Megrendítő élő videó örökítette meg egy tengeren elsodródott kajakos utolsó perceit
Még volt ideje az ausztrál partoknál szerencsétlenül járt férfinak arra, hogy egy segélykérő videót posztoljon a Facebookra, de már nem tudták megmenteni őt.
A 43 éves Jeremy Worthy-t Új-Dél-Wales állam partjainál sodródott be kajakjával a tengerbe, és képtelen volt kikeveredni a viharos hullámverésből. A kalandos lelkű férfi kétségbeesetten próbált kapcsolatot teremteni a szárazfölddel a közösségi oldalon keresztül. Néhány órával később már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből.
„Nem tudok visszamenni arra, amerről jöttem. Túlságosan messze van. Mit csináljak? Elinduljak vagy itt maradjak?”
– tépelődött Worthy.
Bő egy órával korábban feltett a Facebookra több fotót, amelyek indulását mutatták be. Nem sokkal később azonban már arról számolt be, hogy bár mindjárt az elején kishíján elmerült, „nem olyan rosszak a körülmények a parti hullámok mögött.”
Alig egy órával később már az utolsó videót posztolta, a teljes kimerültség határán. „Hideg van, sötét és átáztam.”
A végveszély közben is volt még ereje tréfálkozni a barátjával. „Paulie, a Te hibád, te mondtad, hogy kijöjjek.”
Halála előtt Worthy mintegy utolsó segélykiáltásként térképpel tudatta helyzetét, de barátainak már csak elsiratása maradt – írta a New York Post.
A 43 éves Jeremy Worthy-t Új-Dél-Wales állam partjainál sodródott be kajakjával a tengerbe, és képtelen volt kikeveredni a viharos hullámverésből. A kalandos lelkű férfi kétségbeesetten próbált kapcsolatot teremteni a szárazfölddel a közösségi oldalon keresztül. Néhány órával később már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből.
„Nem tudok visszamenni arra, amerről jöttem. Túlságosan messze van. Mit csináljak? Elinduljak vagy itt maradjak?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, hogy kik a Váci úti halálos baleset áldozatai - őrizetbe vették a feltételezett okozót
A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A nyomozók vizsgálják az alkohol- és kábítószeres befolyásoltságot, valamint a versenyzés lehetőségét a tragédiában.
Őrizetbe vették a Váci úti felüljárón történt halálos baleset feltételezett okozóját – közölte a rendőrség szombaton.
A nyomozók vizsgálják, hogy a sofőr versenyezhetett-e, és azt is, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e, amikor a tragédia történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleménye szerint a péntek késő este történt balesetben egy Újpest felől a belváros irányába tartó autó okozta a tömegkarambolt. A jármű először két, vele azonos irányban haladó kocsinak ütközött, majd áttért a szemközti sávba, ahol újabb két autóval karambolozott. Már korábban megjelentek sajtóinformációk arról, hogy a balesetet egy nagy sebességgel haladó Audi okozhatta.
A szemközti sávban ütközött járművek közül az első a karambol erejétől lezuhant a felüljáróról. A rendőrség tájékoztatása szerint a felüljáróról lezuhant autó 66 éves sofőrje volt az egyik, aki a helyszínen életét vesztette, míg a balesetet vélhetően okozó jármű 35 éves utasa a kórházba szállítás közben halt meg. A balesetben további négy ember könnyebben megsérült.
A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A férfit halált okozó közúti veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Őrizetbe vették a Váci úti felüljárón történt halálos baleset feltételezett okozóját – közölte a rendőrség szombaton.
A nyomozók vizsgálják, hogy a sofőr versenyezhetett-e, és azt is, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e, amikor a tragédia történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleménye szerint a péntek késő este történt balesetben egy Újpest felől a belváros irányába tartó autó okozta a tömegkarambolt. A jármű először két, vele azonos irányban haladó kocsinak ütközött, majd áttért a szemközti sávba, ahol újabb két autóval karambolozott. Már korábban megjelentek sajtóinformációk arról, hogy a balesetet egy nagy sebességgel haladó Audi okozhatta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.
A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.
„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”
– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.
A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.
A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.
A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.
A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.
A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:
Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.
A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.
Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.
A baleset Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában történt. A helyszínre több mentőegység is érkezett, a műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy beszorult utast is kiemeltek a járművéből.
Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár kemény hangú Facebook-posztban reagált a halálos balesetre, miután a Telex arról írt, hogy a baleset utcai versenyzés következtében történhetett. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és a visszaeső száguldozók autóinak lefoglalását követeli.
„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. (...) Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták” - írta a politikus.
A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.
Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
29 millióért árulta az Audiját a tragédia előtt a török vállakozó, aki a Váci úti felüljárón történt balesetet okozhatta
A Blikk szerint családja éttermet és egy reptéri parkolót üzemeltet. Szemtanúk szerint a két ember életét követelő tragédiát illegális utcai verseny előzte meg.
A Váci úti felüljárón történt tragédiát okozó sofőr hetekkel korábban 29 millió forintért hirdette eladásra nagy teljesítményű Audiját - állítja a Blikk saját értesüléseire hivatkozva.
A szemtanúk arról számoltak be, hogy több autó is versenyzett és szlalomozott a felüljáró előtt.
A lap információi szerint az Audiban ülő fiatal, török származású férfi néhány hete, március 14-én egy Facebook-hirdetésben árulni kezdte a mostanra teljesen összetört autót.
„Teljes felszereltség, újszerű állapot. Magyarországi márkaszervizben szervizelt RS7 az összes létező extrával, AUDI gyári promóciós autó volt. Különleges Nardo szürke szín, 22 colos felnik, Alcantara belső. Ár: 29.000.000 Ft. Megtekintéshez előzetes telefonos egyeztetés szükséges. Csere-beszámítás lehetséges!”
– olvasható a hirdetésben.
A lap úgy tudja,
a sofőr családjának étterme van, és egy reptér melletti hatalmas parkolót is üzemeltetnek.
Egyébként az Audi RS7-esekben általában 4 literes, V8-as, dupla turbós motor van, ami alapból 600-630 lóerős, végsebessége pedig gyári opciókkal a 300 km/órát is meghaladhatja.
Korábban megírtuk mi is: péntek este, nem sokkal fél tizenegy után a főváros XIII. kerületében, a Göncz Árpád Városközpontnál lévő felüljárón egy Audi RS7 átsodródott a szemközti sávba, ahol letarolt egy szabályosan közlekedő Toyotát. Az ütközés erejétől a Toyota átrepült a szalagkorláton és a mélybe zuhant. A rendőrség közlése szerint a balesetben öten sérültek meg, ketten pedig életüket vesztették: a Blikk úgy tudja, a Toyota sofőrje és az Audit vezető férfi utasa halt meg.
A történtekre reagálva Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a gyorshajtók elleni szigorúbb fellépést sürgette, javasolva az elkövetők autóinak lefoglalását is.
Vitézy szerint ezt a gyakorlatot több európai országban már sikeresen alkalmazzák az ámokfutók megfékezésére.