HÍREK
A Rovatból

Meghalt Bertók László, Kossuth-díjas költő



Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője egy Facebook-posztban írt Bertók Lászlóra emlékezve - észlelte a 444.hu.

„Ebben a furcsa évben, amikor mindent újra kell tervezni, a Magvető Kiadóban egyvalamiben biztosak voltunk: októberben megjelentetjük Laci Együtt forog című verseskötetét, ezzel ünnepelve közelgő, 85. születésnapját. (...) Ha majd itt lesz az ideje, érdemes lesz számba venni, milyen fontos alkotója és részese Bertók László a mai magyar lírának, hogyan teremtett eleven kapcsolatot például Csorba Győző és Parti Nagy Lajos között, hogyan alakította-építette a költészet köznyelvét, a rá jellemző csendességgel és szerénységgel miképpen hozott létre újszerű-kísérletező költői formákat, hogyan gyarapította a magyar gondolati líra gazdag hagyományát és pályája végén a haiku- és az epigrammaköltészet tradícióját, hogyan írta át és hogyan írta tovább Pécset az irodalom térképén a Somogyországból érkező Bertók;(...) Én most az utolsó, októberben megjelenő kötet egyik kétsorosát ismétlem magamban, a Túlélő című versét.”

„A program túlélni volt egy életen át, / azt azért ne hidd, hogy túlélted a halált”.

Security Check Required

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hajál meg reggelre anyádal együtt te majom” – halálos fenyegetés miatt tesz feljelentést Dúró Dóra
A politikus egy bejegyzése alatt kapta a gyilkos üzenetet, amit egy lopni tanított kislányról szóló posztja váltott ki. Dúró szerint ez nem trollkodás, hanem bűncselekmény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 27.



Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa a Facebook-oldalán közölte, hogy halálos fenyegetést kapott, ami miatt feljelentést tesz.

Azt írja,

egy férfi nyíltan az ő és édesanyja meggyilkolásával fenyegette meg

egy bejegyzése alatt. Állítása szerint a poszt arról szólt, hogy két asszony lopni tanított egy nyolcéves kislányt, aki az egyik elkövetőnek dédunokája, a másiknak unokája volt. Dúró szerint ezzel kapcsolatban fogalmazta meg a Mi Hazánk álláspontját, és ez váltotta ki „ezeket a vadállatias ösztönöket a kommentelőből”. Úgy véli, ez nem vélemény, nem indulat, nem „trollkodás”, hanem bűncselekmény.

„Itt is üzenem neki:

engem nem lehet megfélemlíteni, a Mi Hazánk politikusaként mindig ki fogom mondani az igazságot.

Négygyermekes édesanyaként és az Országgyűlés alelnökeként azonban kötelességem komolyan venni az én és édesanyám kivégzésével fenyegető üzenetet, mert ez akár valós veszélyt is jelenthet rám és rá nézve” – idézte a politikus szavait a poszt, aki közölte, az ügyben feljelentést tesz, és reméli, hogy a hatóságok gyorsan a megölésükkel fenyegető elkövető nyomára akadnak.

„A közélet nem szólhat lincselő indulatokról. Aki mások életét fenyegeti, annak számolnia kell a következményekkel”

– zárta bejegyzését.

A fenyegetést kiváltó poszt egy korábbi ügy kapcsán született, amelyben a Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt két nő ellen. A vád szerint 2024-ben több alkalommal követtek el bolti lopásokat, és két esetben a fiatalabb nő nyolcéves unokáját is bevonták: például a gyerekkel vitettek ki fizetés nélkül pékárut és üdítőt. A vád kiskorú veszélyeztetésére is kiterjed, a vádirat felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
444: Orbán Viktor öccse egy oroszokhoz bekötött ügynökkel járt fegyvergyárakban, fegyverekről tárgyalni
A miniszterelnök testvére 2019-ben a Multi Shoot Zrt. képviselőit kísérte el Csehországba és Szlovákiába. Bár az útból nem lett üzlet, Orbán Áron 2024 decemberében a fegyvercég egyedüli tulajdonosa lett.


Gépkarabélyokat és lőszereket gyártó üzemekkel tárgyalt Csehországban és Szlovákiában 2019-ben a Multi Shoot Zrt. nevű magyar fegyverkereskedelmi cég. A vállalat egy 444 birtokába került dokumentum szerint fegyvereket, lőszereket, hírszerzési eszközöket és repülőgépeket akart beszerezni „fegyveres erőknek, légierőnek, tengerészetnek, rendőrségnek és hozzá köthető ügynökségeknek, valamint más gyártóknak és cégeknek”.

A körúton ott volt Orbán Áron, a miniszterelnök öccse is, aki az úton szintén részt vevő forrás szerint „mindenütt elmondta, hogy a miniszterelnök testvére”

– írja a lap.

A tárgyalásokat a cég megbízásából az a Mikuláš Nádaši szervezte, aki a csehszlovák titkosszolgálat, az ŠtB egykori, orosz kapcsolatokkal is rendelkező ügynöke volt. Nádaši 1936-ban született a Felvidéken, majd állami gondozottként beszervezte az állambiztonság. JEGE fedőnéven futott, és a hírhedt Omnipol állami külkereskedelmi vállalat ügynökeként a csehszlovák hadiipar termékeivel kereskedett. Ügynöklisták szerint dolgozott az orosz KGB-nek és a német BND-nek is, utóbbitól a források szerint nyugdíjat is kapott.

Nádaši a rendszerváltás után is fegyverkereskedő maradt, idős korában magyar nőt vett feleségül, és Cegléden telepedett le. Három éve halt meg Prágában, hamvai azóta is egy ügyvédi irodában vannak letétben.

Bár a 2019-es körútból végül nem született üzlet, Orbán Áron szerepvállalása a cégben a 444 szerint nem volt véletlen. Papíron csak 2022-ben lett a Multi Shoot Zrt. ügyvezetője, majd 2024 decemberében a tulajdonosa, de a kötődése korábbra nyúlik vissza.

A Multi Shoot 2018-ban olyan telephelyet jegyzett be, ami 2021 óta Orbán Áron hivatalos lakcíme is, 2021-ben pedig lőteret kezdtek építeni a miniszterelnök öccsének szécsénkei földjén. Orbán Áron a közösségi médiában már azelőtt sajátjaként beszélt a cég által üzemeltetett Global Arms Hungary nevű fegyverboltról, hogy formálisan bármilyen tisztsége lett volna a vállalkozásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot öccse „üzelmeiről”
A Tisza Párt vezetője választ követel a miniszterelnöktől, aki korábban sem volt hajlandó testvére, Orbán Áron üzleti ügyeiről beszélni.


Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amelyben Orbán Viktor öccséről ír. Mint írta, a képen a miniszterelnök testvére látható, aki fegyverkereskedő céget üzemeltet, miközben

miközben a kormányfő a békéről és a migráció veszélyeiről beszél.

A politikus felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a nyilvánosságot a testvére „üzelmeiről”.

Kedden a 444.hu jelentetett meg egy cikket arról, hogy Orbán Viktor öccse, Orbán Áron évekkel ezelőtt egy oroszokhoz bekötött ügynökkel járt fegyvergyárakban, fegyverekről tárgyalni. Bár a 2019-es körútból végül nem született üzlet, Orbán Áron 2022-ben lett a Multi Shoot Zrt. ügyvezetője, majd 2024 decemberében az egyedüli tulajdonosa lett.

Orbán Viktor korábban a testvérét érintő parlamenti kérdésekre úgy reagált, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, és aki visszaélést sejt, tegyen feljelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sajtóhír: nem indul a választáson az MSZP, de Kunhalmi Ágnesék egyéniben mégis megpróbálják
A Magyar Nemzet szerint Komjáthi Imre pártelnök a tagságnak az önkénteshiánnyal indokolta a döntést. A párt országos listát sem állít, de ismert politikusai, mint Hiller István, egyéni körzetekben indulhatnak.


Nem indul a tavaszi országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt – írta a Magyar Nemzet. Az értesülés egybevág a HVG információival is.

A lap szerint Komjáthi Imre pártelnök arról tájékoztatta a tagokat, hogy

nincs elég önkéntesük az aláírásgyűjtéshez és a kampányhoz. A párt támogatottsága is mélyponton van, így feltehetően az országos lista állítása is esélytelen lenne.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szocialisták nem a Tisza Párt javára lépnek majd vissza. A Medián januári kutatása szerint az MSZP tábora már egy százalék alatti.

Ennek ellenére egyéniben többen is rajthoz állhatnak a választáson, így például Kunhalmi Ágnes Dél-Pesten, valamint Hiller István Pesterzsébeten és Soroksáron.

Több szocialista politikus már el is hagyta a pártlogót a kommunikációjában. Ilyen például Vajda Zoltán, aki „Győztes. Független. Rendszerbontó.” szlogennel jelentette be újraindulását. A Csongrád-Csanád 1-es választókerületben induló Szabó Sándor is inkább függetlenként ajánlja magát.

A mostani értesülés fordulatot jelent, a párt ugyanis tavaly novemberben még azt közölte, hogy mind a 102 körzetben indít jelöltet és országos listát állít. Az ellenzéki térfélen nem az MSZP az első, amelyik a nemindulás mellett dönthet: a Momentum már tavaly júniusban bejelentette, hogy nem vesz részt a választáson, az LMP pedig idén januárban határozott ugyanígy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk