HÍREK
A Rovatból

Meghalt Moldova György író

88 évesen, szombaton, otthonában, családi körben hunyt el - közölte a család.


Életének 88. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író - tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton.

Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. "Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk"

- írta a közleményben.

Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel. Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért "menet közben" letartóztatták, az új osztályfőnök pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát. Erre nem volt hajlandó, és a főiskolát otthagyva bányásznak állt, ezután még több kétkezi munkát is kipróbált, volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő, úgyhogy "alulnézetből" is megismerte az életet. Éppen kazánszerelő volt, amikor egy munkára a filmgyárba küldték, ahol barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet. A Szerelemcsütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott ragadt dramaturgként, 1964-től szabadúszó volt.

Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg, és nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta a könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

Korai elbeszéléseinek kedvelt témája a külváros világa volt, későbbi regényeiben morális hevület fűtötte hősök mondják ki erkölcsi ítéletét. Feldolgozott történelmi témákat is, például a Negyven prédikátor a hitükért gályarabságot szenvedő protestáns prédikátorokról, A napló Che Guevara életéről szól. Szatíráiban és aforizmaköteteiben a társadalmi fonákságokat és a közélet romlottságát ostorozta.

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése - utóbbi miatt rasszizmussal is meggyanúsították.

Megítélése vegyes: sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások - főként utólag - úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája, és sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori pártfőtitkár bűneit, akit "proletár szentnek" is nevezett. A világ talán legtöbbet focizó írója, a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.

A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.

A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett; szavai szerint már életében két utcát is elneveztek róla: a Szép utcát és a Mester utcát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed” – Durván lezsidózta diákját egy II. kerületi tanár
Zsidó iskolába küldte volna tanítványát a történelemtanár, aki később sem értette, mi volt a baj a kijelentéseivel. Ennek ellenére a hírek szerint azonnal felmondott az intézménynél.


Egy budapesti általános iskola és gimnázium történelemtanára óra közben egy diákját zsidó származására tett megjegyzéssel illette. Az eset a Tett és Védelem Alapítvány honlapján jelent meg, és először az Index adott hírt róla.

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

– ezzel a mondattal fejezte be az egyik diákjának szánt fegyelmezését a II. kerületi általános iskola és gimnázium történelemtanára.

A történtekről egy másik diák számolt be otthon, majd az érintett gyermek szülője is megerősítette az elhangzottakat. Az édesanya még aznap jelezte a problémát az iskola vezetőségének, és közölte, hogy hivatalos útra kívánja terelni az ügyet. Az osztályfőnök támogatásáról biztosította őt.

Az intézményvezető számon kérte a történelemtanárt a kijelentés miatt, azonban a pedagógus nem értette, hogy mi volt a probléma, és nem kért bocsánatot.

A szülő ennek ellenére jelezte, hogy feljelentést tervez, és az igazgatóval, valamint az osztályfőnökkel egyetértésben kérte a tanár felfüggesztését. A megbeszélésről készült jegyzőkönyvet továbbították a Tankerület felé.

A következő egyeztetésre az érintett tanárt is meghívták, de a pedagógus nem jelent meg. A szülő tájékoztatása szerint az oktató azonnali hatállyal felmondott. Az édesanya ennek ellenére továbbra is jogi lépéseket kíván tenni az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történt? Közel 50 millió forintra büntette a jegybank a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bankot
A vállalatirányítás, a hitelkockázatok kezelése és az értékvesztések elszámolása terén tártak fel hiányosságokat.


Csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálata nyomán feltárt hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank - közölte a jegybank pénteken. Azt is hozzátették, hogy a problémák nem veszélyeztetik a bank biztonságos működését.

Az MNB a Gránit Banknál folytatott ellenőrzésekor a 2021. október 1. napjától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Ezáltal a pénzügyi felügyelet elsősorban

  • a vállalatirányítás,
  • a hitelkockázatok kezelése,
  • az értékvesztések elszámolása
  • és az informatika területén tárt fel hiányosságokat.

    A vizsgálat megállapította többek között, hogy a vállalatirányítás területén a bank nem felelt meg teljes mértékben a saját szabályozási előírásainak, és a vizsgálat hiányosságokat azonosított a bank javadalmazási politikájában is.

    Ezen felül hiányosságokra derült fény a hitelezési kockázatoknál például az ügyfélcsoportok módosításának ellenőrzésében, a nagy kockázatvállalások kezelésében, valamint az éves ügyfélminősítés a monitoring folyamatok és az értékvesztés elszámolásánál.

    Az átfogó vizsgálat az informatika területén pedig azt tárta fel, hogy

    a bank nem teljes körűen jelentette az MNB felé egyes, a pénzforgalmi szolgáltatást érintő üzemzavarait.

    Emellett kifogásokat fogalmaztak meg az informatikai területen végzett belső ellenőrzési tevékenységgel összefüggésben is.

    Mindezek miatt az MNB pénteki határozatában határidők kiszabásával kötelezte a Gránit Bankot a feltárt problémák megszüntetésére, valamint a jegybank a jogszabálysértések miatt 48,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a bankra.

    A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette a feltárt problémák kockázati besorolását. Enyhítő körülménynek számított, hogy az intézmény a vizsgálat során teljes mértékben együttműködő magatartást mutatott és már az eljárás alatt megkezdte a hiányosságok megszüntetését - derül ki az MNB közleményéből.

    2021. december 30-án Hegedűs Éva, a bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója eladta a tulajdonában lévő részvények többségét a BDPST Group érdekeltségébe tartozó Tiberis Digital Kft-nek, mely ekkor 57 százalékos tulajdonrészt szerzett. Ezzel Tiborcz István lett a bank egyik fő tulajdonosa.

    via MTI


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán beszédet mond március 15-én, itt a jelszava: Egy maroknyi lázadó a birodalom ellen
    Ahogy ez szerintük 1848-ban is volt. A hivatalos állami megemlékezés március 15-én 10 óra 30 perckor lesz a Nemzeti Múzeumnál.


    Megjelent a kormány március 15-is kisfilmje. A videó elején elsősorban 1848-as festményekkel operálnak, miközben Korbuly Péter jól ismert hangján azt hallhatjuk:

    „Egy maroknyi lázadó a birodalom ellen”.

    Majd úgy folytatják: „Így volt egy '48-ban, és így van ez ma is”.

    A kisfilm érdemi mondanivalója, hogy a kormány az embereket március 15-én 10 óra 30 percre várja a Nemzeti Múzeumhoz az állami megemlékezés keretében. A szokásoknak megfelelően ott beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tavalyi évhez hasonlóan ugyanezen a napon várja híveit Magyar Péter is. A Tisza Párt elnöke a budapesti Andrássy úton tart megemlékezést március 15-én 15 órától. Ahogy illik, ők is készítettek hozzá egy figyelemfelhívó videót:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Rendkívüli vírushelyzet és intézkedések – 50 év után ismét megjelent egy betegség a Dunántúlon
    A szarvasmarhákat érintő súlyos betegség miatt sok állatot le kell vágni, és más rendkívüli intézkedéseket is bevezetnek az érintett Győr-Moson-Sopron megyei térségben.


    Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen – jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Kiemelte: a telepen, ahol mintegy 1400 szarvasmarha található, március 3-án jelentkeztek a ragadós száj- és körömfájás betegség tünetei. A beteg állatokon magas lázat, levertséget tapasztaltak, a szájban és lábvégeken jellegzetes hólyagos elváltozások voltak.

    A helyi állategészségügyi hatóság a telepet azonnali intézkedésként zárlat alá helyezte, a létesítmény körül pedig elrendelte a korlátozó intézkedéseket – hangsúlyozta az országos főállatorvos.

    Pásztor Szabolcs elmondta, ez a betegség utoljára 1973-ban fordult elő Magyarországon. Részletezte, a hatóságot a telepet ellátó állatorvos március 5-én értesítette, aznap helyszíni vizsgálattal összekötött mintavétel történt. A jellemző klinikai tünetek miatt a gyanú alapján elrendelték a korlátozó intézkedéseket, zárlat alá került a létesítmény. A kórokozó jelenlétét a Nébih laboratóriuma március 6-án erősítette meg.

    Ismertette, a betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár. A fertőző állatokat nem lehet kezelni, ha egy gazdaságban egy állat is megbetegszik, akkor a összes párosujjú patás állatot fel kell számolni.

    A vírus bejutásának körülményeit járványügyi nyomozásban vizsgálják, nézik azt is, hogy a telepekről milyen kiszállítások történtek a lappangási időszakon belül.

    Kijelentette: rendkívüli a járványügyi helyzet, ezért a korlátozások is rendkívül szigorúak. Jelenleg országos, illetve a Dunántúl teljes területét érintő korlátozások indokoltak. A dunántúli régióban a fogékony állatok teljes forgalmi korlátozása lép életbe legalább 72 órára. Ezt követően pedig legalább március 17-éig csak az azonnali vágásra mehetnek az állatok. A fogékony állatok külföldre szállítását felfüggesztették.

    Az érintett kisbajcsi telep körül 10 kilométer sugarú körben a hatóság számba veszi a fogékony állatfajokat tartó valamennyi gazdaságot, az állatokból mintát vesznek a vírus kimutatására. Ezen a területen tilos a vadászat. Ezen kívül Győr vármegye egész területén a fogékony vadfajokból víruskimutatásra vérmintát kell venni, és a Nébih laboratóriumába be kell küldeni. A vérvizsgálatokat állami költségre végzik - sorolta a főállatorvos.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy tilos Győr vármegyében minden, fogékony állatfajt bemutató rendezvény megtartása március 17-éig, és további rendelkezésig nem látogathatók ilyen állatfajt tartó turisztikai helyek.

    Pásztor Szabolcs hangsúlyozta, az érintett állatállomány felszámolása haladéktalanul megkezdődik, a tetemek megfelelő kezelésére, a folyamatos fertőtlenítésre kiemelt figyelmet fordít a hatóság.

    Az Agrárminisztérium, a Nébih és a teljes állatügyi hatóság mindent megtesz a járvány elfojtása, az érintett termelők segítése, kártalanítása érdekében. Az intézkedéseket a járványhelyzet alakulása alapján folyamatosan felülvizsgálják. Fontos, hogy a betegségre fogékony faj tartója ügyeljen a járványvédelmi előírások betartására, az elrendelt szigorú hatósági intézkedéseket is beleértve, és azonnal jelentsék az állat megbetegedését az állatorvosuknak – tájékoztatott Pásztor Szabolcs.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: