Megint nőni kezdett az infláció, itt vannak a legfrissebb adatok
3,7 százalékra nőtt az infláció a KSH szerint. A szolgáltatóipar árai kiugróan megemelkedtek, de a benzinárak sem csökkentek, sőt még az élelmiszerárak esetében is történt változás.
Az elmúlt bő egy évet kővetően újra emelkedni kezdett az infláció. A Központi Statisztikai Hivatal most közzé tett áprilisi számai alapján a márciusi 3,6 után ezúttal 3,7 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése.
Bár jelentős árváltozás nem történt, azonban 2023 február óta csökkenő tendenciát mutató inflációs görbe ezúttal megváltozott, és újra emelkedni kezdett.
Az árak alakulása a következőképpen nézett ki:
az élelmiszerek ára 1 százalékkal nőtt átlagosan a tavaly ilyenkorihoz képest;
a szolgáltatások ára 9,5 százalékkal emelkedett;
a ruhák 4,8 százalékkal lettek drágábbak;
az „egyéb cikkek, üzemanyagok” nevű csoportban a benzin mellett gyógyszerekkel, háztartási eszközökkel, 3,9 százalékkal lett drágább az egy évvel ezelőtti árakhoz képest, ugyanakkor a járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal drágult;
az alkoholos italok és dohányáruk 3,8 százalékkal;
a tartós fogyasztási cikkek ára 1,7 százalékkal csökkent;
a háztartási energia pedig 4,5 százalékkal jött ki olcsóbbra, mint egy éve.
Ugyanakkor az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8 százalékkal. A szolgáltatások 1,3 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 2,2, a lakásjavítás és -karbantartás 0,9, a lakbér 0,8 százalékkal. A háztartási energiáért 2,4, ezen belül a vezetékes gázért 4,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, a járműüzemanyagok ára 3,5 százalékkal nőtt.
A HVG szerint az élelmiszerár-növekedés azért nem jelentős egyelőre, mert 2022 és 2023 között elképesztő mértékben nőttek a fogyasztói árak, ami nagyjából egy évvel ezelőtt megtorpant, és most kezd újra emelkedni.Továbbá a lap megjegyzi azt is, hogy hamarosan az alkohol és a dohánytermékek árai nem emelkednek tovább.
A szolgáltató szektor árai azonban az egekben vannak: például az internet- és telefondíjak nagyrészét a tavalyi inflációhoz igazították. Sok cég kénytelen árakat emelni, mert a dolgozóik egyre magasabb bért követelnek, amit abból tudnak kitermelni, ha az áraikat megemelik.
A benzinár esetében is azt láthatjuk, hogy jelentősen emelkedtek az árak, amit Nagy Márton gazdasági miniszter fenyegetéssel próbált megoldani, hogy a hazai kutak csökkentsék az áraikat.
Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a forint a tavalyi javulásához képest idén növekedett a euró-forint árfolyam, amelynek hatására minden külföldről érkező terméket drágábban tudnak eladni a hazai piacon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban arról tájékoztatott, hogy áprilisban még a 2-4 százalékos célsávban marad az infláció, ami 4-5 százalékra fog emelkedni később, ami kitart az év végéig. Ugyanakkor fontos, hogy éves szinten 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, még februárhoz képest is többet vásároltak a boltokban, sőt az ipari termelői árak csökkentek is.
Az elmúlt bő egy évet kővetően újra emelkedni kezdett az infláció. A Központi Statisztikai Hivatal most közzé tett áprilisi számai alapján a márciusi 3,6 után ezúttal 3,7 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése.
Bár jelentős árváltozás nem történt, azonban 2023 február óta csökkenő tendenciát mutató inflációs görbe ezúttal megváltozott, és újra emelkedni kezdett.
Az árak alakulása a következőképpen nézett ki:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
A hétfői bejelentés előzménye lehet, hogy a kormány és a kamara október 4-én már ismertetett egy gazdaságélénkítő lépést. Akkor a Széchenyi Kártya Programon belül indítottak egy új, 3 százalékos fix kamatozású hitelkonstrukciót a kkv-k számára, legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig. A kormány erre a programra 250 milliárd forintot szán, a kamattámogatás összege pedig elérheti a 320 milliárd forintot, amelyből 60 milliárd forintot kifejezetten az új, kedvezményes hitelre fordítanak.
A kormány már márciusban is ígéretet tett egy nagyobb, több mint 1700 milliárd forintos gazdasági csomagra, amelyet szintén a kkv-kon keresztül juttatnának a gazdaságba, és ezzel párhuzamosan adó- és bürokráciacsökkentést is kilátásba helyeztek. Nagy Elek korábban arról beszélt, hogy a vállalkozói adminisztráció és az egyszerűsített adózási rendszerek módosítására „óriási az igény” – írta az Economx. A hétfői bejelentésen kiderülhet, hogy
pontosan milyen adó- és adminisztrációs könnyítések jöhetnek, és azok mikortól lépnek hatályba.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Győr lett az ország közepe: itt vannak a legjobb fotók Orbán Viktor és Magyar Péter rendezvényeiről
Szombaton az egész ország Győrre figyelt. Előbb Orbán Viktor beszélt a DPK országjárásán, majd délután Magyar Péterék töltötték meg a Bécsi kapu teret.
Először csapott össze a kampány utolsó hónapjaira ráfordulva Orbán Viktor és Magyar Péter. Mégha nem is találkozott egymással a két legnagyobb párt vezetője Győrben, a rendezvényeiket néhány órás eltéréssel tartották a városban.
Előbb Orbán Viktor és a Fidesz több vezető politikusa lépett színpadra a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásnak első állomásán, majd nem sokkal később Magyar Péter és a Tisza Párt tartott gyűlést a Bécsi kapu téren.
A miniszterelnök elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Magyar Péter beszéde jelentős részében a Fidesz-kormány elmúlt 15 évét szapulta, közben pedig azt is bejelentette, hogy ő lesz a pártja miniszterelnök-jelöltje.
A két gyűlésen mi is ott jártunk, ezek voltak a legjobb pillanatok:
Először csapott össze a kampány utolsó hónapjaira ráfordulva Orbán Viktor és Magyar Péter. Mégha nem is találkozott egymással a két legnagyobb párt vezetője Győrben, a rendezvényeiket néhány órás eltéréssel tartották a városban.
Előbb Orbán Viktor és a Fidesz több vezető politikusa lépett színpadra a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásnak első állomásán, majd nem sokkal később Magyar Péter és a Tisza Párt tartott gyűlést a Bécsi kapu téren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” - a szentmártonkátai tragédia után videón mutatta meg egy mozdonyvezető, milyen tehetetlenek
Döbbenetes kísérletet végzett a 35 éve dolgozó szakember, hogy mindenki megértse. A felvételt egy nap alatt kétmillióan nézték meg, de vajon elég lesz ez?
Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.
A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.
A tragédia után döntött úgy Kicska László Tamás, a Gépészek Szakszervezete elnöke, hogy egy videóval illusztrálja a mozdonyvezetők kiszolgáltatottságát. A felvételen, amit egy nap alatt közel kétmillióan láttak, hallatszik is, ahogy a fülkéből kommentálja az eseményeket.
„Mondjuk, most jön egy autós. Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” – hangzik el a felvételen, miközben a mozdony csak 30 másodperc múlva áll meg.
„Az általános fékúttávolság ezer méter” – magyarázta a 35 éve mozdonyvezetőként dolgozó férfi, aki szerint a szentmártonkátai baleset a fiatalok felelőtlensége miatt történt. „A kollégám gyakorlatilag tehetetlen volt; ezt szerettem volna illusztrálni nyugodtabb környezetben.”
Boncsér Sándor igazságügyi műszaki szakértő szerint Szentmártonkátán a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, a tragédia tizedmásodperceken múlt. A vonat hajszálpontosan középen találta el a kocsit, esélyt sem adva a benne ülőknek. „Kísérleti körülmények között is nagyon nehéz lenne előidézni, hogy pontosan így történjen. Egy, idézőjelben ‘tökéletes’ ütközés előkészítése két napot is igényelne, hogy pontosan ott és úgy találja el a járművet, ahogy azt a szervezők szeretnék” – nyilatkozta a szakértő.
A vasúti átjárókban történt balesetek sajnos nem ritkák. Idén év elején Sárazsadányban két férfi halt meg, amikor autójuk a mozdony alá szorult. Februárban Ceglédnél egy InterCity tarolt le egy átjáróba hajtó autót, amely kigyulladt, és két utasa szintén életét vesztette. A MÁV adatai szerint idén eddig 49 baleset történt vasúti átjáróban, ezekben 19-en haltak meg. A vasúttársaság hangsúlyozta: minden esetben pirosat mutatott a lámpa és a sorompó is megfelelően működött.
Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.
A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán Viktorról: Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos
Szerinte a kormányfő fekete kordonnal és testőrökkel zárkózik el az elégedetlen emberektől. Ismét szóvá tette azt is, hogy Orbán húsz éve nem állt ki senkivel nyilvános vitára.
Magyar Péter győri beszédében kemény szavakkal támadta Orbán Viktort szombaton, amikor arról beszélt, szerinte hogyan kellene viselkednie egy kormányfőnek. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök bele mer nézni a kihívója szemébe. Egy miniszterelnök nem bujkál, feltéve, hogy nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök.”
A politikus a Fidesz győri rendezvényét védvonalat is szóba hozta. „A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét” – mondta, majd azt is hozzátette, szerinte a fekete szín illik ahhoz az országhoz, „ami az elszalasztott lehetőségeit gyászolja”. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktorhoz illik a fekete szín, hiszen ő lett az ország gyászhuszára.”
A miniszterelnök és kihívója közti nyilvános vita elmaradása is előkerült. Magyar Péter azt kérdezte: miért nem áll ki vitázni húsz éve?
Felidézte Orbán Viktor néhány órával korábbi szereplését is, ahol a kormányfő nem frontálisan mondott kampánybeszédet, hanem Váczi Gergő kérdéseire válaszolva – bár szerinte nem mindig azokra – fejtette ki gondolatait. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Elnök úr, hallom lehet öntől kérdezni. Na nem úgy, hanem pont úgy.”
Magyar a miniszterelnök saját korábbi önmeghatározását is visszahozta.
„Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos”
– idézte fel Orbán Viktor egyik szállóigévé vált öndefinícióját, majd úgy folytatta: „Egy digitális harcos kinyomtatva.”
Szerinte egy kormányfőnek vállalnia kellene a nyílt helyzeteket és a vitát. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök nem bújik nők szoknyája mögé, nem bújik a nyolcvanöt éves édesapja mögé, nem bújik TEK-esek mögé, fekete kordonok mögé, digitális harcosok mögé, propagandisták mögé, nem bújik janicsárok mögé” – ismételte el újra szemrehányásait.