Megszólalt a dusnoki szülők csoportjának vezetője - a csoportot már az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja
A MAG vezetője, Géczy Gábor levélben reagált a dusnoki párral történtekre és a mozgalmat ért kritikákra.
Azt írta, a mozgalmuk egy szubkultúra, egy természeti közösség, és kósza nemzetségnek tartják magukat, akik a mesterséges volapük nyelvet beszélik, a céljuk pedig egy zárt közösség kialakítása a Mecsekben vagy a Zselicben.
Az anyakönyveztetés megtagadásával állítása szerint azt akarták elérni, hogy felhívják a figyelmet "egy globális megfigyelő és nyilvántartó rendszerre, mely számára mi nem vagyunk mások mint adathalmaz, mely alapján osztályozni tudnak abból a szempontból, hogy kiről mennyi bőrt tudnak lehúzni".
Szerinte ha a dusnoki babát - akit a közösség tagjai egyébként "Éljenjeninek" neveztek el - anyakönyveztetik, rögtön bekerült volna a katonai nyilvántartásba is, vagyis a besorozható állampolgárok listáján is ott lenne a neve, ami a mozgalom vezetője szerint nem fair, hiszen az ő közösségük nem akar háborúzni senkivel.
Géczy Gábor úgy gondolja, ha az államnak problémája van egy másik nemzettel, "azt középkori lovagok módjára rendezze le egy mezőn, de ne küldjön önös érdekéből ártatlan polgárokat a halálba, ne teremtsen számunkra ellenséget".
Mint írta, a közösség tagjai igényt tartanak a területi önrendelkezésre, "mivel a mindenkori hatalom nem egyeztetett, nem állapodott meg a társadalmi szerződésről", és ami "születésünktől fogva ránk van kényszerítve". A nézeteik szerint minden állampolgárnak magának kellene döntenie erről 18 éves korában, és ha nem fogadja el, "úgy lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kivonulhasson a társadalomból és az állam ellenőrzése alól".