hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Meghalt Csíkszentmihályi Mihály, a flow-elmélet megalkotója

A világhírű tudós, aki a boldogság kutatásáról és a flow fogalmának megalkotásáról volt ismert, 87 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas, a Magyar Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett pszichológus, az MTA külső tagja – jelentették be a hivatalos Facebook-oldalán. Mint írják: életének utolsó napjait otthon, családja körében töltötte.

Az 1934-ben, Fiumében született tudós már gimnáziumi évei alatt érdeklődni kezdett a pszichológia iránt. Az Egyesült Államokba is azzal a céllal ment 1956-ban, hogy ezzel a tudományággal foglalkozzon. A Chicagói Egyetemen művészeti kreativitásból doktorált, ezután hat évet töltött oktatóként az illinois-i Lake Forest College-ben, majd 1971-ben visszatért Chicagóba. Három évtizeden át tanított itt, mielőtt áttette székhelyét a Claremont Graduate Universityre, ahol nyugdíjazásáig dolgozott.

Csíkszentmihályi a doktori disszertációját a művészi alkotási folyamat hatásáról írta – ebből nőtt ki később vizsgálatainak központi területe, a boldogságkutatás, amely azt vizsgálta, hogyan hat az emberre az a tevékenység, amelyet önmagáért végez, amikor szinte kikapcsolja a külvilágot. Ezt a bevonódást nevezte el flow-nak. A terület vizsgálatának voltak előfutárai – például Maria Montessori –, de Csíkszentmihályi révén vált ismertté. Szakmai jelentőségét 1990 után ismerték el. Flow (Az áramlat) című könyve is ebben az évben jelent meg.

Csíkszentmihályi azt vallotta, hogy a génjeink, a kultúránk, a neveltetésünk ugyan befolyásol minket, de alapvetően csak rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a lehetőségeinkkel.

„A boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk, és nem kapcsolatos a szerencsével vagy a véletlennel sem. Nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem a külső eseményektől függ, inkább attól, hogyan értelmezzük azokat mi magunk. A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia” – mondta.

Csíkszentmihályinak két fia van, mindketten követték apjukat a tudományos pályán. Felesége Isabella Selega, akivel a pszichológus haláláig, hatvan éven át élt együtt.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Zacher Gábor: ezért magas a magyar halálos áldozatok száma

A szakember szerint a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb. A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából pedig elsők vagyunk.

Link másolása

hirdetés

"A rendszer most működik" - Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos a Klubrádióban beszélt a koronavírus-járványról, a negyedik hullám eddigi tapasztalatairól, a súlyos esetekről és a halálozási számokról.

A hatvani kórházban dolgozó toxikológus, mentőorvos elmondta, hogy az ő kórházukban nincs fennakadás, 60 százalék körüli az ágyak kihasználtsága és az intenzív osztályokon és a Covid-osztályokon sincs teltház, mint az előző hullám csúcsán. "Ugyan nem vidáman és mosolyogva, de a rendszer most működik". Nem ért egyet azzal, amit Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő mondott, aki szerint összeomlott az egészségügy.

Az ápoltak számáról elmondta, hogy

a lélegeztetett betegek között kisebb százaléka az, akit le lehet venni a lélegeztetőgépről. A többieket sajnos elveszítik.

Bár az előző hullámban 85-90 százaléka a lélegeztetetteknek meghalt, most egy picit jobb csak a helyzet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani adatok csak az invazívan lélegeztett betegekről szólnak.

A korrekt adatokról úgy vélekedett, akkor lehetne pontos számokat mondani, ha meg lehetne tudni, hogy összesen hány intenzív ágy van, ebből mennyi foglalt, a betegek közül mennyi a Covid-intenzíves és a „tiszta” intenzíves, és hányan vannak lélegeztetőgépen. Úgy vélte, fontos lenne ezek ismerete.

hirdetés

A hatvani kórház statisztikája szerint

a náluk ápolt betegek 75 százaléka nem vett fel semmilyen oltást. Vannak kétszer oltottak, kb. 10-15 százalék, de ők a másodikat többnyire 6 hónappal ezelőtt kapták,

így már nem nagyon számítanak védettnek. Az oltási akcióhéttel egyetért, csak jó lett volna, ha már szeptemberben elindítják - vélekedett. Sokaknak valószínűleg nem volt egyszerű az internetes regisztráció – tette hozzá.

A nagyon magas magyar halálozási számok okáról azt mondta, hogy

a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb. A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából elsők vagyunk.

A rizikófaktorok között az elhízást, a cukorbetegséget, a dohányzást, az alkoholt is megemlítette. Szerinte ezért lehet, hogy egymillió lakosra jutó halálozás szempontjából a világon az ötödik legrosszabbul áll Magyarország. Egyébként érdekes, hogy ezt nem kommunikálják – tette hozzá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Saját boncolásáról talált dokumentumokat egy 32 éves nő, amikor a laboreredményét kereste az EESZT-ben

A lelet szerint november 18-án boncolták fel a Péterfy Kórház patológiáján, holott csak egy laborvizsgálat miatt volt a kórházban.

Link másolása

hirdetés

A laboreredményét szerette volna megnézni az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT) egy 32 éves budapesti nő, amikor váratlan dologgal szembesült: a saját boncolásáról talált dokumentumokat.

"Ahogy kattingattam, láttam, hogy oda van írva, hogy november 18-án halottkezelésen mentem keresztül. Nagyon meglepődtem, ráklikkeltem egy legördülő sávra, és kihozott egy dokumentumot, miszerint elkezdték a boncolásomat"

- mesélte az RTL Híradónak Sánta Mária.

A lelet szerint november 18-án boncolták fel a Péterfy Kórház patológiáján. Ha ez nem lenne önmagában elég abszurd, állítólagos boncolása után még két járóbeteg vizsgalatát is rögzítette a rendszer, nem törődve azzal, hogy akkor elvileg már halott volt. A nő egyébként járt a Péterfy Kórházban, egy laborvizsgálaton novemberben.

Mária csak nevet a szürreális tévedésen, de felvetette benne azt, hogy más ilyen eset is lehet.

"Valószínűleg nem csak az, hogy boncolásra regisztráljak be az embert, hanem bármi lehetséges. Gyanítom, hogy az EESZT nem tud működni megfelelően, biztosan van benne nagyon sok hiba"

- mondta.

hirdetés

Késmárky András háziorvos szerint egyszerű emberi hiba történhetett. Mint mondta, a patológiai vizsgálat nem különbözik hagyományos értelemben egy orvosi vizsgálattól, dokumentáció technikai kivitelezése ugyanaz.

Egy ilyen baki pedig nem jelenti azt, hogy a rendszerből is kiveszik a nőt, ennek sokkal komolyabb dokumentációs és adminisztratív háttere van. A kormányhivatalon keresztül az OEP, a társadalom biztositó fogja a rendszerből kivenni azt, aki elhalálozott, de ennek több lépcsős folyamata van.

Az Országos Kóházi Főigazgatóság azt közölte az RTL Híradóval, hogy az egészségügyi szolgáltató azonnal javítja a hibát, és hogy az ellátó intézmények kötelezettsége és felelőssége, hogy a betegek egészségügyi ellátása megfelelő kóddal kerüljön be az EESZT-be.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Orbánék nem alakítottak új EP-frakciót Varsóban, de újabb konferenciát szerveznek

A jobboldali pártvezetők egy közös nyilatkozattal zárták le a találkozót, amelyben elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását.

Link másolása

hirdetés

Véget ért Orbán Viktor és az európai populista pártok vezetőinek találkozója, amit Varsóban tartottak szombaton. A résztvevők azért gyűltek össze, hogy az Európai Néppárt után a második legnagyobb európai parlamenti frakciót alakítsák meg.

A Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására érkezett Varsóba a magyar miniszterelnök mellett például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje és Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke is. Ám a találkozón nem vett részt az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni, és a másik olasz populista párt, a Liga vezetője, Matteo Salvini sem.

Új európai parlamenti frakciót végül nem alakítottak, egy közös nyilatkozattal zárták le a konferenciát a pártvezetők.

Ebben az MTI beszámolója szerint leszögezték, hogy

hirdetés

• az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, • Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől,

• csak ilyen együttműködéssel akadályozható meg "az önjelölt elit által irányított Európa romboló eszméjének megvalósítása".

A pártvezetők elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását. Teljes demokratikus legitimációval csak az államok szuverén intézményei rendelkeznek - húzzák alá. Hozzáteszik: ezzel azonos legitimitással az európai intézmények nem rendelkeznek, így a nemzetállamhoz képest alárendelt szerepet kell betölteniük és nem válhatnak az új "európai nemzet" létrehozását célzó társadalomtervezés eszközévé sem.

A társadalomtervezés példájaként a nyilatkozatban "az ideológiai alapú", keresztény elemektől mentes nyelvezet kialakítására tett kísérleteket említik, nevezetesen az Európai Bizottság nemrég ismertetett javaslatát, amely értelmében kikerülne a szóhasználatból például a karácsony kifejezés.

Az európai nemzet koncepciója "soha nem létezett, ma sem létezik és nem létezhet a jövőben sem" - olvasható a nyilatkozatban.

A konferencia résztvevői azon szándékukat nyilvánítják ki, hogy a továbbiakban különböző szinteken és fórumokon együttműködnek mindazon pártokkal és szervezetekkel, amelyek számára fontos Európa egyedülálló öröksége és a nemzetek Európájának eszméje.

A konferencián megvitatták pártjaik szorosabb együttműködését is az Európai Parlamentben, ezen belül a közös találkozók szervezését és a szavazások összehangolását olyan kérdésekben, mint a tagállamok szuverenitásának védelme és az illegális bevándorlásra vonatkozó álláspont.

Megállapodtak abban, hogy válaszul az Európa jövőjéről szóló uniós vitára, a következő hónapokban újabb konferenciát szerveznek Spanyolországban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Már épül a kilátóteraszos étterem a felcsúti víztározó tónál, amelyet 1,5 milliárdos állami támogatásból fejlesztenek

A felcsúti kisvasút melletti tó fölé egy gyalogoshidat építenek, amely egy mesterséges szigetre vezet majd. A beruházást Mészáros Lőrinc családi cége végzi.

Link másolása

hirdetés

Megkezdődött az uniós pénzből épült felcsúti víztározó tó turisztikai fejlesztése, szintén közpénzből - számolt be róla az RTL Híradó.

Ahogy korábban megírtuk, korábban a Váli-víz nevű patakot duzzasztották fel Felcsút déli csücskénél, a gátak között kialakított záportározóra pedig 234 millió forintot költött uniós forrásból a település vezetése.

A záportározó fejlesztésének folytatásában egy gyalogoshidat építenek a tó fölé, ami egy mesterséges vezet majd. Ezen lesz egy majdnem 600 négyzetméteres étterem, teraszok és lépcsők is. A projektre másfél milliárd forintos állami támogatást kapott a falu, az építésre kiírt közbeszerzést - egyetlen indulóként - Mészáros Lőrinc családi cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. nyerte meg.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök faluja több pénzt kap hasonló beruházásokra, mint az összes többi magyar kistelepülés.

"Én nem nem gondolom, hogy ettől a beruházástól nagyobb lesz a turisztikai vonzereje ennek a falunak. Talán majd akkor lesz ez egyszer turista látványosság, hogyha a miniszterelnök már nem lesz miniszterelnök és amikor ezek az eszement beruházások porladnak széjjel" - nyilatkozta az RTL Híradónak. Azt is mondta, hogy szerinte "aki ezt kitalálta az vagy bolond, vagy legalábbis elvesztette a józan ítélőképességét".

A beruházás várhatóan 2022 telén készül el.

hirdetés
Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: