HÍREK
A Rovatból

Meghalt Varsányi Anikó, a Magyar Rádió egykori főrendezője

73 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el június 13-án.


Elhunyt Varsányi Anikó, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t.

Az egykori rádiós 73 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el június 13-án.

Varsányi Anikó műszaki tanulmányai után 1973-ben az ELTE-n alkalmazott matematikus diplomát, 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Major Tamás osztályában színházrendező diplomát, majd 2000-ben DLA-fokozatot szerzett.

1979-ben lett a Magyar Rádió rendezője, 1994-2002 között főrendezője volt. Emellett 1994-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként rádiós beszédet tanított, így színészhallgatók generációinak tartott mikrofongyakorlatot.

1999-2004 között a Magyar Rádió gyerekstúdiójának művészeti vezetője és rendezőjeként számos tehetséget fedezett fel és indított el a művészi pályán.

2010-ben vonult nyugdíjba, de távozása után is rendezett még hangjátékokat. Hosszú és gazdag pályáján több mint 500 hangjátékot, regény- és novellaadaptációt, irodalmi magazint és versműsort rendezett, többek között Ottlik Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor, Szomory Dezső, Kosztolányi Dezső, Pap Károly, Móra Ferenc, Zalán Tibor, Tandori Dezső, Horváth Péter, Schwajda György, Szakonyi Károly, Spiró György, Békés Pál, Tar Sándor, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda, Béres Attila, Bárdos Pál, Visky András, Rakovszky Zsuzsa és Hamvai Kornél műveit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter válaszolt arra, mit tenne, ha korábbi felesége, Varga Judit lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje
A Tisza Párt elnöke úgy gondolja, ha Orbán Viktor nem akarja bevállalni a bukást, majd kijelöl valakit maga helyett a 2026-os választásra. Magyar Péter szerint feles többséggel is lehet majd kormányozni.


Ahogy már írtunk róla, Nagykanizsán tartott szakmai kongresszust a Tisza Párt, hogy erősítse a meglévő szakpolitikusait és újakat mutasson be. Magyar Péter elnök a Blikknek adott interjúban többek között arról beszélt, mit tenne, ha végül korábbi felesége, Varga Judit lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje?

„Nincs beleszólásunk más pártok működésébe, majd eldönti Orbán Viktor, hogy el mer-e indulni miniszterelnök-jelöltként. Láttuk, hogy vitázni nem mer, de amíg korábban arra hivatkozott, hogy sok a kis párt, most már egy más helyzet van, így nem lehet rájuk fogni, hogy nincs kivel leülni vitázni. Úgy gondolom, most a Fidesz érdeke lenne, hogy beszéljen az elmúlt tizenöt évről elmondja az érveit.

A kegyelmi botrány után mindenki vállalta már a felelősséget, csak a miniszterelnök nem, és ha jövőre nem akarja a bukást bevállalni, kijelölnek valakit helyette.

Meglátjuk, kit” – fogalmazott Magyar Péter, aki ezen a hétvégén is megerősítette, hogy a pártjával rendszerváltásra készülnek.

„Azon dolgozunk, hogy minél nagyobb felhatalmazást kapjunk a magyar emberektől. Ha kétharmados többségünk lenne, gyorsabb lenne a folyamat, könnyebb lenne érdemi döntéseket hozni, legyen szó bármilyen területről.

Feles többséggel is lehet kormányozni, de az kicsit bonyolultabb, több kompromisszum és jogászkodás is kell hozzá.

Több forgatókönyvvel készülünk” – mondta a politikus.

Magyar Péter ismét köszönetet mondott azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik az egyéni politikai ambícióikat a háttérbe szorították, felismerték a magyar nemzet érdeket, és nem indulnak a jövő évi választáson.

„Ez megsüvegelendő, hiszen mindenki tudja, hogy a kis pártokra leadott szavazatok Orbán Viktor hatalmon tartását szolgálják majd.

Nem meglepő, hogy a Fidesz megkeres és akár százmilliókat is ígér politikai közösségeknek, hogy induljanak jövőre.

Ma már mindenki tudja, hogy az a kérdés: Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor. A rendszerváltást egyébként nem lehet a korábbi szereplőkkel végrehajtani. Egyre több, fogalmazzunk úgy, hogy pénzember próbál kapcsolatot teremteni a Tiszával, de mi elutasítjuk ezeket a megkereséseket. Nem lehet azokkal rendszert váltani, akik szétlopták az ország pénzét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az őt lejárató plakát előtt: Mennyire kell aljasnak lennie egy hatalomnak ahhoz, hogy a viharban kárt szenvedők segítése helyett 100 milliós propagandakampánnyal próbál lejáratni?
A Tisza Párt elnöke arra reagált a közösségi oldalán, hogy Volt egy zápor címmel új plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. Szerinte egyre több jóérzésű, korábban fideszes család fordul el Orbánéktól.


„Mennyire kell aljasnak lennie egy hatalomnak ahhoz, hogy ahelyett, hogy a viharban kárt elszenvedőket (iskolákat, állatmenhelyeket, éttermeket, családokat) segítené, inkább egy nap alatt 100 millió forint közpénzt ver el arra, hogy a politikai ellenfelét megpróbálja szánalmas, hazug propaganda hirdetésekkel lejáratni?” – kérdezte Magyar Péter vasárnap a Facebookon, utalva arra, hogy Volt egy zápor címmel indított új plakátkampányt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.

„Miért csodálkozik Orbán Viktor, hogy egyre több jóérzésű, korábban fideszes család fordul el tőlük és mondja azt, hogy eddig és ne tovább?

Hogy gondolhatja komolyan ez a hatalom, hogy még egyszer többséget szerezhet ebben a csodálatos országban nulla kormányzati teljesítménnyel, aljas, hazug, uszító propagandával?” – folytatódott a Tisza Párt elnökének bejegyzése, zárásként pedig hozzátette: szerinte ma már a magyar emberek jelentős része a békés, kiszámítható rendszerváltás és a TISZA által kínált Út a működő országhoz program mellett áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rácz András: Ha lenne teljesen egyértelmű bizonyíték arra, hogy Sebestyént összeverték, azzal már elő kellett volna állni
Az Oroszország-szakértő szerint egymásnak ellentmondó fotók kerültek nyilvánosságra, egyiken sem látszik a férfi arca, és a két képen nem ugyanaz a személy látható. Szerinte a miniszterelnök, valamint a Magyar Nemzet „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



Rácz András Oroszország-szakértő Facebook-bejegyzésben reagált a kárpátaljai Sebestyén József halálával kapcsolatos ügyekre. Úgy fogalmazott, hogy nyílt források alapján továbbra sem lehet pontosan tudni, mi történt a férfival. Szerinte nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Sebestyént megverték volna, viszont a súlyos egészségügyi állapota ellenére nem kapott időben megfelelő orvosi ellátást, amit az ukrán állam felelősségének tart.

A szakértő arról is írt: „Ha lenne teljesen egyértelmű bizonyíték (lehet, hogy van, nem tudom) arra, hogy Sebestyént összeverték, azzal már elő kellett volna állni annak érdekében, hogy minél gyorsabban lehessen rávenni az ukrán felet független vizsgálat lefolytatására.”

Két, a médiában megjelent fényképet is elemzett bejegyzésében. Az egyik kép Orbán Viktor pénteki Facebook-videójában szerepelt, amelyen egy kórházi ágyban fekvő férfi látható, akinek az arcát nem mutatják, a felirat szerint „agyonverték”. A másikat a Magyar Nemzet közölte, állításuk szerint „exkluzív fotót szereztek Sebestyén József sérüléséről”, ezen azonban szintén nem látszik a férfi arca.

Rácz szerint az egyik képen látható seb nem friss, nem olyan, mint ami pár nappal korábbi bántalmazásból származik. Azt is írta, hogy

a két képen nem ugyanaz a személy látható, mert az egyik férfi szőrösebb, más a bőrszíne és eltérő a testalkata is.

Megjegyezte azt is, hogy az egyik képen a férfi mellkasán nem látszik a másikon szereplő heg. „Ergo, legalább az egyik képen biztosan nem Sebestyén József van. Lehet, hogy mindkettő hamis, ezt nem tudom” – tette hozzá.

A posztban Rácz élesen bírálta a kormánymédiát is. Azt írta: „Vagy a Magyar Nemzet hazudik, vagy Orbán Viktor videója, vagy mindkettő – de az egyik biztosan.” Hozzátette: „őszintén nem érti, hogy mi történik a magyar kormánymédiában”, és szerinte a miniszterelnök, valamint a Magyar Nemzet „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”. Úgy látja, hogy

a jelenlegi kommunikációban mintha az lenne a cél, hogy minél nagyobb feszültség alakuljon ki, nem pedig az, hogy kiderüljön, pontosan mi történt.

Rácz ugyanakkor elismerően írt több kormányzati lépésről is. Példaként említette a Nemzetpolitikai Államtitkárság által nyújtott gyorssegélyt, a temetés költségeinek visszamenőleges átvállalását, Sulyok Tamás részvét-üzenetét és a péntek esti megemlékezést, amelyet többek között Bayer Zsolt szervezett. Kiemelte, hogy a Magyarország ukrajnai diplomáciai képviseletein dolgozók tapasztalt, higgadt profik, és biztos benne, hogy „ők is megtesznek minden szakmailag és emberileg lehetségest azért, hogy segíteni lehessen” Sebestyén családjának.

A bejegyzést azzal zárta:

„Nyilván értem, persze, hogy mi a magyar kormányzati magatartás mögött a belpolitikai haszon. Amit nem értek, az az, hogy hogyan lehetséges, hogy a rövid távú belpolitikai haszon (…) láthatóan fontosabb, mint az, hogy megfelelően ki lehessen vizsgálni egy kárpátaljai magyar honfitársunk halálának körülményeit.”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem működött a klíma az IC-n - rosszul lett egy utas, a peronon élesztették újra Tatán
A kocsikban elviselhetetlen hőség volt, a klíma nem működött, az utasok alig kaptak levegőt. A vonat majdnem egy órát vesztegelt Tatán, miközben mentőt hívtak a rosszul lett férfihoz.


Vasárnap délután rosszul lett egy utas a Budapest-Kelenföldről 13:35-kor induló Scarbantia InterCityn – számolt be róla az ATV.hu egyik olvasója.

Az utas szerint

a vonaton már az indulástól nem működött a klímaberendezés, a kocsikban pedig alig volt levegő. A hőség miatt többen is nehezen viselték az utazást.

A vonat Tatán hosszabb időre megállt, miután az egyik férfi rosszul lett. A helyszínre mentőt hívtak, a kiérkező mentősök pedig megkezdték az újraélesztést a peronon.

„Majdnem 50 percet álltunk Tatán a vonattal, egy férfi annyira rosszul lett, hogy a peronon próbálták meg újraéleszteni.

Addig a többi utas is leszállt levegőzni, mert egyszerűen nem lehetett kibírni a vonaton” – mondta az olvasó.

A 994-es Scarbantia IC végül 14:56-kor folytatta útját Sopron felé. Arról egyelőre nincs információ, hogy sikerült-e újraéleszteni a férfit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: