HÍREK

Meghalt a tavaly kilakoltatott nyugdíjas kódexkutató, akit élőlánccal próbáltak megvédeni

A 67 éves, egyedülálló, krónikus beteg tudós kilakoltatását megpróbálták megakadályozni a Város Mindenkié csoport aktivistái és országgyűlési képviselők is az V. kerületben, sikertelenül.

Link másolása

Meghalt Dr. Kovács Zsuzsa, akinek a kilakoltatása tavaly nagy port vert fel Budapesten. "Korábban évekig élt és tanított Franciaországban, irodalomtudományból doktorált, verseket is írt, és az ő kutatásai alapozták meg mindazt, amit ma a szakértők a Tihanyi és a Kazinczy kódexekről tudnak" - írta róla a Város Mindenkié csoport nekrológjában.

Kovács Zsuzsa korábban kódexkutató volt az MTA Nyelvtudományi Intézeténél, néhány évig a Lyoni Egyetemen is tanított, de 45 830 forintos nyugdíja mellett tartozása halmozódott fel.

A 67 éves, egyedülálló, krónikus beteg nő kilakoltatását megpróbálták megakadályozni a Város Mindenkié csoport aktivistái az V. kerületben – írtuk meg mi is a Mérce nyomán.

A Város Mindenkié csoport ezt írta:

"Zsuzsa nem volt A Város Mindenkié aktivistája. Nem sokkal azelőtt fordult hozzánk segítségért, hogy az V. kerületi önkormányzat kilakoltatta őt az otthonából. Miután az Utcajogász Egyesület segítségével minden jogi lehetőséget kimerítettünk, élőlánccal igyekeztük megakadályozni, hogy elveszítse a lakhatását.

Ugyan a kilakoltatást nem sikerült megakadályozni, segítőink továbbra is dolgoztak azon, hogy Zsuzsának újra otthona, lakhatása vagy legalább rendes szállása lehessen. Bizalommal fordult hozzánk és mi egészen haláláig törődtünk vele és az ügyével."

Belváros-Lipótváros Önkormányzata annak ellenére rendelte el a kilakoltatást, hogy a kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter is megszavazta szeptember végén a Fővárosi Közgyűlésben a kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását célzó javaslatot.

A kilakoltatás elleni civil fellépésben részt vettek Jámbor András, Tordai Bence és Csárdi Antal országgyűlési képviselők is.

A Mérce azt írta, hogy a rendőrök folyamatosan emelték ki az aktivistákat az élőláncból, akik közben azt skandálták: „Ne tegyétek utcára Zsuzsát!” és „Ne legyetek kegyetlenek!”

A tudósítás szerint a végrehajtó átadta az aktivisták érveit Szentgyörgyvölgyi Péternek, de a fideszes polgármester nem adott felfüggesztést, sem halasztást a kilakoltatás végrehajtására.

Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében is arra emlékeztetett, hogy a fideszes polgármester is megszavazta a Közgyűlésben az említett határozatot, és felszólította Szentgyörgyvölgyi Pétert, hogy tartsa magát a szavazatához, és „a kilakoltatást állítsa le”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Leszakadt egy hatalmas darab a partfalból Balatonföldváron – fotók
A védműnek köszönhetően nem okozott károkat az omlás. Az önkormányzat pályázatot nyújt be a helyreállításra.

Link másolása

Leszakadt egy hatalmas darab a Kemping utcai partfalból csütörtökön Balatonföldváron - derül ki az önkormányzat Facebook-bejegyzéséből.

Ahogy írták,

a korábban kiépített védműnek köszönhetően az omladék nem tudott kárt okozni az ott élők vagyontárgyaiban, és a passzív védelmi rendszer megakadályozta, hogy a most leszakadt törmelék az útra omoljon.

A leguruló több tonnás leszakadás kidöntött egy fát és tönkretette az omladékfogó rendszert.

„Csapadékos időben a partfal erőteljesebb károsodásnak van kitéve és nő az omladék leszakadásának valószínűsége is. A városvezetés folyamatosan, több ütemben végezteti el a Kemping utcai löszfal stabilizációját az ott lakók személyi és vagyoni biztonsága érdekében” - írták a bejegyzésben.

Az érintett Kemping utcai útszakaszt és a peremvonalon található gyalogos ösvényt lezárták. A helyreállításra vis maior pályázatot nyújt be az önkormányzat.

(Forrás: Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az Anonymus megtámadta a Simple rendszerét, sokan az OTP-t és Izraelt gyalázó leveleket kaptak
Pénteken ismét támadás érte a rendszert. Sokan gyalázkodó leveleket kaptak.

Link másolása

A Telex írta meg, hogy pénteken ismét kibertámadás érte a Simple rendszerét.

A lap olvasói közül néhányan ma sem tudtak belépni a mobil applikációba, emiatt például nem tudták felmutatni a bérletüket. Sokan pedig egy levelet kaptak, amiben az OTP-t, a magyar korrupciót, illetve a „népirtó Izraelt” emlegették, és azt állították, egymillió dollárt lopta el az OTP-től, az összeget jótékony célra fordították.

A levél zárásaként további várható hekkertámadásokat helyeznek kilátásba.

A levelet az Anonymus hekkercsoport küldte, az OTP-t azért támadták, mert „extra adót szednek”, és mert „volt képe azt mondani a világnak, hogy a bankjaik biztonságosak”.

A Telex megkereste az OTP-t az ügyben, ezt a választ kapták:

"A Simple rendszereit tegnap, azaz december 8-án este kibertámadás érte egy ismert hackercsoport részéről, akik más felület(ek)en eltulajdonított felhasználónév/jelszó kombinációkkal férhettek hozzá a felhasználói fiókokhoz. Ezért biztonsági okokból, átmenetileg az OTP Mobil felfüggesztette a Simple applikáció működését.

A felhasználókat anyagi kár nem érte. A jogellenes belépési kísérletek megakadályozására és a Simple-fiókok valamint az ott tárolt személyes adatok további védelmére az OTP Mobil bekapcsolta a kétfaktoros azonosítást valamennyi, már meglévő felhasználói fiók esetében. Ehhez kapcsolódóan biztonsági okokból, a veszélyeztetett Simple felhasználók jelszavát érvénytelenítette a vállalat.

Dolgozunk a rendszer helyreállításán. A támadás elkövetőinek felelősségre vonása érdekében az OTP Mobil együttműködik a hatóságokkal. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lánya kísérte ki a rosszul lett tanárt, aki meghalt a kiskunhalasi szalagavatón
Már a mentők megérkezése előtt megkezdték a férfi újraélesztését. Sajnos hiába.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy meghalt egy kiskunhalasi tanár a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium péntek esti szalagavatóján, miután a tánc közben rosszul lett.

Az RTL híradója több részletet is kiderített a tragédiáról: a tanár, Csala Tibor a lányával közösen lépett fel a produkcióban, és vele együtt ment ki a teremből, amikor rosszul lett. A bent ünneplőknek gyakorlatilag fogalmuk sem volt arról, hogy mekkora a baj.

Csala Tiborról az iskola szakoktatója, egyben korábbi diákja volt. Tanárként sikeres volt, nagyon szerették és tisztelték, a diákjai jól szerepeltek vizsgákon és versenyeken egyaránt. A szalagavatón a Halas Táncegyüttessel lépett fel, az esemény zárásaként.

A híradóból kiderült az is, hogy már a mentők megérkezése előtt megkezdték a férfi újraélesztését, ezek után a mentők küzdöttek egy órán át az életéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Érkezik az ónos eső, több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki
Északon és északkeleten havazni fog, Baranya, Somogy és Zala megyékben viszont ónos esőre kell számítani.

Link másolása

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A figyelmeztető előrejelzésük szerint szombaton a Dunántúlon hószállingózás, gyenge havazás, havas eső előfordulhat, majd az éjszaka második felében nyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik, amely vasárnap fokozatosan kelet felé helyeződik, estére le is vonul.

Míg az északkeleti, északi országrészben főként havazás várható, addig délebbre egyre inkább a havas eső, eső válik jellemzővé, de

elsősorban a hajnali, kora délelőtti órákban a Dunántúlon, annak is elsősorban a déli és nyugati felében átmeneti ónos eső is valószínű.

A tartós, többórás ónos eső veszélye miatt vasárnapra Baranya, Somogy és Zala megye területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: