.

Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről

- írja az Időkép.

Hétfőn többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A többfelé élénk, erős északi, északkeleti szélben 26-31 fokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Sokadik luxusvilla Tihanyban” – Hadházy Ákos szerint medence is épül Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál”
Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb bejegyzést tett közzé Zsidai Zoltán Roy tihanyi birtokáról. A posztban több fotót is megosztott, amelyeken egy épülő medence látható.

„Opsz, ezt kívülről nem láttam, de tényleg van medence („tűzvíztározó”) is Zsidai Roy tihanyi „gyümölcsfeldolgozójánál” – írta.

A képviselő szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén szőlőbirtok és gazdasági épület címen egy olyan komplexum épül, amely inkább nyaralóra hasonlít.

„Sokadik luxusvilla Tihanyban, amelyik nem épülhetett volna meg legálisan a nemzeti parkban, ezért lett belőlük "gyümölcsfeldolgozó és szőlő"” – fogalmazott Hadházy.

A politikus azt is közölte, hogy Zsidai egyik cége, a Harlequin kft. 89 millió forint európai uniós támogatást kapott a borászati turizmus fejlesztésére Tihanyban.

Hadházy beszámolója szerint amikor a helyszínen járt, Zsidai éppen a kertészeknek adott utasítást, hová ültessék az újabb pálmákat. „Az biztos, hogy egyetlen árva szőlőtőkét nem láttam ott” – írta.

A képviselő korábban már írt az építkezésről, amelyet Zsidai Zoltán Roy „NER-es vendéglős mágnás, Orbán Ráhel mentora” nevén említett.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor levele a digitális polgároknak: Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz
A miniszterelnök vasárnap levélben üzent a Digitális Polgári Körök tagjainak. Orbán a külpolitikáról, Ukrajna lépéseiről és a magyar szuverenitás megvédéséről írt.


Orbán Viktor vasárnap reggel levelet írt a Digitális Polgári Körök tagjainak. A miniszterelnök külpolitikai kérdésekről, az alaszkai Trump–Putyin csúcsról és Magyarország szerepéről osztotta meg gondolatait.

A levélben úgy fogalmazott: „A politika nem tud leállni. Hiába akarsz nyaralni, utolér. Ott lógsz a mobilodon.” Hozzátette: „Magyarországnak nem igaza van, hanem igaza lesz. Megint. Történelmi idők!

Történelmi esély a békére, történelmi kudarc Brüsszelben. Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz.

Mi, magyarok időben szóltunk. Nem engedtük, hogy Weber, von der Leyen és Bidenék belerántsanak bennünket a háborúba. Végig a jó oldalon álltunk. A béke oldalán.”

Orbán a gazdasági kilátásokról is írt.

A miniszterelnök szerint „ha beköszönt a béke, nekilendül a magyar gazdaság is”.

A fix 3 százalékos otthonteremtési lehetőségről ezt írta: „A károgók és a huhogók próbálják ezt is lefitymálni. Pedig ez igazi világszám! Saját otthont mindenkinek!”

A levélben Ukrajnáról is szó volt. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

„Ukrajna nem bír magával. A héten a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket támadták. Nem okos dolog az oroszlán bajuszát húzgálni.

A Magyarországról érkező energia nélkül egész Ukrajna leállna. Mi nem konfliktust, hanem értelmes együttműködést akarunk Ukrajnával.”

Az ukrán titkosszolgálatról is írt: „Az ukrán titkosszolgálatok folyamatosan kapcsolatot tartanak magyar ellenzéki politikusokkal.”

Emellett azt is hozzátette: „Újabb ukrán titkosszolgálati akció Magyarország ellen. Lassan már semmi titkos nem lesz benne, annyira nyíltan csinálják. Ukránbarát Tisza Sziget Kárpátalján! Brüsszel tapsol hozzá.

Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt, és beszántani Magyarország szuverenitását. Ehhez nekünk is lesz néhány szavunk.”

Az amerikai politikáról így írt: „Fordulat az amerikai külpolitikában. Mindenki, akinek nem ment el a józan esze, eddig is tudta. Most már az egész világ olvashatja. Biden és »bandája« ment, Trump jött, korrekt emberi jogi jelentés Magyarországról.”

A digitális tér fontosságát is hangsúlyozta. Szerinte a digitális polgároknak „el kellett indítani a digitális honfoglalást”, ha nem akarják, hogy „a digitális világ kizárólag negatív, gyűlölködő, obszcén és liberális-internacionalista legyen”. Azt írta: „mentsük meg a magyar digitális világot a pozitív, felebaráti és építeni akaró emberek számára.”

Orbán Viktor a levélben arról is beszámolt, hogy a héten 500 új digitális polgári kört hoztak létre. Az első országos találkozót szeptember 20-án rendezik meg a Papp László Sportarénában.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: