Megszólalt az osztrák kancellár Magyar Péterről – „Milyen frissességgel, dinamizmussal kezdte el átalakítani a politikát”
Karl Nehammer osztrák kancellár a pénteki budapesti csúcsra érkezve elmondta, természetesnek tartja, hogy ha valaki egy olyan országba látogat, ahol van partnerpártja, találkozzon annak vezetőjével – különösen, ha az a párt ilyen erős támogatottsággal rendelkezik.
A Magyar Péterrel közös vacsorájáról szólva Nehammer kiemelte, hogy lenyűgözte Magyar eredménye az európai parlamenti választáson, és hogy milyen frissességgel, dinamizmussal indította el politikai átalakító munkáját, amit szerinte komoly támogatás is övez. Nehammer, aki az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, fontosnak nevezte a pártcsalád összetartását és az egymástól való tanulás lehetőségét.
Rupert Reif, a kancellár szóvivője a Telexnek elmondta: ez volt az első alkalom, hogy a két politikus találkozott, és a kormányfői megbeszéléseken túl egyelőre további találkozókat nem terveznek.
Mivel Magyar Péter és Nehammer egyaránt az Európai Néppárt tagjai, kézenfekvő volt a találkozó. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Nehammer nagyra értékeli Magyar elkötelezettségét a jogállamiság, a szabadság és az európai integráció iránt.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője, a budapesti találkozón Emmanuel Macron francia elnökkel is tárgyalt.