SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megszólalt Lang Györgyi lánya: Nekem egy apukám és két anyukám van – ilyen volt szivárványcsaládban felnőnie

Palugyai Sárit édesanyja és Lang Györgyi nevelte. A 18 éves lány az mondja: ezért lett családcentrikus, és emiatt vágyik saját családra.


Falusi Mariann szerdán az RTL Fókuszának elmesélte, hogy milyenek voltak az egy éve elhunyt Lang Györgyi utolsó napjai. Az énekesnő tudta, hogy közel a vég, de sosem esett pánikba, sőt ő tartotta a lelket a hozzátartozóiban.

Most a Story Magazinnak megszólalt Lang Györgyi nevelt lánya is, aki legutóbb a 2023-as Pride felvonuláson beszélt arról, hogy az egyik anyukája az énekesnő volt.

„Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve sajnos már csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak” – mesélte a lapnak Palugyai Sári.

A fiatal lány most készül az érettségire, hogy Györgyi és párja nagyon szerettek volna gyereket, ezért kerestek hozzá egy apukát, így kezdődött a „szivárvány- és patchworkcsaládjuk története”.

„Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk, befejezték a kört, és Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ő vett a karjába. Születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot”

– mesélt az énekesnőhöz kapcsolódó szoros viszonyáról Sári.

Azt is elmesélte, hogy gyerekkorábban többen bántották családja miatt, és nemcsak a gyerekek, de a felnőttek körében is. Ők leginkább úgy, hogy nem engedték át hozzájuk a barátait, amit gyerekként nem igazán értett.

Sári még egészen kicsi gyerek volt, mikor nevelőanyja kerekesszékbe került a szklerózis mulitplex miatt. Erről úgy mesél: „Én így ismertem meg Györgyit, és az égvilágon semmiben nem gátolt minket. Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera elmúlik, és újra járni fog, de megnehezítette ezt, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először azt, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre.”

Falusi Mariannhoz hasonlóan arról a lány is mesél, hogy utolsó idejében maga Györgyi tartotta a lelket a családban és a hozzátartozókban: „Azt, hogy én nagyon családcentrikus lettem, és hogy vágyom rá, hogy nekem is legyen gyerekem, annak köszönhetem, ahogyan Anyával és Györgyivel éltünk. Amilyen a mi családunk volt.”

Sári az érettségi után színésznek készül, sőt már gyerekkora óta szerepel színházakban. Lang Györgyi halálakor is éppen úton volt a tatabányai színházba.

„Sokat voltam itthon Györgyivel, de aznap, amikor meghalt, sajnos éppen nem. Előadáson voltam, majd amikor kijöttem a színházból, hívott az anyukám, és zokogva mondta, meghalt Györgyi. Rohantam vissza Budapestre. A szívemmel reménykedtem, hogy túlél mindent és mindenkit, de az eszemmel tudtam, egyszer vége lesz. Egy éve, hogy meghalt, de nekem most is a mindennapjaim része. Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle, az életről, az elfogadásról, sok szempontból példaképem”

– mesélte az énekes 18 éves lánya, aki havonta egyszer összegyűlik a közeli ismerősökkel Lang Györgyi lakásán, ahol annak idején felnőtt.

Lang Györgyi korábban Till Attila műsorában beszélt arról, hogy Kulka Jánossal való kapcsolatában teherbe esett, de végül nem tartották meg a gyereket.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk