ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Megpróbáltuk a lehetetlent!" – bekerülni egy közeli nyolcosztályos gimnáziumba

Tombol a középiskolai felvételi láz: mindenki erről ír, beszél, elemzi az eseményeket. A Mom with Five szerzője többszörös érintettsége alapján hitelesen számol be a tapasztalatokról.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Én sem mehetek el szó nélkül a jelenség mellett, már csak azért sem, mert mi is érintettek vagyunk/voltunk benne. Igen, megpróbáltuk Nagylánnyal a lehetetlent – de csak úgy lájtosan, okulva a Nagyfiúval megélt tapasztalatokból -, bekerülni egy közeli nyolcosztályos gimnáziumba, ahova annak idején a bátyjával nem sikerült.

Akkor még nem tudtam azt, amit most tudok és amitől most már hihetetlenül lazán tudom venni ezt az egész hercehurcát: vagyis hogy nem – illetve nem csak – a gyerekem tudásán, felkészültségén múlik, hogy a végén felveszik-e vagy sem. (Halkan megjegyzem, hogy Nagylány kitűnő tanuló, szorgalmas, jó esze van, sok tanulmányi versenyt megjárt már, így az izgulás/lámpaláz, mint tényező nem igazán játszik, tehát ha csak ezeken múlna, akkor nem lenne kérdéses, hogy bekerül-e.) Hogy ez jó-e vagy sem, nem az én tisztem eldönteni, én csak annyit tehetek, hogy beveszem a letojom-tablettát, hátradőlök Nagylánnyal karöltve és a pálya széléről nézzük a legnagyobb nyugalomban, mi lesz a végeredmény. Ja, és a legfontosabb: nem hagyom sem magam, sem a lányomat befolyásolni általa, mert tudom, ez csak EGY lehetőség és nem A lehetőség a jövőjét illetően.

felveteli1

Úgy meg különösen nem, hogy vajmi kevés ráhatásunk van. Miért? Mert lehet felvételi előkészítőre járni (sok-sok tízezer forintért), otthon gyakorolni a gyerek szabadidejében – ami még van neki – és hasonló nyalánkságok. Tény, hogy meg lehet tanulni a feladatokat rutinból időre megírni, nincs ebben semmi ördöngősség, csak türelem – és pénz – kell hozzá, de a sok mindent meghatározó és a végeredményt is erősen befolyásoló, a felvételiző részéről szükséges szilárd belső elhatározás (igen, én ezt akarom és mindent meg is teszek érte), a döntéssel együtt járó felelősség nincs és nem is lehet meg, mert akikről jelen esetben beszélünk, azok 9-10 éves kis-, illetve 11-12 éves nagyobb GYEREKEK, így a szerencsének és a csillagok kedvező együttállásának legalább akkora szerepe van a felvételi eljárásban, mint a tudásnak. (A nyolcadik osztályos korosztályról most nem beszélek, mert abba a korosztályba még nem nőttünk bele.)

Joggal kérdezhetitek, hogy miért vagyok ilyen kishitű, miért nem bízom jobban a lányomban. Ó, benne nagyon bízom, tudom, hogy mindent megtett, sőt még annál is többet, mert kibírt 90 megfeszített percet, koncentrált és írt, ahogy csak bírt, figyelt minden ékezetre, vesszőre és összeadásra-kivonásra, ahogy az egy 9 éves kislánytól kitelik.

Én a rendszerben nem bízom, mert az nem veszi tudomásul az életkori sajátosságokat, nem az a célja, hogy elősegítse a gyerekek és az iskolák egymásra találását mindkét fél megelégedésére, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb helyre kerüljön és ott aztán kibontakozhasson; vagy éppen megmutassa: neked még nem kell továbblépned, a te időd később jön el és mindezt úgy, hogy a gyerek és a szülő is szégyenérzet nélkül léphesse át újra a megszokott iskola kapuját, ha mégsem sikerült volna a felvételi. Mert valljuk be őszintén, akárhogy is próbálunk tenni ellene, nem tudjuk teljesen kivonni magunkat a felvételi esetleges sikertelensége alól… főleg, ha először szembesülünk a rendszerrel és nem vagyunk élből olyan lazák, hogy minden további nélkül túllépjünk rajta. Nekem legalábbis elsőre nem sikerült…

Múltidézés tanulságokkal

Mielőtt belevágtunk volna Nagylánnyal ebbe az egészbe, tanulságként felidéztem magam előtt azt a két évvel ezelőtti családi poklot, amely Nagyfiú felvételi eljárását körülvette. Folyamatos gyakorlás, ha akarta, ha nem, az utóbbi miatti vég nélküli veszekedések, kiborulások, a sötét jövőkép felemlegetése stb. Akkor még szentül meg voltam győződve róla, hogy muszáj sikerrel venni már negyedikben a felvételit, mert ha akkor nem jutunk be az általam* kiválasztott iskolába, akkor bizony megpecsételődik a gyerek sorsa, elveszít valami fontos lehetőséget, lemaradunk valamiről. Hogy pontosan miről is, azt még magamnak se tudtam tisztán megfogalmazni, de akkor túlságosan rá voltam csavarodva erre az egészre, szóval nem is nagyon érdekelt (csak a kitűzött cél lebegett a szemem előtt).

Pedig jobb lett volna... mindenkinek. Igen, hibáztam. És ez örökre belém vésődött.

felveteli3

Csak hónapokkal később döbbentem rá, hogy a felvételi sikertelensége nem Nagyfiú és nem is az én hibám, hanem a rendszeré. A rendszeré, ami még mindig nem a gyerekért van, hanem önmagáért és addig, amíg mi, szülők nem állunk a sarkunkra és mi magunk hajszoljuk bele a gyerekeinket ebbe az értelmetlen versenybe, addig biztosan nem lesz vége.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben ezrek kedvelik és osztják meg a különböző közösségi médiafelületeken dr. Vekerdy Tamás és a többi, a mai magyar oktatási rendszert erősen bíráló szakember bejegyzéseit és gondolatait, eközben, amikor élesre fordul a helyzet, és dönteni kell – most például a felvételi kérdésében – hirtelen újra működni kezdenek a régi berögződések. Ismét földhöz ragadt módon cselekszünk, sutba vágva mindazt az eszmeiséget, amely ténylegesen a gyerekeink érdekeit szolgálná, helyette pedig már másodikos korukban külön matektanárt fogadunk melléjük, több tízezer forintot költünk felkészítő tanfolyamokra, hogy majd sikerrel vegyék a felvételit... igaz, hogy közben meg elvesszük a gyerekkorukat.

A másik dolog, ami nem hagy nyugodni, hogy alig jár pár éve iskolába a gyerekem és nekem már most döntenem kéne arról, hogy milyen irányultságú iskolába küldjem tovább, amely az egész fiatalkorát meghatározza. Úgy, hogy még valójában nincs is kialakult személyisége?! Mi alapján döntsem el, hogy melyik suliba jelentkezzünk: melyik van a legközelebb az otthonunkhoz, hogy ne kelljen kísérgetni (mert nálunk ez is szempont), esetleg az ágyán szétdobálva hagyott könyvekből próbáljam kiolvasni a jövőjét, mintha kávézaccból jósolnék, ha űrhajós könyv volt felül, akkor jó lesz az erős matekos gimi, ha meg Fekete István regény, akkor inkább vigyük humán irányultságú iskolába (ha meg rossz volt a következtetésem, akkor majd szenvedni fog éveken át, vagy két év után iskolát váltunk?).

felveteli4

Ennek az egész agyonhájpolt jelenségnek azonban a legsúlyosabb hozadéka az, hogy valami olyasmire tanítja a gyerekeimet, amit én jó messziről szeretnék elkerülni, nevezetesen arra, hogy hiába a kitartó, szorgalmas munka, ha a vizsga kitalálói olyasmire kíváncsiak, amit még nem tudnak (és nem azért, mert nem tanulták meg, hanem mert még nem is kell tudniuk) és ezzel aláássák a gyerekek önmagukba vetett hitét. Valamint arra is, hogy néha ügyeskedéssel és jó helyezkedéssel többet lehet elérni (mert mindig léteznek kiskapuk és mindig vannak olyanok, akik meg is találják őket), mint tisztességes és becsületes munkával. És ez óriási hiba.

Tudom, hogy nagy úr a külső kényszer és nyomás, de épp itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőlük és meghagyjuk magunknak a választás szabadságát. Az alapján döntsünk a felvételi kérdéséről, hogy ténylegesen mi a jó a mi gyerekünknek s ne az alapján, hogy mások mit csinálnak egy rossz rendszer kényszere alatt.

(*Pedig volt már tapasztalatom azzal kapcsolatosan, hova vezet, ha az én személyiségemet alapul véve választok óvónőt vagy tanárt..., akkor az nekem biztosan jó lesz, de a gyereknek? Ő nem én vagyok és ez fordítva is igaz.)

Kattints a megosztásra, ha tetszett a cikk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A legrosszabbkor tör rád a pánik? – Néhány egyszerű trükk, ami megmenthet a vizsgán
Amikor a vizsgadrukk eluralkodik, akkor akár egy egyszerű, 5 másodperces ritmusra épülő légzéstechnika is segíthet visszanyerni a kontrollt. De vannak még más lehetőségek is a feszültség csökkentésére.


Hányinger, szorító mellkas, gyomorgörcs és szapora szívverés – sok érettségiző, vizsgázó számára ismerősek lehetnek ezek a tünetek a vizsgák előtti napokban. A vizsgastressz nemcsak kellemetlen, de a teljesítményre is rányomhatja a bélyegét, hiszen a fizikai panaszok miatt nehezebb a feladatokra koncentrálni, ami értékes pontok elvesztéséhez vezethet. Létezik azonban néhány egyszerű trükk, amivel enyhíteni lehet a feszültséget.

A kontroll visszaszerzésében segíthet egy egyszerű légzésgyakorlat: öt másodpercig tartó belégzést öt másodpercnyi légzésvisszatartás, majd egy lassú, szintén öt másodperces kilégzés követ. Ezt néhányszor megismételve az agy a helyes végrehajtásra fókuszál, ami segít megnyugodni – írja az Eduline.

Aki ezt nem érzi kényelmesnek mások előtt, annak jó alternatíva lehet egy stresszlabda ritmikus szorítása és elengedése.

A tanulás mellett érdemes időt szánni a mozgásra is, legyen szó egy sétáról, kocogásról vagy jógáról, mivel a sport dopamint és szerotonint termel, amitől jobban érezzük magunkat.

A pihenés legalább ennyire fontos: egy film, egy jó könyv vagy egy forró fürdő mellett a bőséges alvás elengedhetetlen, hiszen kipihenten a megoldások is könnyebben eszünkbe jutnak.

A legfontosabb mégis a megfelelő perspektíva: mi történik, ha rosszul sikerül a vizsga, vagy nem vesznek fel az egyetemre? A válasz az, hogy semmi különös. Érettségit évente kétszer, tavasszal és ősszel is lehet tenni, és mindig van lehetőség javító-, szintemelő vagy pótvizsgára.

Az egyetemi felvételit szintén meg lehet próbálni a következő évben, az érettségi eredménye pedig nem határozza meg egy ember értékét.

Az idei tavaszi érettségi írásbeli időszakán túl vagyunk ugyan, de az emelt szintű szóbeliket június 3. és 10. között, míg a középszintű vizsgákat június 15. és július 1. között rendezik meg. Ám ezek a tippek más vizsgákon is hatásosak lehetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk