HÍREK
A Rovatból

„Megszakad a szívem” – levél a kurd harcosoknak egy amerikai katonafeleségtől

Fotó: YouTube/eNCA - szmo.hu
2019. október 19.



Elképzelni sem tudom, hogy min mehetnek keresztül most a családjaitok. Elképzelni sem tudom a félelmüket. Elképzelni sem tudom, mert az elmúlt 17 évben azért harcoltatok, hogy segítsetek nekünk távol tartani az ellenséget, és tudom, hogy ez titeket is veszélybe sodort. Megszakad a szívem.

Ahonnan én jövök, ott az adott szó jelent valamit. A tisztelet és a becsület a mindenünk, ahogy tudomásom szerint nektek is. Éppen ezért szívszorító azt olvasni a lapokban, hogy a hazám, az Egyesült Államok magára hagyta a kurdokat.

Az ilyen borzalmas döntések nemcsak az embereket sodorják szörnyű veszélybe, hanem megnehezítik katonáink helyzetét is a török-szír határon. Nem is olyan régen a férjem még ott szolgált, azon a határon, és el sem tudom képzelni, mit érezhetnek most a bajtársak családjai.

És ez nemcsak a biztonságról szól. Elképzelhetetlen érzés lehet az amerikai katonáknak hallani az egykori szövetségesek segélykérő hívásait, és hogy ezekre már nem adhatnak választ. Ahogy abba is szörnyű belegondolni, hogy Putyinhoz vagy az Aszad-rezsimhez kell támogatásért fordulnotok, mert nem számíthattok arra többé, hogy Amerika betartja az ígéreteit.

Aggódom a biztonságotokért és a családjaitok épségéért is. Nyugtalansággal tölt el a régió bizonytalansága, és az is, hogy ez mit jelenhet a jövőre nézve. Ugyancsak aggódom a több ezer ISIS katona miatt, akiket oly kemény munkával juttattunk börtönbe, akiknek az őrzését fel kell adnotok, hogy magatokat védjétek. Elképzelni sem tudom a veszélyt, amit mindez most ránk nézve jelenthet. Látom a férjem arcát, ahogy nézi a nap végén a híreket. Az egyetlen dolog, ami eszembe jut az, hogy ezt az egészet sajnálom.

Azért írtam most a családom nevében, hogy köszönetet mondjak nektek mindenért, amit értünk tettetek. Köszönjük a barátságotokat, azt, hogy betartottátok az ígéreteitek, és mellettünk harcoltatok, hogy évről évre ott voltatok. Köszönöm, hogy biztonságban volt a férjem veletek, majd épségben visszatérhetett a családjához. Őszintén imádkozom azért, hogy egyszer ti is hazatérhessetek a saját feleségetekhez, gyerekeitekhez. Köszönöm a családjaitoknak a nélkületek hozott áldozatokat, amik azért születtek, hogy ez a szövetség létrejöhessen.

Imádkozom, hogy egyszer visszatérjünk az oldalatokra, újra mellettetek álljunk, hogy ez az egész ne legyen hiábavaló.

Mindörökké tisztelettel,

Egy hálás feleség"

A levelet angol nyelven, eredeti formájában a CNN honlapján lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kirúgták a komáromi tanárt az érettségi előtt, aki több visszaélésnek is utánajárt
A pedagógus több iskolai visszaélésre is fényt derített, köztük egy szexuális zaklatási ügyre. A botrányok után inkább őt távolították el az intézményből.


Röviddel az érettségi szünet kezdete előtt elbocsátották állásából Balla Istvánt, a komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum tanárát. A hivatalos indoklás szerint a pedagógus nem működött együtt a feletteseivel.

Balla István a Népszavának nyilatkozott az ügyről, de részleteket nem árult el, mivel jogi lépéseket fontolgat. A lap ugyanakkor felidézte, hogy a tanár korábban több, az iskolát érintő problémás ügyben is felszólalt.

2018-ban a Tanítanék Mozgalom egyik tüntetésén is megszólalt, miután kiderült, hogy

az iskolában kitették a faliújságra azon tanulók nevét, akik valamilyen megrovásban részesültek.

A tanár bírálta az intézményvezetést a „szégyenfal” miatt, amit az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala is jogellenesnek talált.

Tavaly októberben

az iskola volt igazgatójával kapcsolatban is megszólalt, akivel szemben szexuális visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

A gyanú szerint a férfi szexuális kapcsolatot létesített egy diáklánnyal. Balla István azért dolgozott, hogy az ügy ne maradjon eltussolva.

Idén februárban újabb panaszok érkeztek az iskola egyik tanárára. Diákok és szülők arról számoltak be, hogy az oktató trágár módon beszélt, félelemkeltő módon viselkedett a tanulókkal, sőt többször előfordult az is, hogy a tanórák alatt az asztalra támaszkodva aludt. A diákok erről fényképeket is készítettek. Balla István ebben az ügyben is felszólalt, a portál információi szerint azonban a tanár azóta is az iskolában dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az angol miniszterelnök, a francia elnök és Zelenszkij Kijevből hívta fel telefonon Trumpot, hogy egyeztessenek
A találkozó után több európai vezető közösen jelezte, hogy támogatják az amerikai javaslatot a 30 napos tűzszünetről.


Keir Starmer brit miniszterelnök Kijevbe utazott, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélés után több európai vezetővel közösen felhívta Donald Trump amerikai elnököt.

Starmer Emmanuel Macron francia elnökkel, Friedrich Merz német kancellárral és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel együtt vett részt a hajlandóság koalíciójának ülésén. Ezt követően közösen egyeztettek Trump elnökkel a 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatról, amelyet támogatnak – írja a BBC.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közben bejegyzést tett közzé az X-en. Ebben megerősítette, hogy támogatja a „teljes és feltétel nélküli 30 napos tűzszünetet”. Mint fogalmazott: a „hajlandók koalíciója összeült”, és a tűzszünet célja, hogy „előkészítse az utat az érdemi béketárgyalásokhoz”.

Hangsúlyozta:

„A célunk egyértelmű: igazságos és tartós béke Ukrajnában, ami létfontosságú a biztonság és stabilitás szempontjából az egész kontinensen.” Arra is figyelmeztetett, hogy a tűzszünet megszegése esetén az EU kész „további harapós szankciókat bevezetni”.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Orbán Viktornak haladéktalanul fel kell szólítania Putyint az ukrajnai tűzszünet elfogadására
A Tisza Párt vezetője szerint nincs harmadik opció, most valóban arról kell dönteni, hogy háború legyen vagy béke. Szerinte a magyar kormányfőnek most még van lehetősége dönteni, hogy mit tesz.


Magyar Péter szombaton délután arról írt közösségi média oldalán, hogy „a brit, a német, a francia és a lengyel állam- és kormányfők az amerikai elnökkel egyeztetve azonnali, 30 napos, feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel a háborús feleket. Ukrajna elfogadta a tűzszünetet.”

„Orbán Viktornak haladéktalanul fel kell szólítania Putyin orosz elnököt a tűzszünet elfogadására”

– emelte ki Magyar. Hozzátette:

„Most végleg eldől, hogy Orbán Viktor háborús és hazug kormánya a háború végét várja, vagy a folytatását. Ez az utolsó pillanat, amikor a magyar miniszterelnök még visszasasszézhat Magyarország természetes és jogi szövetségesei közé.

Háború vagy béke? Harmadik opció nincs, miniszterelnök elvtárs!”

Magyar posztjában arra is kitért, hogy „a TISZA a mielőbbi béke pártján el. Ez a háborús felek érdeke. Ez Európa érdeke. Ez a magyar érdek. A magyarok érdeke. Magyarország érdeke.”

„ui.: ha jól hallom, úgyis az egész debreceni stadion ön ellen tüntet, itt az ideje a munkájával foglalkozni!” – tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy elfogták a TEK-esek az ukrán kémet a Ferenciek terén
A kormány Facebook-oldalán ráadásul több fotót is közzétettek arról, ahogyan a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei a forgalmas úton kiszedik az autóból az ukrán férfit.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Lapunk is beszámolt róla, hogy tegnap este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

A Telex információi szerint az elfogott férfi egy ukrán állampolgár, Sz. A., aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon. Felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

Akcióban a TEK Budapest belvárosában. Így fogták el az ukrán kémet.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A kormány Facebook-oldalán jelent meg, hogy az elfogott férfival szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el – számolt be róla az MTI.

A Terrorelhárítási Központ akciója

Tegnap késő délután a TEK emberei Budapest belvárosában elfogtak egy ukrán állampolgárt. Vele szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. A középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását. Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A tájékoztatás szerint

a középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását.

Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: