KULT
A Rovatból

Megéri megnézni az Avatár – Az utolsó léghajlítót? Egyértelműen! Hibátlan? Korántsem

Szükségünk volt erre? Egyáltalán nem. Az eredeti Avatár – Az utolsó léghajlító sorozat a mai napig klasszikus. Viszont, aki nem ismeri az eredetit és nem szereti a rajzfilmeket, annak tökéletes arra, hogy megismerjen egy fantasy világot, tele varázslattal, barátsággal és kedvességgel.


Az Avatár – Az utolsó léghajlító 2005-ben indult útjára a Nickelodeonon és Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko műve rögtön modern klasszikussá vált. Stílusában hasonlít az animékhez, de nem japán animációról van szó. A három évadot ért meg a sorozat és egy tökéletes, kerek egész mesét kaptunk ez alatt a 62 rész alatt erről a háború sújtotta fantasy-világról. Még egy méltatlanul elfeledett folytatás sorozatot is szült a Nickelodeonon, a Korra legendája képében.

Majd 2010-ben megtörtént az, amire minden rajongó számított számított.

A Paramount felkarolta a szériát és készítettek egy borzalmas filmet, amiben mindent elrontottak, amit lehetett. A rendezésre felkért M. Night Shyamalan legrosszabb filmje Az utolsó léghajlító, ami hatalmas tett, ismerve az úriember filmográfiáját.

Innen gyakorlatilag nyert helyzetből indult a Netflix, amikor eldöntötték, hogy élőszereplős sorozat képében adaptálják a Nickelodeon legjobb meséjét.

Annyira rossz úgy sem lehet, mint a Shyamalan-rémtett volt.

Ez igaz is, mert a netflixes változat egészen jól sikerült. Nem cserélném el egy pillanatra se a rajzfilmre, mert közel sem annyira kidolgozott és szerethető, de ahhoz képest, hogy mekkora kihívás állt az alkotók előtt az, amit letettek az asztalra, az elismerésre méltó.

Mintha a rajzfilmet néznénk? Közel sem. Nagyon próbáltak közel maradni az eredeti alapanyaghoz, de érezték, hogy meg kell húzni azt. Nekik csupán nyolc 50 perces részbe kellett besűríteniük, az első évad 20 epizódját. Hozzá kell tenni, hogy a rajzfilm húsz perces volt, de így is meg kellett kurtítani a tartalmat a játékidő miatt. Mit sikerült átvinni és mit nem? A sorozat alaphangulatát száz százalékosan sikerült átadni, csillagos ötös, amit Albert Kim showrunner és csapata alkotott.

A jelmezek, a díszletek, a karakterek, mind-mind hibátlanok.

Így képzeltem el Omashu városát, Koh rémálomszerű megjelenését és Agna Qel’a ostromát. A CGI teljesen korrekt, érhető, ha néha billeg a kinézet, de itt minden mágikus, epikus és elképesztő távlatok vannak. Még az utazás a repülő bölényen, Appán is eszi a vizuális effekt büdzsét. Megpróbáltak mindent belezsúfolni a nyolc részbe, így érthető, hogy sok dolgot átstrukturáltak, és néhány dolgot azért megváltoztattak. Sajnos viszont egy dolgot elveszítettek a nagy adaptáció folyamán, amit a mese hibátlanul tudott: valahogy a szív és a könnyed szórakozás kimaradt a kalandból.

Az eredeti Avatár történet egy hatalmas kaland volt, egy felnövés történet, ahol az Avatárnak, Aangnak (Gordon Cormier) helyt kell állnia, miközben az egész világ háborúban áll, és ő kiesett 100 évnyi történelemből. Minden ismerős meghalt körülötte, egy barátja se maradt, miközben mindenki számít rá, hogy felnő az Avatár legendájához, és megállítja a Tűz népének terjeszkedését.

Annak, aki nem ismerni az alapanyagot, az Avatár világában négy nemzet van, a négy elemi erő.

Tűz népe, egy kegyetlen harcos Japánhoz hasonló klán, az inuit beütésű víz népe békés és természetközeli, a levegő mesterei egy magának való, már-már buddhista szerzetesrend, a föld urai pedig egy indiaihoz hasonló kemény, de barátságos társaság. Minden népnek vannak idomárai, akik a saját elemi erejüket tudják irányítani. Minden generációnak van egy Avatára, aki az egyensúlyt tartja az népek között, ő mind a négy elemet uralja és egy különleges spirituális vezető. Ha meghal, reinkarnálódik egy másik nép tagjaként és ősei tudásával újra megszerzi hatalmát. Ez egy örök körforgás.

Tehát, ha meghal egy tűzidomárok között született Avatár, a következő egy léghajlító lesz. Történetünk ott kezdődik, amikor a légidomároknál újjászületett Avatar, Aang még fiatal, és ezt kihasználva a Tűz éppen aktuális ura támadást indít, hogy elpusztítsa a fiú népét, természetesen vele együtt.

Egy véletlennek köszönhetően azonban az Avatár eltűnik 100 évre, így nem volt új kiválasztott, hiszen nem halt meg és innen indul hőseink kalandja.

Aangre jégbe fagyva talál rá két déli víztörzsből származó fiatal, Katara (Kiawentiio) és testvére Sokka (Ian Ousley). Barátság alakul ki közöttük és együtt kell menekülniük a gonoszok elől, akik Aanget üldözik. El kell érniük, hogy az Avatár újra egyensúlyt teremtsen az elemek között és béke lehessen a világban.

Nem kell félni. Ezzel nem mondtam el semmit a sorozat eseményeiből, ugyan is ez tiszta háttértörténet volt. Ennyire kidolgozott és gazdag világba csöppenünk bele, ha elindítjuk Aang és csapatának kalandjait. Ami azoknak, akik nem ismerték az eredetit, elég is lehet. Mint rajongónak, nekem hiányzik kicsit a humor, a szív és a kedvesség a feldolgozásból. Aanget játszó Gordon Cormier sajnos nagyon gyengécske, főleg a sorozat elején.

A végére, mintha belenőne a szerepébe, de nagyon sok volt a fiatal színész vállán, amit nem igazán sikerült cipelnie, sokszor erőtlen a szerepben.

Szerencsére a Katarát játszó Kiawentiio teljesen rendben van, Ian Ousley-vel mint Sokkával is inkább csak forgatókönyvileg van baj. Kár, hogy nem kapott több játékidőt, bár szegény színésznek olyan állszerkezete van, amin egyszerűen nem tudtam túltenni magam és amikor a képernyőn volt, mindig azt figyeltem, hogy az álla külön életet él a testétől.

A gonoszok terén viszont hibátlan a casting. Dallas Liu mint Zuko koronaherceg elsőrangú, jól megírt gonosz, zseniálisan előadva. De a csúcs, a rajzfilm legjobb karakterét, Iroh admirálist alakító Paul Sun-Hyung Lee – ő az egyértelmű győztese az Avatárnak. Minden pillanata tökéletes, a színésznek sikerült eltalálnia azt az egyensúlyt, amit a többi szereplőnél is vártam. A melegszívű, bölcs és szeretetre méltó öreg, aki nagyon humoros, de nem akarsz ujjat húzni vele, mert pillanatok alatt szétszed.

Nagyon vártam Azulát, Zukko testévérét, akit kicsit korábban beleírtak az élőszereplős változatba, mert igazi közönség kedvenc a rajzfilmben.

Itt Grey Griffin kelti életre, alapvetően jól, de még nem látom magam előtt a dörzsölt, erejétől elvakult pszichopatát, akit úgy imádtam a Nickelodeonon. Vicces látni két ex-Lost-os színészt újra együtt, Daniel Dae Kim alakítja a Tűz urát, Ozai-t, és Ken Leung Zhao parancsnokot. Mindketten ügyesek, bár én jobban örültem volna, hogy a főellenséget a Lord Ozai-t csak a legvégén látjuk teljes valójában, ahogy a rajzfilmben. Ott mindig elrejtették előlünk és csak Mark Hamill mély, dörgő hangját hallottuk. Amikor végre megpillantottuk, igazi csemege volt.

Igazából, ha fegyvert tartanának a fejemhez se tudnék mondani több problémát a sorozattal. Nem rontották el mindenféle „netflix betegséggel”, nem váltott színt, nemet és rasszt egy karakter se. Nem tették tele LMBTQ-jelenettel. A benne lévő cseppnyi feminista fennhang az eredetiben is megvolt, és teljesen működik, sőt még visszább is vették. Sokka például sokkal nagyobb hímsoviniszta volt a rajzfilmben, amíg meg nem tanulta a leckét, hogy nem lehet mindig ő az erős és tökéletes. Itt alapvetően visszafogottabban indul a karakter. Ilyen téren, tehát nem lehet semmi okunk a panaszra.

Az, hogy a főszereplő gyengébb, mint vártuk az nagy probléma, de szerencsére a többi színész orvosolja.

Köszönjük még egyszer Iroh admirális! A legjobb pedig egyértelműen a hatodik rész, amikor megismerjük Zuko háttértörténetét, és szinte csúcsára ér a sorozat. A hangnem és szív hiánya pedig tényleg csak a rajongóknak fog feltűnni. Nem egy One Piece-szintű adaptáció, de akinek ez az első kapcsolata az Avatár világával, és unja a kék macskákat, azoknak nagyon szórakoztató és mesés történet lesz Aang és bandája kalandja. Az Avatár – Az utolsó léghajlító teljes első évadja megtekinthető a Netflix műsorán. Reméljük még lesz legalább két szezon, mire befejezik ezt a csodálatos mesét!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: